OKT 261-257. Mogyoróska - Baktakék.

Zokniban, pulóverben, nyakig bebugyolálva, de jót aludtam a legalább merevített ágyon. 5-kor még nem keltem fel, de 6-tól nem forgolódtam tovább, összeszedtem a mai szakaszra vonatkozó jegyzeteket és levonultam a konyhába átnézni őket. Nagy melegre nem számítottam, így nem ért meglepetésként a radiátor mellett, pedig az forró volt, nekem csak helyezkednem kellett, melyik részem fázik jobban, azt értessem hozzá olvasgatás közben. A megbeszélt 7 órakor a többiek is kikászálódtak ágyaikból és szép komótosan nekikészülődtünk a napnak. 9 után nem sokkal már a falu szélén csúszkáltunk le a patak felé. A Bónyi kútig Imre is velünk tartott, addig csak 2x keltünk át az itt még kicsiny patakon, de onnan újra nőiesedve folytattuk tovább az ereszkedést, hogy aztán Arka előtt valahol megint szembetalálkozzunk.

Első pihenőnket egy régen talán vadászházként üzemelő, mára majdnem összedőlt épület kútja mellett az Erdélyben látott méretű fenyők tövében ejtettük meg. A különválás óta nem volt gondunk, hol laposban, hol a meredek, de nem túl magas partfalon, szép helyeken jártunk és közben  beszélgettük az El Camino-ról. 1 év telt el a film óta. Én tudatosan nem készültem erre az útra, mind anyagilag, mind fizikailag sok hiányzik hozzá, de érdekel ki miért, hogyan képzeli. (Én most azt gondolom, van nekünk jóval hosszabb, és nem is 1 túrautuk. Nem kell ezért olyan messzire menni, idegen nyelven nem boldogulni, még ha a kiutat leszámítva olcsóbb odakinn a túra maga. Bennem van, érdekel, egyenesen izgat, de ne idegen országgal ismerkedjek már, amikor még a sajátomat sem láttam.)

Eztán még 2 kisebb éren kellett átkeljünk, amik nem is okoztak gondot, de a 8. átkelést kihagytuk. Ugyan én sikeresen megmostam mindkét lábam, de maradtunk a bal parton. Nemsokkal a beázás után levetettem a zoknim, lábamat Anikóval ruhazsepibe tekertük, majd szemeteszacskóba dugva bújtam vissza a cipőbe, így nem fáztam, és rettentő élveztem a kalandot. De, megtanultam, hogy ha már elhoztam magammal a pót zoknit, meg a pót talpbélést, akkor tartsam is abban a táskában, ami velem van, amikor szükség van rá. Mire átkelésre alkalmas helyet találtunk már fölösleges is volt, 100 m. múlva újra vissza kellett volna térjünk. Ami szintén nem ment volna könnyen.

Szerencsénkre a 10., egyben utolsó partváltásnál voltak kidőlt fák, és az egyiken aránylag könnyűszerrel átjutottunk. Bezzeg Imre minden átkelést megúszott. Kimaradt a jóból.

Az emelkedős szakaszt viszont már vele erősödve tettük meg, ahogy a vitamin shop-ban is velünk volt.

Arka előtt, a kerítés melletti fordulóban mi megint kitértünk egy láda kedvéért. Pár csikarás árán meg is leltük, a gyakran látogatott vadösvény melletti bokor tövében. A névtől eltérően Boldogkő várát nem láttuk, de tudtunk kerülünk még hozzá közelebb is, lesz benne részünk, nem filóztunk rajta sokat.

A kocsiig nem győztem csodálni Arka két templomának tornyát. Ahogy közeledtünk feléjük tűnt fel előtte a falu színpada. Biztosan jól jön az ilyesmi is, és gondolom besegített az Eu., mert ilyesmire általában másból nem telik. De, azt is gondolom itt is lett és lenne is jobb helye annak a pénznek, mint ahogy nálunk is a gyaloghídnál, meg a kihasználatlan Műv ház háromszorosára növelésénél. Na mindegy térjünk vissza a két templomhoz. Nyilván ezek miatt a temetőhöz is két kapu dukál itten, a tornyoktól ellentétben ezek azonban egyformák.

