Cipőtartó raklapból

Még talán nem derült ki, de azért most elárulom a pinterest-es, meg fészes képek alapján beleszerelmesedtem a raklapba, mint lakberendezési alapanyagba.
Készült már 2az1-ben ágy-sarokülő belőle, és még vannak terveim, de most legsürgetőbb egy cipőtartó elkészítése volt.
Lehet Carrie-sen fokozni, de az én tervemhez elég 1 raklap, amit a hosszabbik oldalán lévő kockák mentén elfűrészeltem, a középső kockákat, és léceket, az alsó léccel együtt eltávolítottam (az alsó lécet nem egészében vettem le, hanem a kocka mellett vágtam el, hogy a két polc között nagyobb legyen a távolság, és biztosan beférjen egy magasabb szárú cipő is), belőlük lett az oldal lap, amit még méretre kellett vágni, és vele összefogatni az emeleteket.
Nem mondhatom, hogy kis munka, főleg a kockák eltávolítása, de volt két segítségem is (Apu, és Ferike) akik nem feltétlen értették mit szeretnék, de megcsinálták, amit nekem kellett volna, mert szerintük rosszul állt a kezemben néhány eszköz.
Szóval az érdem nem teljesen az enyém, de én sem csináltam volna jobban, és hálás köszönet  érte.

A Verpeléti bor és nóta ünnep

Csak nem bírtam ki, hogy ne látogassam meg már anyuéknál "lakó" gyermekem iskolakezdés előtt. Tekereghettem volna ere, vagy amarra is, de megnyugtatóbb volt ez így mindkettőnknek, és bár kicsit elhúzódott a mosás, de estére Kompolton voltam. Sajnos azt azonban nem tudtam, vagy csak elfelejtettem Verpeléten ilyenkor van a szüreti mulatságok ideje. Persze nem zavart, hogy nem abban a ruhában vagyok, amiben ha gondolkodom lettem volna, de az már inkább, hogy pont a lovas részről maradtam le. :(
Nem mondhatom, hogy kárpótlódtam a nótaesten, mert az azért a korábbi próbálkozásnál is kiderült, el nem zárkózom, de odáig sem vagyok érte, csak kihozom belőle a legjobbat. Itt egy doktornő és a színpad volt az.
Oké, oké. mindent lehet fokozni, de kitűnik nem árt az, ha az önkormányzat foglalkoztat egy látványtervezőt, vagy dekoratőrt, vagy rendezvényszervezőt, mint jelen esetben.
Szóval, elismerésem Verpelété. (Pedig az est fő attrakciója nem is jött el.)

Zsuzsának

Ó az a volt kolléganő, aki felé ollóval közelíteni sem lehet, így maga maniküröz, én pedig örülök, ha reszelővel tudom egyengetni, de sikerült.
Egyébként nagyon formás körmei vannak, és még erősek is.

Gólyatáborra, és végre nekem is.

Adrinak,

és a saját.

Augusztus 20-ra is összejött 20 pont.

Szlovén biciklis csapat tekereg az országban körbe-körbe 9.-e óta. Kérésüket teljesítve, hogy kísérjük őket egy darabon Pomázi Imre Tiszasüly előtt várt rájuk, én pedig Besenyszögre mentem elébük egy kis sütivel.
De!
Kedveseim Kiskörénél elfelejtettek átjönni a Tiszán.
Pedig Imre már déltől az átemelőnél várt rájuk és még a múzeumot is kinyitatta, én meg szembeszélben, és petyergő esőben 2 órát tekertem a végére csak egy pecsétért. Grrr.
Na mindegy. Bugac óta úgy is csak punnyadtam, kellett ez a kis mozgás, és legalább hazafelé szedtem egy kis szamárkórót azokhoz a bizonyos csokrokhoz. Elébük meg elviharzott más, Törökszentmiklósnál már meg is találták egymást.
Hogy kihasználjam az időt hazaérve gyorsan betettem a sütőbe egy pharas-t, letusoltam, és Zsófiék által már a Millér-i elágazóhoz egyszer kivitt madárlátta zsíros-kenyerekkel is felszerelkezve a Nefaghoz mentem vendégváró falatkáinkkal.
Legalább örültek neki.
Kicsit beszélgettünk, de a tűzijátékot ma tévéből néztem. Többet már nem szeretnék nőni.

Sóvirág szárazcsokoralap

Tiszta, friss illatú lakás.

Szépen liláló sóvirágok. 

Hozzuk össze a kettőt. 

Aki még nem kötött csokorba (mint eddig én sem) Magyar sóvirágot az a szerte hulló apró töreket a nedves szárak ellenére is gondolhatja, de a meglepetésként rátörő illatélmény meg is taníttatja vele, hogy ezt nem csináljuk lakásban. 

Már én is tudom nagyanyáink nem a sepregetésre sajnált 5 perc (sem) miatt kötötték szárításra a fészerbe akasztott csokraikat a verandán. Nem ám. A rét füve fölött lila lepelt képező virágok halmait a parkettán is csak csodálni tudom, de elég 1 pohár vízért kimenni, és visszajőve a csoda szertefoszlik. 

Jó bő 2 éve van szaglásom, de ezt nem tudom hová tenni. 

Egy kis dögszag, talán poloska is, némi pokolbéli kénkő, meg még kitudja mi vegyült össze, amit szedés közben biztos nem éreztem, de most frissen zuhanyozva, utolsó ATP molekuláim felhasználása közben itt voltak mind velem. 

Olyan jó volt a tiszta lakásba megérkezni, és már a holnapi munkára felkészülendő (és mert fáradt is vagyok) aludni kellene, de ebben a szagban? 

Remélem az őszi/téli látvány majd kárpótol. 

Okulásul is álljanak itt intelmeim leendő sóvirágkötők és magam számára is:

1. Sóvirágot csak védelem alatt nem álló területről (NE: Nemzeti park, arborétum, Natúra 2000, Tájvédelmi körzet, rezervátum, stb.) szedjünk. 

2. Még nedves, de már kinyílott virágot szedjünk.

3. Ne sértsük meg a növény gyökerét.

4. Mindig hagyjunk a tövön virágot.

5. Minél hamarabb kössük csokorba a leszedett szárakat.

6. Udvaron, vagy más nyílt területen kössük a csokrot.

7. A megkötött csokrot virágával lefelé lógatva sötét, de jól szellőző helyen szárítsuk ki (fényben megfakul). 

Bugac 3 nap - Tenyerén hordoz az Isten.

