Még 2 koszorú adventre

Volt még alapanyag, és ötlet is kerekedett, nem beszélve egy megrendelésről, és hogy vettem tűzőgépet amivel könnyebb a munka, és ki is kell próbálni.

A szeretet íze - Hecsedli lekvár

Sokáig gondolkodtam mi legyen a Csipkebogyó-lekvár főzős bejegyzés címe, de mire üvegbe került művem megszületett az is, és már tudom a feladatnak nem ez volt a nehezebbik része.
Ehez a bejegyzéshez nem csatolok linket, pedig rengeteg hihetetlen receptet olvastam, míg végül kialakult a receptúra, de egyiket sem tudom kiemelni, mint fő irányvonalat, és a végére a leghihetetlenebb részek is befigyeltek.
Reggeli után felkosaraztam magam és a lovaink legelőjére zarándokoltam ahol a bio alapanyagot kívántam begyűjteni a fordítva felvett munkavédelmi kesztyűmben. Az első vödör nehezen akart megtelni de a következő 3 már szaporábbnak tűnt egészen míg meg nem hallottam a déli harangszót. Akkor még 3 bokor volt hátra, de nem gondoltam, hogy ennyire elmolyoltam fél kosár se bogyóval.

A pucolása további 2 és fél órába telt, míg belekezdhettem a 1,25 dkg termés főzésébe. (Az egyik recept 2,5 kg. terméshez volt megadva. Nyilván nem vagyok elég hatékony.)

Sok esélyem nem volt rá, hogy 1 nap alatt elkészülök (Másik recept 4 napos elkészülést írt.), de elszánt voltam. Tart amíg, én megcsinálom. (További képtelen ötletek volt, a max 1 l. vízben való fél órás főzés.) Bőven felöntöttem a fazekat vízzel, és legalább 2 órás főzésre számítottam, majd végül 6-kor gondoltam, hogy elég lesz és elkezdtem a lecsurgatott szemek passzírozását egy tésztaszűrőn át fém kanállal. Az utolsó pár kanálnál úgy döntöttem kipróbálok egy újabb hihetetlen ötletet és turmixgéppel átkavartam a leszűrt alapanyagot, de még így is haladatlan egy feladat volt, amivel egyszercsak felhólyagzott ujjakkal elkészültem végre. Kóstolva a masszát jócskán volt szőrös, így kezdhettem elölről egy fém szitán át fakanállal. (Volt aki 5x ismételt.) Az első körben is sok volt a kárba vesző szerintem még hasznos anyag, de még most is úgy tűnt sok veszik a húsból, és mégsem elég a szőrből. Harmadik körben egy műanyag szitán át újra fémkanállal passzíroztam és végre megelégedhettem művemmel. Az eddigre kihűlt masszát újra tűzre tettem, és főztem amíg már elég sűrűnek gondoltam a cukrozáshoz. 2:1-ben dzsemfixből 1 tasak 1 kg. lekvárhoz kell, nekem csak szűken lett annyi, de az egy zacskót, és a fél kg. cukrot beletettem had sűrűsödjön, és édeskedjen. 10.30-kor már üvegben is volt a szeretetem íze.

Míg a fazekat, kanalakat nyaltam tisztára a fanyar, de jó íze mellett az élénk piros színe is gyönyörködtetett.

Ez az étel az a kategória, amit pénzért nem csinálnék. 800 Ft.-ért lehet piacon venni egy kis üvegcsével, de szerintem ennyivel nincs megfizetve a vele való munka. Szeretni kell aki ebből kap.

4 napból alig 1 órácska lett

Kutyasétáltatás közben szegődött az egyik párhoz  ez a barátságos cicus, aki gondoltam jó lesz apuéknak, és miután Hógolyóval nem acsarkodtak bevállaltam az elhelyezését hétfőig. Szomszéd Jani bácsitól kaptam kölcsön egy ládát tetővel, amiben mikor nem  vagyok odahaza ellehet a teraszon, és már azon keménykedtem hogyan fogom ezt én majd elengedni Kompoltra. 4 nap alatt nagyon össze lehet melegedni, de nem maradhat nálam, Hógolyó is sok. Azért megetettem, megszeretgettem, és figyeltem hogyan fedezi fel a lakást. Szerencsére fényképeztem is párat így ennyi megmaradt belőle mert mire az alom beszerzésből hazatértem hiába a lesúlyozott tetejű ládika Tigris megszökött.

