Mézeszserbó az őszi táborra

Bevallom, kicsit csaltam.
A lapok nem saját készítésűek, Hatvanban a piacon vásároltam őket. Ha én sütöm kicsit vékonyabbak lettek volna, de nem finomabbak, és szerintem megérte az ezrest.
Hozzá még egy kis barack lekvár, meg vajas tejbegríz és csoki.
Finom  lett, nyalogattuk utána az újjunkat.

Lángolni alartam

Nem teljesen jött össze.

Mindenszentekre az utolsó pillanatban

Minden megvolt hozzá, csak a kép nem állt össze korábban.

Újabb raklap elemek a szobában.

A sarokülő/ágy Adri részéről még hiányzott a háttámla, és felőle a polc. Hogy ne legyen tükörkép, és persze a kihasználhatóság miatt is változtattam a dizájnon, de tetszik. Végre elkészült a képek felfüggesztésére szolgáló fali-tartó is, melynek felfúrásához segítséget kaptam, mert nem merem megfúrni a falat.

Reszkesetek (nem tudom mik/mik) megvan a következő raklap ötletem is.

Finomság a maradék csokikrémből.

Az unikornis tortából kimaradt egy kis krém, veszni nem hagyhattam azt a finomságot hát 4 tojásból vizes kakaós-piskótát sütöttem (mint az unikornishoz), megkentem lehelet vékonyan barack lekvárral, majd a krémmel, rá jött babapiskóta (3 cs. 3in1 kávé por, 3 ek. cukor, vanília, rum, 3 dl. forró víz-be mártva), és egy kis Megle cukrászhab, na meg csoki reszelék.
Az utolsó szeletet még letudtam fényképezni. 

Tökföldén

Kompoltra nem szoktam ilyen korán menni, de haszonnal járt. Ügyesek ezek a Jászapáti gyerekek.

Unikornis torta

A torta Adri egyik barátnőjének a születésnapjára készült és igazából Adri készítette én csak segítettem.

Szarvnak még gyertya került a fülek közé.
Mindkét réteg csokitorta, de alulra olyan kivitelben, mint amilyen az Adri 15. születésnapjára készült első emelete volt. (Alap 3 tojásos vizes piskóta a legnagyobb kerek formába, majd a csiga 3 tepsi 3-3 tojásos vizes piskóta felvágásából készült. A második emelthez ugyancsak 3 tojásból készült vizes piskóta, és abból vágtam ki az 5 lapot.)

Vizes piskóta: Ahány tojás fehérje + annyi kanál víz habbá verve,  bele keverve tojás + víz mennyisége ek. cukor kétszerre, valiliás cukor és a tojások sárgája is még habverővel. Sütőpor, és jöhet kétszerre a liszt ugyancsak tojás + víz mennyiségében ek.-al mérve fakanállal keverve, és még 1 ek. olaj is. (Anyukám a lisztet is habverővel keveri a masszába, de nekem a fakanál ekkorra már megbízhatóbb.) Aztán már csak a tepsi van hátra zsírpapírral kibélelve, és az előmelegített sütő.
Csokis lap esetén értelemszerűen néhány kanál liszt kakaóporral helyettesítendő.

Krém: 1.5 l. Megle cukrászhab, 5 tábla ét, 3 tábla tej csoki felfőzve, éjszakára hűlve hagyva.

Én féltem, hogy nagyon ragacsos lett a tészta, és a magasság miatt kevés a krém, de Adri azt mondja ölre mentek érte.

Döntögetem a rekordjaimat

Amikor a kórházba számítógépes rendszert szereltek beköltözött életembe a pasziánsz. Akkoriban idehaza még a kártyapaklit is elővettem, de aztán leszoktam. Azt mondom szerencsére. Aztán pár éve lekapcsolónak, altatónak telepítettem telefonomra, majd tabletemre is a programot, és a pontok nem is érdekeltek. Most ott tartok, hogy úgy érzem kicsit sokat hasalok lazítólag a képernyő fölött, és koránt sincs szükségem ennyi kikapcsolásra hiába gyűlnek a nem profitábilis pontok.

Én is lilulok

Menne Adri hajához is.

