Elefánt a porcelánboltban

Régi szerelmem a hastánc. Szeptemberben rávettem magam, és beiratkoztam egy tanfolyamra, a 3. alkalomra már lányom is velem tartott, azóta együtt rázunk. Mint a címből is kiderül inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel, de  lesz ez még jobb is. Tekeregtem én eddig is eleget, de annyifelé, és irányban, meg gyorsan, na nem olyan egyszerű az. Egy kis izomláz itt, meg ott előfordul, de már az első órán is tudtam, hogy nézni könnyebb, mint csinálni. Azonban itt az ideje egy rucinak, hátha úgy jobban tetszünk magunknak és kecsesebben riszálunk.

Újra alkottam

Csütörtökön még nem tudtam mi lesz hétvégén. Pénteken KP eldöntötte, hogy akár menni kellene dolgozni, akár nem, ő nem megy, ha eddig nem tudják, így jártak, szülinap lesz szombaton.
Az ebédet még ki kell találni, hozzá bevásárolni, elkészíteni, süteményt sütni, talán torta sem ártana, takarítást és a vele járó sallangokat is meg kell még ejteni. De, elvileg 3-ig dolgozom, közben látogatóim is lesznek, Adrinak fellépése van, előtte cipőt is venni kellene, estére névnapot megyünk köszönteni. Hogy is legyen ez?
Fél 2-kor eljöhettem, nem nagyon tetszett ez odabenn, de le vannak kakálva. Nekem meg az nem tetszik, amikor 6-ig benn vagyok, a semmiér. Nettiék "sajnos" hamar végeztek, és még ebéd előtt el is mentek tőlem. Ittol gyorsan kivettem a hűtőből ami megvolt, had olvadozzon, és megterveztem azt a pár órát, ami alatt mindennek meg kell lennie. Miután lányom is hazaért, megebédelt már mehettünk is vásárolni. Szerencsére az első boltban találtunk neki fellépő cipőt, és ha már ott voltunk csizmát is vettünk. Éppen időben meg is érkeztünk a művházba, átöltöztettem (a reggel kivasalt ruhába, mert az is csak utolsó pillanatban dőlt el miben lesznek). Hazamennem nem volt értelme, 10 perc után fordulhattam volna vissza, így az idő csak telt, a munka meg nem haladt. Újból hazaérve sem volt értelme már bármibe kezdjek, indultunk Katiékhoz. Megint éjszakai műszak várt rám. 9 után nekiálltam sütni, miközben a Lovagjaimat is rendeztem, és szerveztem át a "programot". Diót, barackot, és linzer karikát sütöttem, szerencsére ezeket égetés nélkül, így nem kellett második lehetőségként még újabb sütibe is kezdjek, de a sörkifliről lemondtam, születésnap, vagy sem nekem is pihenni kell. Reggel aztán sikeresen elaludtam, 4 helyett 7 előtt nem sokkal ébredtem. Gyorsan odatettem a levest, megfőztem a tojást, és meglepődtem. Tarja helyett karajt vettem ki, egész csirke helyett daraboltat, a leves meg már disznó húsból főtt. Akkor lesz sült tarja helyett rántott hús, és Haway szelet, töltött csirke helyett  pedig Római tálban fokhagymával és almával sült pipi, de torta mellett ennyi minden nem sül meg egy sütőben. Irány a szomszéd, csirke meg a Haway megsül egymás tetején nála. Két hete volt anyuéknál disznóvágás, 3 mázsás mangalicát vágtak, a karajt szeletelve átkereszteltem tarjának, és visszatértem az eredetei tervhez, zsupsz kukta és haladjunk a takarítással. Gondoltam 1 óra és elfogadható lesz a hajlék vendégek fogadására, annyi idő meg a húsnak is kell. Közben miért ne, KP elment itthonról, gyerekem meg a fejére húzta a takarót, és ott is tartotta míg nem végeztem a neki nem épp kedvenc feladatokkal. (De, még egyszer nála nem takarítok, ha leprás lesz akkor sem, majd rácsukom az ajtót, és kész. Sőt, még Hógolyót  is bezárom hozzá.) Hogy örömöm teljes legyen a húst odaégettem. De olyannyira, hogy a kuktából kivenni sem tudtam. 1 óra alatt! 10 óra és lássuk, mi van még a hűtőben. Kolbász hússal töltött töviskes pecsenye fodorhájba tekerve, csirke máj, beakon szalonna, egyszerre meg is sül ez a kettő is, de torta már nem lesz csak hétfőre. Leves tészta, rizs, míg a család legalább a terítésben segít. A vendégek megérkezésekor már csak a krumpli főzés volt hátra, és a reménykedés, hogy Erzsikénél minden készen van, és jól. Így lett, már semmi nem jött közbe. Míg a krumpli főtt lezuhanyoztam, és tálalhattam is az ebédhez.
Az első felvonás után mire negyedjére nekikezdett a mosogatógép megérkezett a második vendégcsoport is. Újabb terítés, melegítés, tálalás, közben kávé, beszélgetés, szeretgetés, majd telefon, hogy neme lennék egy órát Nettivel? Miért ne, hozom hozzánk. Így teljes a nap boldog része.
Aztán este megint enyém lett a pálya. Pakolás, takarítás, és folytatása a mosásnak, teregetésnek, valamint fekvés előtt még ágyneműcsere is. Ja, meg ne feledkezzem az odaégett kuktáról!
Hosszú volt, de pár dolgon átlépve megérte. Leírni nincs értelme miről beszélgettünk, nem a  miről  a lényeg, hanem, hogy jó volt. Pár perc is feldobja a napot.