Adventre készülődve

Még ha nem is sikerül ilyen előrelátóan éljek, de azt már megtanultam soha nincs elég korán valamit elvégezni. Pláne, ha az ember lánya segítségre is szorul.
Idén nem szeretnék hagyományos kerek adventi koszorút, de farigcsálni annál inkább szeretnék. Így jött az ötlet, és apunk pont volt is otthol pár fahasáb, amiket először cirkulával ketté vágtunk, majd lecsiszoltam őket, és jöhetett a furkálás, hogy aztán belefulladjak a dekorálásba, mert bizony nehezen jött az ihlet.

Az utolsó gyertyát végül kicseréltem lilára.

Az alsóba 3 fehér (vaníliás) mellé 1 (barna) csokis került. -Ő lesz az enyém.

És még van két kiaknázatlan lehetőségeket rejtő rönköm.

Nézelődjünk, gyűjtögessünk

Nem volt ez a túra olyan vészes, és annyiszor megakartam már nézni ezt a bemutató helyet, hogy most itt volt az ideje letérni a 3-asról, és körülnézni a Karácsond-Detk-Ludas-Halmajugra között elterülő bányában.

Az erőműhöz most sem voltam közelebb, mint pár órája a másik irányból, de talán eddigi életem során mégis legközelebb kerültem hozzá.

Azt nem tudom maga az erőmű érdekel-e, de a bánya megdöbbentett. Láttam már mély, spirálban megközelíthető tárnákat a TV-ben de ott állni mellette teljesen más. Pedig ez úgy gondolom csak kistestvérük lehet, de ott lenn az a teherautó olyan kicsi, amikor meg mellette állok kiderül beszállni sem tudnék, mert nem érem fel hozzá az első lépcsőfokot. Azok a kupacok meg lehetnénk akár a Holdon is.

Apukám azt mondja a lenti, harmadik fekete rétegből bányászott szén a legjobb, de basszus, hát az egész nem is olyan sok.
Ehhez aztán tényleg nem értek, de megérte és elgondolkodtató volt a kitérő.

Hogy a napnak még ne legyen olyan korán vége, és mert végre volt némi fagy is odahaza kiszaladtam még a lovakhoz csipkebogyót szedni.

Sok sikerrel nem jártam, épp csak két marék bogyót gyűjtöttem, mert nekik még nagyobb fagy kell, de azért el nem dobtam őket, megpucolva, megmosva, félbevágva, megszárítva jók lesznek teának.

Viszont kicsit szeretőzni a lovakkal épp jó idő volt. Ebben Hógolyó is sokat segített, bár kicsit félt is közben. Eleinte jól megkergették egymást, hol ő a lovakat, hol meg ő futott elől, de szerencsére mellettem nyugodtabbá vált, és közreműködésemmel jól megszaglászhatták egymást. Nem tudom mit csináltam volna kökényessel a hátamban ha az egyik paci megugrik, de ilyen nem történt, ők a helyzetük magaslatán voltak. Hógolyó mellett guggolva ezt még én is átéreztem.
Csupa nagyság vett ma körül.

Meg egy kicsi elmúlás is.

