Második ébredéskor már esett, és egész délelőtt tartott, így a közösségi földszinten töltöttük az időt. Lehetett beszélgetni, hajat fonni, tévézni, kütyüt nyomogatni, csocsózni, ping-pongozni, de még kártyázni is. Bár nagyon nem értettem ez a játék mire megy ki, de a 3 felnőtt zsugás nagyon élvezte, ami az aprajára is ráragadt, én meg csak a gyerekkorom nosztalgikus paklijából kikerestem a kirándulással kapcsolatos lapokat.
Még 11-kor sem volt valami fényes a kilátás, de úgy döntöttünk nem telhet el a nap csak így ezért nekivágtunk és elmentünk Fenékpusztára madárgyűrűzni.
Szerencsénk van ezekkel a természetvédelmis lányokkal, ha lehet ilyet mondani. Julcsinak ittuk minden szavát, és szinte néma csendben, ámulva figyeltük mit csinál. 2 órát töltöttünk az állomáson, de maradtunk volna estig is olyan érdekes volt.
Következő program a 400 éves kocsmában lett volna, de ott még nem készültek fel ránk, fényképeszkedtünk,
és továbbálltuk a Gulya csárdába.
Ebéd után a csapat szétvált. Többség ment Osiékkal, tudtunk szerint vissza a szállásra, de 7-en elmentünk Vörsre, és onnan tovább körbe a Kis-Balatont. (2-n közülünk sem volt elég elszántak, visszafordultak, de nem gondolom, hogy kevesebbet tekertek mint mi.) A válásnál még én is nagyon büszke, és elszánt voltam, aztán ahogy beértünk a természetvédelmi területre, és átkeltünk az első hídon fordult a kocka. Az egyik buckában kiesett tokjából az Etrex. Mindig tudtam, hogy nem kell ezt nekem kipróbálni, de belementem, és basszuskulcs első úton, amin be is volt kapcsolva az első villa, és a küllő közé esett (nyilván eset volna lejjebb is, ha nincs kikötve, és lehet szerencsésebb is lett volna úgy). A képernyőt sikerült úgy betörni, hogy lehet még a szerkezet is megsérült. Majdnem elsírtam magam. Persze hogy GPS nélkül is tudtam az utat, de ez még csak nem is volt az enyém.
A történtek ellenére próbáltam nem lehúzni a csapat hangulatát, és figyeltem a tájat, mutogattam az érdekességeket, de végig nyomasztott ügyetlenségem.
Hogy ezért-e, vagy ettől teljesen függetlenül, de én erre a távra is hosszabban emlékeztem tavalyról, most olyan hamar újra a bivalyoknál voltunk, hogy nem is tudom mi volt legutóbb az az egy egész napos tekergés?
Tegnap csak én és Roland jártunk itt, de félve lemaradnak a vacsiról nem időztünk sokat. Viszont arra rábeszéltük őket, hogy a Kányavári sziget-i rész kivételével (az nagy kerülő lett volna) a tóparton menjünk haza.
Érdemes volt, élvezték. Sőt, a végén annyira, hogy Zalavárnál sem mentünk ki a műútra, hanem egész Sármellékig maradtunk a gáton. A kaptató ugyan így sem maradt ki, de eddigre már én is könnyebben voltam, és a vége 55 km. lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése