Na, tessék. Ez van, amikor 2 hónap elteltével akarok valamiről írni.
Erre az apró részletre nem emlékszem, de biztos bíztunk benne nem fog esni, és Sonkád felé indultunk. Onnan Botpalád, majd Kispalád következett, amelyek közül valamellikben meg is álltunk kocsmázni. És! Végre felmentünk a gátra.
Ez príma döntés volt. A bicikli út errefelé jobb mint a közút. A tanösvény táblái pedig nagyon érdekesek, és esztétikusak is.
Hosszasan, de nyugalmasan tekertünk a Garbolci leágazásig, ahol a rendkívül lelkes fiúkkal megkerestük a keleti hármashatár ládáját,
majd az igazi határ eléréséhez áttértünk a Batár túloldalára,
és kicsit kisebb mosollyal az apró folyami kaviccsal felszórt úton tekertünk még kb. 1,5 km.-t.
A rövidke pihenő alatt volt aki még aludni is tudott, de én inkább megnéztem a Magyar után
az Ukrán,
és a Román határkövet is.
Majd egy sáskát bűvöléssel igyekeztem megfelelő pozícióba hozni egy jó képhez. Mit mondjak na, nem vagyok jó sáskaidomár, ennyi sikerült.
Táborokban már megszokhattuk ritka, hogy ugyanarra menjünk haza, mint jöttünk, és ez most sem volt másként. Nem is beszélve róla, hogy Garbolca mindenféleképpen be kellett menjünk pecsételni a jellemző földrajzi pontok felkeresését igazoló füzetbe. Nagy szerencsénk volt, hogy az önkormányzatnál még dolgoztak, azzal pedig pláne, hogy tudták is miről van szó, és bár a pontokra kihelyezett kopjafát nem leltük, de pecsétünk a leghitelesebb.
Ugyan a határköveknél volt lehetőségünk tarisznyából ebédelni, de nem mindenkinek volt ez elegendő, és ha már egyesek sörözni akartak, a többieknek is jutott ez, meg amaz.
Méhtelek, Rozsályig együtt mentünk visszafelé, de én kicsit nyújtottam a távon és Tisztaberek helyet Gacsály felé kanyarodtam, persze javasolva a csapat Csaholcnál inkább Vámosoroszi felé kerüljön, mint a legelők között zötykölődjenek annyian a kátyúkban. Szerdán egyébként is meggyőződtem róla a Vámosoroszi templom nagyon szép, nekik is jó fotótéma lenne.
Gacsályra a temető mellett érkeztem, ahol ép temetés volt. Elnézve a sokadalmat az egész falu búcsúzott a halottól, és engem tovább szomorított mekkora templomot leltem. Pedig ez is középkori.
Odabenn aztán megtudtam a harangozót temetik. A posztot ideiglenesen megöröklő fiú talán az egyedüli aki hogy harangozni tudjon nincs a temetésen. Persze így legalább 5 percet nézelődhettem, és kedvesen mesélt is, de hogy a mennyezet fakazettáit ép tegnap vitték el felújítani tovább növelte az én fájdalmam. Pedig nem is ismertem a halottat, de a sok feketébe öltözött ember, a kezükben tartott kerti virágok, a halottas kocsi, meg a fehér templom, ami még benn is minden mintha nem is használnák, nagy, de olyan véges.
5. nap, hogy a templomokat járom, fenséges, bensőséges, tiszta, érzéseim voltak, és vannak is, de most jó hogy valami semleges jön.
Császló - 400 éves som fa. A leírásban szó szerint ez áll: "A somfát mezőgazdasági használatban lévő terület veszi körül, a bejárathoz kaput szereltek, ez egész nap nyitva van, de éjszakára bezárják."
Ezzel szemben a mezőgazdasági terület előtt, van még egy gazdasági telep is, amihez érthető, hogy lezárják a kaput, és kutyák is védik, meg biztonsági őr, és szerintem értelmesebb lenne a kukoricás felőli megközelítést ajánlani. Persze nekem szerencsém volt, beengedtek, de nem volt ott semmi keresni valóm, és ez olyan mintha az én kertembe járkálnának idegenek.
A bokorról egyébként meg nem mondanám, hogy 400 éves, és jelentőséget sem tulajdonítanék neki, ha mondjuk csak úgy arra járnék, de azért összeszedtem pár csalán csípést, és körbejártam, ha már itt voltam.
Gacsályra visszaérve megkockáztattam Túrricse felé egy félig földutat. Már elég erősnek éreztem magam egy újabb templomhoz, és a földek között csak jóra számítottam. Igazam is lett. Annyi gyönyörű hupikék ördögszekeret láttam, hogy az csak na, és már bánom, hogy legalább 2-t nem hoztam haza belőlük, de fényképezni sem álltam meg, nemhogy szedni.
Túrricsén gyönyörű és "apró" templomot leltem, kedves gondnok nénivel, akivel végre beszélgetni is lehetett mindenféléről.
Sajnos nemrég a templomba betörtek. Csak a perselyt vitték el, de remélik az is meglesz, mint a kulcs, ami szintén eltűnt nemrég egy kis időre. Pedig biztos ez a dobozka is olyan szép volt mint a Csaroda-i.
Bár nem rég javasoltam a Vámosoroszi felé kerülést én Csaholcnál mégis a legelőket választottam, de jó okkal, hiszen még a Sonkád-i templomot nem láttam, és ha ma nem, akkor már lehet ezen a nyáron nem is fogom. Nem álltam meg végig gondolni akkor mikor is, de most igazán örültem, hogy pisilnem kellett, és nem akartam kocsmát keresni, hanem csak az első háznál jobbra lekanyarodtam a határ felé. És megláttam azt a kis házat, ami Rákóczi út 2 szám alatt magányosan áll, nem adta fel, nem dől össze, vár. Még a kapu is nyitva. Vessző kerítés mögött fehér, vályog házikó, ablakában muskátli szárad, gangon lóca, az udvaron hárs fa alatt gémeskút, a ház végében szőlő lugas árnyékában asztal, pad. Ők is várnak valakire.
Negyed órát biztos fájtattam a szívem míg járkáltam az udvaron, de a mazochizmusnak is vannak határai kérem szépen.
Míg a templom gondnokára vártam lett volna időm megkeresni egy ládát, de ez kifogott rajtam. Sebaj a templomot megcsodálhattam,
és még sommal is kínáltak. Azt mondják ez a fa is matuzsálem, de termése a korral nem vált élvezhetőbbé. Vagy csak nem az én ízlésemnek való.
Kölcsére beérve kanyarodhattam volna rögtön a szállás felé, de fél 6-kor még hová siessen az ember, amikor az itteni templomot még nem is látta?
A kapun belépve mégis előbb a virtuális jelszót kerestem meg, és csak aztán merészkedtem az épületbe.
Mindazok mellett, hogy ennek a templomnak is megvan a maga bensőséges hangulata ledöbbentett, hogy a sok nulla ellenére alig venni észre a felújítást. Itt a meszeletlen részek szemmel láthatóan friss mállások, és nem a korabeli felület szabadon hagyása.
Nem így szeretem volna befejezni a napot, de 72 km. után azért jól esett megérkezni.
A Panyolafesztre azért még elkocsikáztunk, de Kiscsillag nekem nem volt akkora nagy szám, hogy kivárjam a végét.