Reform konyha ...

... egy iskolai verseny keretén belül.
Lányom iskolájában sok lehetőség van a kibontakozásra. Tegnap közülük egy volt az egészséges táplálkozással való nemhogy ismerkedés, de kibontakozás benne. Már hosszabb ideje az ezt lehetővé tevő órák  alatt ismerkedtek az alap élelmiszerekkel, felhasználásukkal, az emberi testre gyakorolt hatásukkal,  tálalással, de ma egy versenyen össze is mérhették ismereteiket, kreativitásukat.
Az alkalomhoz illően ebédlőben megrendezett versenyen egy óra volt a felkészülésre, miközben a zsűri már figyelte a készülődést. Várakozássommal ellentétben nagyon sok fiú csapat volt, és az alsó tagozatos osztályokból is munkaigényes étkekkel készültek a diákok, sőt még az étkezés hangulatossá tételére is időt fordítottak.

Akiknek én szurkolok:

Kóstolni nem volt sok idő, és nem is nagyon maradt mi, de a hagymás narancs salátát ki is hagytam volna, még az uborkába töltött kukoricát is, mégis szép számmal készült finomság, amitől megéheztem. A "mi" vizsgamunkánkból egy tea még nekem is jutott, amivel nem laktam ugyan jól, de a hazaútra adott egy kis meleget.
Gyermekem sem egészséges, sem egészségtelen ételt nem sokat fogyaszt, de mégis a második viszi a prímet, remélem most kedvet kapott olyasmire is, amit én hiába teszek elé.

Nőcis

Láttam egy frankó lakkot, olyan nekem is kell alapon meg is vettem. Vasárnap sikerült manikűröznöm, így ma már csak festeni kellet.
Hogy ne minden a számításaim szerint menjen körmön a repesztés nem úgy működik, mint a dekor felületeken. (Pedig, úgy gazdaságosabb lenne.) Odabenn nincs macska, bevállaltam hát a pirosat, vagyis bordót.
És, ha már úgy is csak most töltöm fel az előző két bejegyzéshez a képeket, ne maradjon ez a bejegyzés se szárazon.

A képet nagyítva nézve jócskán kijöttem a gyakorlatból. Már egy egyszerű festés sem megy a nélkül, hogy csak a körmömön legyen szín. :@ Azt hiszem ideje kicsit újra többet festenem. 

