Ballagásra készülve, Zsuzsának és Toncsinak

2 óra alatt kettő. Igaz, csak alig manikűrrel, így aztán halad, de Zsuzsát rá is kellett beszélni, a választék láttán nem volt nehéz. Jó dolog ez Pinterest.

OKT 232-231 Bélapátfalva - Szarvaskő (és félig-meddig 222 Rozsnakpuszta)

Reggel apu visszahozott Bélapátfalvára, ahol egy kis nyújtózás után még kocsival elmentünk az apátsághoz. Mivel már miséhez készülődtek előbb a templomot néztük meg, csak aztán indultunk neki megkeresni a multi második pontját (Imre este megkereste az elsőt).  Sem kívül, sem belül nem olyan templom ez, mint a környékbeliek. Sem az elosztása, sem a festése, de sajnos odabenn nem lehet fényképezni, így megmutatni nem tudom azt a rettentő belmagasságot sem, ami a megkopott padok fölé magasodik. Odabenn olyan, mintha most is imát mormoló csuklyás szerzetesek térdelnének, biztos csak képzeltem, de halk morajt hallottam, mintha a falak az énekeket halkan visszajátszanák, mint csigaház a tengert.  Az oltár, bocsánat oltárok nem hatottak meg, de az ajtón kilépve a padlót lekattintottam. Vajon hány láb koptatta oda azt a gödröt? Odakinn a régi romok közötti kútból csak most tudtam meg a fiatalság vize folyik, pedig de ránk fért volna pár korty belőle.

A beázott láda kicsit odébb volt, mint a ko. jelezte, de csak megleltük, ha nem is a kalózok kincsét.

A Telekessy vendégházig kocsival mentünk, ahol szomorúan láttuk a megcsonkított Kolacskovszky emlékoszlopot. A bélyegző délceg fája adta vissza kedvünk, az a doboz biztos nem 60 éve van ott, de tuti sokszor lett már pecsét cserélve a benőtt házban.

A Gilitka-kápolnáig tartó emelkedő nem volt ép ínyünkre. Nem is annyira az emelkedő, mint a magas páratartalom. Tegnap is meleg volt, de az éjszakai eső erre még rátett, az utat  nem áztatta át, de patakokban folyt rólam a víz. Minden napra kell valami nehézség, mára ez jutott, azonban a szépség sem váratott sokat magára. Virágzó lapunak híre-hamva sem volt, de láttunk szalamandrát, először egy felnőttet, majd egy két számmal kisebbet.

A kápolnáig Imre is velünk tartott. Bár tudtuk még nem lehetünk ott, de minden kanyar után vártuk a felbukkanását. Mikor megpillantottuk mégis meglepődtünk, a fehér falak szikráztak a napsütésben.

Az ámulat után feljegyeztük a jelszót és a kis tisztáson megtízóraiztunk, de az idő sürgetett, elköszöntünk és igyekeztünk külön tovább. A Veres-oldalig alig volt már nagy emelkedő, de a rövid táv java még igen, és már nem is volt olyan meleg, jól haladtunk.

Mielőtt leértünk volna Szarvaskőre Én kitértem a vár romjaihoz. Pár száz méter volt csak, de nagyon élveztem. Reméltem, hogy ahhoz a zászlóhoz jutok el, amire Szilvásváradra menet mindig felnézek, és a kocsiból annyiszor kerestem a hozzá vezető utat. Nagyon tetszett az út fölé magsodó szikla, és tudtam egyszer felmászok oda, most sikerült, egyedül, de ott voltam, és biztosan nem utoljára (Szarvaskő felől ugyan rövid az út, de annál meredekebb).

A faluban pecsételtünk és mielőtt tovább indultunk volna Rozsnak-puszta felé még elidőztünk a főtéren.

Szarvaskő után aszfaltozott úton emelkedtünk a Varga-tetőig, ott aztán megkaptuk újra a javát. 2 óra után jócskán tűzött a nap, irigyeltük is az árnyékban hűsölő lovasokat, de tovább már nem nagyon emelkedtünk, és ugyan hosszasan irtás mellett haladunk, de hűlt az idő.