42. Mátra kupa

Szolnokon kerékpáros nap van, de anyuéknál végre lehet takarítani az ablakcsere után. Még nem olyan mértékben mint szerettem volna, így belefér egy közelebbi kihívás.
Trisztánnal időben elindultunk, és sikerült csoportunkból 3.-nak nevezni, majd rajtolni is. A pálya könnyűnek ígérkezett, és az elején nagyon jól haladtunk. Egészen a 4. pontig ahol én átváltottam autós üzemmódba és kihagytam egy utat, mert az zsákutca, és a kastély is zárva, mintha az az út nem is lenne Pedig ott volt. Nagyon is. És én erre még akkor sem jöttem rá, amikor magyaráztam Trisztánnak hogy a többiek ezért jönnek szembe, mert nekik más a feladatuk, és ők most egyébként is távolságot mérnek. Szóval, fő a magabiztosság. Mi már majdnem a Rákóczi fánál jártunk, amikor rájöttem a tévesztésre, és fordulhattunk vissza.
Következő hibám, hogy nem vettem észre egy kaput, és felmentem egészen a kastélyig hogy a kerítés mellett lejöjjek a jellegfáig, majd vissza a kastélyhoz.
Innen meglehetőst sietni kellett volna, hogy behozzuk a lemaradást, de nem szívathattam meg Trisztánt az én figyelmetlenségem miatt, versenynek verseny, de élvezni is kell.
A 8-s ellenőrzőpontnál már így is jól esett neki a pihi, de ott legalább büntetlenül tehettük miközben pár feladatot is megoldottunk.

Újra a Rákóczi fánál, de már jó irányból,

és kezdhettünk mi is a távolságmérést, majd a mérsékelt sietést, hogy a szintre is legyen időnk. A barlangnál Trisztán benn én kinn másztam,

aztán mindketten négykézláb felfelé a metsződés szélén, majd lihegve szintben a padig, de mégis hypoxiásan a kúpnál eltévedtem. Egy autóval is járható úton, völgyben kellett volna lennünk, és én egy felhagyottabbon voltam már majdnem a Vörösvár-hegy gerincén. Visszafordultam, de a kúpnál a tájoló is csak forgott körbe-körbe. Szerencsére hamar, mintha megmentésünkre jött egy család két kicsi gyermekkel, biztos voltam benne egy csoportban vagyunk, megvártam míg elindulnak, majd megelőztük őket, és lefelé kicsit haladósabban hozhattunk be pár pillanatot az időnkből.
Kidőlt fa, amit szerintem csak megtévesztésünkre tettek oda, mert a távolság alapján egy rég elkorhadt rönknél volt a pont.
Fenyvesben jellegfa, 3-ból az egyik.
Kis kúp, ami annyira kicsi volt, hogy nem is volt.
Szárazárok. Tárképen nem érte el az utat, de benne állva igen, lyukasztottam valahol, és irány a cél.
Az Ilona-völgy műútján átkelve leszólítottak. Fene kívánt még 1-2 percnyi pontlevonást, de kellemes volt a találkozó a tavaszi túravezető képzés egyik végzettjével, és családjával.
A most csekély vizű patakon átkeléshez szinte nem is kellett a tavasszal összehordott gát, de azért használtuk.

Gödör, vadles, és cél, ahol még lemértem a lépésemet.

Tisztán hamar felismerte hogyan állunk, és nagyon izgult a helyezésünket illetően, de volt esélyünk így nem mentünk el az eredményhirdetés előtt Derecskére. Annyira cuki volt izgalma. Minden beérkezőnél ment a bizottsághoz és sasolt kik jöttek, mi változott. Már ezért díjat érdemelt. De, nem ezért kaptunk. 5. helyezést értünk el. (Ha háromból egy pontot nem tévesztek holtversenyben másodikok vagyunk.)

A képen nem látszik, de nagy volt az öröm.
Nyereményünket bezsebelve nekivágtunk Kanázs-várnak.

Már felfelé is kiderült rossz ötlet volt levetni a túracipőt, még rosszabb a kocsiban hagyni botjainkat, de azért megmásztuk a szinte lehetetlent, és megkerestük a ládát is.

Lefelé aztán jött a feketeleves. Fenéken csúszva értünk vízszintbe.
Kellett legyen még itt egy fürdő. Amit bezártak, úgy 2 éve.
És egy mofetta, ami meglett, hogy boldogan és még mindig izgalommal telin indulhassunk haza.

Kókuszkocka

Hetek óta kókuszra vágyom. Vettem natúr termést is, de nem merem felvágni, és egyébként is édes kókusz kell. Mondjuk kocka,
csokiba mártva,
mézesen.
Mmmmmm.

Sajnos nem fényképeztem (pedig nem keveset kszítettem), és nem akarok a netről lopni egy képet, de a cím alapján bárki rátalálhat, és kedvet is kaphat hozzá.

