de a kékre nem merőlegesen, hanem kicsit É felé haladva a Teve-szikla előtt tértünk, hogy megnézhessük a fehér sziklákat,
és megkereshessük az 1000. rejtést. A láda egy kidőlt fenyő alatti üregben volt, a törzsről a Nagyúti arborétumban látott Japán fenyő jutott eszembe, csak ennek rücskösebb a kérge, de hasonlóan színes és tetszik (pláne, ha még élne).
Itt jön be egy törekvésem, mégpedig megismerni a növényeket, nevüket, "felhasználásukat". (Nem egyszerű feladat már az azonosításuk sem. Könyvet nem cipelek, de a net is hosszadalmas, valamint a lelés helyén erre sincs mindig mód, sem idő. Idehaza is napokba telik mire minden lefényképezett növényt azonosítok, aztán még meg is kellene jegyezni a tanultakat.)
Az első "holografikus" (élőben is káprázott a szemem tőle) keresésem, az ő azonosítása még folyamatban van, de ha valaki tudja a nevét segíthetne.
Idáig nagyon lazán jöttem, de már mutatkozott az akár előre is borítékolható haldoklás eleje. A szikláról nagyon szép rálátás nyílt az Egri vár mására, de hiába mentünk alul (elhagyva kicsit a kéket) megszenvedtem érte.
Már a Teve-sziklánál nagyon örültem minden megnézhető fülkének,
de a várnál nem pihenhettem, hisz keresni kellett az egri vár másolata c. ládát.
Nem volt nehéz feladat, és tulajdonképpen visszatérni a kékre sem, de mégis a Kevély-nyeregig előttem álló 1.5 km.-en majd 10 lépésenként megálltam 3 szusszanásra, így igazán örültem a Nagy-Kevélyi-kőfülkének.
A pecsételőhelynél különváltunk, a többiek a kéken lementek Csobánkára, én is, de előbb meghódítottam a kisebbik csúcsot, hogy megkeressem a ládát.
Mikor átnéztem a megkeresendő ládák listáját eldöntöttem, hogy a sok eltűnés miatt ezen a túrán legfeljebb felveszek bogarat, de nem hagyok errefelé egyet sem. Itt, látva magát a ládát, és a benne lévő bogarat (utólag kiderült bogárnak tűnő tárgyat) mégis cseréltem, és elbúcsúztam Bac-on running-tól CNC 2012-ért cserébe. Bevallom nem nagyon olvasgattam, egyszer sietni kellett, és másodszor is sietni kellett, ezért csak idehaza, mikor próbáltam reggelni vált világossá számomra ez a bogárszerűség nem com-os. Nagyon bízom benne az otthagyott igazi bogár nem fog elveszni, de bánom, hogy ilyen figyelmetlen voltam.
Mit ne mondjak gondolhattam volna azt is, hogy a nyeregtől magasabban van a tető, és nekem még ha nem is sokat, de felfelé kell menjek. Na jó, megérte az az 50 m. plusz emelkedő. Igaz minden kiszögellésen bíztam benne már fenn vagyok, de a fák mögött látszott még mindig felfelé halad ez az út.
Egészen míg ki nem értem egy hóvirág mezőre. Eddig 1-1 szálért is megálltam, de itt csak azt figyeltem hová léphetek, hogy ne tapossak el egyet sem közülük,
és akkor még ott volt a (vsz.) sárga kövirózsa,
meg a varjúháj,
árvacsalán, azzal a zeller féleséggel,
és keltike,
valamint ő. (Talán sárga, vagy mezei tyúktaréj.)
A lefelé vezető út már könnyen ment. :) Vagyis, fogjuk rá, de élveztem az izgalmat, és tanultam belőle.
Mit?
1. Ha egy hegyről a meredekebbik oldalon 1 út visz le, valószínű a vizet is az vezeti el, tehát nyirkosabb, mint a lankás oldal felfelé vezető ösvénye. Csúszott a föld, csúszott a kő, és persze majdnem csúsztam én is, de megúsztam 1 csücsüléssel.
2. Ha egy meredek falat "megvasaltak" nem jelenti azt, hogy végig van segítség, pláne, ha csak olyan házilagos az a vasalás. De, indulás előtt meglehet nézni meddig tart a könnyítés.
Az út feléig csak a térdem féltettem. Mikor megvolt a csücs már ezen túl voltam, szerencsére nem fájt, de bármit csináltam az út továbbra is csúszott, nekem pedig haladni kellett.
