"Minden emberi lény képes rosszat tenni. Csak a körülménytől függ, valóban megteszi-e."
Naptáramban ez, a mai napra szánt idézet. Sok igazság van benne, de hiba lenne a körülményre kenni vétkünk.
Szerintem inkább a jellem, ami befolyásol egy döntésben. Hagyjuk-e magunkat vezetni, az elvárásnak megfelelően cselekedni, és a könnyebbet választjuk, vagy szembeszállunk a megszokással, és önkényesen véghezvisszük az akaratunk? Ha a jellem gyenge, a körülmény győz. De, ha együtt, a meggyőződéses hit, az őszinte, tiszta szándékkal, nem lehet rossz a vége. A körülmény az alkalom, de hogy az alaklom kinek mit szül, az attól függ mit vesz észre a lehetőségek közül. A pakliban ugyanazok a lapok vannak, rajtunk áll mit játszunk ki közülük.
És mindez a holokauszt világnapján.

Ez lesz a legunalmasabb bejegyzés, halványlila gőzöm sincs miről írjak.
Pedig annyi minden történik egy nap alatt, és itt már hetek is elteltek.
Jártam legalább 3 távolabbi helyen, biztosan találkoztam 20 ismeretlennel, és rengeteg ismerőssel, beszélgettem velük, finomakat ettem, nyilván híztam is, és jó párszor fel...-ák az agyam. Ott a nagyvilág, politikusok vágják alattunk a fát, emberek szenvednek gyógyíthatatlan betegségekben, állatok hallnak ki, folyók hagyják el medrüket, Szolnokon pl. átadtak egy gyaloghidat, de miről írjak?
Hát erről. Tiszavirág híd. Tegnap át is sétáltunk rajta. Szép, és hasonlít a névadóra. Értelme nem sok volt, az árát lehetett volna költeni értelmesebbre is, de erre kaptuk, hát ez lett, a sok fontosabbal ellentétben. Na mindegy, maradjunk annyiban, szép. (Nem úgy, mint a tövében látható műalkotás. Szerelmes Tiszavirágok. Kicsit fantasy kivitelben, jól telenyomva giccsel.) A sétányról sok platánfa került kivágásra, hogy max. 20 autónak parkolót építsenek ki, pedig, az árnyékban is lehetett volna várakozni - úgy mint eddig - csak nem látszódna a híd (most is kb. 500 m.-ről lehet csak látni). Szóval megnéztük, átsétáltunk rajta. Még támogatják, de azért ha már áll, álljon sokáig. A Tisza árad, és ez egy darabig így is marad, ezért a látvány még nem idilli, de romantikus. Félúton felmerült bennem: vajon hányan próbálnak majd felmászni a szárnyakra? Remélem egy öngyilkos jelölt sem olvassa a blogom, és nem én adok akaratom ellenére ötletet. De, ha mégis ide tévedne egy, én azt tanácsolom: sétáljon csak át rajta bátran. Lassan, hagyja, hogy átfújja a szél. Lehűlve gondoljon bele, honnan ered ez a folyó, milyen kicsiny patakok duzzasztják, és mielőtt útja végére érne mennyi minden történik vele. Ám, egyszer sem áll meg, nem fordul vissza, vagy gondolja azt, hogy itt és most vége lehet. Tesz velünk jót és rosszat, ahogyan mi sem csak gyönyörködni járunk partjához, mégis beteljesíti minden esőcsepp reményét, sorsát. De, hidd el nekem az ember sorsa, nem a víz sorsa.
A túlparton térj be az egyik vendéglőbe, kérj egy csésze meleg teát, hagyd hogy szíved megteljen reménnyel és irány a holnap. Vár rád.

http://www.facebook.com/profile.php?id=100000037388187#!/photo.php?fbid=184814934876694&set=o.174024682633230&pid=558690&id=100000445659971

Ismeretlen férfi esete.

Idézet egy kórlapból:
Kórházunk Belgyógyászati ambulanciájáról került felvételre a beteg vizuális hallucinációk miatt. Pszichiátriai kezelésben még nem részesült. Ivó cimborája, a Lajos hívta ki az OMSZ-t, mert úgy vélte, hogy a felebarátja megbolondult. A beteg szerint azért tekintik bolondnak, mert egész nap alszik. 2005. óta nem minden nap, kis zöld manókat lát. A kis manók tátognak, a beszédüket nem érti, és amikor kb. 1 m. távolságba ér, akkor eltűnnek. A manók mindegyike nőnemű. A manócskák 1-1 alkalommal 2-3 hetet tartózkodnak otthonában, majd 3 hét szabadságra mennek és újra visszajönnek. A manócskák, amikor nála vannak, akkor üldögélnek, és gyűjtögetik a fát, de hogy miért tetszik ezt, azt nem tudja megmondani. 3 manófajtát különböztet meg: a rendest, a piros süveges cármanót, a harmadik manófajta harcias volt, szintén zöld színű, és alig győzte őket gyilkolni, mivel ezek  a harci manók  a nadrágjába bekúsztak, ekkor elkapta őket és kitekerte a nyakukat. A manók mellett tyúkot, struccot, nagy mennyiségű, kis testű krokodilt látott. Állítólag már a tavalyi évben elmesélte mindezt Lajosnak, aki a mai napon mentőt hívott. Feje nem fáj, nem szédül, ritkán - ha túl sokat iszik - kettőslátása van. Látása az utóbbi időben romlott, szemüveges. Hányinger, hányás nem volt. Láz, hőemelkedés, hidegrázás nem volt. Étvágya jó.  Test tömege az utóbbi időben növekedett. Hasi, mellkasi fájdalmai nincsenek. Vizelete rendben. Széklete minden második napon van. Naponta 10 szál cigarettát szív le. 1-2 l. bort fogyaszt naponta. Kávét nem iszik. A beteg bundában, rövid nadrágban, és mezítlábas papucsban jelent meg, állítólag az ötlet Lajos barátjától származik. A beteg  a feltett kérdésekre adekvát választ ad, és felszólításra helyesen cselekszik. Tudata éber, de alkoholtól befolyásolt.