Tészta: (Én másfél adagot készítettem 33x27 cm-s tepsihez.)
30 dkg. liszt, 30 dkg. cukor, 3 ek. méz, 1,5 cs. sütőpor, 5 dkg. margarin, 1,5 dl. tej, 2 egész tojás.
Liszt, és sütőpor nélkül a hozzávalókat összekeverjük, kisimulás után mehet bele a szárazanyag is, majd a tepsi, én sütőpapírral béleltem. A süléshez alacsonyabb hőfokot, és hosszú időt adjunk.
Csoki:  30 dkg. margarin, 38 dkg. cukor, 8 dkg. kakaó, 2 dl. tej, rum. és vanília ízlés szerint összefőzve.
A tésztát felkockázás után a csokiba mártjuk, majd kókuszreszelékbe forgatjuk, és már ehető is

Adri belilult

A kicsinynek tejfölszőke leányzó volt már kék, majd türkizzé fakult, aztán szőkített, és hogy lágyabb legyen barnás is, és most lila.
A boltban nem tudott választani burgundi és indigó között ezért mindkét színből vett 1-1 flakonnal, és azokat összekeverve színeztem be a haját.

Az igazság az, hogy én sem tudtam volna választani (épp ezért egyik sem lennék), és lehet pont mindkettőnknek ez a telhetetlensége az oka, hogy most a tavaly óta lenőtt rész burgundi lett, a korábban szőkített pedig indigó.
Mindkettőt megkaptuk.
Ami egyébként nem rossz, de képet sajnos nem tehetek róla közzé.

Őszi terep félmaraton

Nem.
Én továbbra sem futok.
Még busz után se.
De, szívesen segítettem a program lebonyolításában.
Zsíros-kenyeret kentem, gyümölcsöt pucoltam, és miután a váltósok érmének átadása alól sikerült kibújnom egyszerűen rám maradt a félmaratonisták célba-érkeztetése. Nem szerettem ezt az általam reprezentációsnak vélt feladatot, de jött az első befutó és nem volt ott senki aki kezet rázzon vele és legalább annyit mondjon: Gratulálok, nagy vagy! Engem meg valahogy annyira lenyűgözött már a váltósok teljesítménye is, hogy nem hagyhattam kurtán véget érni, és egyébként is mire a 20-n kilométeresek is beértek és leszereltem az első befutót, majd gratulálva neki átadtam az érmét már én éreztem magam megtisztelve hogy még egy pohár vízzel, vagy teával megkínálva hozzájárulhattam teljesítményükhöz.

Madármegfigyelés Hortobágyon

Hiányzik még pár pecsétem Hortobágy környékéről, és a tavalyi Ócsai madármegfigyelés nagyon bejött, hát kihasználtam az alkalat.
Fantasztikusan szép reggelen száguldottam keresztül a megyén hogy időben a találkozóhelyen legyek, de Nagyiván és a 33-s út közé eső szakaszról megemlékeznék pár sorban, mellyel egyben áldást is mondok, hogy a JNSZ 500-n kihagytam ezt a részt. 1x mert Nagyivántól nem 6 km. a Hortobágyi látogatóközpont (mint azt valahol olvastam), 2x mert ez az a terep amit eladnak aszfaltos útként, de ha felszednék a foltonfolt burkolatot járhatóbb lenne. Szóval most már tudom, és meg is jegyeztem mire számítsak, ha a Google navi álltal tervezett útvonalán narancssárga szakasz van. Ennek ellenére csak 5 percet késtem, de megvártak, és nem csak engem. A 4 fős túra további két résztvevője még utánam érkezett, de Balla Dániell vezetésével szép napnak néztem elébe, és a kis létszámot cseppet sem sajnáltam.

A vonuláskutató állomás pár perces séta a kisvasúti állomástól, de a 9 órás begyűjtésig elsétálunk még a Bivalyos tóhoz, ami szintén csak pár percnyire volt az állomástól.
Nevéhez híven a tónál bivalyokat is láttunk, akik már javában reggeleztek, a lustább madarakkal ellentétben. Ugyan közülük is voltak páran akik már a nappali sminkjüket igazgatták, de a többség még látszatra aludt. Mindegy, a látvány így is szép volt, és végre lekerült Dénes válláról az a termetes távcső, amit nagyon lazán cipelt.

Hát, igen. A fényképen nem az látszik, amit mi láttunk, vagyis mi kicsit jobban megnézhettük, megcsodálhattuk a részleteket.
Visszatérve a megfigyelőállomásra 2, majd újabb 5 madárka gyűrűzését figyelhettük meg.
És akkor itt említeném meg hogy engem az internet butít. Nem jegyzek meg fontos dolgokat, mert majd a hálón megtalálom. Hát persze. Vagy mégsem. Biztos van aki kapásból tudja a barna picur nevét, de én csak azt jegyeztem meg a latin név magyarra fordítva ékfejű zsombékjáró (erre a neten nincs találat), belőle volt 6.

