Mari ángyi féle kakaós-almás a jó koncentrációhoz

50 dkg. reszelt alma (héjastól), 50 dkg. cukor, 50 dkg. liszt - 2 ek. kakaópor, 1 cs. sütőpor, 4 db. tojás.

A hozzávalókat csak egyszerűen össze kell keverni, zsírpapírral bélelt tepsibe önteni, és lassú tűzön kb. 40 percig sütni. A térfogat kicsit nő, de nem sokkal lesz a kész tészta magasabb, mint tepsibeöntéskor.
Én a tetejét csokival megkentem, de a nélkül is príma.
(Szomszédasszonyom a sütőből kivett forró tésztát rögtön megkeni táblás csokival, most én is így tettem. Nincs mosogatás, bár három ujjamról volt mit nyalogatni.)

Sajnos kép nem készült, de ha legközelebb sütöm, majd pótlom.

Patadobogással kísérve

Délutánra már esőt jósoltak, de rossz időnek még nyoma sincs mikor 10 előtt megérkeztünk az Obi parkolóján túli rétre. A lovasok már javában szerszámoztak, de melegítés előtt még egy eligazításon ismerkedünk a közös túrázás szabályaival.

Az első szakaszon mi kerültünk előre, ám a cross pálya után még a sportreptéren való átkelésen sem értek bennünket utol kísérőink. Én tartottam tőle hogyan lesz ez tovább, de a Kanyar sörözőnél éppen csak a múltkori geoláda keresést volt időm (persze most is sikertelenül) megismételni, és már kopogtak is a patkók keresztül a műúton.

Csatakos hátasaikon a szomjas lovasok enyhülést leltek, de a lovak éppen felszáradtak máris indultunk a Alcsi-Holt-Tisza partra, majd tovább Beke Pál halmára. Ígéret szerint 15-el kellett volna haladni, de eddig 6-nál nem sikerült magasabbra srófolni a számlálót. Most végre ügetésre váltottak, és kicsit mi is gyorsabban forgathattuk a pedált, csak rossz úton. Éreztem én hogy nem erre kellene menjünk, nem kellett volna a zöldről letérni, de az ukász ki volt adva: kövessük a lovasokat. Ők persze mentek árkon-bokron-szántáson át, de nekünk már a szekérút is feladta a leckét. Visszafordultunk. Alig tértünk vissza a zöldre jöttek ám ők is.

A terep viszont innentől is nekik kedvezett, mi pedig kerültünk és nyugat felől a repceföld méhecskéi között értünk fel a környék legmagasabb pontjára.

Mai túránk immár 2. pihenőjén is túl hogy kiérjünk a Homokbányai útra egy illegális szemétlerakó közepén vezető úton vágtunk át. Meg is lett az eredménye. Ugyan Osi kikötötte, nem akar 1 defektet sem, nekem rögtön összejött 2. Legalább gyakorolhattam.

Mire a Szabadidő központba beértünk a lovak már nyugodtan legelésztek, és lovasaik is túl voltak az első körön.

Kicsit mi is pihentünk, de hosszú út volt még előttünk. Az Áfor út kemény beton felülete helyett a négylábúakkal lementek a szántásba, de mi bőszen zötykölődtünk tovább még az annyira nem szeretett Alamand-dűlőn is.

Defekt után megvolt az első baleset. Kis pityergés után Réka csinos tapaszt kapott, majd a Shell kúton töltöttük fel kulacsainkat.

A 4-es mellett visszakanyarodva levágtuk a Alcsiszigeti-Strand-Patkó út kanyarját, és megint egy repceföldön keresztül előztük be a benzinkútnál nem megálló, és ezzel előnyre szert tevő útitársainkat.

Rövid szakaszon maradtunk még a kertek alatt, de a jó út nem tart soká és újra a földek között találtuk magunkat.

Nem figyeltem a táblákat, de a Vadrózsa utcánál térhettünk újra lakott területre, hogy aztán az ott lakók nagy csodálkozása mellett a keskeny erdősávba betérve máris lassabb tempóra váltsunk. Az Evezősnél is csodálkozva fogadták a zebrán történő lovas átkelést, de innen végre szabad volt mindkét csapatnak a terep. Mi a kerékpárúton, szélesebb nyeregben ülő társaink pedig a gát belső tövében engedhették szabadjára a gyeplőt.

Mondani sem kell lehagytak bennünket, de a gyülekezőhelyre mégis mi értünk előbb. (Adri a hídnál levágta a túra végét és haza tekert, de örülök, hogy eddigi is bírta, és az új biciklije is jól szerepelt.)
Sajnálom, hogy a kocsiban ott hagyott sütit megérkezés után gyorsan szétosztottam, mert a vacsora után jobb helye lett volna, és legalább viszonozni is tudtuk volna a meghívásukat. Már mindegy, a puszta közepén megvacsoráztunk, legközelebb pedig figyelmesebb leszek.

30 biciklis és 12 lovas vett részt a mai túrán, 50 km.-t tettünk meg, de életemben sem ilyen lassan, és ennyit pihenve, 6 óra alatt. Ennek ellenére jó buli volt, és hátha lesz még ilyen.

Tizedik, vagy utolsó? Kitudja.

Nekünk úgy emlékszem a 3. hastáncestünk, de tanárnőnk jubilál. Üröm az örömben, hogy sajnos nem tudjuk hogyan alakul életünk, és folytatjuk-e a tanulást. Ilyenkor döbben rá az ember mennyi mindent kellett volna másként, főképp jobban, de az emlékek szépek.
A többit meglátjuk.

Lénával heteltünk

Utolsó év az általánosban és valószínű utolsó csereprogram amiben részt veszünk, de az elsővel megegyező izgalommal vártuk idei vendégünket, Lénát.
A hét gyorsan telt, de a rövidke délutáni órákban volt lehetőségünk játszótéren barátkozni,

biliárdozni,

fagyizni,

strandolni,

és mire igazán összebarátkoztunk volna már kísérhettük is ki az állomásra, hogy kis időre búcsúzunk tőle.

Remélem jól érezte nálunk magát, és örülni fog 1 hét múlva mikor Adri utazik hozzájuk.

Emléktábla avatás idő-kihasználva.

Decemberben Almási Sanyi bácsi emlékére diófát ültettünk. Mostanra a végleges emléktábla is elkészült, a közgyűlés előtti gyülekezőben kijöttünk helyére rakni, és emlékezni.