Évadzáró gördülés, Csákányos-puszta, 1 nap.

Tegnap szinte mindennel elkészültem, kisült a habos-krémes linzer és a kráter szelet is, majdnem teljesen összepakoltam, és már kitakarítva vártam haza Adrit, hogy együtt a bicikliket is elvigyük Imréékhez, majd még vásároljunk pár dolgot a reggelikhez, és annyi. A vásárláson kívül minden sikerült is, de 22 után már hiába mentünk volna a Tesco-ba, az maradt odaútra, bízva benne az ünnep ellenére valamit nyitva találunk. Ennyire jól még egyszer sem álltam induláskor, kialudtam magam, csak be kellett pakolni, és a találkozási pontra is mi értünk először, már csak menni kellett, és 3 napra mindent ellehetett felejteni.
Fenék zsibbasztóan hosszú út után, mely során a fizetős utakat elkerülve, szorosan követem Imrééket, kicsivel 11 után megérkeztünk a Csákányos-pusztai turistaházhoz, ahol már Anka és Csenge várt ránk. Szépen csorgadozva a többiek is megtalálták szálláshelyünket, de addig Terike felaprította a levesbe való húst, előfőzte a fácánt, bedagasztotta a tésztát, én megpucoltam a két vacsorához kellő hagymát, a maihoz valót fel is aprítottam,

Anikó és a megérkező lányok zöldséget pucoltak,

Feri előkésztette a főzőeszközöket,

a gyerekek pedig fát gyűjtöttek,

hogy a hadtápcsapatot hátrahagyva fél3-kor elindulhassunk egy rövidke gyalogtúrára.
A kéket nem kellett keresni, hisz rajta jöttünk már a táborhelyünkre is, épp csak egy kocsibeállónyira tértünk le róla, de a gondnoki szálláshoz vezető lépcsősor pont rávisz, és a Mária-szakadékban haladhattunk is most már gyalog tovább rajta.

A tavalyihoz képest szinte elképzelhetetlenül meleg volt, hamar lekerült rólam a pulóver, de még így is sült a zsírom a szakadékban felfelé haladva míg élvezve az első gyalogtúra nyújtotta élményt szinte minden fűszálat lefényképeztem, nem is beszélve a sok gombáról, amiknek leszedéséről nehezen tudtuk Ferikét lebeszélni.

Az Inka-fal-nál álltunk meg először majdnem hivatalosan fényképezni, de eddigre már az élboly jócskán előrébb járt.

Tovább növeltük hátrányunkat a geoláda keresésével, de hiába az elszántság és a segítség nem jártunk sikerrel.
A szakadék végét jelző Mária-fánál már jócskán szaporáztuk,

de az erdei temetőt sem lehetett kihagyni.

Míg mi lemaradva nézelődtünk a többiek letértek Béla-forráshoz, már a Körtvélyesi kápolnához menet csatlakoztunk hozzájuk, hogy a kicsiny, de hangulatos kápolnát elérjük. Nem sokat kellett a kékről letérjünk, de megérte.

Kíváncsiskodtunk, csendítettünk, pihentünk, falatozunk, (én még egy hátizsáknyi tobozt is begyűjtöttem), és még a két ládika is meglett mielőtt visszaindultunk volna szállásunkra.
Már idefelé is sok gombásszal találkoztunk, nyilván mindnek érdekes zsákmány lapult a kosarában, de félénkségünkben nem mertük megállítani őket, míg egy olyan kosarat nem láttunk, aminek tetején nem várt gomba díszelgett.
Egy egész család légyölőgalóca.

Nekünk meg tilos. Grrrr. (A fiúk aztán megnyugtattak, gombaszakértői vizsgához kellenek az egyébként mérgező példányok.)
Nem lenne igazi, ha nem tartanánk magunkat a szokáshoz, és hazafelé nem másik (kerülő) úton mennénk, de nem kellett félni, volt arra is látnivaló, és hogy legalább közelítsünk a 20 ponthoz kellett még egy kis szint is. :)

Megérdemeltük, és meg is kaptunk jutalmunkat, a vacsora (tárkonyos csirke/fácán ragu leves) már gőzölögve várt bennünket. Nyilván annyira kimerültünk, de leginkább annyira élveztük már az illatokat is, hogy sajnos erről kép nem készült, pedig még szagtalanul is megérdemelte volna a szakács, és az étek is. Mentségünkre legyen mondva finom volt, és az exponáló gomb helyett inkább a kanalat merítgettük.
Teli hassal a többségnek már csak beszélgetni volt kedve, de voltunk akik még nem adtuk fel. Egy kis útvonal egyeztetés után

esti torna gyanánt jöhetett a tökfaragás.

Nem jegyeztem  meg melyik mű kihez tartozik (pedig nagyszerű arcok), de Ő az én művem.