Pecsétet Boldogkőváralján a vasútállomáson kellett szereznünk. Odáig műúton kellett volna haladnunk, de ha már így alakult be is ültünk a kocsiba. Egészen a várig benne is maradtunk, pecsétér is csak aztán mentünk. A vár itt is zárva volt, de itt legalább körbe lehetett járni, és a ládák is a falon kívül voltak. Meg is találtuk mind a kettőt. A com-os nem egyszerű amikor nagy a forgalom, de rettentő tetszett.

Amikor a vár megkerülésére a hu.-s láda irányából balról fogtunk neki is feltűnt a vár alatt egy új fa kapu, ami mögött hallhatóan volt élet, most, hogy visszafelé jöttünk, de már jobbról újra találtunk egy kaput, kicsit régebbit, de biztosan valamit érdekeset rejtőt. Hopp, és épp valaki kifelé jött rajta, aki ráadásul megdöbbenésünket látva nem átallott beinvitálni bennünket. Vonakodtunk, de elmondta étterem van odabenn, és nem kell fogyasztani, de lehet fényképezni, s szívesen látnak mindenkit. Hát, ha már ennyire akarta bementünk. Aztán leesett az állunk. Odabenn gyertyafény, aránylag magas páratartalom, meleg, és ködös füst volt, valamint finom kaja illat, és fantasztikus hangulat. A képek nem sikerültek, de elmondom hogy az asztalokon vaskos csurgás magasán gyertyák égtek, mellettük fatányérok voltak, fa kanalakkal, és a fatálakon 4-6 főnek is elegendő sültek sorakoztak, ínycsiklandó cupákok, ropogós krumplival, szaftos kacsa, dinsztelt káposztával, illatos cipóval. Kínzás volt a sok finomság, de ide egyszer visszatérek nem csak nézelődni.

Szégyen, de a további pecsételő helyeket is kocsival kerestük fel. Ahogy a térképet néztük főleg műúton, vagy szántásban, dombtetőn, szélben vezetett az út. Egyszer, szép időben nem mondom, hogy nem kivitelezhető, de most csaltunk. Hernádcécén az Aba étteremhez gurultunk el, láttuk a megtévesztő jeleket is, és a tiniknek gumiszőnyeggel élvezetes lejtőn nehezen tudtunk visszatérni a Gibártra vezető útra.

A Gibárti temetőnél én kiszálltam, Imréék mentek el bélyegezni, én pedig az itteni ládát megkeresni. Sajnos a láda nem lett meg, de a rejtő gondoskodott pót jelszóról. Ennek a megtalálásában szerencsére a hó nem volt akadály. A régi erőmű látványa pedig megérte a sétát.

Tervben még Fancsal és Baktakék szerepelt, ezeket a pecséteket is begyűjtöttük. Hazafelé megálltunk Szikszó határában a Turul emlékműnél ládázni egy utolsót. A régi 3-as mellett a jobb oldalon visszafelé haladva remélem egy-két sofőrt gondolkodóba ejtettünk jó oldalon halad-e, majd a fényképezésünkkel lassításra is ösztönözhettük őket. Persze mi csak mosolyogtunk a történteken, és  bőszen kerestük a ládát, amit a készülék kicsit odébbra jelzett, de meglett.

Utolsó lábnyújtási lehetőségként a mezőkeresztesi Zsóri fürdőnél álltunk meg. Ezt a ládát Imre már lefülelte, szerintem csak a kedvemért állt meg. Sőt, nekem még a kocsiból sem kellett kiszállni (Köszönet érte, ha vissza kellett volna bújni a vizes cipőbe lefagyott volna a lábam), leakasztotta nekem a fiolát, beadta a kocsiba, én meg a nevetéstől kinyitni sem tudtam.
Ma csak kb. 10 km.-t gyalogoltunk, van pár lehet, de a lényeg, hogy szép volt. Élveztem. Induláskor volt pár félelmem, de rendkívül toleráns csapattal túrázhattam.

Anikó, Imre!
Köszönöm figyelmességeteket, türelmeteket és hogy veletek tarthattam.

OKT 263-261. (Középhuta-) Mlaka rét - Mogyoróska

Az év első túrája. A sok tespedés után már nagyon ideje volt mászni egy kis hegyet. Azonban túl szép lett volna, ha minden részem így gondolta volna. Pénteken csúnyán fulladtam, ezért NLP ide, vagy oda, bebiztosítottam magam egy branüllel. Igaz az injekció beadásához egy plusz csomag foglalta a helyet zsákomban, de ha szükség lett volna rá nagyobb gondot okozott volna a hideg, mint a súlya. Hajnali 4-kor azonban úgy indultam neki, nem lesz rá szükség.
Idehaza sötét volt és már csak kicsinyke foltokban hó. Ahogy haladtunk egyre északabbra, keletebbre lett egyre összefüggőbb a hótakaró, mire megérkeztünk Középhutára már teljesen összefüggött. Jó kis havas kalandnak néztünk elébe.
Először beszereztük az ottholi melegedéshez szükséges borocskát még Tolcsván,

aztán a a túrajelentést pecsételtettük le a Középhuta egyetlen kisboltjában, majd az autót a sárga jelzés mellett hagyva átkeltünk a kis hegyi patak hídján, és bevettük magunkat az erdőbe. A kékig 3 km.-es emelkedő és szépségek vártak ránk a szűz hó taposásának nehézségei mellett. Hamar neki is fogtunk a vetkőzésnek.  Főképp miattam haladtunk lassan, de az én számításaim szerint jó ütemben. Nekem felfelé 2 km.  megtételéhez 1 óra kell, ez most is ment, lefelé pedig tudom tartani a többiek tempóját de még nem néztem milyen sebességgel. Minden esetre igyekeztem, de nem hajtottam magam, inkább nézelődtem, és élveztem annak a látványát ami az utamba került. Hamar megfogalmazódott bennem, hogy bár ez a második Zempléni túrám, de milyen jó, hogy erre is téli időben került sor. Esőzéskor, vagy olvadáskor az utat keresztező, sokszor vele együtt haladó vízfolyások jobban megnehezítenék a túrát, mint most a jó 10 cm.-es hótakaró, és milyen gyönyörű a sok jégcsap, vagy a befagyott felszín alatti csorgadozás, néhol előbukkanás.

A Mlaka rétig nem sokan jártak előttünk havazás óta, legalábbis gyalog, az autósoktól hátramaradó lefagyott nyomvonal pedig jó kis nevetésnek lett forrása, ahogy felváltva vágódtunk el rajra.

A réttől még bő 1 km.-re értük el István-kutat. Itt találkoztunk először emberrel, rögtön egy nagy csoporttal. Megtudtuk, ők már 1 hete itt vannak, a felső erdészházat bérelték ki, és mi vagyunk az elsők akikkel ez idő alatt találkoztak. A nyomokból ítélve ők sem jártak sokfelé. Kis beszélgetés, pecsételés után elköszöntünk egymástól, meg Imrétől is, aki visszaindult az autóhoz, hogy Regécre vigye és onnan induljon velünk szembe, aztán majd valahol találkozzunk. De, legkésőbb 3-kor Regécen kellett lennünk.  Tartható volt a terv.