Végül Büdös-kőnél kocsiba szálltunk, időnkbe belefért volna a hátralévő út, de szaporodtak a felhők, és Rozsnak-pusztára kocsival nem tudott volna Imre bejönni elénk.

Szép út volt, legközelebb folytatjuk.

OKT 234-233. Bánkút - Bélapátfalva, avagy a csillagfürtök és fuksziák túrája.

Még pénteken családostul lejöttünk anyuékhoz, reggel értem bekanyarodtak Imrék, együtt mentünk fel Bánkútra, ahol a parkolóból kezdésnek lesétáltunk a síházhoz pecsételni (Láttam hóágyút. Nem volt róla fogalmam hogyan néz ki, de már tudom nem ágyú formájú.), majd vissza (ami még nem volt annyira kedvünkre), elköszönés, és indíts.

Kellemesen langyos időben, vidám napsütésben vágtunk neki az erdőnek. Ilyen gyorsan azért nem hangolódtam át, de jól eset a friss levegő, a mindenfelől érkező kellemes illat, és az ágak között beszűrődő fény játéka. Minden újdonság volt, ezért alig tudtam elmondani, vagy meghallgatni 1 mondatot, mert nekem fényképezni kellett. Főkép virágokat, de az utat, erdőt, mezőket, köveket is megakartam örökíteni, így folyton lemaradoztam, de nagyon élveztem. Első pihenőt a Faktor-réti Madonnánál tartottunk. Nem volt még rá szükségünk, de ha már pont ott volt, nem mentünk el mellette gyertyagyújtás nélkül.

A Kő-hát lápa előtt nagy meglepetésünkre egy hóvirág mező mellett haladtunk el, de eztán jött az igazi döbbenet: itt még hó is volt. Mindenfelé tavaszi virágok nyíltak, de a déli oldalak mélyebb kanyaraiban még megmaradt a hó is. A melegben ugyan sűrűn váltottuk a pólókat, de a tél még nem adta fel.

A réteken friss illat, a fenyős részeken fantasztikus asztalos műhely szag volt. A sok lehullott toboz közül egyet magamévá is tettem, hogy útközben kedvemre beleszippantsak. Nagyon tetszett a virágok édese is, a térdmerevítő ellenére sokszor leguggoltam, hogy a fényképezés után orrommal is közelebbről megismerkedhessek velük. Nem csoda, hogy mindig hátul kullogtam. A Keskeny-réten leváltam a lányoktól, Három-kőn láda várt, és ha már erre jártam az utamba eső 900-as csúcsokon lévő ellenőrző pontokat is megakartam látogatni. Kicsi lejtés, és újra mehettem felfelé. Csak 300 m.-es kitérő, de megéri a fáradtságot. A fennsíkról fantasztikus kilátás nyílik a szomszédos csúcsokra.

Az idő sürgetett, de csak a gyönyörködés után kezdtem keresni a com.-on is fenn lévő dobozt.  Hamar meglett, csak a 900-as jellel voltam bajban. Indulás előtt nem jártam jobban utána, régebbről tudtam létezik ez a  mozgalom, és a Cserhátban megismert szerint kerestem a jól látható jelzést. Olyat nem leletem. Biztonság kedvéért mielőtt vissza indultam lefényképeztem az oszlopot, de nem mertem többet időzni. Idefelé egy barna ragadozó madár röppent el az egyik bokorból majdnem mellőlem, ha elég gyors vagyok botommal el is érhettem volna olyan közel volt hozzám, de visszafelé már nem kerültem ilyen közel senkihez. Igaz a szívem is megállt egy pillanatra mikor felreppent, de most már nagy a szám. Többieket Tar-kőn értem utol, vígan eszegettek. (Azért az órát figyeltem, a kereszteződéshez 25 perc elteltével értem vissza.) Itt is megkerestem a dobozt. Vagyis nem csak Én, Anikó segítségemre volt, logolás közben le is buktunk. Na, nem Anikón múlott. Egy fiatal pár felérve a csúcsra nagyon tekintgetett, de hoztam volna haza? Nem rejtettük vissza, inkább átadtuk nekik. Mi elkezdtük, Ők befejezték. Amíg a csúcsot jelző oszlop mellett megettem a szendvicsem megkérdeztem a gyakorlottabbakat milyen jelzésnek kellene itt lennie, mi az amit most sem lelek. Rögtön meg is mutatták azt a kis vasat, amiről én azt hittem, hogy valami táblát tarthatott, csak az már oda lett róla. Csapkodhattam a homlokom, de akkor is így jártam. Ezt a jelet lefényképeztem, de a Három-kői nem látszik a fényképen rendesen. (Egyébként is lenyomat kellene.)