A kékcinkét már eddig is ismertem, de így közelről még aranyosabb.

A kisvasút vonalán végigsétálva Dénes  minden madárfüttyre, szárnycsapásra figyelve sorolta a madárneveket. Szinte már nem is a látottakat, hanem Őt csodáltam. Pedig, egyébként volt mit. Fantasztikus volt az idő, szép a táj, sokan a madarak,

és míg a Kondás-tóhoz értünk többször találkoztunk a Sziktipróval.

Az útközben megmászott lesek után a rejtett megfigyelőhelyekről aztán tovább leskelődhettünk.

 Dénes a madárneveken kívül sok okosságot is megosztott velünk, de a látottak után a nyugodt túra volt a legjobb.
Kettőre megebédeltem és búcsút intve a nyugalomnak indultam kis kerülőkkel haza.
Hortobágyi látogató központ. Három dologért mentem, térkép, pecsét, és geoláda.
Kezdjük visszafelé. Nem lelvén leírást a HB 16 ládánál azt hittem a látogatóközponthoz megyek. A találat meglett, és helyre is tettek,

bár ilyen táblát nem találtam a veszélyt jelzők között.

A 9 lyukú hídnál már jártam, még gyerekként és nem is egyszer, de azért most is megnéztem

mielőtt a túloldal néhány látnivalóját is célba vettem.

Juhászok sokasága között rádöbbentem ennyi ebből nem elég, és ez csak a felszín, a sok külföldinek, fészbuk turistának való látványosság, kértem pecsétet és a térképről megfeledkezve tovább indultam.
Óhat, Boldogságos Szűz monostor. Romjai valahol biztos léteznek, de én nem láttam, csak erre jártam.
Egyek, Patkós csárda. Éhes nem voltam, és egyébként sem, de szép hely és jó illat volt benn.

Nagyiván, Zámmonostora. Az idefelé már említett útvonalon jöttem. Nem javult meg eddigre, és bár a monostor romjait szintén nem láttam, de ez köztudottan nem is látható hisz széthordták, és pl. belőle épült a mostani templom.

A pecsétért viszont egyenest a falunapra kellett menjek. És ha már ott voltam, kettőt egy csapásra: falunap és tájház.

Valamint egy meghívás a Nagyiváni kultúráért alapítványtól a község nevezetességeinek bemutatására.
Kunmadaras. A JNSz 500-n már sötétben jártam itt, nem álltam meg a ládáért, vagyis észre sem vettem, de a templomot megjegyeztem magamnak, és a reptéri hungarocell KNMDRS miatt mindenképp vissza akartam jönni.
Ma útba először a templom esett.

Itt sem jutottam bentebb, sőt még a kapun belül sem, de a torony most is lenyűgözött.
Kitértem a reptérre, kellett a láda is, de ha már a fészbuk turistáknál jártam az imént, egy képre is vágytam. Találat kipipálva, de a KNMDRS ♡ vágyálom maradt.
Kenderes. Ma csak JNSZ 19-rt jöttem, és bár rájöttem, hogy itt valami nagyobb kaliberű gazdasági dolog van itt, és nyilván valami patinás épület is, de beértem a víztoronnyal. :$
Törökszentmiklós. A 4-s út elkerüli ezt a várost, de kb. 2x már keresztül mentem rajta és valahogyan megoldom hogy ide eljussak biciklivel és alaposabban szemügyre vegyem, de ma csak a 3 pecsét számított.
A református templom magas tornya és szikrázó fehérsége messziről vonzza a tekintetet, közeledve hozzá az ember és a ma is egyre lényegtelenebb. Erősen reméltem, hogy itt nem csak a lépcsőn ülve élvezhetem a pillanatot, és bingó. Odabenn esküvő volt, kis létszámmal, és már a gyűrűnél tartottak. Kivártam. Csinosak, boldogok voltak, és én is. A református templomokra jellemző puritán tisztaság most is lenyűgözött, a hagyomány és mai igények összhangjában pedig gyorsan telt az idő.

Ugyan erre nem volt szükségem, de a humoros megoldás nagyon találó, és a nem eldugható szükségmegoldás még emberközelibbé teszi a helyet.

A kedves, készséges lelkészpártól kaptam pecsétet, és mentem az Almásy kastélyhoz. Ugyan miért hinném én azt el, hogy ami hetente egyszer (és nem szombaton) látogatható, az csak akkor látogatható?
Fürdő. Pecsét megvan, de a kipróbálás itt még várat magára.
Szajol. Még volt egy goládám tervben, de megállva mellette ezt is elnapoltam. Nem lenne gyors találat, és nekem már nincs időm sétára.