A kúttól jó kis kaptató következett egy fiatal, de annál sűrűbb nyírjesen keresztül. A hó és a fák fehérsége miatt nem is tűnt olyan sűrűnek, mint az ezt követő fenyves, ahol a fák között átlátni sem lehetett. Az egyik ilyen fenyvesben haladva arra lettem figyelmes, hogy nagyon furcsán sípol a tüdőm, pedig nem is éreztem, hogy fulladok, de csak kilégzéskor hallotam a vijjogást. Ha visszatartottam a légzést, nem hallottam, ha újrakezdtem megint. 5-6. után biztos voltam benne, hogy a hangot madár kell kiadja, mégpedig ragadozó, nem is olyan túl messziről, de ha dögkeselyű (amiről tudom lehetetlen), és rám vár, akkor rossz lóra tett, mert én bizony lemaradva, de haladok, és nem ma leszek jó falat. A Nagy-Péter mennykő előtt beértem a lányokat, és egy gyors banánozás után el is indultam előttük, hogy a leágazásnál megleljem a virtuális jelszót. Szerencsére nem volt nagyon elrejtve.

Innen már csak kis emelkedő volt hátra a hosszú ereszkedés előtt, ami bevezet Regécre. Elhaladtunk a Pengő-kői leágazó mellett, ahol a GPS ládát jelzett, de mivel nem nyomtattam ki a leírást azt hittem beteg, csak itthol néztem meg alaposabban, hogy annyira közel van a kettő egymáshoz, hogy csak 500 m.-es közelítésben jelenik meg ez a láda is, ami ráadásul szintén virtuális, tehát még időben sem jelentett volna veszteséget a keresése, és talán 50 m. letérést jelentett volna. Már ott is bosszankodtam miatta, hogy a gépre miért nem töltöttem le a leírásokat, itthol meg rendesen esz a méreg, hogy ennyire figyelmetlen voltam. Így utólag a szembeni szép kilátás sem igazán nyugtat meg.

Dörgő kunyhónál (a kunyhót nem láttuk) megálltunk ebédelni. 1 óra volt. Jól haladtunk eddig. Már csak egy kis domb aztán lejtő a faluig. Ahogy beértünk a vízmosásba meg is láttuk velünk szemben közeledni Imrét. Lefelé már együtt mentünk tovább.

Többször kereszteztük a patakot, és rengeteg szikla mellett haladtunk el.

Kemencekőnél még mécsest is gyújtottunk a elhunyt kéktúrázók emlékére,

majd nemsoká a távolban megpillantottuk Regéc várát. Hú, de magasan, és ma még oda is fel kellett mászni.

A falu első házánál állt a kocsi, beszálltunk és a faluba már azzal mentünk be. Pecsételtünk az éppen zárva lévő Veronika panziónál és ugyancsak kocsival felmentünk a vár alatti parkolóhoz.

Innen csak Imrével mentünk gyalog, Anikó és Terike kocsival mentek át Mogyoróskára, elfoglalni a szállást. Kékről a vár leágazásáig is volt emelkedő, de még aztán is jó nagy kanyar várt ránk, mire hátulról elértük a kaput, vagyis csak Imre. Ő nyulat, vagy sörétet vacsorázott, de hiába a jó tempó Ő sem jutott be, sajnos a kapu dec. 1-től zárva volt. A láda pedig kapun belül.

Szomorúan visszaereszkedtünk a kékig, és tovább a falu felé. Fenyvesben haladtunk és nagy fákat láttunk kidőlve, jó nagy vihar lehetett erre. Ahogy szét néztünk vettük észre, hogy jobb oldalt  az úttól 4-5 fával beljebb majd 1 km.-en át jó vastag sávban a fák megvannak skalpolva. A hosszú törzs magasan ott törött el, ahol elkezdődött a lomb, de nem mint amikor csak a nagy szélben kidől egy fa és hosszában a törzs törik, hanem szinte vízszintesen, mint mikor csavarják. A faluból találkoztunk egy fiatal párral, akik feljöttek megnézni mi történt, mert 2 napja nagyon hangos volt az erdő. Hát, ez történt. Az ember is tud rondát művelni, de természet erői sem kutyák.