Frissen, fürgén, ügyesen

Az előző bejegyzés egy héten át íródott, naponta szaporodtak a sorok, míg végre ma átnéztem és közzétettem. Persze minden nap újra ott lehettem, de mégis szégyenlem magam, hogy ilyen csigatempóban adom elő a történetet.
Közben Gábor már visszatért a hófödte Alpokba, remélem ládázási vírussal fertőzötten.
Nyertünk a Lottón! Na, nem az ötöst, de befektettük. Mivel a nyertes számok továbbra is a kezünkben vannak, és már x-eltem is a megfelelő helyeken csak várnunk kell a sült galambot.
Koppány barátunk pedig a parkolóban is mesél róla, de tegnap végre nyilvánosan is Búváriskolát nyitott. Féltem a srácot, de nagyon örülök neki, hogy belevágott. Büszke vagyok rá, és kívánom erőfeszítései vezessék sikerre.
Aztán, aztán, disznót vágtunk. Én ugyan csak módjával, de kész, fini a hurka, kolbász, kisült a zsír. Imiék már el is mentek, a kocsimmal. Szegénykém, jól meg lett pakolva. Vizsgáztatni hoztam haza, de előtte még megtudja mi  a Magyarok Istene. Ám fiúkáim én nem féltem, olyasmi, hogy nőt és autót sosem nálam nincs. Mint látjátok a kocsit szívesen, nőt meg pláne, úgy sem sajt nememhez vonzódom.
Kevésbé örömteli, sőt egyáltalán nem az, hogy mindeközben a kemoterápiás készítményekből országos hiány van. Én a Szolnoki bajt élem meg, de hiába motoszkál a fejemben, hogy biztos nem általános ez, csak a mi kórházunk gazdálkodott rosszul, semmit sem segít azok helyzetén, akik most szembesülnek betegségükkel, és máris cserbenhagyva érzi magukat, vagy utolsó pókfonálként  kapaszkodnának a 2-3 vonalbeli kezelésbe, de nincs. Van már PET/CT-nk, kontingensünk, hogy legalább a vizsgálatra ne keljen olyan sokat várni, de mit érünk vele, ha szinte csak az ima, meg a méregdrága egyéb úton beszerzhető gyógymód mard? Eddig az volt a baj, hogy a sok beteget nem tudjuk hová fekteti, mert az ápolási idő és az ágyszám nincs egyensúlyban, most üresen, letakarva állnak az ágyak, a betegek pedig kétségbeesve mennek haza. Ha ez mégis az egész országot érintő hiány nem tudok másra gondolni, mint hogy ezeknek az embereknek fél év múlva már nem kell tp.-t, vagy nyugdíjat kifizetni, az államnak  vajon ez lenne az érdeke?

... most meg lasssú - Pilis még egyszer

2 hete megtudtuk Gábor hazajön Svájcból. Minden randin emlegetjük, de utoljára az Erdélyi úton találkoztunk, hiányzott, és már most is hiányzik, de legalább egy szép napot együtt töltöttünk. November már majdnem közepe van, de gyönyörű napos idő.  Mivel Dy pénteken bulizott, szombat pedig a halandóknak munkanap volt, én indultam érte szombat este, és együtt mentünk tovább Pécelre, hogy aztán reggel időben útrakelhessünk, amikor megérkezik Stef. 4 után sikerült elindulnom, ahhoz képest, hogy 9-re értünk oda, jó, hogy nem vasárnap reggel indultunk. Nyilván kiderült nem mentem gyorsan, akármilyen hihetetlen is. Útközben jót dumáltunk, amit Józsiékkal folytatunk, majd Renit szobájából kitúrva eltettük magunkat másnapra. Hogy biztos legyen az indulás 6-kor költöttem Stef-et, GPS-be betápláltam az adatokat, zuhanyoztam, elmentem a boltba, és kimentem a temetőbe keresztszüleim sírjához gyertyát gyújtani. Mire Rachel betöfögött én is visszaértem, elkészültek a szendvicsek, gyors reggeli, és irány Pilis.
A hegy lábánál Koppány várt ránk. Sajnos Ő nem tudott velünk jönni, de fél óra vele már több volt mint, amit remélhettünk, én le sem tudtam venni a szemem róla. Látszik, hogy neki sem csak jó lapok jutnak, de a szemei csillognak, és olyan átéléssel tud mesélni, hogy megelevenednek bennem a hallottak. Neki nemrég volt  névnapja, Gábornak pedig nemsokára lesz a születésnapja (de addig már nem látjuk viszont egymást) így a közelgő téltől féltve őket a bonbon mellé pihe-puha sálat kaptak tőlem, amire ráhímeztem a karekterük kezdőbetűjét. Remélem miközben nyakuk köré tekerik a jó emlékek melegétől is  jobban érzik majd magukat.

Szóval Pilis. Először a Mária kápolnához és a Kereszthez mentünk, feltérképezendő a terepet a napfordulóra. Nem lesz gond sötétben sem feljutni oda, de, ha már ott voltunk, szétnéztünk és élveztük a tájat. A kápolnában gyertyát gyújtottunk, megemlékeztünk halottainkról, és hálásak voltunk, hogy ezt a szép napot együtt tölthetjük.

