Hóhelyzet útban a Balaton felé

Indulás szombat hajnal fél 6-kor.
Szolnokon egész éjjel esett, de már délután 4-től, még sincs 10 cm. a lehullott mennyiség.
A Puskáson nem járt hóeke.
A Városmajor latyakos.
A városon belüli főutakról már felolvadt a hó (nyilván leszórták), de a 4-es,

és a rávezető főút  nem tűnik tisztítottnak.

Ceglédig 40-el megyünk, az Újszilvási elágazásnál állunk 20 percet, majd úgy döntünk kikerüljük a balesetet, és bemegyünk a városba. Mire visszatérünk a 4-esre már a forgalom is megindult, de mi nem túl nehezen besorolunk a kamionok közé.
Cegléd után a 2*2 sávos szakasz sincs még takarítva. A RO kamionosokat ez nem zavarja, pedig rendesen szitál a a szerelvényük fara.

Albertirsánál rátérünk az 5-ösre. Itt még volt hó, de az útpálya már csak nedves, és mire Pestre érünk kiderül, ott hó sem volt.

A Balatonnál már igen, de korántsem számottevő mennyiségben.
Fél 9-re értünk a célunkhoz. A 3 órából másfelet Szolnokhoz képest 50 km.-en belül töltöttünk, de legalább volt időm egy teljes manikűrre. Igaz, nem azon a szakaszon, hisz akkor még sötét volt.

A Balaton szeles, de csodás volt.

Estére sem enyhült a szél, de megkísérelek egy próbát az éjszakai túlparttal is, hisz az idő tiszta, a látási viszonyok jók. Majd ráfagy a kezem az exponáló gombra, de ez csak kicsit zavar.

.
.
.
.
. ("Titkos" szakasz, de majd 1x elmesélem mi történt.)

Hazafelé Ceglédig minden oké,  a nagy sötétben bevallom én többször meghunytam, pedig pörgött az agyam rendesen. Viszont Ceglédtől minden a régi, egy kis köddel tarkítva.
Idehaza nem tűnik úgy, mintha az illetékesek  észre vették volna havazott.
10 cm.-re, nem volt elég 2 nap.
Mi lett volna, ha megint 1 m. esik le?


(A Zoom egyébként  nagyon jó, bár sokszor bemozdulok, de majd megszokom. Hidegben nehézkes a közelítés-távolítás, de az exponálógomb működik. Ellenben kicsi a perem, és sűrűn elállítom/elkapcsolom az opciókat, de majd ehhez is hozzászokok, csak lenne végre sim-em. :(  )

A teljes képeket itt vannak.

1 év Fife után már fuvolára válthattunk

Egyre nagyobb ez a lány.
És amit tartásban a hastánc rendezne, azt a fuvola elrontja, de legalább nem görnyed, mint a legtöbb tini. (A Bolerón majd hanyatt estem amikor gálában láttam több 20on évest púposan. Annyira gáz a cici, hogy rá kell görnyedni, és helyette alhasat kitolni? Se fenék, se mell, csak egy nagy bizonytalan görcs két lábon, aki még a fejét sem tudja tartani.)
Tovább áradozni nem fogok, de felteszem a vizsgakoncertjét
kísérettel,
és nélküle,
valamint hogy bizonyítsam mégiscsak gyerek, a vizsgák után szokásos mekis bolondozásról is két kattintást.

Sorry, de most ennek van nálam aktualitása

Kutyasétáltatás közben csodát láttam.
... és, hát, most már van hozzá fegyverem is.
Isten ments, nem siettem előkapni. Dehogy is, ezek a csodák általában csak pillanatokig tartanak. Inkább szépen lassan, oda se nézve kaparásztam utána a zsebemben és közben csak figyeltem, ahogy a piros pöttyös farkú madárka a közeli bokros-bogas fácska törzsén felfelé ugrál. Bár láttam már máskor is párjával a Puskás háta mögötti fákon kopogtatni, ugrálni, de héjas, fél diót csőrében tartva most nagyon murisan csinálta.
Szóval, én csak ámulva kukkoltam, és közben a zsebemben matattam. Na, nem úgy mint gyerekkoromban a Recski vasútállomás várótermében a bácsika, pedig én is holmi hasomló szoknyácska felé közelítettem szépen csendben, és nyilván a diónak tudható be, hogy  még Hógolyó jelenléte ellenére sem rebbent el a kiszemelt alany. Pedig ártatlanom mindent megtett, egyszer, hogy figyelmemet elterelje és a közeli virágosba csaljon, másszor, hogy legalább a kezem ne tudjam mozdulatlanul tartani. De, mint mondtam szerencsedióm volt, kattogtattam, kattogtattam, és kattogtattam, kicsit balrábbról, kicsit lentebbről, aztán jobbról is még párat.
Éééés sikerült.

Megvan a nagy fakopács (szerintem),

és a lányom.

Mint látszik, ő is szeret fényképezni, ahogyan enni is, legalábbis sajtot (meg csokit).

Variációk az idei első hóra

HÓ-ra, tiszta nagybetűkkel, még ha csak kettőből áll is.
Végre esett pár pihe, és az is két részletben, de a dermesztő hideg mellett már lehetett tapicskolni benne. Mennyei élvezet, bár inkább a zoom képernyője mögül élvezkedtem, de onnan nagyon.
Sajnos mivel a tárhely igencsak feltöltött ide a lebutított képeket tehetem fel, de keresek megoldást arra, hogy élvezhető formában is láthatóak legyenek.
Az első ámulat:
Esik!!!

A második:
Megmaradt?!

Miközben még a százszorszépek is széplenek?

Nem is hagytam ki a csipkebokrokat.

Akkor már jöhetett egy kis fű is.

Meg egy másik, bár ez a kép nem az igazi.

A hóvirágok.

És a madarak. Már ami látszik belőlük, de rájövök, hogy lesz ez jó erre a feladatra is.

Szóval, nyilvánvaló, hogy a gép az okosabb, de majd alakul ez.

Viszont, a csúcs képet nem hagyhatom ki. Igaz nem hó, mégis ez a nap képe. Egyszerű kis virág a főorvosnőnk 60. szülinapi csokrából, rezgő, de mikor megláttam milyen kép sikerült róla, felállt a hátamon a szőr is. A szirmokon az erezet is látszik, és ezer zöld árnyalat, na meg az a pirinyó bimbó, ott felül. Orgazmikus.

Az eredeti képeket itt találod.

Egyszeri leány esete a Zoom-mal

Van és mégsem.
Pedig, mikor megrendeltem direkt megkérdeztem jó lesz-e hozzá a sim-em, vagy eleve úgy tervezzem még be kell menjek az egyik T-mobil üzletbe is másoltatni.
"Persze, miért ne lenne jó?"
Pedig, tudhattam volna, hogy 7 év alatt még kisebbek lettek a sim-ek, és ez a mondat sem úgy hangzik, mintha utána is néztek volna.
Nagy koppanás volt, pláne amikor visszatéve a Nokia nem ismerte fel, és majd 1 órába telt, mire elindult.
Szerencsére ismerkedhetek a Samsunggal így is, és legalább a használható felével jobban.
Az elsőre nagyon teszik, hogy a fényképező exponáló gombja külön van, mint a fényképezőgépeken, nem pedig a képernyőn, de a tapicskolást szoknom kell.

Ehhez nem adnám a nevem

Nem feltétlen vagyok a mű kaják híve, de pl. túrákon jól jön egy kis zacskós leves. A kapható márkák között még olyan is van amit szeretek, ám amit ma kóstoltam, attól mindenkit óva intek.

Igaz nem levesnek szánták, de ez csak kb. fél óra főzés, és 2 dl. víz kérdése.
Viszont magyar embernek készült, elvileg nélkülözőnek, ezzel szemben a magyar ízvilágba bele sem passzol (bűn rossz), csak 200 kcal., és lehet nincs is min ennyi ideig főzőcskézni.
Kire gondoltak, amikor ezt a terméket létrehozták?
- A hajléktalanokra, akik nem tudják elkészíteni?
- Az árvíz, vagy más természeti katasztrófa áldozataira, akik családostul kerültek abba a helyzetbe?
- A kisnyugdíjasokra, akiknek legalább ezt nem kell rágni?
- A nem is kisebbségben lévő nagycsaládosokra, akik segélyért állnak sorban, és a dögöt is van példa hogy megeszik?
Oké, hogy a boltban kaphatóknál nagyobb kiszerelés, de ha adnak legalább adjanak jót! Mondjuk marhahúsleves ízűt, vagy tegyenek bele némi szárított zöldséget, gombát, netán húst.