Már csak a szállásunkat kellett megkeresni.  Napkelte vendégházban foglaltunk szállást, de végül a Sasfészekben lettünk elszállásolva.

Hát, sok jót erről nem mondhatok. De, hogy más ne járjon így elmondom mit tapasztaltunk. Az épületbe vezető lépcső jégbordás. Odabenn szebb kort megélt bútorok kisebb koszban. Valószínű volt már idén takarítva, vagy a néhol megmaradt konfettik még a 11/12-es buliról maradtak, de az ablakokban lévő pókháló szerintem még a nyár melegében szövődött. A fürdőt ugyan nem lett tisztább, de biztonság kedvéért át Domesztoszoztuk. A konvektor végig meleg volt, a cipőm is kiszáradt, vizem is megmelegedett a tetején, de a szoba felmelegítésre kicsinyke volt, Imrééknél 18 C volt, nálunk érezhetően kevesebb a hőmérséklet. 10-en szálltunk meg ezen az éjjelen, 25000 Ft. De, gondolom hétközben nem fűtenek, 1 nap alatt pedig nem melegszik fel az épület. A konyhában volt 12x2 tányér (az is poros), de csak 2 kiskanál, és 3 műanyag nagy, egyéb evőeszköz nem, 10 kicsi teás bögre, meg 1 söröskorsó. Mikrót kitakarítottuk. A hűtőt csak kinyitottuk, szagától meggondoltuk magunkat és a kocsiba vittük a hűtendőket.
Összehasonlítva a Hollókői 1 hónappal ezelőtti szállással ég és föld. De, az előző éjszakai 2 órás alvás és a 20 km.-es út után voltam annyira fáradt, hogy nem izgattam magam, csak aludtam egy jót.

Első fuvola, vagyis fife vizsgakoncert

A legpirinyóbbak is puha hangokat csaltak elő hangszerükből. Senki nem görcsölt, és nagyon ügyesek voltak a lányok. A hegedű után felüdülés volt ez a nem túl rövid vizsga. Otthol is hallottam Adrit gyakorolni, így biztos voltam benne, hogy menni fog. A végén mégis megkérdeztem nem hiányzik-e a hegedű. Határozott nem volt a válasz, a fuvola tetszik, mondta. Látom is rajta, magától előveszi, és gyakorol, nem hagyja ki az órákat sem. Büszke vagyok rá.

(Kicsit lassú a videó feltöltés, de itt lesz az nemsokára.)

Tél van, vagy már vége?

Ó ezek a rövid nappalok.
És ez a kanapétlanság!
Nem elég, hogy mire hazaérek már majdnem sötét van, de még az ágyon kívül más hely nincs is, ahová letehetném a fenekem. Ha meg már oda tettem el is alszom. Középiskolás korom óta nem aludtam ennyit. Dehogy ez milyen fárasztó. És milyen eseménytelen. Bezzeg hétvégére meg feltornyozódik a sok tennivaló és alig marad idő a jó dolgokra. Az madáretetőt is csak töltöm, de még nem tudtam megkukkolni, milyen szépségek csipegetnek az ablakomban. Sajnos az utcában kivágtak több öreg fát, így a harkály párt nem látom. Bár azt kétlem, hogy ők majd egyszer innen falatoznak, de remélem egyszer őszapót is láthatók. Ennek érdekében még egy vebkamera vásárlását is fontolgatom. Na, nem azért, hogy azt is lássam, ami akkor történik, amikor nem vagyok ott, inkább, hogy észrevétlenül tudjak képet készíteni, hogy ne zsibbadjon el a kezem mire exponálni kell. Mert óvatosak ám ezek a madárkák, ha csak egy picurit mozdul a függöny máris elröppenek.

A virágokkal nagyobb szerencsém van, igaz korai még a hóvirág nyílása de azért örülök nekik.

