Úr Isten!

20 éves osztálytalálkozónak lenne itt az ideje.
Keresem a volt osztálytársakat fészen, iwiwen, közben találok rengeteg iskolatársat,  szerelmet, vagy valakinek a valakijét, akiért akkor oda lettem volna meg vissza és most megfáradt "öreg" embereket látok. Az arc hasonlít, a test már puhább, a haj ritkább, fakóbb, a szemekben még van cseppnyi huncutság. A fényképeken társ, gyerek, kert, kutya, utazás, boldog, vagy csak sok esetben annak mutatott pillantok.
Engem is ilyenek látnak?
Azok lettek, aminek akkor tervezték, hogy lesznek?
Vagy legalább jó úgy, ahogyan sierült?
Azért remélem boldogok, és csak a fáradtság csalja meg szemem.

Egy hónap

Már megint eltelt 1 hónap.
Szerencsére, vagy mégse? Gyorsan telik, annyi szent.
Volt tavaszi szünet, húsvét, barátok, ballagás, megannyi  örömteli nap.

"Lenne még mondani mit, halhassunk még egy kicsit, és aztán legyen, ami lesz, eddig a dal."

Most épp ezt hallgatom a fészen. És mennyi minden lenne, de éppen akkor amikor lenne, inkább magamban hallgatok. Amikor meg ideérek már nem akarom annyira elmondani, makogok valamit, de az érzés kimarad.

Szóval némán őrzöm, amit el is mondhatnék, hiszen nem titok.
Belül még melegít, csak aktualitását veszti, hogy szeretettel gondoltam kiknek festettem, vagy mennyire jó volt, hogy eljöttek. Amikor csillogott a szeme, vagy remélem tényleg áll a mondás és részegen igazat mondott, de örülök, hogy nem siettünk. A rosszat meg feledjük, elmúlt.