C

Avar kupa 2015

A mai nap élményeire próbáltam Trisztánnak is felkelteni az érdeklődését, de a vége az lett, hogy még Adri is inkább velük ment cirkuszba, így egyedül indultam, jócskán késve Mátrafüredre. Sőt. siettemben ennivalót is elfelejtettem bekészíteni, még az volt a szerencse, hogy teát, meg vizet már korán reggel eltettem. Gyöngyösre viszont így épp jókor érkeztem, hogy Anikót felvegyem a buszpályaudvaron és kamatoztathassa mellettem helyismeretét. (Amire végül Kareszék jól látható várakozásának köszönhetően nem volt szükség.)
Bár a kiírás alapján 10-ig lehetett indulni, mikor mi a rajt pavilonhoz érkeztünk még jócskán készülődtek a versenyzők,

de szerencsére minket Anka már regisztrál, így hamar indulhattunk. Először, mint nagycsaládosok mindenki, majd 1 perc múltán spuri utánuk én is. Igaz nem kapkodták el, de igyekeztem is, miközben felfelé azon tűnődtem mik ezek a barna vonalak a térképemen? Kiérve az első villanyvezeték kereszteződéshez meg is állítottam őket és ráböktem a térképemre, hogy szerintem itt vagyunk, de szerintük is úgy van-e. Úgy volt, ám hiányosságomról azért hallgattam, és a nemsoká utunkat keresztező vastagabb barnaságnál már le is esett, hogy persze, hogy a földdel kapcsolatos, hisz ezek a szintvonalak. És bizony akadt belőlük jócskán. Én meg nagy merészen mindkét botomat a kocsiban hagytam direkt, mondván múlt héten is volt 400 szint, ma nem akarok semmi fölösleget cipelni, és nem hátráltatni annyira a csapatot. Nem tudom mire számítottam a Mátrában, de azok a vonalak nagyon ott voltak előttem a térképen, és bizony a belátható hegyoldalak sem ígértek mást, mint sokat felfelé.

Mindegy, mentünk sokat-kevesebbet használt utakon, és persze csak úgy az orrunk után is előre, néha még hátra is, árkon, bokron, patakon át.

Az előbbiekből már jócskán kiderült sokat kell még nekem tanulni, de jó lehetőség volt ez a gyakorlásra. Pláne, hogy voltak gyors lábú csapatagok, akik míg én szuszogtam és szerintem már inkább hyperoxigenizáltomban igyekeztem koncentrálni, megfigyelni, de főképp gondolkodni, hogy akkor merre és miért arra, meg hol is van az a bója már lyukasztottak, és mehettünk tovább, hogy minél több találatunk legyen. Szépen szaporodtak is a lukak kartonunkon, de azért 1-2 virág sem maradhatott ki, szigorúan persze csak akkor mikor egyébként is álltunk, tehát nem teljes a késő őszi paletta.

Az utolsó nekirugaszkodáshoz felkaptam egy husángot, de a távolságbecslésnél már el is hagytam. Onnantól úgy is lefelé vezetett a már idefelé kipróbált ösvény, és az értékelhető beérkezéshez úgy is sietni kellett. Karesz a totót egy nyugisabb szakaszon megoldotta, de a térképi feladatra így sem maradt 2 percünk sem, azokat ki is hagytuk,

és még így is Anikó, Anka, Karesz, Panka, Csenge és persze Balu kutya a nagycsaládos kategóriában elsők lettek.

Nekem ugyanaz a pont felnőtt kategóriában 12. helyre lett elég, de ha csak a magam eszére és persze lábára lettem volna utalva nem tudom meg lett volna-e a 287 pont, mint a kategóriám utolsó értékelhető versenyzőjének.
Ne firtassuk, de Köszönöm Karesznak a nem csekély segítséget. Az egész családnak pedig, hogy még nekem is jutott egy aranyérem.

A margón pedig megjegyezném, hogy ez továbbra sem az én sportom, de érdekes, csak ne kellene sietni.

Azt mondta csak egy egyszerű fonatot szeretne.

Siettem.
Nagyon.
De, lehet egy ilyen egyszerű kérésnek ellenállni?
Nem.
És persze, hogy nem volt az annyira egyszerű.