Csit-csat, nyisz-nyasz

Régóta tervezek pávatollból készült fülbevalót venni, de apu páváinak tollait hastáncos ruhához gyűjtögetem. A vázában szaporodnak is szépen a díszes farktollak, csak a ruha varrás nem alakul olyan jól, ahogyan kellene. Ugyan már 3 ruhába is belefogtam, és egyre jobb az eredmény, de ehhez a dekorációhoz még nem vagyok elég. Feláldoztam hát pár tollat a fülünk oltárán. Gyors ötlettől vezérelve csak 2-t akartam, de ha már nekem lesz, Adri is kapott. Nem volt nagy munka, 1-2 vágás, fűzés, szorítás, és már próbálhattunk is.

Az év első majdnem teljesen nem találata

Természetismeretből Adrinak szorgalmi feladatban kérdés volt, hol van a közelben gyógyvíz múzeum? Vajon Én honnan tudhattam? Most, hogy mamát mentünk köszönteni be is mentünk megnézni, fényképezni párat -hátha adnak érte még egy jó jegyet-, és persze nem kevés hátsó szándékkal megejteni az idei első találatot. Parádfürdőn a híd után rögtön jobbra kanyarodtunk, elhaladtunk a stand hűlt helye mellett, amit már a benzinkúttól is jól láthatunk. Nem felejtettük el most sem nemtetszésünket kifejezni a tönkretétele és a felújítására szánt pénz elsikkasztása miatt (mint ahogy a Tarnaszentmária előtti hegyoldal fáinak kivágása miatt sem). Ugyan hideg volt a vize, de volt 1 strand, ahol azért csak jól éreztük magunkat. Akkoriban még nem érdekelt a természetjárás, meg a hegyek (pedig de sok helyre elmehettem volna Beni bátyával), csak a lányokkal (aztán a fiúkkal) mászkálás. Sokat jártunk a kis vadasparknál, a timsómedencéknél, és emlékszem volt ott egy öreg fa is körbe padokkal (húhú, mik történtek ott, meg a lovardában). Szerintem mióta azt gondolják felnőttem nem is jártam a kórház ezen oldalán. A strand után kellemes meglepetés volt, hogy a parkban vannak vadak, most épp két őz, pávák, aranyfácán, nyulak, gyöngytyúkok, meg is állíttattam aput, szálljunk csak ki a kocsiból és levegőzzenek kicsit a gyerekek, csak pár lépés míg körbejárjuk.

Nem igazán tetszett nekik, de nem volt sok választásuk. Mit ne mondjak arra a pár lépésre már nem voltak képesek amit a kórház bejáratáig kellett volna megtenni, a kb. 50 m.-re inkább beültek a kocsiba. A kórház recepciósa felvilágosított bennünket, hogy nem múzeum az, csak van ott pár üveg (mondhatom jó lekicsinylő hozzáállás), de lemehetünk megnézni. Még szép, hogy lementünk, de kevésbé, hogy tényleg mennyire lepukkadt. Azért megnéztük az üvegeket, némelyiket még gyerekoromban láttam is a boltban, de a legtöbb jóval korábbi kiszerelés. Anyu szerint amikor Ő gyerek volt, volt a kiállítóteremben egy nagyon nagy akvárium, teli szép halakkal. Mostanra ez is összement, mert egy az enyémnél kisebb árválkodik csak ott a bejárat mellett, pár aranyhallal. 

Másra számítottam. Nem is időztem sokat az üvegekkel, inkább mentem ki a parkba keresni a kincset. Hamar jöttek segíteni a gyerekek is, a szűz hóba egyre sokasodott a lábnyom, de nem találtuk meg a kis fiolát. Jó negyed órás keresés után szomorúan ültünk be a kocsiba.

