ezért én mentem Kompoltra, hogy legalább láthassam, és aztán visszafelé mást is élvezzek. Hazainduláskor még nem tudtam mi lesz az, de az Alatkai epernapot kihagytam, az út végén azonban hirtelen elhatározásból nem fordultam Hevesnek, hanem be egyenest a homokba Jászszentandrás felé.
1*, 2* jártam már erre apuval, emlékszem homok, határ, és omladozó házak váltották egymást. Most sem számítottam másra, de csak a Gyűrűk ura kedvelő Negyedrészi lovas vég után, és ha csak ennyi lett volna a mosolyogtató szépség ebben a hazaútban, akkor is jó lett volna, de egyik ámulatból estem másikba a szaporodó gondozott tanyák, és a sok tavaszi virág látványától. Addig-addig örömködtem a jó meleg kaszniban óvatosan nyomva a gázt, hogy a végig szinte majdnem simára döngölt homokban félreálltam, és elővettem a növényhatározót. Az egysávos szekérúton sokáig senkit nem láttam, de mire elhatároztam kiszállok traktor, autó, motor felváltva jöttek, mintha megfigyelve lettem volna, és ellenőrzik nem e lopni jöttem-e.
Az olajfáról kiderült keskenylevelű ezüstfa a hivatalos neve.
Kizárásos alapon ő gyepű bükköny.
Nagy bakszakáll, erősen borostásan.
És, háááát én szeretem a szakállt, akár szálanként is. (Azt mondanám fekete sáson, de a homoktenger közepén vagyunk!)
Gyepűrózsa (ebből lesz a csipkebogyó), de én még ennyire erős rózsaszínben nem láttam.
Fehér mécsvirág.
Ebszékfű.
És már a templomkertből: üstökös, vagy karcsú (fészen még elmélkednek róla) gyöngyike.
A templomkert előtt azonban még betértem az IPA parkba. Amit nem tudom miért az ország egyik legeldugottabb helyére tették, ott is ki a határba.
De, legalább míg nézelődtem, és ezen értetlenkedtem felállt a rendszer telefonomon, meg a tabletemen is és letudtam tölteni (térkép nélkül) a geoláda adatait. Amit persze meg is találtam, és olyan szerencsében is volt részem, hogy pont jött virágokkal megrakottan a vasárnapi körmenethez az egyik hívő fiatalasszony, aki még a kulcsot elkérte a gondnoknőtől, és még körbe is vezetett, közben sokat mesélve templomuk történetéről.
A templom egyébként csodálatos. Én nem gondoltam, hogy fekete alapon festve is lehet egy nagy terem ennyire szép, tágas, és marasztaló.
Persze az érzéseknek nem engedhetünk mindig akkora teret, amennyit igényelnének, naplementére mér az ismerős Ladányi leágazóban voltam.
A sötétedés nem állta utam, inkább a hiányos technikai felszereltség, de megoldottam, és az éjjel zöldben ufónak tűnő jászlány mellől a pótjelszóval jöttem csak el. (A közelben igazoltató rendőröknek igen fúrta az oldalát miért nézem meg minden közlekedési tábla hátoldalát, de nem hagyták kilukadni, ahogy eljöttem rögtön átálltak a helyemre és a kereszteződésből visszafordulva láttam megnézték ők is mit fényképeztem a sötétben.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése