Keresztelő

Amikor valaki megtudja mennyit biciklizem (mintha az olyan sok lenne) rögtön azt kérdezi milyen biciklim van? Merthogy Ő is szeretne, de nem tudja mivel érdemes nekivágni egy útnak.
Mindenkinek elmondom, hogy Én nem vagyok egy szaktekintély, kérdezzen olyat, aki ért a szereléshez, és aktívan használja is a cangáját olyasmire, amire Ő is szeretné, de ne legyen neki boltja, ne fűződjön érdeke a válaszhoz.
Azonban tudom, sokan egyszerűen újabbat, szebbet akarnak, csak a cseréhez keresnek egy indokot, de elindulni nem fognak azzal sem, amikor már most is kaliberekkel "nagyobb" bicójuk az enyémnél.
Már bocsánat, de hülyének nézve bámulok rájuk, mikor mesélik mennyiért vettek biciklit (Én annyiért már autót veszek), hogy bejárjanak vele dolgozni (max 5 km., 2x egy nap). A megőrzőben nézem a nyergeket, tárcsafékeket, komoly váltókat, a még komolyabb vázakat, hogy a többiről ne is beszéljek, miközben tudom, hogy azok a nem csak szép gépek senyvednek odahaza, jobb esetben a biciklitárolóban, rosszabban az eresz alatt, annyit sem mennek velük, hogy összekopjanak az alkatrészek, mert jövőre kijön az újabb modell, és már az kell.
Én biztos vagyok benne, hogy azok a hyper-szuper kerékpárok jobbak, mint az enyém, mint ahogy egy Ferrari is jobb a Suzuki-nál. Gyorsabb, jobb benne a fék, kényelmesebb, könnyebb, biztonságosabb, nagy neve van, és még a festék is szebben csillog rajta, de ugyanonnan ugyanoda megyünk vele, ugyanazon az úton, van értelme annak a kiadásnak?
Biciklire lefordítva a kérdést (ahol ugye dolgozni kell a haladásért):
ha könnyebb a biciklid könnyebben is jutsz vele előre -tehát van értelme az aluváznak, -felninek,
ha jobb a féked gyorsabban tudsz reagálni (de szerintem nem kell olyan gyorsan menni, és egyébként könnyebben buksz orra is vele),
ha kényelmesebb a nyerged, jobban élvezed az utat,
ha modernebb a váltód, könnyebb a sebességváltás (de, miért is kell neki könnyebbnek lennie?),
ha led lámpád van tovább tart az elem, és nappali fényben mehetsz éjjel is (ugye Te sem hiszed el).
(Bocsánat, biztos kihagytam sokat, de nekem ezek nincsenek, tehát csak hallottam/gondolom, hogy ez az előnyük.)
Viszont fontos az egészség, hogy minél tovább tekerhesd a pedált! Ezért műszakilag tartsd karban amid van, legyen a méretedre állítva, olajozva, tisztítva. Imre mikor először vittem hozzá az enyémet, azt mondta a biciklid legyen a legjobb barátnőd.

De, csak rajtad múlik hová jutsz el az eszközöddel!
Neked kell kitűznöd a célt, neked kell elindulnod, és a pedált is NEKED kell tekerned végig az úton bármilyen bicikli van alattad.
10-20-30-40-50-100 km., akkor is 10-20-30-40-50-100 km. marad, ha a fejed tetejére állsz.
Egy estben lesz kevesebb, ha tekered a pedált.

Indulj el, és ha műszakilag jó a kerékpárod csak Te lehetsz a kérdéses hozzávaló.

Én gyerek koromban az asztma miatt utáltam biciklizni. Az utca végén már fulladtam, nem is akartam elindulni. Ha mégis elmentem az osztállyal a faluszélére már jönni kellett értem kocsival, mert nem kaptam levegőt. Nem is bicikliztem míg Adri bölcsis nem lett. Akkor, hogy könnyebb legyen és ne busszal keljen szarakodni vettünk mindkettőnknek, és azzal kezdtem dolgozni járni. Szerettem, de ahogy lett 2 kocsink gyorsan eltettem. Ennek már majd 10 éve, és Én addig szinte a tároló felé sem mentem.
A fordulatot egy Balatoni nyaralás hozta. (Már 2 évvel azelőtt nézegettem a Balaton körösöket, melengetett az érzés, hogy nekem is meg kellene ezt egyszer csinálni, de mikor lesz nekem ehhez biciklim?) A bérelt apartmanunk tulajdonosának lánya épp akkor indult a sokadik körére, és Én megkérdeztem milyen az, mennyit kell rá készülni, hány nap, miért csinálja. Sokat mesélt, de belém egy mondat ívódott csak: "3 nap 2 éjszaka. A 2 éjszaka alatt az dug meg aki nem szégyell. Jó buli."
Köpni, nyelni nem tudtam, nemhogy többet kérdeztem volna.
A lány egy sovány plázacica volt. Egy szöget nem gondolom, hogy beverne bárhová, és ez nekem azzal jön, hogy a napi 70sok km. után neki még van kedve a szavaival éve megdugatni magát.
Szex ide, vagy oda, ez nekem akkor 2x egymás után is menne.
Innentől kezdve azon voltam, hogy következő nyáron legyen 5 napom, ami alatt ha cigány gyerekek potyognak az égből akkor is megkerülöm a Balatont.
Nem volt világításom, biciklis nadrágom, biciklis táskám, pumpám, mivel spórolni akartam sátorban gondoltam az éjszakákat, de laticel, meg hálózsák is kellett, a térkép is fontos, és még sok-sok apróság, amit 1 év alatt szépen sorban beszereztem.
Pünkösdkor 4 napot Erdélyben töltöttünk, Én ott kerültem újra közel a természethez, ott erősödött meg bennem az elhatározás, hogy tényleg megkerülöm a Balatont. Mert meg akarom, és mert nem csak kocsiból akarom nézni és elsuhanni a hívogató helyek mellett.
Hazaérve biciklivel kezdtem dolgozni járni, hogy a hátra lévő másfél hónap alatt az izmaimba erő is gyűljön, és eljött a nagy nap, amikor otthagytak egyedül a Balatonon. (Azért akartam egyedül menni, hogy ha nem bírom, ne tartsak fel senkit, csak a saját időm fogyjon, és nem is bámulják, amikor kínlódok.)
Este mindent felraktam a biciklire, hogy reggel csak indulni kelljen és az ágyra leülve, csak néztem az előttem terebélyesedő elefántnyi méretű valamit, amit a biciklimből csináltam. Ez egy hegy, tolni sem könnyű, de ez van, Én akartam. Mindent Én tettem rá, bele, Én ezzel fogom megkerülni a Balatont.
Első nap 17 km.-t haladtam.
Másodikon 36-t.
Harmadikon 40 felett.
Negyediken 70-et!
Ötödik nap esett az eső, maradtam Zamárdiban.
Hatodik nap 16-kor vonatra kellett szállni, Almádiig jutottam el, megspékelve Kenesén egy tengelytöréssel. 50 km.
(Nem tudom hogy számoltam akkor, de ennyiket mutatott a telefonom.)
20 km. maradt ki, ami ha nem terhelem ennyire a kerékpárom meg lett volna, így Én azt mondom megkerültem a Balatont. A legszűkebb értelemben véve az a 20 km. nem rajtam múlott.
Persze tudom, minden rajtam múlott. Én szabtam meg mikor indulok, mikor állok meg, hol fejezem be aznap az utat, vagy megyek-e szakadó esőben, és sokszor azt mondtam: "Itt lehetett volna kicsit jobban odatenni magam!"
Szóval, képes vagyok rá, ahogy Te is képes vagy rá.
Bármire képes vagyok, és Te is bármire képes vagy.
Ha, akarod.

Amikor nehéz volt, csak arra gondoltam: Mari néni is elteker a régi Csepeljével, batyustul, Fövenyesről Akalira a piacra. Én is elmegyek Fövenyesről Akalira!
Mari néni is elteker a régi Csepeljével, virágostul, Tomajról Tördemicre a temetőbe. Én is elmegyek Tomajról Tördemicre!
Mari néni is elteker a régi Csepeljével, unokástul, Keneséről, Fűzfőre a nem tudom hová, ami ne lenne Kenesén). Én is elmegyek Keneséről, Fűzfőre!
Így kell ezt csinálni!
Csak egyik faluból eljutni a másikba, aztán a következőbe, majd az azt követőbe.
Hány 100-an csinálják ezt nap mint nap, kortól, nemtől, biciklitől, időjárástól függetlenül?
Csak eltekernek egyik faluból a másikba.

2 éve minden utamon Én is csak ezt csinálom. Eltekerek egyik faluból a másikba.

Tegnap a motoros napon találkoztam Peti egyik kollégájával, beszélgettünk túrákról, tervekről, végül megkért mutassam már meg a biciklim, mert Ő nem tudja mivel vághatna bele. (Otthol van neki egy Gepida, meg egy Mongúz. Nem tudom ezek a nevek pontosan mit takarnak, de jól hangzanak, és szoktam hallani miket mesélnek róluk, szóval nekem az egyik fele is elég lenne.) Amikor odaértünk az enyém mellé elnevette magát. "Ezzel?!?! Ne hülyéskedj már." És fülét, farkát behúzva ott hagyott.

Igen, ezzel!
Megvan mindene, ami egy biciklinek kell, és ha hajtom megy, ha behúzom a fékkart megáll.
-Hová lett hátsókerekéről a prizma?-

Ő Mary. 

A nevét most kapta, de úgy érzem ezek után megérdemli, hogy megkereszteljem.
Zsófinak Olívia (Popey kedvese), nekem Mary van. Egyszerű, de huncut név, egy egyszerű biciklihez, aki hű társam az útjaimon.

Motoros találkozó és Irígy Mirigy koncertecske

18-kor kezdődött motoros felvonulással. A 20-ig tartó időt gondolom kitöltötték valamivel, mert Én csak addigra értem oda, de a nép nem úgy tűnt, mintha unatkoztak volna, és már mennének haza.
Mirigyék 4-en jöttek, de legalább nem késtek. Annál hamarabb mentek, 5. szám után már csak a ráadás volt hátra. Gondolom így szólt a szerződés, de akkor is keveselték.
Nekem nem az időtartammal volt bajom. Ennyi, ennyi, kaptam.
De, a Tiszai hajósok tere nem túl nagy, ám elfértünk, viszont már a 10. sor után állók a színpadiak feje búbját sem látták.
Meghívnak valakit, fizetnek érte, lejönnek, szerepelnek, van fény, hangosítás, érdeklődés, és egy frankó színpad is (állítható, nekem modern), mi a faszér nem lehet a kurblit feljebb tekerni (vagy a csavarokkal magasabban rögzíteni), és a színpadot fej magasságba emelni! Nem mindegy 5, vagy 8 lépcsőfokon kell felmászni oda?
Ráadásul körbevették sátorral, zászlókkal, és még elé, a parkolósorra 2 büfésátrat is betettek. Ha nem tömörültél be előre a színpad árnyékolását sem láttad tőlük.
Ja, igen, előre. Ahol a fele területen a büféhez padok vannak.
Ha adnak, miért nem adnak rendesen?
Nem kell több, nem kell jobb, nem kell más. Csak két sátrat nem betenni középre, és a színpadot 30 cm.-rel magasabban rögzíteni.
Semmi plusz kiadás, csak logikus gondolkodás.
.
.
.
Az első két szám alatt kerestem a megfelelő helyet (lehet mondani, korábban kell jönni, és már 4 órával kezdés előtt beállni előre), a maradék 6-ot az előttem álló kissé illuminált csaj telefonjának a kijelzőjén néztem, aki felnyújtott karral felvette az egészet. (Neve nincs, de legalább jó nagy méretű, és nagy felbontású kijelzős készüléke volt.)

Leány a gáton

Hétvége, a család 10-ig, 11-ig alszik, de Én már 6-kor azon agyalok mit csináljak, amivel haladok, de nem költöm fel őket? Vasalás lekakálva, takarítva kivan, főzni sem kell, a gáton viszont rég voltam, és mehetnékem is támadt. Uzsgyi. Hógolyót még kivittem, de aztán gyorsan bepakoltam a hátizsákba egy kis tízórait, vizet, szükség eseténre pumpát, a kütyüket, térképet, és 7.15-kor biciklire pattantam.
Már meleg volt.
Legutóbb, mikor az ár visszahúzódása után kinn voltam, nagyon elbaszarintották a gátat, nem is mentem rajta sokat, inkább visszafordultam, azt is gyalog, de reméltem azóta már jártak rajta annyit, hogy elsimult kicsit, és ma jó kis tekergésben lesz részem. Hát, szo-szo. Még az első alkalommal is jobb volt, de járható.

Egyébként is, a szépségért meg kell szenvedni (bár ezt másképp értik), és itt szép volt. A sokféle zöld, a mezei virágok, az előttem ugráló nyulak, felreppenő fürjek kárpótoltak a zötykölődés miatt. És, különben is, jobban szeretem a terepet, mint a műutat, hát tessék, itt az volt. Még nem is a javából!
A Szandai kanyarig nem is volt más, de ott le kellett száljak. Meglepett, hogy eltűnt a szemét, biztos a visszahúzódó víz vitte, de amennyi itt volt, nem reméltem, hogy ilyen tiszta partoldalt fogok látni. Meg sem érdemlik, de azért ne hozzák vissza.

Mér messziről, a meglepő tisztaságon csodálkozás közben felfigyeltem rá, hogy valami ül a határkövön, mellé érve ráismertem, rétisas volt. Az út nem több, mint 20 m.-re kanyarodott tőle, végig egymást figyeltük, de nem röpült el, csak amikor megkerülve megálltam és elővettem a fénylépezőgépem. Közeledtemben is fontolgattam a menet közbeni fényképezést, de egy rétisas sem ér annyit, hogy földúton, domb tetején, egyik kezemmel elengedjem a kormányt, és fél szemmel se figyeljem az utat legalább 10 másodpercig, azonban nem bírtam ki, hogy nem próbáljam meg megörökíteni a szép madarat. Sajna a kép nem jött össze, de röptében is csodás példány volt.
Még az út elején jártam, de sikerült hamar áthangolódnom, innentől aztán mintha minden izgalomba jött volna, egyre több állat merészkedett elő, de a lombok között bujkálók is felébredtek, és hangos csivitelésbe kezdtek. Az úthoz közelebbi fák mellé érve mintha azok hangszóróként működtek volna csak úgy zsongott a gátoldal.
A Rákóczifalvai gátőrház után a gát ketté oszlik. Első utamon is nézegettem a jobbra letérő gyérebben járt utat, de az akkor a vízbe vezetett, most azonban száraz volt az ártér, kihasználtam az alkalmat, rátértem. A töltés hamar elfogyott, és Én lenn találtam magam az ártéren, de út volt, mentem rajta, legalább kicsit árnyékban is voltam, hűsölhettem. A GPS több jelzett utat látott a közelben, de a turistatérképet is megnéztem, azon nem volt csak 1, ami ugyanoda vezetett, mint a gát, valamelyik csak tudja mi a helyzet, nem ijedtem meg. Még akkor sem, amikor az az 1 is elfogyott a kerekek alól. A gát sem volt messze (jártam Én már ennél rosszabb úton is), de vissza is fordulhattam volna, ha nem látom meg a tájékoztató táblát. Ugyan miről tájékoztathat az ártér közepén? Mögötte híd. Na, oda bemegyek!

Az árvízvédelmi rendszer fejlődése. Nem gondoltam, hogy érdekel, de mégis. Mit meg nem tud az ember véletlenül (pár szúnyogcsípés árán -az előzőek már úgy sem viszkettek). Érdekes, és szép volt. Mintha a Tüskevár-ban lettem volna, csak kicsit felújítva, így a vizenyős részeken pallón toltam a biciklit,

de nagyon örültem a kitérőnek, legyen az majd bármennyi idő is mire visszaérek majd az eredeti gátra. Azt azért reméltem még a Csillag-major előtti nyílt terepen kinn leszek, mert szerettem volna látni azt a részt ahol először a hattyúkat láttam.
A "mocsaras" szakasz után kicsit a szárazon kanyargott az út, néhol betérve a Tisza partra, ahol a sok sátras nyaraló mellett több öles törzsű feketenyár-fa boldogított. Már az első sátor láttán is leesett az állam, de amikor egész falunyit láttam, és találkoztam angolul beszélő fiatalokkal nem is tudtam mit gondolni. Iható víz több km.-re, áram szintén, meleg, meg szúnyog az van, és tűzifa is, gondolom a halak is kapnak, de más semmi. Miért itt?

Kérdezi ezt az, aki ugyanezt tenné, csak hegyen.
Egyébként van itt egy kilátó is. A tetejéről pont a tiszavárkonyi templomtorony látszik.

És még több palló, meg víz, aztán megint óriási fák.

Az ölelgetősnél jócskán elidőztem, de pont jó helyen kanyarodtam vissza a gátra, még a Bivaly-tói csatorna előtt, hogy a Bagi-földön megmaradt vizet, és a lovasokat lássam.

Hattyú nem volt, de szürke és fehér gém rengeteg. Halásztak, repültek, Én pedig nézve őket megtízóraiztam.

Innen már csak a Csillag-major és a bicikliút volt hátra. Idáig 3, vissza 1 óra. Hogy abból is legyen egy kis élvezet, loptam volna kukoricát, de megmenekültem a kárhozattól, még nem volt érett a szem.

Maradt a zötyögés a gátinál rosszabb állapotú, aszfaltozott bicikliúton. Eddig semmi nem fájt, de mire hazaértem rendesen éreztem a könyököm, csuklóm, tenyerem is. Ez a Magyar valóság.

Lánykáimnak

Nyár van, szabad.
Még Nórinak is.
Övé a cseppenős lett, Adrié az általam zongoristásnak keresztelt.

Profiterol és pizza

Névnapoztunk.
Ilyenkor a barátoknak pizzát sütök. Attól függően hányan jövünk össze akár 10 félét is.
Van babos, füstölt halas, szalámis, paradicsomos kukoricás-sonkás, meg tejfölös sonkás-kukoricás is, aminek a felére kerül egy kis ananász, lecsós-tükörtojással, csirke májas, vega, és egy Én féle egyveleges is (hagyma, bacon szalonna, gomba, virsli, olívabogyó, paradicsom szósz).
Ma csak 5-en voltunk, így csak 2-t készítettem, a két kedvencebbet, Én félémet, és tejfölös sonkás-kukoricásat (persze egy kicsire jutott ananász).
Hát, izé.
Kép nem készült. És, mire ez így leesett, már el is fogyott az alany, ezért receptet sem írok. :$
Igaz, már 15 éve ezt a receptet alkalmazom, de ha eddig megvolt nyilvánosság nélkül, várhat a megosztás következő sütésig.
Viszont, a sütire ezek után figyeltem.

Profiterol. (Vagy profetirol, profiteror, perfektirol, prefitirol).
A nevet nehezen jegyeztem meg, pedig a Family-tól szoktam vásárolni a gyári változatot, mióta azonban rákaptam az égetett tésztára erre is odafanyalodtam.

Valamikor régen -még lánykoromban- egy cukrász jött segíteni képviselőfánkot sütni. Akkor nagyon komplikált volt a tészta. Ugyan nagyon finom, de annyi munkát nem ért, amikor a boltban is megkapni elérhető áron, és azt csak be kell tölteni. Most azonban, hogy egyszer sikerült, és nagyon egyszerű, szívesen sütöm. Még képviselőfánkot nem készítettem, de eljön az az idő is, csak előbb kipróbálom apróbban, kerekebben.
A Havas Tátra szelet tésztájából fél adagot kevertem be, majd zsírpapírral bélelt tepsibe kiskanálnyi mennyiségeket halmoztam. A laphoz nem kell, de anno a fánkhoz kellett gőz ezért a sütő aljára kis tálba tettem vizet is. 6 óra volt, és valami másba belefogni már a kevésnél is kevesebb idő, ezért nagyon reméltem minden frankó lesz és kikevertem a krémet 3 tojásból, 10 dkg. cukorból, 25 dkg. mascarponéból.
15 perc múlva megnyugodhattam, a halmok szépen felpuffadtak.
Mielőtt a vendégek megérkeztek már csak be kellett töltenem őket a krémmel, és mehettek a hűtőbe.
Tálalás előtt mellétettem egy kis csokifagyit, a halom tetejére tejszínhabot, és vártam a hatást.

Tájékozódási futás a Nefagon

Na neeeem.
Én neeeem futottam.
Nyári tábor van a NEFAG-nál, és a gyerekeknek a Gördögök-kel összefogva tartottak egy kedvcsináló tájékozódási futóversenyt. A terepet már ismerték, a térképpel is találkoztak, csak most volt egy kis tétje a játéknak.
6 pontot kellett megadott sorrendben érinteni, ott lukasztani, majd a táv (talán másfél km.) teljesítési ideje alapján kaptak helyezést.
Komoly volt, még cukrot, diákcsemegét is osztottunk.
Ketten tévesztettek sorrendet, a leggyorsabb 15 perc alatt végzett, a leglassabbnak 45 kevés volt, de mind élvezték.
Aranyosak voltak, ahogy izgultak a nevezésnél, majd beérkezve, hogy az utánuk jövők vajon gyorsabbak-e náluk (1 perces eltolással indultak). Olyan hévvel tárgyalták ki a bójákat, a kanyarokat, kereszteződéseket, hogy remélem megmarad bennük az érzésből valami, és felnőve 1 térképpel a kezükben is kimerészkednek majd a természetbe.
Én pedig az eredmények értékelése után szedhettem össze a bójákat (biciklivel).

(Egyébként, kúrva sok szúnyog volt, de utána jól esett a beszélgetés, és a vadasparkban vannak kis vadászgörények, meg őzike is.)

Gör-családi Tábor Őrimagyarósd, Vasárnap - The End

Nem keltünk korán, csak, mint a utóbbi napokban, reggelire (szerdától már velem sem volt gond, dehogy ébredtem korán). Bepakolni nem volt nehéz, hisz bőröndből éltünk, csak ellenőrizni kellett megvan-e minden, mi hová fér, na meg a szennyes miatt átcsoportosítani pár dolgot, de tényleg meglepően gyorsan ment. 10 körül már a kocsiban ülve integettünk az utolsóknak. Még megálltunk Körmenden egy utolsó pecsétért (mivel 1 nap elfelejtettem), de ez csak egy pillanat és e nélkül is 6 órás útra számoltunk Szolnokig, ami után még vissza kellet vinni az utifutit Kompoltra, aztán újból Szolnok, mielőtt lepihenhettünk a holnapi munkanap előtt. Szóval, ez a nap is sűrűnek ígérkezett.
Adri Velencéig aludt, Mi közben megálltunk kávézni, de arra sem ébredt fel, pedig lakmározhatott volna a benzinkút szomszédságában lévő, bezárt vendéglő udvarán növő eperfáról. Igaz, Ő csak eszi a faepret, nincs megveszve érte, mint Én. Mire ébredt dél már elmúlt, érthető hogy éhes volt, de mire másra, mint McDonald’s' menüre. A 0-on leltük az elsőt.
Idehaza beszaladtunk Márti nénihez, otthol kipakoltunk és irány tovább. 6-kor már anyuéknak adtuk a puszit. Ők is, de Hógolyó hogy megörült nekünk. Ritka, szerintem csak nyáron fordul elő, hogy teljesen nélkülünk marad valahol, de most ez is jóval hosszabb volt a korábbiaknál. Sőt, már 3 hete Kompolton volt, csak az első héten még Adri is vele volt. Nem volt már nyoma a telefonban napok óta említett búskomorságnak. Azt sem tudta mit csináljon, rohant egyikünktől a másikunkhoz, vetette magát hanyat, simogassuk a hasát, de szinte 1 simítás és már rohant is máshoz, majd vissza, meg még az ugrálás is . Nem tudott betelni velünk, de legalább Mi is megnyugodhattunk, hogy a keddi állatkórházas történt után már minden rendben van, csak Mi hiányoztunk a kis koszossának. Mert bizony kosz az volt rajta jócskán. A szőrén a szürke mögül nem lehetett a fehéret kivenni, a füle meg egyenest sötétbarna volt. Meg is mondtam neki, hogy így nem alszunk ám ágyban, ma még kimész Márti mamához, kedden hazahozlak, addig Adri megfésül, és fürdünk, 3x mire ez a sok kosz lejön rólad. Értette, sunyított, de még ennek is örült, hisz végre együtt a család.

Gör-családi Tábor Őrimagyarósd, Szombat. Tűztánc.

Őriszentpéteren a fazekasnőnél nyílt nap volt, a csapat oda ment korongozni. Az enyémek aludni akartak, és tették is azt bőszen, míg Én nem hagytam keresetlen a Borostyán-tavi ládát.
Most nem voltam rest, és megadtam a módját. Hegyhátszentjakab, Felsőjánosfa, majdnem Zalalövő és a cross pályán körbe a tó, mivel annak túlfelén volt a feltételezett rejtés. Gyuri mesélte milyen jó pálya van itt a buckák kedvelőinek, de ennek nem örültem Én annyira, mint anno motoros korszakomban. Úgy tűnik félősebb lettem, pedig most még a gyorsaságom fele sincs az akkorinak.
A pályán néhol majdnem beszarva, de végig mentem, ám a láda nem lett meg. Mondjuk a kettő nem függ össze, és Tibor mondta (a rejtő), valamint az előző regek is azt írták nem lelik, de a fényképért el kellett menni, még ha ismerem is a gazdát.

Az újabb csípések ellenére nem bántam meg az utolsó magányos kis kitérőmet. Kellett ez még nekem. 

A nap hátralévő részében odahaza elmolyoltunk, de bepakolni még nem volt kedvünk. Viszont, volt 2 körmöm elmaradva (közülük az egyik megint fiúnak), pont itt volt a megfelelő idő kivitelezésükre.