Készült pár fénykép, távolabb sziklamásztunk 1 bolond 100-at csinál alapot, jót példát mutatván egyszem ifjoncunknak. Az emlékhelyek körül barangolva találtunk jó pár ösvényt, a nekünk leginkább tetszőn be is vetettük magunkat az erdőbe.

Kinézetre ez a bányafal tetejére vezetett, a gyakorlatban azonban odáig nem jutottunk el. A kövek kötött mentünk-mentünk ugyan fölfelé rendesen, már a vérvarjak károgását is hallani véltük, de a siker előtt megtorpantunk és kiszáradt torokkal visszafelé vettük az irányt. Én ráleltem a botomra (hideg téli estéken, kandallótűz mellett lesz mit csinosítanom), ami nagy segítségemre volt az avar átkutatásában, bár eredményre ne vezetett a nagy turkálás, e napi tervezett első ládám a rejtekén maradt. (Menet közben gépemből még  a betáplált adatok is elvesztek, lemerülő szuflával írhattam be a legfontosabbakat újra.) A kocsinál elfogyasztottuk szendvicseink javát, a hegyoldalra visszatekintve elhatározásunk erősödött, hogy kb. 6 hét múlva újra itt leszünk, de most, ha még világosban akarunk odaérni menjünk a ciszterci kolostorromokhoz, simogassunk faragott köveket, és merítsünk friss vizet üvegeinkbe. A környéket itt is bebarangoltam, sőt bebarangoltuk ládát keresve, és bár bottal, barátokkal jócskán felszerelkezve, mégsem ládatalálattal gazdagodva tértünk haza. Pedig annyira akartak a többiek is látni egy ládát, hogy mi az ami engem lázba hozott, és had legyenek már ők is részesei egy kicsit lázamnak, ezt halasztani kellett.

De, sebaj, Jézuskának írok egy kedves levelet, és magam is rajta leszek a "postaköltségen". Pécelen vacsora, fénykép csere, és a nagy ölelés után újra sötétben irány haza. Kecskemétig Gábor szóval tartott, aztán a GPS-el fellépő  érdekellentétünk nem hagyta, hogy elaludjak. Mivel a hegyen veszett az  oda út, hiába mondtam én neki, hogy vissza is jó lesz az, ő mást gondolt, és megint a hosszabb utat választotta. Itthol kiszállva a kocsiból jól is eset a nyújtózás.
Visszatekintve erre a napra, fájó, hogy gyermekem nem lehetett részese, de erőszakkal nem lehet senkit boldoggá tenni, és ő ere még nem fogékony. Mi viszont egy szép, boldog napot töltöttünk el együtt, legalábbis én így érzem. Nekem ezek a kimozdulások egy kis megnyugvást jelentenek. A természetben egyedül is jó, de hogy idézzek egy kedves baráttól:  "Az ember önmagában képtelen arra, hogy maradandóvá tegye az élet szépségeit. Hogy megfogja és kiértékelje azt, ami az életben szép, jó, kellemes és megnyugtató. Nem mintha nem látná meg. Meglátja, csakhogy nincs mit kezdjen vele...... Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz, hogy a szép szép legyen, s az öröm öröm."

Hogy én októberben milyen feledékeny voltam. - Okt. 1-2.

Tegnap miután rájöttem, hogy a Szilvásváradi túra kimaradt, pótoltam, majd megnéztem a ládamegtalálásaimat, miközben visszafelé olvastam a blogban. Rögtön hiányzott a 10. ládához kapcsolódó bejegyzés.
Igazából nem a láda hiányzott, a keresés csak amolyan ott voltunk legyen meg ez is dolog volt. Ez a hétvége több eseményre is lehetőséget adott és mi éltünk is jó párral.
Szombat délelőtt a péceli kisállat kiállításon kígyót fogtam (nem csak fogtam, körbe tekerget rajtam, a nyakamban éreztem hideg puha bőrén keresztül  a perisztaltikát is), amitől páran begyóztak, és pl. a lányom nem is fogta meg utána  a kezem, de fűzött gyönyörű gyöngy karkötőt. Láttam belülről teknős páncélt, simogattam, kutyát, macskát, egeret, madarat. Tetszett az iskola maga is, nem láttam az egészet, de felnőtt szemmel élhető az épület. Kora délután átmentünk Isaszegre, meglátogattuk Edinát és a gyarapodó családját. Edina 3 gyerkőc mellet is a régi, a pici Kitti meg egy tünemény, aranyos nyugodt kisbaba, szinte hangja sem volt, mosolygott, aludt míg ott voltunk, pedig kézről kézre járt.