Amikor elkezdtem kanalazni még azon is elgondolkodtam ha tennék bele egy kis kolbászt, hagymát, erőspistát jobb lenne-e? Tudjátok, mint az egyszeri kőleves.
De, ebbe még a só is kár volt. Mivel éhes voltam hamar leöntöttem a levét, és csak a tésztát gyűrtem lefelé, de a felénél azt mondtam, inkább éhen halok (nem fenyeget a veszélye), mint ezt megegyem.
Szégyellhetném magam, rá sem szorulok, de elveszem egy rászoruló elől, még pocsékolok is, és dicsekszem vele, azonban én úgy érzem ma megmentettem valakit, ha nem is az éhhaláltól, de ettől az élménytől. A legközelebbi piacos, vagy Tescós vásárlásnál pedig veszek egy szatyor fogyasztható, olyan ételt, amit én is megennék, és odaadom az első rászorulónak.

(Mint kiderült kollégám is megkóstolta az övét. A felejthetetlen élmény mellett Ő még hasfájást is kapott.)

Rendszerváltás

Nagy lépésre szántam el magam.
Ember emlékezet óta Nokia csipog a zsebemben (na nem olyan rég van telefonom, csak amióta van, azóta majdnem). Nem mondom, hogy minden gombja mögött tudom mi rejlik (leginkább már kosz), de egyszerűen egymásnak teremtettek bennünket, csak fogyasztói társadalomban élünk, és már az is csoda, hogy az N75 8G-m 7 évig bírta.

Már igen viseltes (mégsem ez a csere oka), ám 5 éves koráig csak az a karcolás volt rajta, amit rögtön első héten szereztem, amikor kilökték a kezemből, viszont az utolsó 2 év sűrű, és nem épp elit felhasználású volt számára, ami meg is látszik rajta, akár biciklivel, akár gyalog történt. De, emlékszem vele az elő GPS-es próbálkozásaimra; meg a blogolás kezdeteire; és a sok éjszakás műszakra, amikor a BK-n háborúztunk; a rengeteg fényképre kívánkozó pillanatra, amikor előkaphattam; a rajta nézett F1 futamokra, mesékre; a sok elnyűtt tokra; meg a szexi függőre, amivel rögtön betörtem a lencsét. Egyszer ráraktam még a fészt-is, na az meg a chet fölösleges dolgok (szerintem), ezért gyorsan törlődtek is a menüből. Legkevésbé a média részét használtam ki, volt rá kezdeményezésem, de megbukott a filek átalakításánál. Szerettem volna E-book-ként is használni, de nem találtam olyan programot, amivel működött volna.
Lehet, hogy majdnem minden vele kapcsolatos problémám (3 perc mire megnyitok egy sms.-t; navigálás közben egy ideje 10 perc után kilép a progiból; nem lehet vele blogot írni, a BK-n sem tudok a fülekre klikkelni, és használt közben lefagy, pedig csak 2 G foglalt) megoldódna egy rendszerfrissítéssel (vagy utána érdeklődéssel), de nem lennének jobban a fényképek, pontosabb a GPS, alkalmazhatóbb a net.
Még nem tudom mire leszek képes az új Samsung Galaxy S4 Zoom-mal, de a 1,5 GHz-s kétmagos processzor (annak ellenére, hogy még mindig nem tudom mire is kell ez), és a 16 megapixeles kamera felcsigázott. A Sony, és a Lumia is (mindkettőről le is beszéltek) szebb, de az N95-t sem a szépsége, nőies vonalai, miatt vásároltam meg.

Az érintőképernyőtől ugyan idegenkedem, de manapság, ha a telefonáláson kívül másra is szeretném használni a készülékem, nem sok válogatásra van mód. Szóval, barátkozom az odanyúlással, és megtanulok Samsung módban gondolkodni.
De, mivel féltem (főleg a kiugró lencse miatt), ami a túrákra való magammal cipeléstől azért nem menti meg, legelőször valami csini tok után nézek.
Nagy kihívás lesz, csupa gagyi, praktikátlant látok a neten.

Habos palacsinta

Felébredve valami édesre vágytam, de hát nem úgy van az, hogy rögtön eszünk, pláne meg nem édeset. Addig húztam-halogattam, míg nem került valahonnan elém ez a recept.
Szeretem a vastag palacsintát, ezért én almásan szoktam készíteni, de gondoltam kipróbálom mi lesz ebből. Mire megsül a rakott krumpli, ezzel is készen vagyok, és letudtam a főzőcskét egy időre.