Innen az Őserdőig lefelé vezetett az út,

majd mellette kb. szintben, de aztán újra emelkedtünk jó kis sziklás terepen míg elértünk a Cserepes-kői barlangszálláshoz. A pecsételés után nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, nekem be kellett menni a barlangba. Hát, nem tudom mernék-e Én itt aludni. Még egy sátor is jobban kedvemre való lenne, de nyilván ha nem is az a pénz, de van az az idő, ami rákényszerítene. Egyébként volt ott minden, ami hirtelen kelhet, kezdve a bekészített tűzifával, egészen a nejlonnal leterített fekhelyen át a konzervig és a Bibliáig, csak Én nem vagyok ennyire nomád.

A Pes-kő előtt összeértünk a szemből jövő Imrével, aki már bánta, hogy nem csücsült kicsit tovább a kövön. Mivel csak pár lépés kitérő volt a csúcs engedtem a csalogatásnak és a Pes-kőröl is szétnéztem. A kilátás mellett a csúcs szikláin növekvő árvácska is ámulatba ejtett.

Az Őr-kő-rétig újra lefelé araszoltunk a sok kidőlt fatörzs között. A padon megpihentettük térdeinket, és falatozás közben egy kis rövidítést is kinéztünk.

Egy rövid szakaszon a pirosra tértünk, de a Katonasírok előtti meredekebb lejtőre már a két jel együtt vezetett bennünket. Ez a kis piros letérés eltávolított a Bél-kő tetején lévő ládától, de mivel az idő nagyon haladt, és Mi egyre fáradtunk nem bántam. Különben is, jusson láda a következő itt tartózkodásra is. Az emlékművek körül nem találtunk kiürült mécsest, ezért nem gyújtottunk gyertyát, de azt észre vettem, hogy nem csak a katonák hagyták itt a fogukat, valaki nem rég is megvált a fogsorától, pedig lehet még a falat várná harapását.

A síroknál lopásra adtam a fejem. A nyári túrákra szükségem lesz fakorongokra, de apu ottholról mind eladta. Itt volt a megfelelő alaklom, és persze az előkészített rönkök, amik között kerestünk két vékonyabb husángot, az egyiket eleinte Imre hozta, de félúton azt is a hátizsákba tettem, hogy biztosan hazaérjen.

A Lóczy-forrás hűsére már nagy szükségünk volt. Fejenként 2 l- vízzel indultunk, de eddigre mindünk kulacsa kiszáradt a nagy melegben. A kút fölött fiatalok sütkéreztek, de nem zavartattuk magunkat, a természet mindenkié, 5 percre megfértünk ott még 5-en.

Mai utunk vége a Gyári tó már nem volt messze.

Ugyan csak 17 km.-t tettünk meg, de úgy éreztük megvolt az 30 is. Lehet a hirtelen meleg miatt, de nagyon kifáradtunk. Az útra azonban ennek ellenére is csak a fülig érő szájjal tudok visszagondolni. Rengeteg gyönyörű virág (amik nekem vagy fuxiára, vagy csillagfürtre hasonlítottak), fantasztikus illatok, gyönyörű kilátás, tiszta levegő, sok-sok ledolgozott kalória, és boldogság.

Estére Én nem a tartottam a többiekkel, anyuék a gyerekekkel Szilvásváradra menet bejöttek értem. Velük még fél 7-kor érkeztünk meg az összepakolófélben lévő árusokhoz, de az ugrálóvár még működött.

Amíg a gyerekek fáradtak Én fagyival jutalmaztam meg magam,

majd a gyerekeknek is jutott kedvükre való falat, Amerikai fánk (ennyi pénzből fél falunak is tudnék sütni).

Végleg hazafelé tartva már csak a muflonok miatt álltunk meg. Ugyan jó képhez nem voltunk elég közel, de így is láttam, szépek voltak.