Hajnal 1-kor ébredtem. Kényelmes fekhelyem volt a puha avaron, de lónyerítés, és a ponyvára hulló ágak nesze költött. Itt vihar lesz.
Rögtön eszembe jutott ezt a lehetőséget teljesen elvetve csak a sátor sarkait szúrtam le, és ugrálóvárról levegőben röpdöső gyerekek látványától kísértve rögtön előkaptam a karókat, hogy alkalmi lakásom körbeszaladva tisztességgel befejezzem félbehagyott munkám.
Még nem esett, de a szele már itt volt. Riogattak engem ezzel, de ha minden óvó, majdhogynem káráló figyelmeztetésre hallgatnék ki sem mozdulnék a szobából.
És egyébként is, mi van ha esik? Olyan ritka dolog az?
Dehogyis. Olyan mint a napsütés. Kell. És ha éppen előfordul, akkor alkalmazkodunk hozzá, de egy kis nedvesség (vagy akár több) miatt nem fogok tán gubbasztani. Még itt az elején, 90 km. esőbben, nagy súllyal hazatekerendő út előtt is azt mondom jól tettem, hogy eljöttem. A sátor ölelésébe visszaérve azért gyorsan menetkészre vágtam magam, hogy ha netalán reggelig nem érne ide az áldásos rész, csak a sátorral keljen időzzek, és esetleg még szárazan tudjam összecsomagolni. A beszűrődő hangok nem voltak vészjóslóak, de azért biztos ami tuti megnéztem az időképet és lélekben felkészültem a szembefúvó szélre is. Visszaalvás előtt még számba vettem miket terveztem a hazaútra, és bíztam benne jut is marad is alapon a lényegesebbjei meglesznek, vagy ha nem hát minden óra félkor Kiskunfélegyházáról indul vonat, amivel alig 1 óra alatt Szolnokon vagyok, tehát legkésőbb délután 3-ig még leszakadhat az ég, ha annak van itt az ideje.
5-kor ébredtem. A levegő nem volt hűvös, hiányzott belőle az eső illata is, ennek ellenére tudtam nem nagyon van időm lustálkodni, ha tényleg száraz sátrat akarok hazavinni, de kintről csak hortyogás/szuszogás neszei szüremlettek be és kikukucskálva is csak szabad ég alatt alvó embereket láttam. Nyugalom volt, és nekem nem volt szívem befogadóimat a sátorbontással felébreszteni.
Vártam. Csendben. Köszönetet és imát magamban mondva, hogy jól alakulnak a dolgok.
Fél óra múlva már másnak is viszketett a talpa, sátorvas csörgött, ponyva susogott, kelhetek én is.
Ruha fel, hálózsák, laticel el, táskák ki, indul a mandula.
6-kor már Lulu felszerszámozásával foglalatoskodtam, mi közben alkalmi szomszédaim megnyugtatásával is kellett törődjek, mi után elárultam, hogy Szolnok nem 50, hanem dupla annyi km.-re van innen. Cseppet sem néztek hülyének, de azért csábítottak át lónyeregbe, mondván az kevesebb felszereléssel, ennek következtében kevesebb cipekedéssel is jár, de nem hiszem én azt. Egyrészt látom apukámat, meg az itt összeseregletteknek sem tűnik kisebbnek a csomagja, csak kocsi viszi, másrészt ez teljesen személyfüggő, pl. Évi néni biztos fele ennyit sem hozott volna. Tehát nyugalom, az idő olyan amilyen, nekem meg ennyi a csomagom és kész.
Fél 7-kor a lovak itatására telepített kútnál megmosakodtam, teletöltöttem üvegjeimet, és mivel tegnap nem szereztem a reggelihez kenyeret éhesen elindultam egyenlőre ellentétes irányba Bugac Puszta felé.

Ha ideérek még pénteken, szombat hajnal-reggel-délelőtt megkerestem volna az ide telepített multit és vele együtt megnéztem volna a Pásztor múzeumot is, de most korán is van, mindjárt esik is, és a múzeum sem nyit ma ki, hát csak pecsételtettem és indultam a falu felé, bízva benne ott majd nyitva találok egy kisboltot.
Így is lett. Még épp mielőtt földre ért volna az eső lába tető alá húzódtam, bevásároltam, és ott helyben neki is kezdtem a reggelimnek. Már a tízórai csomagoláson, és a gyümölcsön is túljutva még a második hullám elvonultát (előbb megérkezését) várva keksz majszolás közben beért egy idefelé leelőzött mezítláb a falu felé ballagó férfi, akinek a megszólítását én nem bírtam kihagyni. A változó időben jó órát beszélgettünk filozófiáról, asztrológiáról, természetjárásról, energiákról, de nem bántam meg merészségem, kellett ez nekem, és mire elköszöntünk az idő is mintha jobbra fordult volna.
Bugacot elhagyva mégis mintha újból próbálkozna egy kis csöpörgés rám kényszerítette az esőkabátot, de az útkanyarulathoz érve, aminél elkellet döntenem letérek e a monostorromhoz már volt kedvem kockáztatni. Ha esni akár, hát essen, a Balaton 1 napján is 70-t mentünk esőben, most majd 90-t fogok, de a romot nem hagyom ki. Slussz-passz.
Ugyan félúton le kellett száljak, de érdeklődve és semmit sem bánva jártam körül a régvolt monostor romját,