Este szülinapi part, Zsani 23-ja. A köszöntést méltó hátérrel az új ebédlőben ejtettük meg, majd kimentünk sütkérezni a kertbe, olyan finom zsíros kenyeret "főztünk", hogy azóta sem.

És tényleg, még a prést sem mostam el. Éjjel aztán fekvés, majdnem egymás hegyén hátán. Reni ment a szülők közé, Adrival mi voltunk a földön, Stef kapta a gyerekágyat. Félálomban nagy robajra riadtam, azt hittem gyermekem esett le az ágyról, mire rájöttem innen nem lehet leesni elárulta, hogy csak pukizott. Reggel jót nevettünk, de hangja alapján szerencse nincs szaglásom.  Hazafelé megálltunk az Abonyi állatkertben. Nincs messze tőlünk, nagyon családcentrikusak, ember közelben vannak az állatok, sokat meg is foghatunk, ami persze nem feltétlen jó, de élvezetes. Kedvencünk a nagymacskák, Buborék a már nem is olyan kis víziló és a majmok, de nem hagyjuk ki a többieket sem, most is káposztával, almával kedveskedtünk az arra éheseknek. A tavasszal vásárolt tigrisek sokat nőttek, őket már akkor sem lehetett simogatni, de Zuri az új oroszlánfiú kegyeskedett kedvünkre tenni, eljátszadozott az üres flakonokkal, hagyta, hogy bundájába túrjunk, volt aki kézbe is vehette. A show után még tettünk egy utolsó kanyart, elmajszoltunk pár ropit és fájó szívvel elindultunk haza, felkészülni a dolgos hétköznapokra.

Okt.15, Szilvásvárad. Nem tudom, hogy maradhatott ki.

Az ősz már beköszöntött, de egy kis túrára a barátokkal nem lehet nemet mondani. Olyan helyet választottunk, amiről mindannyiunk gyerekkorunkból szép emlékeket őrzünk. Mi minden évben fellátogatunk ide 1-2*, van hogy feljutunk a barlangig, néha vonatozunk is, máskor meg csak a legifjabb nemzedék élvezetére az adrenalin parkban időzünk. Most mindent bele élvezet következett.
Kocsinkat az alsó parkolóban hagyva gyalog indultunk el, ekkor még volt aki 4 lábon (ám golyócskánk legtöbbet táskából kuksolt, vagy durmolt), de le mindenki biztonságban 2 lábon. Odafelé megnéztük az éttermek kínálatát is, esélyt adva az emésztőnedvek megfelelő termelődésére, de nem hamarkodtuk el a dolgot, zsákjaink is tele voltak finomabbnál finomabb faltokkal, melyből jutott az őzeknek is. Meglepetésemre rengeteg vadat láttunk a kifutóban, ennyit talán még egyszer sem. Újabb meglepetés a felújított Erdei múzeum. Nagyon ötletesen, kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekesen oldották meg a feladatot. Újra működnek a víz hajtotta gépek, van mini zsilip rendszer, fellehet mászni a fa ökrökre, beülni a traktorba, éjszakai pihenőkbe, fa telefonálni.

Kiderült, van egy nagyra nőtt egerészölyvem, aki már egy szöcskét elkapna.

A nyári tömeghez képest nagyon élvezhető volt a táj, nem lökdöstek, nem beszéltek a fülembe idegenek, még a csendet is lehetett hallani.

A Gloriete tisztáson kicsit megálltunk, némi alma és süti elfogyasztásával erőt merítettünk az út meredekebb részéhez. Voltak aki már ide nem merészkedtek fel, helyette inkább kutya etetésbe és egy kis játszadozásba  fogtak. Szerintük hideg volt, visszaérkeztünkkor is a napon süttették magukat, de mi nem fáztunk.

Lefelé is gyalog tettük meg az utat, nem is volt az olyan hosszú, és már lejtett, a gyomrunk pedig gyors tempóban vezetett.

