Ébredő természet vetélkedős gyalogtúra Rózsaszentmárton környékén

3 éve figyeltem fel a túrára, de most végre minden összejött: jó idő, szabad hétvége, és még "kezdő" kíséretem is akadt, mert egyedül hagyhattam volna ki ezt is.
Hajnal 6.26-kor sikerült Szolnokról indulnunk, 8.10-re már Kompolton is bepakoltunk a kocsiba, és 3 napi hideg élelemmel a zsákban útra keltünk Rózsaszentmárton felé. A kezdetekhez hozzátartozik, hogy főképp com-os ládákkal készültem, mondván az M3-ason fogjuk megközelíteni és elhagyni a túra helyszínét, de mégsem. A "matricás" kocsi betegeskedik, irány a régi 3-as, ami mellé viszont nem készültem kereséssel, de előbb érjünk oda időben. Ez annyira sikerült, hogy még a nevezés előtt megkerestük az egyébként is útba eső E 303-as kotrógépnél elhelyezett dobozt. Ezt a ládát én már egyszer megleltem, de Trisztán akkor még nem volt reggelve, és aludt is a kocsiban, most viszont rajta volt a sor. Lenyűgözte a gép mérete, amikor bedobtam felkellene rá mászni nem hitt a fülének. Olyat is lehet?
Lehetett.

A rosszalkodásra való alkalmat kiélvezték mind a ketten, talán a lányom még jobban is, de semmi baj, örülök, hogy jól indult a nap.
A művelődési ház bejárata előtti asztalra kitéve megleltük a nevezési lapokat, és míg én sasoltam Adri kitöltötte azokat. Nem kellett sokat keresgéljek, hamar megtaláltam akit szerettem volna. Szerencsém volt, nem hogy hazaértek Angliából, de mint aki tudta mi vár még ma reggel rá az orrom előtt beszélgetett. A szokásos mód,  nem törődve semmivel, örömömben gyorsan le is támadtam. (A túrán végiggondolva igen illetlenül, még köszöni is csak neki köszöntem.) Pár szót váltottunk, de mint kiderült ők már neveztek, majd fél órája úton kellett volna lenniük, így egy gyors fénykép után hagytam őket indulni, tovább remélve a végén is összefutunk.

Igen, Geoneo-ról van szó. Övé a második blog amit rendszeresen olvasok, amiből a kesserkedéssel ismerkedtem, akinek az alkalmi poi-ait várom, és akitől Imre mellett sokat kérdezgetek, most pedig mint bogárat is megcsíptem. (Miért kell notóriusan frissíteni? Mire megtanulom melyik kifejezéssel mit teszek, már kereshetem, még a helyeiket is megcserélték. -Így sikerült nem csak látnom, de virtuálisan magamhoz is vennem.)
Nagyon örülök, hogy végre élőben s találkoztunk, de térjünk vissza a túrára.
Sokan voltunk.

Direkt kis zsákot hoztam, csak a minimális esetleg kellhet dologgal, hogy tudjam gyerekeimmel tartani a tempót, de még így is kezdetektől hátul kullogtam. Annak ellenére, hogy Adri nem akart versenyezni mint a golyó nyomta, én meg alig tudtam fényképezni, hogy ne maradjak le nagyon.
Nem csak a tempónak köszönhetően a templom mellett már vetkőztünk, és mint egy karácsonyfa folytathattam a sétát, a nap folyamán végig figyelve a felaggatott ruhák ne potyogjanak le rólam.

Csodás helyen jártunk. Gondozott előkertek, fantasztikus tavasz, enyhe szellő, szerelmes madarak, és a temető mellett virágzó gyümölcsfák.

Ó, csak lenne velem a Zoom-om. Milyen panorámaképet lehetett volna itt készíteni.

A borospincékig kb. 2.5 km.-t kellett sétálni. Enyhe emelkedő volt, de a legkisebbek is jól bírták.

Mire az első ellenőrzőpontra értünk Trisztánnak már csak 1 kívánsága lett volna: legyünk a végén, de továbbra is kitartóan jött, szaladt, feladatot oldott, és élvezte.