 Mamához 1-re értünk fel, Ő már az ebéddel várt bennünket. További balszerencsénkre hiába vettem két sapkát, hogy választhasson, mind a kettő nagy lett rá. Az nem gond, hogy ki kell cserélni, de hol kapok én kisebbet, mikor ezek egy kaptafára készülnek. A rokonlátogatás után rávettük aput álljunk meg még egyszer a kórháznál had menjünk fel a medencékhez. Az nagyobb láda, Trisztánnak is lesz benne valami. Ne menjünk haza üres kézzel. Megálltunk. A többi már csak rajtunk múlott. Hogy ne húzzuk az időt Trisztánnal szaladtunk a gyalogúton. Alig pár pillanatra álltam meg a medencéknél, ciszternáknál, de Ő már hajtott is: "Menjünk, mit mutat a GPS, merre?" Nem lehetett lazsálni. A második medencénél eltűnt az előttünk haladó lábnyoma, meg is nyugodott, hogy meglesz a zsákmány, Mi fogjuk megtalálni, ezt nem vitte el előttünk senki, mint a másikat (biztos azt sem vitték, el, csak Ő még nem érti, miért nem lett meg). Szerencsére meg is leltük, úgy ahogy írva volt, rögtön az út mellett. Zsákmánnyal térhettünk haza.

Carmina Burana és Amerikai fánk

A téli szünetet ahogy kezdtük, úgy koncerttel is zártunk. Most a gyerekek épp csak pár dallamot énekeltek, de a Naphimnusz - tánckoncert alatt végig borsózott a hátam. Olyasmit szoktak ilyenkor írni, hogy Izaki Maszahiro milyen fantasztikusan vezényelt, és a szólisták valami fenomenálisak voltak, meg a dobbal együtt vert a szívem, és a a fények, meg a táncosok, ahogy azok mozogtak. De, tényleg ilyen volt.
Nem tudom hogyan vezényel aki jól, és hogyan aki rosszul, de élveztem nézni a karmester mimikáját, és csodálom ahogyan irányította az összes résztvevőt. A szólisták. Nos, hát azok voltak. Bevallom nem sokat törődtem velük, de jó hogy voltak. A dobbal meg tényleg dobogtam, meg borsóztam, és alig lélegeztem. Fények. A kottát jól látták a zenészek. A táncosok meg a zenének megfelelően darabosan mozogtak. A gyerekek pedig ügyesek voltak. Ugyan csak a főpróbát láttam, de bátorság kell oda kiállni, énekelni, még így több 100 felnőttel a hátuk mögött is, sőt így pláne. De, itt a bizonyíték, igaz pont hívtak a felvétel kezdetén, ezért a vágás, és a hosszú részlet ellenére a vége (táncos rész) is hiányzik (ugyancsak hívás miatt), nem a legjobb a kép minősége sem, de hallatszik, aminek kell.

Nézzétek. 

(Ha találok jobb felvételt, majd lecserélem.)

A kis művésznő múltkor nem sok mindent tudott kezdeni a virágkosárral, most nem is terveztem neki meglepetést. Egészen addig, míg miután elvittem a próbára le nem ültem a gép elé és megláttam az amerikai fánk receptjét. Tini koromban jött ez be. Egerben a buszpályaudvar mellett vettem/ettem először, és már akkor nagyon ízlett. Aztán jó darabig nem láttam sehol, de pár éve szabadtéri rendezvényeken szokom látni az ismerős kis pótkocsit. 2 éve sikerült Adrival is megkóstoltatnom, azóta nem hagyjuk ki a lehetőséget. Sokra nem futja (6 kis fánk 300 Ft), de nem hagyjuk ki, legfeljebb nem ezzel lakunk jól. Szóval, megláttam a receptjét, amiben ráadásul azt írták fél óra az egész. Nem hagyhattam ki, hogy örömet okozzak vele.

Hozzávalók: 2 db. tojás, 2 ek. porcukor, 1 p. joghurt, 2 cs. vaníliás cukor, 20 dkg. liszt, 0.5 cs. sütőpor, 1 db. citrom reszelt héja. (A sütéshez bőségesen olaj. Az ízesítéshez cukor, lekvár, fahéj, kakaó, ki mit szeret.)
Az összes hozzávalót egy tálban fakanállal összekevertem, míg bepakoltam a mosogatógépet állni hagytam, majd forró olajban kisütöttem a kiskanállal szaggatott kicsinyke fánkokat.