Nem hagyhatom ki kedvenceimet a több törzsű, vagy odvas, girbe-gurba fákat és a színes köveket.

A Lovagokkal már kerestem ládát, vagyis már egy randit összekötöttem ládakereséssel. Akkor fél sikerrel végződött a túra ilyen szempontból, de most megvan a jelszó!
11. ládám Szalajka völgye. 
Megvan az első részlet a Magyarországi kisvasutak -hoz is. 

Keddről bővebben

Amikor ládakeresésbe kezdtem elhatároztam, hogy a Gördögök-kel is felveszem  a kapcsolatot. Úgy is a legtöbb helyre biciklivel megyek, nem árt, ha ennek is adok egy kis keretet. Memorizáltam a térképet, hogy majd az egyik délután felkereshessem őket, és átfutottam a programjaikat is. Ugyan a Szent István napi gördülésről figyelmetlenségemben lemaradtam, pedig nagyon készültem rá, de milyen egyesület az, ahol nincs több program? Hát Ők nem olyanok! Tájfutás, meg ilyenek nekem felejtős, de a szezonzáró gördülés már felkeltette az érdeklődésem. Okt. 23, le Martfűig, majd körben vissza, 55 km. Vágjunk bele. Még indulás előtt felhívtam a szervezet vezetőjét, és szerencsémre érdeklődtem. Esett az eső, de szegénykék a kedvemért tekertek kicsit, sőt még a telefonom beállításaiban is segítségemre voltak, hogy könnyebben kereshessem a ládákat. A távot nem tettük meg, de én annak a 20 km.-nek is örültem, értékes emberekkel ismerkedtem meg, és remélem lesz még szerencsénk egymáshoz.

Na, de vissza keddhez. Nagyon szép napsütéses időt jósoltak, mivel egész hétvégén olyan volt, nem volt okom kételkedni a jóslatban. A család szülinapra készült, de soha nem érünk még oda 11 előtt, így én még elé beterveztem egy kis tekergést. Tudtam, hogy 2 óra alatt nem végzek, de ha a többiek után érkezem 1 órával, még nem lesz probléma. Nem mondom, hogy kitörő örömmel fogadták a tervem, de érdekel is az engem. Pénzbe nem fog kerülni és egy kis öröm kell. Az hogy nem jönnek velem, nem hat meg (az hogy Adri elutasító ilyen téren igen, de Petit meg sem kérdem), legalább engem hagyjanak menni. Hát ez ilyen kategória volt. 

Az útnak nem csak ennyi célja volt. Egy láda megkeresése is a terveim között szerepelt. Tiszavárkony-Korona és kard (GCTkk). A  szezonzáró útvonalához sem volt messze, felhasználói a Gördögök, jó idő volt, és ha ezt  a napot is elmulasztom kitudja mikor lehet megint tekerni, most legalább kicsit törleszthetek az 55 km.-ből. Szóval 9-kor elindultam. 1 óra alatt értem el Tószegre, és másik 1 óra kellett a tiszavárkonyi célhoz. Útközben megmentettem egy szalamandrát (lehet nem az volt, mert felül nem volt foltos), láttam madarakat, sok tetemet, a gomolygó párát és a szép őszi tájat. A jelszó rejtekén rengeteg katica talán már telelt. A többség hagyományos mezben, de volt köztük a sötét fajtából, ám megcsípni nem tudtak. Viszont, ha a népi megfigyelés igaz, enyhe telünk lesz.

A történelmi vonatkozásnak még utána járok, de megérte tekerni kicsit. 

Nem kicsit lehettem fáradt, mikor a térképet készítettem, ha oda vissza megrajzoltam ugyanazt az útvonalat, pedig nem éreztem annak magam.
Nem is tudom mit mondjak a rejtésről. Szép volt, de talán mind az. A lényeg, hogy a szabadban voltam, és tettem valamit az egészségemért, mielőtt megettem a szülinapi 5000 kcal-t.