Két adagot kevertem be, és ahogy a tészta még az én szokásosomnál is duplább akkora lett, úgy a mennyiség is feleződött, 15 nem emberes, hanem már óriásos korongot tudtam kisütni.
Tapasztaltam azonban pár bibit, amik miatt nem fogom még egyszer így készíteni a palacsintát, bár tényleg finom, és állagra is mint a piskóta:
- több a mosatlan,
- kúrva vastag, e miatt alig hajlik,
- mire átsül kiszárad (ha még a barnulást is megvártam volna milyen lenne?),
- a hab pukkad és a tésztán luk keletkezik, amiken keresztül a töltelék kifolyik,
- jobb szeretek 3 különböző ízű palacsintával jól lakni mint betelni egyel, ami tésztájának az ízét vagy nem múlja felül a töltelék, vagy csurog minden felé.
A gyorsasággal viszont nincs gond. Pikk-pakk, öntöm, fordítom, haladok, még úgy is, hogy a rózsa lángja alig emelkedik a rács fölé, és a híg massza elfelejt a serpenyőbeöntéskor sercegni.
Odakinn 16 fok, és enyhe szél van, szerencsére jó idő, mert ilyen gázszolgáltatással megfagynánk -20°-ban. Vasárnap, ebédidő, fűtési szezon, és ennyi a max.: (a koszt nem kell észrevenni)

Egyből három

Ígérkezett túra is erre a napra, de már korábban más irányban köteleztem el magam, amiről ugyan megint nem beszélnék de jól éreztem magam, csak nem gondolom összevenni ennyire a dolgokat. Ám, hogy ne maradjon ez a nap üresen úgy alakult  más is belekívánkozott ebbe a napban, ami idevaló.
A"hivatalos" program előtt sajnos egy látogatást kellett megejtsek. Vagyis a látogatást nem sajnálom, csak az okot, amiért szükségessé vált. Főnököm egyik kedvenc mondása: "A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve." (Ezzel próbál rávenni ne segítsek annyit. Mivel ami kiderül mindben rosszul járok megértem, és néha már hajlok is a tanács megfogadására, de szerencsére a java nem pokolba vezet.) Ilyen veszte lett barátomnak is, és most 1 hete több műtétre várva kórházban fekszik, remélve egyszer lábra áll. Ramatyul néz ki, de szurkolok neki, és bár most csak egy kis mentolos bedörzsölés (Huncut fiú, lába között a nővér fülbevalójának hátlapjával. Én meg még sajnáltam. ;) ) fért bele a gyógyulásának egyengetésébe remélem hamar túl lesz rajta, és megmásszuk a Pilis-t.
Nekem azonban most sietnem kellett, és még mielőtt célba érek buszozni kicsit, valamint odahaza kikerestem pár rejtekhelyet is, de csak a két utolsót gondoltam komolyabban. Megérkezve a célhoz gyorsan rá is vetettem magam a koordinátákra, és mivel a hu-s betegeskedett, a com-ossal kezdtem. A két pont egymástól alig 10 m.-re lenne, ha mindkettő meglenne, de csak a másodikról tudok ámuldozni. Ismeretlenül is csípem ezt a sinus90-t. Voltam már több ládájánál, és sokszor ámultam ötletein, de ez is egy nagyon frappáns rejtés. A találaton felbuzdulva, és mert a lépcsőről mindenki beszivárgott az épületbe rászántam még pár percet a hazai rejtésre, de vagy tényleg nincs meg, vagy én nem vagyok eléggé csavaros, (Viszont nem értem az előző kereső hogyan érte el a rejtőt, amikor én még e-mail címet sem látok, nem telefonszámot a segítségkéréshez.), ezért feladtam, és rátértem a fő napirendi pontra.

Életfa

Ügyeskedtem.

Úgy tervezem sorozat lesz, melyből a jelenlegi darab határidőnaplómat borítja, és még ez sincs teljesen készen, de már felpróbáltam, a csinosítás pedig folyamatos.
Az elnevezés nem feltétlen az ősvallás alapján került elő, és formavilágra sem hasonlít arra, mégis a jelképrendszerünk alapján nekem ez ugrott be, és örülnék, ha jelentése kihatna felhasználására.