Mire végeztem a gyerekek eldöntötték, még utoljára lementek a Vadására, Mi meg utánuk szegődtünk. Volt aki már nem fürdött, de Adri kiélvezte. 

Utolsó esténkre Hegyhátszentjakabon falunap volt. Vacsora után +2 fiút sikerült rávennem jöjjenek el a 9-kor kezdődő tűztáncra. Sok kedvük nem volt, de elkísértek, nem mintha szükségem lett volna gardedámra, de kocsival akartam menni, és Petiével voltunk, amit félt. Ha meg csak Ő jön, hallgathattam volna a zsörtölődéseit, már ha egyáltalán megvártuk volna a produkciót. A végére azonban még Ő is azt mondta érdemes volt. Nem csak egy egyszerű dobálok két égő dísztököt, vagy megforgatom a karikát oszt elég az falura produkció volt. A fiatal lány kész koreográfiákkal jött, minden számhoz új mezben, más-más eszközökkel. Először égő kalapban, két valamivel a kezében hajlongott, majd tűzkarikával hulahoppozott, de előkerült a két végén égő bot, meg a lángoló kard, külön-külön elkápráztatva bennünket még a szép balettszerű mozdulatokkal is. A többin is ámultunk, de a legutolsó előadás volt a legkáprázatosabb. Lánykánk leült a színpad közepén és a kezében lévő fáklyával meggyújtotta a szoknyája alját, majd az égő peremű aljban pergett/táncolt.
Levegőt sem vettem míg forgott.
Nem tudom mire fogom használni, de a műsor után odamentem hozzá, gratuláltam, beszélgettünk a szerelméről, és kértem egy névjegykártyát.
Már nem is fájt, hogy vége a tábornak, és holnap reggel haza indulunk.

Gör-családi Tábor Őrimagyarósd, Péntek. Tündérkertben

A mai napra csak egy laza 30-40-es kerekezés volt betervezve, de aki akarta megtoldhatta, vagy mehetett a Vadására.
Szép ez a tó, de napozni már nem lesz elég fény; úszni a 4 orrműtétig is csak majdnem mind nyeletlen fejsze tudtam, azóta meg a fejem kizárt hogy vízbe merüljön; különben is hideg a víz; a szélén nem lehet leülni; de ha lehetne sem tenném a sok nyálka, iszap miatt. A lényeg mégis a végére maradt. Természetes vízben horgon kívül még semmit nem szedtem össze, az ellen pedig van rajtam lábbeli, de annyira belém ivódott, hogy nem akarok összeszedni semmi fertőzést, hogy elég ha fentről folyik a víz. Nem ér nekem az a pár perc mártózás 10 nap dugdosást. Pedig, volt idő, amikor azt hittem víz nélkül meglenni sem lehet, bármibe bementem érjen az bokáig, vagy feljebb. De, most tutira megnyújtom a távot.
Viszák felől Lugosra, egy kihalt településre mentünk, ahol a Trianoni békediktátum elleni felkelés emlékműve volt. Az erdészeti köves út végén épületet már nem találunk, pedig az 1181-ig visszakövethető bitrokon 1950-ben számolták fel az utolsó majort. 63 év, a tárgyaknak elég az elmúláshoz, de vajon mennyi kell az elveknek, meddig maradunk Mi magunk Magyarok?

Az ivánci templomig innen egy trappban mentünk, mellette megleltük a környék talán egyetlen posta épületét, ahol végre feladhattuk a képeslapokat, majd kicsit túlmentünk a Hegyhátszentmártoni kereszteződésen a boltig.

Minden közértben, így itt is nagyon örültek nekünk. Néha nem tudom alapból-e, vagy mert végre lehetett frissíteni az árukészletet, de az biztos volt, hogy Mi felvásároltuk a kekszeket, csokikat, nyalókákat, jégkrémeket, sört, gyümölcsöt ezzel is rászolgálva a jóindulatra. Azonban azt hiszem, és ezt is tapasztaltam, hogy itt alapból kedvesek az emberek, és nem mérik mércével, nem tekintik feladatnak az emberséget, de még kölcsönösségi alapon sem gondolnak rá, "csak" belőlük jön, nem hagyták kiveszni. Pedig, erre sem járnak jobb idők.
Megíva a sört, elnyalva a jégkrémeket visszafordultunk Hegyhátszentmárton kaptatójára, mikor felkapaszkodva rajta beértünk a faluba megszólalt a templom harangja. Tudtuk, hogy nem köszöntésül, és nem is mint a török időkben jöttünkre figyelmeztet, egyszerűen csak dél volt, de hallatára már mégsem orroltunk a kitérő miatt. Véletlen, de jóleső, emlegetni való eseménye lett a napnak.
A kis falu temetője mellett megváltunk a bicikliktől, és bár alig akartuk páran megkeresni azt a kastélydombot, mégis mindenki velünk tartott (biztosan féltek a kastély tornyában lakó sárkánytól). A várárok és a Rába régi medre jól kivehető volt, de a falak helyét ma már szemét és építési törmelék foglalta el.  A ládát is csak hosszas keresgélés után, az eredeti rejtektől aránylag messze, a meder alján találtuk meg összetörve. Mivel a tetőn olvasható volt a jelszó visszarejtettük eredeti helyére.

Ha már érkezéskor felfigyeltünk a templomra Én megálltam közelebbről is megnézni.