A műútra visszaérve pedig már a nap sugarai is előkukucskáltak, én pedig tudtam innentől aggódnom sem kell, legalábbis az eső miatt.
Kiskunfélegyházára hamar beértem és bár induláskor elvetettem, hogy a 11 pontos múlti részleteit megkeresem, de az egyre nagyobb melegben jól esett egy kis séta, így a teljesség igénye nélkül addig addig tekeregtem, míg kiderült a valós láda kivételével mindent láttam,

és még a Kiskun múzeum zárt ajtói is kitárultak előttem. (Ugyan csak a börtön kiállítást nézhettem meg, de szörnyűsége ellenére örültem a szerencsémnek.)

Célirányos keresgélésem közben láttam ám én olyat is ami valamiért kimaradt a listáról, pedig szintén érdekesek, szépek, pl.: a városháza.

Amin a külső díszítés annyira megtetszett, hogy ezért szántam rá az időt a több látnivalóra is. (Pedig a bejárat melletti 2 márványtábla felirata -Biciklit a falnak támasztani TILOS!- kiakasztott.)
A főút dupla platán árnyékolása.

Angyal és Ördög szobrot pont a nevelési tanácsadó bejárata előtt.

Nézve az alakokat azon gondolkodtam miért kellene egyik, vagy másik legyünk? A kettő együtt tökéletesen emberi. Hiába akarunk jót, ha rosszul sül el, és lehet valaki a világ legrosszabb gyereke, mégis értékes. Nincs jó egyen mérce amivel megméretetthetne egyik ember a másik előtt. Persze van építő, és van romboló cselekedet, de nem feltétlen az a jó ami pillanatnyilag annak tűnik.
Ebéden is túléve mai második filozófiai félórám után viszont ideje volt az út nagyobbik felének is nekivágni. Sokat nem kellett tekerjek és már figyelhettem is az idefelé jövet megjelölt sóvirág mezőket.

Mindkettőnél megálltam, és 2 jó nagy csokor virágot szedtem. Persze figyelve rá ne tegyek kárt a tövekben, de azt is számláltam hányan fognak majd a belőle készült csokornak örülni.
Tiszaalpár főterén rövid uzsonnaszünetem alatt eldöntöttem nem keresem meg az itteni ládákat. Lakitelek, Kerekdomb után Tiszakécskén a főtéren is csak egy fénykép erejéig álltam meg.

Nem lett olyan tökéletes, mint amit Karesz drónnal készített,

de a tér talajszintről nézve is ízléses.
Bög-ök után Tiszajenő közkútját már nagyon vártam. Nem gondoltam, hogy ma még viszketésig lesz melegem, így naptejjel sem kentem le magam, most mégis a rám rakódott portól akartam szabadulni, még ha tudtam utána sem lesz sokkal jobb.
Tiszavárkonyon újabb pecsételés után folytattam utam, de Tószegen már azt számoltam kerek lesz-e a mai távom.
Lulu mire hazaértem kicsit surrogott, nyekergett, és az én mosolyom sem volt már őszinte, de meglett a 100 km.
Tudtam, hogy kitelik tőlem, hisz volt már ettől nagyobb távom is, és odafelé lett volna szép egyhuzamban megtenni, de most örültem, hogy végre itthol vagyok. Terveztem még egy kis házimunkát mára, de eddigre már csak az ágyamra vágytam.