Nehéz volt betartani, hogy ne segítsünk, de a feladatok neki valók voltak, és igazából nem is kellett súgni, csak mi is szívesen ügyeskedtünk volna. A pontőrök egyébként mindenhol nagyon kedvesek, gyerekbarátok voltak, versenyen kívül még pót feladatot is adtak, de az úton nem csak mi jártunk,

ám vigyáztak ránk,

és jól is lakattak bennünket.

Hiába fogyasztottuk el nemsokkal előtte zsákomból a szendvicseket, a terített asztal mellett nem lehetett csak úgy elmenni. A lilahagymás zsíroskenyérről Trisztán úgy nyilatkozott ilyen finomat még soha nem evett. Nekem vicceket is mesélt az egyik jó kedélyű fiatalember, és jó hallgatóságomért cserébe elárulta a Somlyón még nyílnak a túrát szervező egyesület névadó virágai a Héricsek. Izgattam magam, hogy ott is van egy láda, hátha felmegyünk, és kettőt/hármat egycsapásra, de tudtam legközelebb lehet arról csak szó. Magukra nem hagyhatóm gyerekeim, ők meg nem másznak fel még 300 m.-t.
Elhessegetve a gondolatot  vajas, lekváros, és zsíros kenyerek bemajszolása után a szántás mellett visszafelé kanyarodva is akadt látnivaló. Gyíkok, katicák, lepkék, vadmadarak kerültek elő minden oldalpillantáskor, csak a képek nem lettek igaziak, a blog pedig nem szagos, hogy a vetéssel megmozgatott föld, vagy a letaposott fű illatát átadjam, de kellemes 5 km.-es (szerintem 7.5) séta volt szinte végig a tényleg ébredő természetben.

Kis meténg

Citromvirág

Veronika

Gólyahír - Saláta boglárka

Pitypang - Gyermekláncfű (Kutyatej)

vs. Salamonpecsét

Tüdőfű

Nefelejcs

A községbe visszaérve, ha nem hallgatok Adrira "eltévedünk", mert én a templomtornyot akartam követni, mondván afelől indultunk. Egyébként a déli harangszó volt a ludas, pont akkor szólt, és elterelte a figyelmem, pedig nemrég laktam jól.
A híddal szemközt sok más virág között egy császárkoronával találtuk szembe magunkat. Aztán persze még sokkal, de az első az az első.

A célban átvettük az okleveleket, kitűzőket, és várva az eredményhirdetésre kipihentük volna magunkat,

de Trisztánnal előbb Szt. István mellett elhaladva

megkerestük a rózsakertet, és ládáját.

Előre leszögezném, tudva hogy gazdája olvassa nem nyalásnak szánom, de ilyen tiszta ládát még nem láttam. Nem azt mondom, hogy steril, de jól karbantartott, és főképp száraz.
Visszasétálva a művházhoz már tényleg pihentünk,

kb. amikor nem ment a box, vagy nem a nyakláncom mágneskapcsával játszottunk, de és közben az elvesztett 12 M3-as láda helyett is kerestem +1-t hazafelére.
Trisztán nagyon remélte mi is értünk el helyezést, így aránylag türelmes volt, de sajnos nem kerültünk dobogós helyre. Annál inkább a helyi kapcsolat.

Kedves Lukács család innen is megérdemlitek a gratulációt. Ügyesek voltatok.
Mi majd jövőre jobban igyekszünk.
Hazafelé Ecséden kicsit kitértünk a Mária kápolnához.

Sajnos ez a láda nem lett meg. A rejtek környékén fakitermelés folyik, lehet ez lett a veszte, de a kitérőt nem bántuk meg. A víz hűs, finom, az út pedig élmény, csak Peti ne kérdezze meg merre jártam a kocsijával. :)
Gyöngyös mellett már régóta figyelem a romos kis kápolnát, most őt is útba ejtettük, és ha már hallgatásról esett szó, akkor ezt az utat sem reklámozom, pedig én élveztem. :))

Mire kellett pont hazaértünk. Mindenkit megvárt a laptop, meg a tablet, és nem haltak bele a komoly függők sem a net mentességbe. Nagyon szép tavaszi séta volt, még annak ellenére is, hogy ezt a pár sort tovább tartott leírni, mint átélni.