Igazából visszaérve Viszákra már mehettünk volna hazafelé, de a Sigray-kastély még megérhetett egy misét, feltekertünk hozzá. Útközben sűrűn viccelődtünk, hogy aki nem biztos a dolgában az ne jöjjön be, mert még a végén nem engedik ki, vagy ha eldugott zugokban bicikliket vélünk felfedezni rögtön szóljon, nehogy hasonlóan járjunk, mint az Alkonyattól pirkadatig-ban.
A kastély és udvara nyitott az érdeklődők előtt, de az épület kisebb átalakításon esett át, hogy alkalmas legyen a fogyatékos emberek ellátására, valamint az udvarban biogazdálkodás folyik, nem csak a gondozottaknak adva elfoglaltságot. Az udvarba felügyelet nélkül bemehettünk, szét is néztünk, de a volt kastélyépületbe már a főnővér kalauzolt bennünket, ahogy a gazdaságot is Ő mutatta be.
Láttuk a 250 éves tulipánfát,

a márvány fürdőt,

a belső kápolnát, aminek az oltárát a község templomának adományozták,

de voltunk a társalgóban, és a teraszon is.
A biokertben nekünk új babfuttatási módot láttunk,

a kisállat simogatóban pedig végre a gyerekek is megtalálták a nekik való elfoglaltságot.

De, egyszer minden buli véget ér, így ez is, ideje volt nem rabolni tovább idegenvezetőnk munkaidejét, és indulni visszafelé. A fürdőzést beígérve nem is volt ez olyan nehéz.

A hazatérésre 3 lehetőség volt, vagy Ankával mű-, de kerülőúton, vagy Imrével felfedezetlen földúton, vagy Bélával amerről jöttünk. Én most a családdal és Bélával tartottam, de végül 4-en lemaradtunk tőlük, aztán a bolytól elhúztam, mert vacsoránál már velük akartam lenni, de addig még megkeresni a Borostyán és Vadása tó ládáit.
Jó így egyedül menni, mindig történik valami, észreveszek érdekességeket, most Viszák előtt egy gólya az úton előttem sétált, már majdnem mellette voltam amikor elrepült, de nagyon jó érzés volt ilyen közel lenni hozzá.

Viszákon megláttam még a Pajtaszínház, és galéria zászlaját is. Már legalább 4x elmentem mellette, az unikornist meg is néztem, de csak most gondoltam azt le is kell szálljak a bicikliről. Kapu nyitva, az udvaron egy nő telefonál, de rendezett, nem látszik, de csak van itt valami. Kérdeztem, és megtudtam nemrég jöttek Szarvas Józseffel (még egy név, amiről tudnom kellene kié) takarítani a jövőhétvégén kezdődő Pajtaszínházi napokra, de jöjjek beljebb, nézzek nyugodtan szét. Két kanyar után kis türelmet kértem, mert ezt a többieknek is megakartam mutatni (és tudni akartam ki Szarvas József), kiálltam az út mellé, és vártam utolérjen az elhagyott bolyom. Emelkedő közepén voltam, nem tudtak gyorsan jönni, de elég volt a karmozdulatom, hogy higgyenek nekem és bekanyarodtak az udvarra.

A kiállított tárgyak nézegetése közben azt is megtudtuk a művész úr (eddigre Én is felvilágosultam) kinn van a Tündérkertben, sőt invitált menjünk ki hozzá, nézzünk szét ott is. Nagyon nem kellett győzködni bennünket, eddigre már kíváncsiak voltunk mi lehet az a Tündérkert, visszatekertünk érte a falu elejére, fel a temetőhöz.
A Tündérkert egy mozgalom, melyben az őshonos Kárpát-medencei gyümölcsfajokat szeretnék megmenteni, szaporítani, újra divatba hozni. Itt minden évben elültetnek annyi, még ide nem telepített fát, ahány gyermek születik a faluban, egyben a csemete gondnokául is nevezve ki az újszülöttet. Nem az övé, nem viheti el, a gyümölcséből majd szedhet, sőt hajtást is vághat róla idővel, ha nem gondozza sem hagyják majd veszni , de már most látni lehet nem sok ilyen akad.
Érdekes és azt hiszem követendő kezdeményezés, míg a sok import alma, körte, barack, dinnye mellett a itteni fajok ki nem halnak.

Viszák határában még megálltam csemegézni, legalább 10 km.-em még hátra volt, kellett hozzá az energia, amire a kövér málna szemekben leltem.
Először a Borostyán-tó partjára akartam eljutni. Térkép szerint voltak hosszabb, és rövidebb utak is, Én a rövidebb, de kevésbé biztosat választva Szőce közepéről vettem be magam az erdőbe. Kb. 1 km.-t mentem a fák között biciklivel, a keddi sárgától csak 1 hajszálnyival jobb úton, mikor a GPS szerint 300 m.-re a céltól egy vadászles mellett vége lett annak a halovány útszerűségnek is. Nézegettem Én átmenjek-e a csalánoson, de a végét sem láttam, és ehhez a kilátáshoz 300 m. még nagy távolság. Visszafordultam, és ha már úgy is benne voltam a sárgán mentem Vadására. Arról legalább a láda felől közeledek, és nem kell még visszafelé is menjek. A doboz hamar meglett, de ez is sérült, átázott, rothad, csak fényképeztem, és siettem a fürdőzőkhöz. Igaz a túlpartról, de az utolsó ugrást még láttam is.
Vacsora után ma fagyi volt a meglepetés. Csoki, meggy, eper, tölcsérben, ínyenckedtünk. De, ilyen kínálás után ki ne kért volna?

A nyalakodás utánra pedig maradt még 3 festésem is.

Gör-családi Tábor Őrimagyarósd, Csütörtök. Essőnap

Szomorú volt a reggel, és ma két családnak is befejeződött a tábor. Gyuriék hazafelé még megálltak Zalaegerszegen fürdeni, de Terike már reggel a vonathoz sietett, és az idő miatt Mi sem terveztünk szabadtéri programot, inkább a víz felé kacsingattunk, hiába volt tegnap kivételével minden nap fürdés a Vadásában. Aki akart már reggel mehetett volna Gyuriékkal, de jócskán szétszéledtünk, volt aki még pancsolás előtt Körmendre ment, volt aki a Hármashatárra, Adriék pl. kicsit pihenni akartak, ezért Én Imrével elkísértem Terikét a vonathoz, persze nem kisebb hátsó szándékkal, minthogy hazafelé megkeressünk pár távoli ládát.
Idefenn a net nem szuperál túl jól, ha bejön akkor is lassú, így a csak com-os ládákat nem tudtam lementeni, ezért nem készültem fel Szentgotthárdból, és a felette magasodó keresztből, de ettől függetlenül megnéztük, még esőben is.

Hazafelé vezető utunk első megállója Rátóton volt, Deák Ferenc tölgyfáit mentünk becserkészi. Az eső még mindig csepergett, de a hatalmas fák vonzottak bennünket, kiszálltunk, és körbejártuk az Aradi vértanúk emléke előtt tisztelgő parkot. A kapun kilépve azonban már azt a dombot kerestem, ami alkalmas hely volt a rátóti csikótojásos meséhez. Van belőlük jó pár. (Eszembe jutott Gyulafirátót is, de  Sub Bass Monster kicsit odébbi településről énekelt.)

Csákánydoroszló volt a következő megállónk, és a templomkertbe mentünk.

Szép volt a templom, az udvar, az emlékművek, de engem az első utamba eső sírkő varázsolt el. Gróf Batthyány Iván, örökös főrend, valóságos titkos belső tanácsos, ... olvastam, és Én voltam Sydney Fox, az Elveszett ereklyék fosztogatóiból. A templomkert labirintus volt, az üregekben eldugott kincsek és csontok lapultak, kosztümös méltóságok léptek ki a templomajtón, gyerekek karikáztak a kertben, tavaszi virágillat volt, és langyos napsütés. Egy talán boldog nap képét láttam száz évvel ezelőttről.
Hazafelé már csak Nádasdon álltunk meg, itt is templomkertben kellett keresgélni, de most egyedül voltam a feladatra. Kedden Imréék erre bicikliztek, és véletlenül találták meg a jelszót, ezért most a kocsiban  maradt és elintézett pár feladatot míg Én körbejártam.

Odahaza már minden készen várt a strandolásra, csak indulni kellett. Zalaegerszegen az akvapark mellett van egy termálfürdő is, és bár a gyerekek a parkot szerették volna a hűvösre való tekintettel lebeszéltük őket, hogy a meleget választhassuk. A társaság először csak benn élvezte a szabadságot, de végül a kinti medencét is birtokba vették és a majdnem üres udvar tőlünk vízhangozott, vagyis a kisebb és nagyobb gyerekektől, mert Én a szaunát választottam, és csak a pihenőidőben tartottam velük akkor is inkább csak nézelődőként.

A lubickolás végeztével Anikó tökmagolajat szeretett volna vásárolni. Évek óta Milejszegről rendelnek, most itt voltak helyben ideje volt megnézni az üzemet saját szemükkel is. Velük tartottunk. Az sajtoló egy garázsnyi helyet foglalt el, és délelőtt pont tökmagolajat ütöttek, illata még a levegőben volt, a visszamaradt pogácsát megfogva melegítette tenyerem. Nem sokat tudtam erről a munkáról, de a hölgy szívesen beszélt feladataikról, a gépekről, különféle eljárásokról, és a termékek felhasználási területéről is. Meglepetten hallgattam, hogy az előbb ölelgetett tökpogácsát, vagy a kóstolt mandula-, és mákkukacot cukrászok vásárolják meg és bizony ledarálva süteményben találkozunk vele újból. Itt bizony semmi nem vész kárba.

Le kell szögezzem, van nálam megszállottabb ládász is a környezetemben. Én nem terveztem mára több keresést, de Imre nem állta meg, be kellett kapcsolnia a kütyüt és miért ne pont az út mellett lett volna egy rejtés. Ha már így esett nem hagytuk ki Kandikót, Göcsej csúcsát.

És, mivel ilyen könnyű nap volt, jutott idő a körmökre is. De, ma nem ám csak a csajok jöttek az ötletekkel, Ferke is feléledt, neki is kellett, kígyó. Adri sem egyszerűt gondolt, színátmenet, nap, és a vízbe ugráló alakok, vagyis a 4 nagylány. Nem ám, akárhogy, le is rajzolta nekem a pálcikaemberek miként mozduljanak. Nem lehetett ellentmondani neki.