Deák Péterrel Santiago de Campostelába

November közepén érkezett meg útjáról Imréék jó ismerőse, kapva az alkalmon gyorsan le is csaptak rá és a Tájékozódási Klub idei első estéjére meghívták beszámolót tartani. Ők is nagyon készülnek végig gyalogolni a zarándokutat (igazából Imre biciklizni szeretne), és gondolom nem várnak a megvalósítással már sokat, de az is biztos én nem tartok velük. Nagyon érdekesek, izgalmasak ezek a beszámolók, és teljesen én sem zárkózom el a kérdéstől, sőt. Csak ismerem a korlátaimat, és nem ringatom magam ekkora ábrándba, amikor egy 3 napos kéket is nehezen tudok megfinanszírozni. (Egyébként, ahogy számolom 1 hónap a kéken nem feltétlen drágább, mint egy teljes Jakab út.) Szóval, figyelek, kérdezek, és még talán az előadóval is lélegzem, de egyenlőre örülök, hogy élek.

Azt azonban még elmondom (nemrég beszéltem is róla), a természetjárás kapcsán rengeteg érdekes, jó humorú, önzetlen, segítőkész, egy szóval úgy fogalmaznék igaz emberrel találkoztam, és ma is egy ilyen találkozásban volt részem. Sajnálom, hogy a telefonom idehaza hagytam, de nem bánom, hogy a 4 órás beszámolót meghallgattam, és bár néha kicsit belebóbiskoltam, de nagyon élveztem a történeteket és a képeket is.

Mikulás láda off

Ahogy a kirakásra nem volt sok időm, úgy a behozatalt sem kapkodhattam el, de már nyugodtabban tudok várakozni, és az előző 2 év (5. poi) tapasztalatából tanulva nem izgultam azon sem lába kél a doboznak.
Igaz, változatlanul nagyon tudtam volna örülni, ha nagyobb érdeklődés mutatkozik a rejtésem iránt, de az mindenek ellenére nagyon jól esik, hogy rám is gondoltak, és Bubu family Jánosának nagyon köszönöm a szép ajándékot. Ezen a már majdnem tavaszi reggelen kellemes meglepetés volt a dobozt kinyitva újabb általa faragott szépségre bukkannom.

Vannak kétségeim az értelmét/jogosultságát illetően, de továbbra is szeretném folytatni a miku és nyuszi csomagok kihelyezését, ám segítséget, tanácsot kérnék. Mit rontok el? Mitől lennének bátrabbak a kesserek? Lehet nem bennem van a hiba, és csak lusták az emberek, de ha van ötletetek szívesen venném, hogyan érhetem el, hogy többen keressék meg az alkalmi rejtéseket?

Bolero - Tánckoncert

Okulva a 2013-as újévköszöntő koncert utáni hiányérzetből most a teljes előadásra és nem csak a főpróbára váltottam jegyet. Mivel továbbra sem vagyok az a feltétlen és minden klasszikus zene rajongója van ebben a döntésben némi félelem is, de több a várakozás, és a korábbi fellépéseken is sok gyönyörben volt részem, ezért úgy gondoltam túlélem ha lesz pár olyan mű is, ami nem a kedvencem. A koncert elejére nem mondom, hogy jól esett (Szomszédasszony mindenképp VIP helyre akart ülni, nekem igen kellemetlen volt, ahogyan ezt intézte. Ráadásul onnan nem is láttam szinte csak az előttem ülők fejét, és a hang is zajos volt, de lehet csak a mellettem ülő faaszi folyamatos csámcsogását hallottam annak.), de a második felvonásra már az előadásra kerülő művek is lágyultak, és a hivatásos táncosok, meg kis balerinák is (ügyesek voltak) segítettek az élvezhetőségen. És, hát persze, jöttek a gyermekeink!
Most is azt mondom, tavaly fentről sokkal jobb volt a hangzás (látvány is), de megérdemelten a legnagyobb tapsot most is ők kapták, és örülök, hogy az utolsó pillanatban kaptam jegyet a koncertre.

(Sajnos a kép nem tökéletes, pedig beálltam a hivatásosak közé is érte, de legalább a hang élvezhetőbb, mint a karácsonyi sulikoncert Canon-os felvételén.)