Én rögtön 2 adagot kevertem be. Nehogy kevés legyen! A recept azt írja 1 perc kell külön-külön az oldalak süléséhez, de szerintem hamarabb megvolt az. Valamint, ha elég sok az olaj a fánkok maguktól is átfordulnak, a végén csak ki kell őket kapkodni a fürdőből.

NLP

Neuro Lingvisztikus Programozás - Mentális programjaink megváltoztatásával megváltozik viselkedésünk.

Zsófi, az új pszichológus lányunk beszélt nekem erről a nem is tudom miről. Ő most fog vizsgázni belőle és trénere lesz. Szerinte nekem is segíthet a szénanáthámon és az asztmámon. Felajánlotta, ha benne vagyok legyek az első páciense. Hittem is benne, de legfőképpen nem. Inkább csak Zsófi volt az akiben hittem, vagyis akinek elhittem, hogy megpróbálhatjuk.  Az egymás mellett eltöltött pár munkaóra után hasonszőrűnek gondolom magammal, olyannak, akinek elhiszem a szavait, ha nem is értem mit mond, ezért belevágtam. Szó szerint rá bíztam magam. Az első beszélgetésre is úgy mentem el, hogy bármi lesz Én benne vagyok, Ő tudja mi a dolga Én meg megyek vele. Nyitott voltam, bár nem tudtam mire. Azt hiszem bármire. A fulladást magamnak okoztam, de nem gondoltam, hogy pár beszélgetéssel majd megszabadulok tőle, az orrfolyást pedig egyáltalán nem véltem ilyen úron gyógyíthatónak. De, nem akarok több műtétet, szteroidot, vesztenivalóm pedig nem volt, belevágtam.
Öt, vagy hatszor voltam nála 1-2 órás időszakokra. Beszélgettünk, meditáltunk, gyakorlatokat végeztünk (direkt nem írom le milyeneket, de semmi gázos nem volt bennük) és az utolsó alkalommal már úgy mentem hozzá, hogy nem szedtem az antihisztamint. Egyszer elfelejtettem bevenni, ha meg már így alakult nem is pótoltam. Kipróbáltam meddig bírom nélküle. Máskor 2 órás késés után a zsebkendőt sem tudtam elvenni az orromtól, most pedig van olyan nap, hogy nem is kell orrot fújjak. És ennek mér több mint 1 hónapja. Pedig egyszer sem volt szó a beszélgetések alatt arról hogy mióta, hogyan, miért folyik. Még csak említés szintjén sem. Vagyis, a negyedik alkalommal Én kérdeztem rá, hogyan lesz ebből gyógyulás, mert semmi összefüggést nem tudtam vonni a történések és a cél között. Ennek ellenére elértük. És nemhogy nem folyik az orom, de azóta egyszer sem ébredtem fel légcsőgörccsel, sőt a Mátraverebély-Szandaváralja túrát is simaizom lazító nélkül csináltam meg.
Két hétnek kellett eltelnie, hogy beszélni tudjak erről, de már saját tapasztalásom alapján bárkinek ajánlani is tudom.
Jó ez az érzés.
Szeretek jól lenni.

2012 Szilveszter képekben

Depresszió ellen.

Újévi malackáink sonkaágyon.

Sajttál minden jóval.

Az első körök, kinek folyékonyan, ...

... kinek szárazon.

Átváltozás teliholdkor.

Csin-csin.

Kameramanók.

Akinek nem volt elég a pohár-, az üveg fenekére is nézett.

Csendélet felülről.

Erre járt Dumbldore.

Én sem maradhattam le az év slágeréről. (Gangnam Style, csekély 10 feldogozásban) 

Az elmaradhatatlan kedvenc, ... 

és hagyományos változata, az örök petárda. 

Már másnap, hogy legyen mit költeni.