Az egyik kő mellett találkoztam egy kutyatejszerűséggel. Először csak a fiatal lila hajtás tűnt fel, de pár kővel lejjebb találtam "idősebb" példányt is. Idehaza kiderítettem ő a közönséges dercevirág eleje.
A Mackó-barlang felett
kezdődött a "falas" szakasz, benne az egyik "vasalt"-tal. A tetején ép egy család falatozott, én pedig naív vagyok és ahogy a srác ajánlotta megfogtam a kötelet és elkezdtem ereszkedni lefelé.
Nagy meglepetés volt, amikor elfogyott és féltávnál hátranézve láttam van még feladat előttem, vagyis mögöttem. Először is megfordulni, aztán vagy eleve leülni, vagy ...
Én ezt a második vagyot választottam. Leértem.
Csobánka után emelkedő már alig várt ránk, és lejtő sem sok, az erdő viszont szép volt (az irtások kivételével). Azt gondolom minden időben szépet látok, csak észre kell vennem, ezért nem szoktam célt adni a túráknak. De, nemrég olvastam a Gombamánián, hogy az osztrák csészegombának ilyenkor van a termőideje, és ez bizony felkeltette az érdeklődésem. Valamint volt még valami, amire vágytam. Tavaly a Bükk-ben volt szerencsém életem első Hunyorjaihoz, azóta sem láttam egyet sem közülük, de most ebben is bíztam, tehát nagyon sasoltam eddig is, de eztán még jobban.
A szentkút felé menet fel is figyeltem valamire, nem vagyok benne biztos, hogy ez hunyor-e, de szerintem kijön belőle, és a harmadiknak már tudatlanságom ennek ellenére is nagyon-nagyon örültem.
Amíg a többiek a kutat vették szemügyre megkerestem az itteni láda rejtekét, majd siettem utánuk,
de lefelé jövet a Mária kis Jézussal
emlékművel szemben teljesült a második kívánságom is. Osztrák csészegombát leletem. Először csak 3 kicsit vettem észre az avarban, aztán sorra a többit, végül 100-nál is többet láttam. Gyönyörű pirosak-narancsok-vörösek voltak sárgás háttal, élő lüktetéssel.
Én is így lüktettem tőlük. Fülig ért a szám, és a fekete levest már fel sem vettem, pedig duplázódott a sárfaktor.
A kivágott erdőnek azonban nem tudtam örülni, pedig a szurdokig hátra lévő nagyon hosszúnak tűnő szakasz jó részén a szélén haladtunk. Mosolyogni való azonban erre a szakaszra is jutott, főképp ügyetlenkedésem okán. Eddig csak a fenekemen volt egy nagyobb, száradóban lévő sárfolt, de nem is én lennék, ha nem nyakig sarasan mennék haza. Tettem róla. Beletaccsantam egy pocsolyába, ami nem volt mély, de felcsapott. Térdig.
Ez van, ezt kell szeretni, mire a szurdokba értünk egyébként is már majdnem teljesen megszáradt.
Ideje volt tehát a következő pocsolyába nem figyelésnek. :)
A Csobánka feletti visszafordítótól a szurdokig hosszúnak tűnt az út, de nehéz nem volt, a szurdok pedig megérte a sétát. Fantasztikus volt a rengeteg szikla, gyökerek, hidak tömkelege, a víz, és minden egyben a jó időnek köszönhető nagy fogalom ellenére.
Megpróbáltam megkeresni az itteni rejtést, persze az olvasottak ellenére lentről.
Mint mondtam próbáltam. Mire sikerült 1-et felfelé lépjek, legalább 2-t csúsztam vissza, és egyre messzebb került a cél, ideiglenesen feladtam, de ekkor még úgy gondoltam a szurdok végéről vissza mászom a csak 700 m.-t. Helyette kicsit gyönyörködtem ebben a pár tő berki, vagy fehér szellő rózsában, de nagyobb valószínűséggel erdei galamb virágban.
A parkoló nem is volt messze, de már mindenki, köztük én is fáradt voltam, ezért mégis úgy döntöttem megér ez a látvány még egy túrát, meghagytam ezt a pontot legközelebbre.
Csak 16 km.-t mentünk, össz. 400 m. emelkedéssel, de úgy érzem felkészületlenül, idei első túrának elég volt. Szép, és holnap már folytatódhatna, de mára pont elég volt. Irány haza.
Még néhány szépség a mai napból:
És pár azonosításra váró virág:
Érdekesebb képek nagyban itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése