Az utolsó nap

Végre ma megint nem kellett munkába menni. Nem mintha így unatkoztam volna, de hogy nem órára kellett keljek már sokkal jobb volt. Terveim között sokminden szerepelt erre a napra is, szerencsére a nagyjával sikerült végezek. Holnapra már csak (vagyis már holnap van, tehát reggelre) portörlés, locsolás, sütés maradt, na meg a buli előkészületei. Úgy terveztem 11 körül Pécelen leszünk, ez már most látom csúszni fog, de ott leszünk. Még nem tudom mit süssek a rétes mellé, de mindjárt megálmodom. A lényeg, szomszédasszony barátjának felhajtva az öltöny, ugyan csak nadrágról volt szó, mire ideért azonban a zakónak is megnyúlt az úja. Ha itthol vagyok nemet mondtam volna, de így, mérgelődve, hogy a saját ruhám helyett máséval bajlódom megcsináltam azt is. Pedig, a vadi-új lehet előbb meglett volna, mint átalakítani egy meglévőt. Ráadásul, miért ne élre vasalt hajtókás nadrág lett volna, meg éppen csak hosszabb új. A keményítés mér nem ért odáig, és a gombház az is csak félig. Mindegy, kész van, és azért én sem leszek meztelen.

Valami szép is

A Pilisi utamon szerzett bogárnak új lakást kellett keresni. Nem akartam odahaza elkocsikázni egy ládához, és csak ott hagyni, szerettem volna kicsit erdőben lenni, minden olyan szép havas, és úgy is mentünk Parádra, kerestem hát arrafelé egy jó kis com-os ládát.  Azt tudtam, hogy apukám benne van a nézelődésben, de a többieknek nem akartam nagyon játszani az idegeivel, ezért sok mindent figyelembe kellett vennem (szüleim 60 felett vannak, nem gyalogolnak, mindenük fáj, szeretik a meleget), de szerencsére ráleltem a Csiklósd kútra. Ugyan van egy behajtani tilos tábla, de ez aput nem zavarja, így ide végig fel lehetett menni kocsival, sok időt sem vesz igénybe és még finom friss vizet is vehettünk, nem beszélve róla, hogy anyu kicsit nosztalgiázhat közben. Nem bíztak a térképben és az én leírásomban, fél Parádot körbekérdezték merre is kell menni, mire odaértünk már minden bokorról volt leírásunk, minden hóbuckát név szerint bemutattak, így GPS sem kellett a célba éréshez, igaz kicsit megtévesztő volt, a kút mérete. A Sándor réti kutak után szintén ház méretűt vártam, de legalább emberest, mikor elmentünk mellette is azt gondoltam ez csak a makett lesz, menjünk még kicsit. De, ki a fene készítene makettet? Visszafordultunk és tényleg olyan volt mint  a képeken, csak térdnél véget ért. A család vizet töltött, én pedig kerestem újból erdőben fát. Hamar meglett. A dobozba ajándék nem fért, de a bogarat beletettem. (Hazaérve, már több mint 1órája bajlódom az új rejtek bejelentésével, de nyilván majd reggel, frissen fog sikerülni.)

Több mint 1 hónapja jártak ott előttem utoljára, remélem nem fog egy helyben fagyoskodni ennyi ideig, és hamar új futárra lel. Készítettem pár képet, és indultunk vissza. Az elágazásnál anyu felvetette, ha már itt vagyunk menjünk el az Ilona vízeséshez is, itt van nem mesze. Ugyan hátul ó-gattak, de nem egyhamar járunk erre még egyszer, hát mentünk, ameddig lehetett szintén kocsival. Aztán akinek volt a legnagyobb szája (anyu), Ő nem jött fel, de mi nagyon szép élménnyel gazdagodtunk. A patak mederből is szép az erdő, de maga a vízesés gyönyörű. A fal teli jégcsapokkal, mese szép. Otthol nem gondoltam, hogy ennyire szerencsés leszek, és csak egy láda leírást nyomtattam ki, de volt nett, gyorsan felnéztem az oldalra, sajnálatomra az itteni láda megszűnt, pedig úgy megkerestem volna azt is.

Sebaj, szusszantunk egyet az egyik kidőlt fán, készítettünk pár képet, kerülgettük az agyon csombékosodott Hógolyót, Trisztánnal törtünk pár jégcsapot, és elindultunk visszafelé. Apukám szinte mindig papucsban van, most is abban jött, partnak fel nem is volt gond, de lefelé négyszer vágódott el, szerencsére nem esett baja, és ő is viccesre vette, én meg majd bepisiltem a nevetéstől, ebben a kicsit más dimenzióban.

Karácsony van, volt, ...

A szeretet ünnepe, de mire odáig érünk, inkább ne lenne.
Én biztos vagyok benne, hogy túllihegem, és a probléma java része abból adódik, hogy a lihegés mértékének megfelelően sokat is várok. Legalábbis másnak sok. Pedig csak annyi lenne, hogy a készülődésből mindenki vegye ki a részét, és aztán ne az alvásról szóljon a nap hátralévő része. Talán ezeken a napokon az elfogadás, megértés, együtt örülés beleférhetne a programba, de ahol napi szinten nem gyakorolják igen nehezen megy. Úgy gondolom az ajándékozás nem annyi, hogy megveszem, és a kezébe adom, persze nem is itt kezdődik, és a karácsony sem csak ez az egy motívum.  Na mindegy, ne menjünk inkább bele. A mosti úgy is kicsit könnyedebben ment, még a fa befaragása sem vezetett a szentek előéletének felemlegetéséhez, egyszerűen csak a húsvágó bárdot kellett elővenni (a balta ugyan miért lett volna otthol), és már állt is a fa, mint a cövek, várhattuk Jézuskát. Szóval, szépen, komótosan a felkészülés formális része sikeredett, és a lelkibe se rondítottunk nagyon bele. Egy gazdasági házasságban szeretetet dehogy várok, odavetett ajándékot sem, de azt igen, hogy ami/aki miatt fenntartjuk a látszatot neki legalább igazi legyen, együtt, boldogan. Egyszer biztos megtanuljuk ezt is, csak nehogy késő legyen, mert így értelme sincs, és nem is olyan könnyű.
De, végre vége. Túléltük. Megvolt az ajándékozás, a fa áll, teli a hűtő, körbejártuk a családot, nemsokára minden megy mint előtte. Szeretet meg majd egyszer, egy másik dimenzióban.

Betegnek lenni, a másik oldalról

Úgy volt a hetet végig dolgozom, de feladtam a harcot szerdán. Délben már kivoltam, és ugyan furdalt, hogy másnak keresztbe teszek, de kúrva szarul éreztem magam. Pedig, akkor még csak a torkom, meg a környéke fájt, bejelentettem itthon maradok, és majd csak a megbeszélt szerdai napon megyek 2 napra aztán szabi 9.-ig. Itthol sok lett volna még  a munka, de mint  lassított felvétel haladtam, rossz volt nézni is, ha egyáltalán rá vettem magam valamire. Igaz nem is azért voltam itthol, de mégsem olyan egyszerű az a nyugton maradás, még ha tudom is nem lesz jó vége. Az orvos csak délután rendelt, de szerencsés szakmai ártalom, hogy van itthol minden, amivel elkezdhetem a kezelést, csak a pótláshoz kell dr, meg a tp-hez.  Tőle még elmentem a Corába, ahol nagy nehezen, sűrű ásítozás közepette vettem volna 1 pólót Hógolyónak (amit nem engedtek annál a kaszánál kifizetni, amelyiknél sorban álltam fél órát), majd odahaza még gyertyaöntést terveztem a szomszédasszonnyal. Mindehhez neki is fogtunk, de leginkább csak útmutatásokkal segítettem az előrehaladást, aktívan legfeljebb a kígyóbűvölés utáni fél órában. Szerencsére addigra végeztük is, és lefekhettem végre. Még csak délután 6 óra volt, mégis nagyon húzott az ágy. Reggel aztán (9 óra) még betegebben ébredtem. A koplalás ellenére gyomrom sem volt az igazi, a hátam is fájt már, de a derekam annál jobban. Nem csoda, hogy nem alszom 5 óránál többet. Megháromszoroztam a dózist, derekam szépen le is merevedett. Nem mintha nem lett volna eddig elég bajom. Reggeli első teendőmnél rögvest eszembe is jutott egyik kolléganőm mondása "Isten jól teremtette meg az embert, mindenki keze elér a fenekéig, nehogy már majd én töröljem ki", az enyém bizony nem akart odáig elérni. A zoknival is meggyűlt a bajom. Mindehhez már pénteket írtunk, még nem takarítottam, nem vasaltam, a gyertyákkal is van teendő, a mézeskalácsok sincsenek becsomagolva, nem beszélve a többi ajándékról, meg az egyéb apróságokról, amiken karácsony előtt bizony illik átesni. Tudtam már, idén mazochizmusom más formában kell kiéljem, nem lesz egy nap alatt összes ablak megpucol, meg nagytakarítás, éjszakai csili-vili csomagolással, csak, szépen, fájdalmasan, koplalva a legszükségesebbek. A leveshez valót is hiába vettem meg, inkább Márti nénitől hoztunk ebédet, amiből ugyan nem ettem, de legalább lett volna mit. Estére elegem lett a nagykönyvből, pálinka kell a gyomromnak, attól már csak jobban lehetek. Ugyan egy kis takarításon kívül csak a csomagolás lett (igen nagy vonalakban) készen, de legalább kicsit jobban éreztem magam mire lefekhettem, kihagyva minden netes élvezkedést. Megint  sikerült jócskán belehúznom az alvásba, és reggel nem  a legjobb kedvvel ébredtem, de legalább az emésztésem nem vetet gátat a boldog karácsonynak, mehettem a családdal én is. Erről viszont már nem ma fogok írni.

Folyt. köv.

A dobozban egy bogár volt.

Nincs nekem olyan nagy ládász múltam, de figyelem a bogarakat (kivétel ezt). Van amiről már tudom is hová vinném, csak el kellene kapjam. Erre viszont nem számítottam, de jobban örültem neki, mint majom a farkának. Dehogy hagytam én ott. Majd holnap szépen utána járok mit is kell vele tennem, és gondját viselem. Visszatérve a kúthoz készítettem még pár képet, ittam néhány korty vizet (finom volt), jobb híján a kezemből (Így jár aki a felhívás ellenére sem visz magával üveget.) és indultam gyorsan visszafelé, hogy fél óra alatt a véső célom is elérjem.

Dobogókőn már esett a hó. Minden majdnem fehér. Annyira megnyugtató, gyönyörű, tiszta, puha, bensőséges. Imádom. Eddig is tudtam, hogy jó helyen vagyok, de hogy még hó is volt, kielégültem. Minden várakozásom, kíváncsiságom feledtette, lehiggadtam, ennyi nekem elég lett volna egy napra. Ha nem lettem volna elígérkezve, még ha idegennek is, lehet nem mentem volna tovább, de fülig érő szájjal folytattam utam, amiből már csak pár km. hiányzott. A Zsindelyesben kandallótűz, meleg, kellemes hangulat fogadott. Koppány még nem volt ott, de Pétert nem lehetett eltéveszteni, otthon éreztem magam (bár nálam semmiképp nem kerülne egy bögre tea 300 ft.-ba). Hamar megérkeztek Koppányék is, együtt az adventi koszorúk mellett beszélgetve vártuk a sötétedést. Péter blogját olvasva volt elképzelésem róla mire jöttem, kicsit idegenkedtem, de kíváncsi voltam. Nem írom le azt, valójában mit takar ez a szer, ott a link, mindenki megtudhatja első kézből, de azt igen, hogy bármi is lenne ez, a fényre szükségünk van. Akár belülről jön, akár kívülről. Nekem a fény a szabadságot, életet jelképezi, amit várok, de félek is tőle.
Befogadnám, csak jó helyre kerül-e?
Tudnék-e vele mit kezdeni?
Ha nem, mi értelme ennek?
Ott lenni, de csak félig-meddig? Na nem. Igaziból. Megpróbálva egészen.
Hó, tűz, dobszó, halk férfi énekhang. Mire a tűz majdnem leégett átadtam magam a ritmusnak. Én nem láttam gömböt. Meleg, piros-narancsos felhőszerű valamit "láttam", de inkább magamban éreztem, bennem nőt.

Zsája, zsája, barlang mélye. Bába, bába hívó hangja. Szelek szárnyán szól harangja...

Ma sem tudom min  voltam, de nem akarózott visszainduljak, odabenn még beszélgettünk, de egyszer mindennek vége szakad.

Hazafelé telefonom megmutatta, hogy mégis Ő az úr. Pomázon álltam fél órát, mire életet leheltem belé, de 11 körül már itthon voltam.
Steff, Te hiányoztál.

Csak gyorsan pár szó....

Nagyon nem akarózott összejönni ez a nap. Lányom szombati fellépéséről kiderült vasárnap lesz, mennem kellene, pénteken már kapart a torkom, szombaton egész nap esett az eső, és a tank is üres. A család orrol, de annyira menni akartam, kimozdulni, erőt gyűjteni a boldog karácsonyra. Mint szoktam szombaton mindent elrendeztem: kitakarítottam, megfőztem, Hógolyót is megfürdettem, mindenhol vizes ruhák száradnak, a sörkifli után kisült a mézeskalács is, a javát mintázni is sikerült, bepakoltam, alaposan áttanulmányoztam a térképeket, manikűrözni is sikeredett (hajnal 1-kor). 5 óránál máskor sem alszom többet, annyi meg most is megvolt, reggel csak indulni kellett. Szerettem volna 9-re az Ázsia centerben lenni, amiből 11 lett, ugyan nem a kabátért visszaforduláson múlott, de azzal is megspékeltem kicsit, mert hát télen ugyan miért a kabát lenne a legfontosabb, az otthon maradt. Innentől azonban minden ment simán, mint általában, amikor valamiért vissza kell forduljak. Nem tudom, én találom-e ki jól mikor kell menni, vagy valaki besegít, de gyönyörű idő volt, pont kirándulni való. A napot úgy szerveztem, hogy tudjak bevásárolni, legyen egy kis idő ládázni, és odaérjek 4-re Dobogókőre a Zsindelyesbe Fényt várni.
A vásárlásban nincs semmi extra, karácsony jön, be kell szerezni az ajándékokat. Sokmindent felírtam, a fontosabbjai meg is vannak, de nem fogok unatkozni a következő héten sem.
Harmadszor jártam a pilisben. Az előző két kirándulás is nagyon tetszett, és annak ellenére, hogy a célul kitűzött 4 láda egyikét sem találtam meg mindet teljesnek mondom. Csak, böki a csőröm ez az ügyetlenség. Úgy gondoltam odafelé menet Pilisszentkereszten a Mária kápolnához, meg a Kolostor romokhoz megint betérek, és ha az ég a ..., akkor is meglesznek azok a ládák. A késés miatt az elhatározást kicsit módosítottam és egy új ládát mentem felkutatni, a Szent kútnál elhelyezettet. Ez pont útba esett, nem kellett miatta kitérőt tenni, csak megállni az út szélén, és sétálni kicsit, amire még volt 1 órám, tehát ésszerűen belefértem a napirendbe. A túra nem volt több 1 km.-nél, és végre felavathattam az új cipőmet. Nagyon vigyáztam ám rá, nehogy rögtön saras legyen. Szóval könnyű túra volt, semmi elágazás, minimális emelkedő a gyönyörű erdőben, és a kút fölött az út képzeletbeli folytatásában egy kidőlt fa alatt a láda. Még a kútnál elolvastam újra a leírást, megtalálásokat, megnéztem a képeket, had legyen könnyebb dolgom, és mintha a telefonom is engedelmesebb lett volna. Egy kis szuszogás után irány felfelé, kidőlt fa azért volt pár, de végre megvan az első Pilisi ládám, szerencsével jártam. De, amikor kinyitottam a dobozt ....


Éjfél van. Folyt. köv. és képek holnap.

Vége a Mikulásnak.

Ma behoztam a dobozt.
Meglepetésemre szerda után még sokan voltak keresni. Lehetett volna annyi eszem, hogy pénteken, vagy szombaton még kimegyek megnézni, ha kell feltölteni, de még az POI-k adatbázisánál is elfelejtettem ránézni. A gyenge kezdet után nem számítottam erre az élénkülésre. Pedig itthon maradt még csomag, ami ha gazdát talál sem lett volna rossz helyen. Legközelebb gondosabbnak kell lennem, hogy senkinek ne kelljen csalódottan, üres kézzel haza kullogni.

Erekjéimet eltettem, viszlát jövőre.

Olyan szép napos az idő, tekerni kellett volna

Helyette házimunka, készülődés, szombat este munkahelyi évzáróbuli, vasárnapra további házimunka, és a karácsonyi mézeskalácsok készítése. Mindeközben Adri sem volt itthol, tehát igazán mehettem volna, és most nem ülnék itt ilyen kedvetlenül, álmosan. Pedig, este még Netti is beszaladt, de nem rajta múlott.

Jó érzés ismeretlenül adni

Tegnap szerettem volna leellenőrizni a Mikulás csomagomat, de majdnem elindultunk vásárolni, így mára maradt.
Ma egész nap fújt a szél, jól szárította a nedves földet, ez azon az agyagos területen igen szerencsés dolog. Nem is lettem nyakig sáros. Kíváncsian igyekeztem a rejtek felé, féltem, esetleg nem lesz ott,  hogy egy kóbor kutya, vagy hajléktalan elbánt vele, esetleg valaki kifosztotta és netán aki kereste volna sem találta. Megkönnyebbülésemre nem így történt. A vödör eddig állta a sarat, már csak a tartalma volt kérdéses. A 6 gyerek, 3 női, és 3 férfi csomagból 5-t vittek el, egyel a Tévelygő-nél találkoztam, de kik járhattak itt, amikor a geocaching.hu-n csak a Gördögök jelentkeztek be. Előbb gyorsan pótoltam a hiányt, nehogy olvasgatás közben megfeledkezzek róla, aztán kíváncsiságomnak engedve a logbook-ért nyúltam.
Három csapat lelte meg a helyet. Lehet már többen nem is keresnék, de még hétfőig kinn hagyom.

Mikulás keresés

Vasárnap reggel minden készen várt az indulásra, kivétel a piskóta tekercs. Ha sietek biztosan odaég, de ezt nem engedhettem meg magamnak, így mindent félretéve igyekeztem csak a sütésre figyelni, amit most kivételesen sikerült is megvalósítanom. Indulhattunk. Először rejteni, majd nyakig sarasan keresni.

Megérkezve a Nefag telepre még volt egy kis időnk az indulásig, ezért előbb sétára indultunk a vadasparkba. Miután minden lakót meglátogattunk, és a magunkkal vitt csemegét is szétosztogattuk kezdődhetett a verseny.

Régóta vártam ezt a "programot". Még sosem voltam tájékozódási versenyen, nézőként sem (ha egyáltalán ott vannak nézők). Úgy gondoltam ez nem egy országos rendezvény lesz, így mertem kipróbálni rajta magam. Kipróbálni? Nem jó szó, nem gondoltam próbatételnek, hanem egy kis kikapcsolódásnak a természetben, amikor nem csak sétálgatni kell, hanem kicsit versengeni is. Tudtam családi rendezvény lesz, és reméltem gyermekem is jól fogja érezni magát, de nem gondoltam, hogy a kategóriánkban csak mi indulunk. Utólag gondoltam ebbe bele, és jöttem rá, hogy csak nekem külön lukasztókat raktak ki. Persze mondta Imre, hogy jelentkezett még másik 3 család is, de az éjszakai esőzés, meg kitudja mi miatt mégsem jöttek, de ez akkor sem változtat a dolgon, miattam fáradoztak. Nem véletlen feledkezem meg a többesszámról, ha én nem lettem volna annyira rajta gyermekem egy szóval sem mondta volna, hogy menjünk, én voltam, aki talán még erőltette is.  Mindezt nem bánom, nagyon jól éreztem magam. Gyermekem nem annyira, de nem tudok mit tenni azzal, aki egy játszótér, és egy vadaspark mellett, másik 6 gyerek társaságában, azt mondja unatkozik, ráadásul még a kutyája is vele van. Na hagyjuk, lányom egynémely viselkedésére inkább nem mondok semmit.
Szóval a verseny. Családi GPS kategóriában indultunk. 10 lukasztó volt kitéve, damillal mikor mire, 8-at kellett volna megkeresni 90 perc alatt. A koordináták bepötyögése és az útvonal nagybani megtervezése után neki is vágtunk az útnak. Rögtön ellentétes irányban, mint kellett volna. A start-tól keletre 3 pont volt, nyugatra  7, miért ne a kevesebbel akartuk volna kezdeni.
Gyorsan tervet módosítottunk és elindultunk a gödör felé, ami első ránézésre az úttól 2-3 méterre kellett volna legyen, aztán már 10, és minél közelebb kerültünk volna távolodott egyre jobban a gépem szerint. Jó 20 perces kitérő után, lukak nélkül indultunk a következő ponthoz, ami térképünkön betonalap néven szerepelt.  Az betonkocka meglett hamar, de hol az az átkozott damil? Ott volt. Gyakorlatlan szemünknek kellett legalább 5 perc mire észrevettük.
Mehetünk a nyírfához. Hátra arc. Erdőben vagyunk. Mégpedig nagyrészt tölgy erdőben. Ha szerencsénk van a kullancsok már alszanak, és a nyírfa fehér törzsét észrevesszük. De, nem az útról. Onnan őzet láttunk, szemeztünk is vele pár pillanatig. Ő vesztett, és szégyenlősen elbaktatott. Én utána, be a susnyásba. Mit ne mondjak, több rózsainda volt ott, mint nyírfa. Azt már feladtam, hogy telefonom majd pontosan oda visz ahol lennem kellene, de nincs köd, levelek sem, a fák között jól lehet látni, észre kell vegyem azt a fehér törzset (már ha jól emlékszem a nyírfára) legalább 15 méteres körben.  Találtam is egyet, de azon bíz nem volt damil. Tettem még egy kört, de már csak fél óránk volt, többet nem vesztegethettem erre a pontra.
Az úton továbbhaladva közeli pont a rókaluk volt. Na szép. Rókaluk? Ezt eleve kihagyjuk. Nem mintha félnék a rókáktól, különben is mire én odaérek, ő tuti eliszkol. De, az a földben egy üreg, amit vagy észreveszek az avar alatt, vagy nem. Jelen esetben a nemnek van nagyobb esélye.
4ágúfa. Ide került elrejtésre a Gördögök Geocaching-os Mikulás csomagja, ezt nem szabad kihagyni. Ez nem lesz nagyon elrejtve. Újabb 10 percet keresgéltünk az erdőben egy fát. Sejthető milyen eredménnyel.
Még van kb. 20 percünk, és ezen az oldalon 3 pont. Menjünk szépen sorban. Pad. Kétszer kerültem meg a nyársaló helyeket, a telefonom mégis mindig máshová tette a célt, végül a tapasztalásra alapozva mindet végigtapogattam. Végre lett 3 találatunk.
Kerítéssarok. Na, ehhez nem kel GPS. 4 luk.
Idő vége, menjek még a póznához? Nem mentem.  Adri már a sarokhoz sem jött el, ideje nekem is utána menni.

A célban Mikulás várt ránk.No meg meleg tea, és zsíros kenyér. Jól esett átázottan, fáradtan leülni  tűz mellé.

Megbeszéltük hogyan tetszett a verseny, mennyire boldogultam a telefonnal, és merre jártam, miért úgy gondoltam jónak, ahogyan csináltam. Szóval, nagyon jó volt. Nem csak ott voltam, úgy érzem számítottam. 

A végén kaptam egy kölcsön gépet is, amivel visszamentem még egyszer megkeresni és begyűjteni a lukasztókat. Persze nem egyedül, ha már nálam volt, kísérőt is választottam, had tanuljak kicsit. Teljesen más volt azzal  a géppel keresni, sokkal simább, és pontosabb. Először a Miku csomagért mentünk. Pontosan oda vezetett. Tudom ez így nagyon egyszerű, de sziklák között pl. igenis előnyös választás, hogy sarkítsam a helyzetet. Következő célunk a rókalyuk volt, simán odataláltunk, pedig másik programot használva mentünk. Megkerestük a nyírfát is, ez engem nagyon izgatott. Ha csak 1 pontot kereshettem volna meg, ezt választom. Annyi időt elvesztegettem erre, de nem lett meg, ráadásul találtam is egy fát, hát most már tudni akartam hol az a másik fa. A lábam elé nem is néztem, csak mentem amerre a jel mutatta? Vajon hová vezetett? Pont ahhoz a fához, amit megtaláltam először is, de ott most sem találtunk lukasztót. Az egy másik nyírfánál volt, pár méterrel arrébb. Tehát meg lett volna az 5 luk, sőt lett volna időm a 6.-ra is, ha... De, mindegy, nem csak ezen múlott a találat, és minden ponttól függetlenül jól éreztem magam. 

Itthon megfürdettem Hógolyót, kifésültem az agyon csomósodott szőrét, és szomorúan gondoltam a holnapi hétfőre. 

Megkezdődött a karácsonyi koncert sorozat az iskolánkban is. Elsőnek kedden este a Nagytemplomban énekeltek Takács Nicholasz-szal. Jegyet már nem kaptam, de legalább megtudtam ki is ez a Nikolasz, akit én elsőre az osztálytársuknak gondoltam, és nem értettem, miért olyan nagy dolog Nikóval énekelni, ha minden nap megtehetik órán is. A gyerekek odáig voltak, meg vissza, hogy húúú, meg ha, hát olyan, de olyan fantasztikus volt, és mindenkinek adott autogramot. Még azt is elfelejtették mennyire hideg volt, pedig nagyon az volt. Annyira, hogy szerdán jött is a telefon: anya nem vagyok jól, mikor érsz haza? Egy kis hőemelkedés, nyirokcsomó duzzanat, bágyadtság, de szerencsére megúsztuk vírus fertőzéssel, és két nap szünettel. Ennek örömére csütörtökön összeállítottuk a Mikulás csomagokat, és míg Adri aludt Hógolyónak is varrtam két ruhát, majd a közös filmezés közben a fele vasalni valót kivégeztem, éjjelre már csak a szöveg szerkesztése maradt. Pénteken míg Adri aludt korán kimentem a rejtekemhez és kialakítottam a csomag helyét, hogy majd ha megyünk kitenni ne azzal teljen az idő. Ugyan egy kis levegőzés Adrinak sem ártana meg, de az út, a rejtek kialakítása, meg még a fényképezés, bemérés mind-mind idő, annyit nem kellene a hidegben kinn lennie, pláne, ha véletlen még esni is elkezd az eső. Ami aztán be is teljesült, szerencsére csak éjjel, de így is ragacsos lett minden. Eredetileg a mocsári tölgyekhez akartam kitenni a csomagom, meg is néztem a neten hogyan néz ki egy mocsári tölgy. Ugyan egyik kép sem téli állapotában mutatta a fákat, de gondoltam, ha van ott vagy 5 öreg fa egy csoportban, akkor az avarnak tölgyfalevelekkel kell teli lennie egy aránylag kisebb területen és megfogom én azt találni. Amikor először mentem terepszemlére már esteledett, ennek ellenére jó messzire bementem az ártéren, de tölgyet nem találtam, vagy egyedül volt , kicsi, és nem ismertem fel. Úgy gondoltam, ha e miatt a csomag miatt én most kijövök terepszemlére, itt leszek holnap reggel is rejteket kialakítani, meg majd a hétvégén még egyszer jövök rejteni, aztán egyszer le is ellenőrzöm minden rendben van-e, és még be is kell gyűjtenem 1 hét múlva megy a fene ilyen messzire a sárban, jó lesz az a csomag valahol a híd közelében is. Szóval, péntek reggel előkészítettem mindent, aztán hazamentem és bejelentettem a  rejtést, amihez nagy segítséget kaptam GEONEO-tól, Cactus-tól, a Gördögök-től, és Stef-től, akiknek itt is megköszönöm.
Ha már így begerjedtem gyorsan ki is takarítottam, és felpakolva Adrival hazautaztunk szüleimhez. Otthon megtartottuk az Erzsébet, Ferenc, és Mikulás napokat, rövid időre sikerült Ritával is összefussunk, akivel az esküvő óta nem is találkoztunk, és még a kozmetikust is megjártam, nem is beszélve az újabb manikűrözésről.

A mostani családi hétvége eleve rövidre volt tervezve, de karácsonyig már nem tudunk haza utazni mindenképpen mennünk kellett. Én úgy terveztem szombaton délelőtt majd gyerekestül megkeressük a két mátrai Mikulás csomagot, de mivel vasárnapig nem maradhattunk, a Rózsaszentmárton-i kiesett. Abasár-on is várható volt még egy rejtés, amit nagyon figyeltem, de a koordináták csak dél körül lettek nyilvánosak ezért  hazafelé jövet ejtettük útba. Nagyon féltem, hogy a hegyre majd földút vezet, lányom nem túrázós típus  és gyalog nem fog velem feljönni, de megint szerencsém volt, végig mű úton, autóval mehetünk. És milyen frankón. A nagy ködben nem nagyon láttam hol vagyok, még sokszor a kanyar végét sem, de élveztem a szerpentint, és számoltam az út melletti padokat. Az első pár ládám keresése nem okozott nagy gondot, de  azokat GPS nélkül is megtaláltam volna. Aztán jött a RAM, ahol nem jártam sikerrel, már tudom nem a gép hibájából, de frissítettük a programot, és azóta még nehézkesebb a keresés. Nem akar közelíteni, ha mentem a pontot aztán választom célul lefagy, de menet közben is egyszerűen kikapcsol, egyszerűen nem oké, azonban úgy tudom a Mikulás csomagokat nem rejtik el olyan alaposan, gyerekestül is élvezetes lesz a keresés, és nem feltétlen a nyomógombokról fog szólni. Így is volt. Megtaláltuk.

Nekem még nincs sok találatom, de majd mind egyedi volt, általam el nem gondolt módon dugták el a ládákat, itt is így történt. Köszönöm a rejtést, hogy kicsit lányom is belekóstolhatott (még bízom benne egyszer nagyobb kedvel jön majd velem). A dobozka mellé magam is raktam két névre szóló csomagot. Nem reméltem, hogy összefutok valakivel, de abban bíztam, hogy a két segítőm ide ellátogat, hagytam hát nekik egy kis apróságot.
Hazafelé jövet megmutathattam menyire jól tájékozódom. Eddig Kompolt - Kápolna - Abasár között nem volt probléma. Abasáron úgy emlékszem még nem jártam, de a régi 3-asról csak egy leágazó, nem is volt odajutni gond. Azonban, merre is tovább? Nem feltétlen hiszem el amit a gépem javasol, ez többször is bebizonyosodott nem szerencsés húzás, de mindig van a kocsiban még 1-2 térkép, ha nem 3 is (csak most nem volt), megérkezek hát valamikor. Arra emlékszem, hogy Abasárról Heves felé indultam, hogy voltam-e Karácsondon, vagy sem nem tudom, de a táblák szerint mentem Vámosgyörk felé is, és egyszer csak a körforgalomból gépem Jászberény felé akart kivinni. De, hopsza, ne hátulról menjünk már, Berény - Heves az merőben nem egy irány, én márpedig Tarnaméra felé megyek, az van Heves felé. Jól elmosolyogtam  az állandó kanyarodj jobbra utasításokat és mentem amerre gondoltam jobb lesz, amíg szembe nem jött egy Heves Megye felírat. Azt a k..., hát akkor eddig hol voltam? Mikor mentám át JNSZ-ba? Na menjünk csak vissza az előző körforgalomhoz, és ne kacsázzak itt még visszafelé. Jászárokszállás - Jászberény - Jásztelek - Alattyán - Jánoshida - Jászalsószentgyörgy - Szászberek - Szolnok, és az úton inkább csendben maradtam.  Minden kifogás keresés nélkül mondom nagy köd volt, az eső is esett néhol (de, ha kellemes napos idő lett volna is ugyanígy elkanyargok), és én még így nem láttam besötétedni. Volt enyhe szürkület, aztán az egyik kanyarba bemenet még világos, de kifelé besötétedett. Fél pillanat alatt. Érdekes volt.
Hazafelé lányommal beszaladtunk még egy szülinapi partiba, de igyekeztünk haza felkészülni a másnapi Mikulás kereséssel összekötött versenyre. Ami, na mi lenne más, mint tájékozódási. A mai nap után.