BÚÉK 2014

Óévbúcsúztató újra Pécelen

Mondanom sem kell elmúlt 3 mire mindennel elkészültem, hogy holnapra idehaza is legyen valami falni való (Lencse főzelék, francia sali, fasírt, töviskespecsenye. Szerettem volna még sonkatekercset, sajtroládot, és kaszinótojást is, de minden nem megy, így is örültem, hogy ilyen jól boldogultam.), és kezdhettem neki a bepakolásnak, majd saját testem kicicomázásának.
Múlik az idő, ennek egyre hosszabb időt kellene igényelnie, de úgy látszik fejlődöm, és nekem egyre jobban megy, vagy minden évben egyel több részletet hagyok ki.
De, hogy teljes legyen a kép: hajmosás -legalább 10 perc,
tusolás -ez sem kevesebb,
sarok reszelés - nem tudom hány perc,
epilálás -kerül amibe kerül, ezt nem hagyom ki,
fogmosás -nekem bizti megvan a 3 perc,
hajszárítás -mire az enyém kiegyenesedik legalább 15 perc,
konty -szedve-vedve 10 perc,
öltözködés -sitty-sutty, de csak miután kivasaltam a megfelelő darabokat -15 perc,
smink - ügyelni kell a kőre,

de nem mértem és lehet itt spóroltam a legtöbbet, hogy kihagytam az alapozást, és a púdert (Milyen haszonnal nem jár, ha megfázott az ember leánya?),
ékszerek - kiválasztani tovább tart, mint feltenni őket,
köröm meg majd a kocsiban, vagy Pécelen.
Közben Adri csomagolta a tombolatárgyakat, a nemrég készítetteket (Szilveszteri előkészület 1, 2, 3, 4) megtoldva a Hófehér díszekkel, mindhez téve egy-egy bonbont, de 4 után úton voltunk Márti nénihez, hogy Hógolyót is biztonságban tudjuk, és fél 5 után már Pécel felé robogtunk.
Közben volt némi dilemma is, még pedig kell nekem szuri indulás előtt, vagy elég lesz tbl.-ben is a szteroid, hogy túléljem szilvesztert, de maradtam a tbl.-nél. Erős vagyok, kibírom (vagy mégsem, és vittem magammal a csomagot).
Mire felértünk már könnyebben voltam, de tudtam visszafogom magam, és nem iszom, a többiben pedig bízom.
.
Meleg fogadtatás, szerető ölelés, hamar finom vacsora (szarvas pöri, krumpli, áfonya lekvár, bőrös malacsült, krumpli sali, savanyúság),

közben ivászat, beszélgetés, és mikor mindenki összegyűlt Aktiviti. Persze a szabályokon módosítottunk, de élveztük a kötetlenséget, és nagyon jót múlattunk. Legnagyobb keletje a bugyiknak volt. Miután az első előkerült mindenki azt a csomagot kereste, amiben bugyi lehet, mert az mindenkinek kellett volna. De, tetszettek a levendulás párnák, és a díszek is, én pedig örülök, hogy ennyire jó meglepiket sikerült készítsek, és örömet tudtam vele okozni.

A koccintás után  mi is szaporítottuk a zajongók sorát, és a nagyobb tűzijátékok bemutatóját követve újabb petárdákat engedtünk hol magasabbra, hol csak éppen nem talp alá.

Kiosztottam a malackákat, és volt aki nem akart, de húztunk szerencse sütit.

Mindenki magára ismert az üzenetben, de ettől függetlenül is fogadalmakat tettünk az új évre. Én azt ígérem, hogy nyitottan fogadom, és nem halogatok, időben elkészülök, nem várok bizonytalanra.

Hogy eztán mi történt, az nem egészen világos. Annyi szent, jókat beszélgettünk, nem ittam, nem táncoltam, de ha jól emlékszem ezt más sem tette, mégis úgy eltelt az idő, hogy már 4 óra volt, és a lefekvés mellett döntöttünk. Minden estre vad buli volt, bizonyítja ezt a sokunkon fellelhető tetkó is.

Délelőtt finom lencseleves és sülő friss kenyér

illatra ébredtünk, amit nem tudtunk kihagyni, ezért 2 után indultunk csak haza, hogy a már hagyományos vendégséget ne mulasszuk el. Még ki sem zökkentünk az elsőből kezdődhetett a következő, de szerencsére erre már elő voltam készülve, csak egy kis pakolást kellett megejteni, hogy valami neve is legyen a gyereknek.