Megérkezett a Tisza-tavi kör jelvénye

Július 4.-én teljesítettük a Tisza-tó körüljárására kiírt túrát, de nyár lévén kicsit elültem a babérjaimon, és főképp ezért is akadozott a minősítés megszerzése. Ami nem is azokkal a feltételekkel történik, mint azt én az általam ismert kiírásból tudtam. Viszont bennem is van jócskán hiba, mert nem kellett volna abba belenyugodni, hogy hibás a link, hanem mindenképpen meg kellett volna keresnem az eredeti honlapot, és onnan pontosan tájékozódni.
Így jártam, és tanultam belőle, meg félek is, hogy mi lesz a többi Túrabázisos gyűjtögetésemmel, meg a kinyomtatott lapjaimmal, vagy éppen a csak fényképes igazolásaimmal. De, most már ez van. Az tuti nem kezdem mindet elölről.

A dolog további faramuciság, hogy ha nem veszünk füzetet nincs oklevél sem.
De, a jelvény legalább fém, és szép is.

Téllből nyárba és vissza

Kb. 3 hete már be kellett gyújtani, de az idő főképp tiszta volt, nem esett, alig fújt, főképp nem ködölt, azonban ezt lehetett überelni, és a hétvégi túra inkább ősz eleji, mint legvégi időben telt. Pedig mikor indultunk tejfölszerű ködben kellett Imrének vezetni, ami Albertirsánál szerencsére alábbhagyott, mire megérkeztünk már nyoma sem volt, és Évi néniéktől már jól látható volt a Balaton túlpartján fekvő városok fénye is. Haza tiszta időben értünk, de ma reggel újra köd köszöntött.
Azért szép ez is.

DDK 51-50. Öröm-hegyi örömök

Éjjel aludtam mint a bunda, mégis lassan indult a reggel, hiába a Balaton parti bemelegítés.

A kocsiban is csak kókadoztam, de még épp időben Zalakaroson a fürdőben pecsétet keresgélve felébredtem, hogy mire hátamra került a zsák már toppon legyek.
Élvezetes, állandó, de enyhe emelkedő vitt fel Öröm-hegyre.

A térképet nézve nem voltam biztos benne hogy ilyen könnyen fogom venni a feladatot, és most is azt hiszem az út közben szedett rengeteg gomba feledtette csak velem a szintvonalak "megpróbáltatásait",

de akkor is könnyen vettem a terepet, és nagyon élveztem az utat. A tegnapi sem volt egy őszi nap, de ez a mai aztán tényleg nem igényelte a vastag nadrágot, és a hosszú, bolyhos felső, ám csak ezeket hoztam, így jócskán leizzadva értem fel a tetőre.

A zsákot letéve száradtam fényképezés, és mécsesgyújtás közben, de a 300 m.-rel odébbi kulcsosháznál már nyoma sem volt az izzadságnak. A ház nem egy nagy durranás, vagyis kívülről többet sejtet, de talán csak gyakoribb szellőztetés kellene és tökéletes szállás lenne egy gyalogtúrán.

A kilátás viszont minden más kényelmetlenségért kárpótolna,

de nekünk most elég volt egy pecsét is, amit megdupláztunk a gondnok jóvoltából.


A tetőre visszaérve nem időztünk tovább, sejtve lesz ennek még böjtje is, indultunk tovább lefelé. A vadászházig

szépen haladtunk, aztán meredekebben araszoltunk egy vízfolyásban, majd újra emelkedtünk és néha a kéket is nehezen találtuk, de az utolsó nagyobb dombot, és félrevezető jelzést leküzdve Imréékkel találtuk magunkat szembe,

m velük már csak ereszkedni kellett. Ma volt szerencsém kökényhez, somhoz, szederhez, csipkebogyóhoz, és a réten még vadkörtéhez is,

de nagyon megbántam, hogy abba is beleharaptam, inkább adtam volna a kecskegidának akit megakartunk menteni, de nem hagyta magát.

A tanyához leérve arra is rájöttünk miért. Rengeteg kecske volt a kis karámban, és közülük is sokan sántítottak.

Mi azonban siettük tovább, egészen a Homokkomáromi kegyhelyig.

Ma a tegnapinál jóval kevesebbet gyalogoltunk, de a vége is ugyancsak szépre sikeredett.
Hazafelé aztán Imre eldöntötte nem kér a gombából. Szomorúan, csak a fénykép kedvéért kerültek tálcára.