Hosszú hétvége, kicsit rövidebben

A hétfői rohanás után szerdán kellett volna menjünk oltásra, ám én egy másik doktort választottam. Remélem jól.   Fiatal "doktorbácsi". Nem felejtett el kezet mosni, volt steril felszerelés, a tabletta után egy kis vizet is adott. Eddig elégedettek vagyunk és már Hógolyó is elfelejtette a szúrást, vígan szaladgál, farkasétvággyal lakmározik. Pénteken mire anyuékhoz indultunk, már elemében volt. Minden nap látva nem is tűnt fel mennyit nőt, de Mojó-val játszva rögtön láttuk a gyarapodás. Szegénynek nem sokáig lesz nyugta, most még felül kerekedik néha, követi ösztöneit, de hamar eljön az idő, amikor nem csak vakmerőségben, méretbe is felülkerekedik rajta, mégis vehetjük azt a bugyit. Mielőtt azonban erre szántam volna el magam éjszakás műszakba kezdtem Lovagjaimmal. Ugyan a verseny kb. 1 hétig tartott, de aki csak az utolsó előtti napon kap észbe az így jár. Nem akartam kihagyni, én aki  odáig vagyok az ilyesmiért, nem maradhattam ki belőle. Volt sok feladat, de nem volt lehetetlen a megoldás, csak időre volt hozzá szükség. Az meg? Hét persze, csak éjjel akad, tehát alig aludtam. A reggem nem élt, az e-mailt nem fogadta, és mindez nem az én gépemmel, memória nélkül, de legalább tempósan. Lehet így mégis szerencsésebb volt a felállás, mintha itthon görnyedtem volna a gép előtt. Szombat szerencsére aránylag szabad nap volt, csak Petiék mentek Keresztesre, mi vártuk Juci ángyit, és délután  beszaladtunk Egerbe vásárolni (na nem kutyabugyit). Apu, Én, Adri, 3 generáció az Agria plázában. Nem egyszer tévedtünk el, de lett cipő! Lányom ezt már augusztusba kinézte, akkor üres kézzel távoztunk a boltból és nagyon szomorú volt, most mint akit vezettek úgy ment a kiszemelt áldozata felé, nem lehetett azt mondani most sem kapja meg. Ő nem szeret vásárolni, mire idáig elértünk már 4 órája a boltokat jártuk, nem igazán volt elragadtatva, de innentől madarat lehetett volna vele fogatni. Hazaérve töklámpás faragásba szándékoztunk kezdeni, ám a legfontosabb alapanyagot a tököt felejtettük el beszerezni :( , így a versenynek szenteltem magam. Na ez azért nem volt olyan nagy áldozat, mint most hangzik. Tetszett ez nekem, csak már kicsit álmos is voltam.  Az újabb éjszakás műszak után vasárnap Parádot vettük célba. Én gondoltam míg a fiúk elmerülnek az F1-ben, én korábban elindulok ládázok kicsit, Sirok, vagy Parádfürdő 1-2 rejtése meglehet ez idő alatt, de ennek annyi lett. Gazdasági megfontolás, ami sajnos egyre több tervet áthúz.
Szóval Parád. Dédi székelykáposztája után kisétáltunk a temetőbe, és az emlékek mesélése közben meggyújtottunk gyertyáinkat. Nem emlékszem olyan gyertyagyújtásra, mikor ilyen enyhe lett volt az idő. A megemlékezésre és a családi eszem-iszomra is gyönyörű, merthogy az következett, vacsorára már Imiéknél voltunk. Tárkonyos vadkacsa leves, birka pörkölt, kemencében sült házi kenyér. Hmm.
Biztos van megfelelőbb szó rá (de én örülök, hogy egyáltalán valamit kitudok mondani), szerencsések vagyunk, hogy ölelhetjük és nem a sírján kell mécsest gyújtanunk.
Maradjon ez még sokáig így, de égjen itt is egy-egy szál gyertya azokért, akik már nem lehetnek közöttünk.

Hazaérve belevetettem magam a Lovagi világ 3. éjszakájába. Már csak az utolsó simítás hiányzott, de egy kis rávezetéssel még időben leadtam a nevezésem. Izgalmas volt. 

Hétfőn irány vissza Szolnok. Miután megejtettük Hógolyó első pedikűrjét. Jól tűrte, mégsem volt könnyű feladat. Van még mit tanulnom, de csini kis tappancsai lettek. A nyírbászolás kedden folytatódott. Keresztlányunk születésnapjára voltunk hivatalosak, kutyástul. A kis piszok rögtön megtalálta az egérragasztót. Mire hazaértünk a kerti ásás és a ragasztó közös eredményeként frankó fekete foltjai lettek. Mehettem én neki az acetonnal, nem nagyon akart megmoccani, ám az ecetes olló csodákra képes, sőt még ecet nélkül is.