Bugac 2 nap

Jó lett volna 6-kor, vagy még annál is korábban indulni, de addig szöszöltem, míg 7 lett belőle. Vagyis lett volna, ha nem kell még fél órát keresnem az éjjeliőrt, aki este ragaszkodott hozzá, hogy majd reggel fizessek. 7.22 volt mire találtam a strandon egy munkást aki elárulta 8-ra jön a portás, de 6 után elmegy az éjszakás kolléga, már hiába keresem.
Ó hogy az a. Magamban köszöntem az ingyen szállást, de megbeszélhettük volna ezt este is.
Lulu most is jól gurult, bár nekem még melegedni kellett a mai napra megmaradt nagyobbik félhez, de Lakitelek nem okozott gondot, ahogyan Tiszaalpár sem. Csak jött valami fura érzés, amiről tegnap teljesen megfeledkeztem, de az ördög nem alszik, lenézve pedig láttam lábujjaim megint összeveszőfélben vannak. Ideje friss pezsgőtablettát vásároljak, és még egy üveg vizet, mert ezt a problémát akkor már napirenden kell tartsam és folyamatosan pótolni a Mg.-t. Pont jókor, jó helyen, a Pluszban minden megleltem. Az egyik üvegben tiszta víz, a másik felében feloldottam gyorsan 3 tbl.-t, és uzsgyi tovább Kiskunfélegyháza.
Szebbnél szebb rétek, csatornák mellett haladtam, de csak a villanypóznán gyülekező fecskék csivitelését hallva álltam meg pár kattintás erejéig, tudva minden más megvár holnapig, de ilyet gyerekkoromban láttam utoljára. (Idehaza nézve a nagyított képeket kiderült nem fecskék voltak, hiányzik a fehér mellényük.)

Kiskunfélegyházán sem időztem, ugyancsak vasárnapra hagytam a látnivalókat, de Bugac előtt a monostorrom erősen gondolkodóba ejtett. Nem hagytam magam elcsábítani, de tudván milyen viszonyok lesznek bokrot azért kerestem dicső bevonulásom előtt.
11.22-kor léptem át a lófarkas kapuk alatt. Boldogan egyrészt mert ideértem, másrészt mert fölösleges és esztelen lett volna a távot egy nap alatt lenyomni, pláne a felét éjjel.

A legnagyobb furcsaságot, vagy inkább negatív érzést az keltette tegnap bennem, hogy a nagy út végén senki nem fog várni. Megérkezem, nyilván örülni fogok, itt lesznek ezrek, de egyedül leszek, még csak köszönni sem fog nekem senki.
Ma viszont vártak. Joe és Csaba előttem nem sokkal érkeztek, és a jóslás ellenére pár perce  boldog nagypapa, és nagybácsi ölelt át üdvözlésül. Én pedig ez úton is kívánok Leventének hosszú, boldog életet.
Rövid beszélgetéssel egybekötött gyümölcsözés után míg ők megnézték az íjász bemutatót én sátrat vertem (A kerítés mellett félárnyékba akartam, de beinvitált az akácosba a lótartók egy szimpi csapata.), letusoltam, és frissen tértem vissza a seregszemlére.

Megnéztük az ősök sátrát is,

majd Józsiéktól elköszönve egyedül fedeztem fel a tábort. Képek csak módjával készültek, mert nem bejegyzés írás végett jöttem, és a későbbiekben sem sűrűn kapkodtam a telefon után, de idén is nagyon tetszettek az akhal teke lovak

(Szemből még alig volt észrevehető szőrük csillogása, de mikor elvezették őket és a délutáni nap fénye hátulról esett a szálakra már szikráztak.)
és most több időt töltöttem a táltosok színpada előtt is, de sajnáltam, hogy tüzeskedés csak holnap este lesz.
Vásárlás nem volt betervezve, sőt egyenest az ellentéte, de azért egy-egy vásárfiát megengedtem magunknak két kézműves aprócska falevél függő formájában, míg bejártam a vásári sokadalmat, és végül hangos népzene szerűség kíséretében tértem nyugovóra a jeges zuhany után. Hiába itt mindenre fel kell készülni, és mára ez volt a meglepi.