Ez ügyeleti időben 3-4 óra munka egy orvosnak, egy nővérnek, egy asszisztensnek, egy beteghordónak. Amikor se ember, se  semmi, csak sokkal súlyosabb betegek. Foglalja az ágyat, és még a többi beteget is zavarja. Mindezt magának kereste, és amint aludt egy jót első útja a szemközti kocsmába vezet, (persze erre már van esze) saját felelősségére.
Nincs érdemes és érdemtelen beteg, de ez értelmetlen munka.

Platón

Még a kezdetekkor, szintén BK-s adatlapon olvastam egy idézetet, akkor megragadott, de mire kimásoltam volna már levették. Kerestem, de csak ma egy könyvben találtam rá újból. Álljon most itt ez az idézet Platón-tól, ha másnak nem is, hát nekem.

"A teremtés kezdetekor az emberek nem olyanok voltak, mint ma.  Nem léteztek férfiak és nők, csak egyféle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva. Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De, a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négy karú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajtaütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni, és ami a legveszélyesebb egy ilyen kétnemű lénynek nincs szüksége másra, csak hogy szaporodni tudjon. Akkor azt mondta Zeusz, az Olimposz legnagyobb ura: Tudom mit lehetne tenni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek ilyen erősek. És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte e a Föld népességét, de ezzel egyidejűleg nagyon meg is gyengítette a lakóit. Mert most mindenkinek újra meg kellett keresni az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellentudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést és a fárasztó munkát. Ezt az ölelést, amelyben a két fél újra egyesül, ma szexnek hívjuk."

Menyit változik az idő. Vagy az ember?
Amikor még csak titkon beszélünk róla a barátnőkkel, az egész olyan misztikus, mesébe illő (Talán undorítóbb, mint a béka. Esetemben legyen inkább pók. Brrr).
Aztán mikor már vágyunk megismerni, a gondolattól is átmelegszünk, de még nem merjük.
Mikor belevágunk a felfedezésbe, és tetszik.
Többet akarunk, többször, mással, bárkivel, mindenkivel.
Aztán biztonságot, viszonylagos állandóságot.
Az igazit.
De, közben ott vannak még a nem is emlékszem rá mi történt esetek, vagy amikor kötelességből csak haladjunk aktusok.
Hallottam olyanról, hogy egészségügyi szex. (Ez biztosan nem a szakmám béliekkel megejtett kufircra vonatkozik.)
Hoppá. Pénzért vett szex is létezik, sőt virágzó ipar.
És ne feledkezzek el a tiltott gyümölcs ízleléséről sem.
Az iskolában két lehetőségről esett némi szó: volt az amikor a fizikális szükségleteinket kielégítendő dugunk (lehet ez lesz az eü-i?), és volt a magasabb rendű, rekreációs  élvezet. Na, ekkor még nem hittem, hogy ezt a kettőt külön lehet választani. Pedig, már Platón is tudta.

A bejegyzést még tegnap este írtam, de gondoltam ne legyen egy nap kettő, majd ma "közzéteszem". Most átolvasva rádöbbentem, hogy egy kedves kis történetből a teremtésről, irigységről, büntetésről, életünk értelmének kereséséről, boldogságról csak az utolsó előtti szót tudtam kiragadni. Ami, tulajdonképpen csak egy magyarázat, nem is a történet része. :(

Cím nélkül

Olyan ritka, hogy világosban húzom föl a redőnyt, vagy délután még szürkület előtt hazaérek, de télen ezt nem is olyan nehéz összehozni. A héten szabadságon vagyok, és nem éppen szikrázó napsütésben, de megcsodálhattam a virágzásnak indult orchideákat. Már most is gyönyörűek, hát még 6-10 hét múlva milyenek lesznek.
A vágott virágok nem nagyon hoznak lázba. A kertből ugyan kerül mindig a vázába is, de onnantól csak az elmúlás jön. A cserépben nevelt palánta fejlődése, növekedése, virágzása a lehetőséget jelenti, a kiteljesedésre, a szépre. A természetből kiragadott növény tőled függ, és kötelességgel kell viseltess iránta, hogy élvezhesd aztán szépségét. Gondoskodnod kell róla, szeretned kell, hogy jól érezze magát nálad. Nem akarattal belátásra bírni, és érvényesíttetni a terved, csak türelemmel része lenni a folyamatnak, és várni a gyönyört.

Szilveszter

A 365 napból egy, pont az utolsó. Jó nap az ünneplésre, a régi lezárására, az új elkezdésére. A leltár karácsonyra már elkészült, két ünnep között volt idő a gondolkodásra, tervezésre, és a himnusz alatt jöhet a fogadalom. Amíg terveztem, értelemét láttam a célnak én is így tettem, de már megmondani sem merem mennyi éve csak arra tudok gondolni, hogy ez is egy év lesz, amit túl kell élni. Megtanultam nem észrevenni dolgokat, nem meghallani szavakat, nem figyelni a hangsúlyra és nem is ott lenni, ahol a testem, egyre jobban eltávolodtam önmagamtól, és minél messzebb kerülök egyre nehezebb megtalálni és átélni azt a pár pillanatot amikor boldog vagyok.
Úgy gondolom az ember érzi mi az ami nem stimmel, ha nem is tudja pontosan hol rontotta el, de tudja mitől lenne jobb. Bocsánat, a jobb nem elég, mitől lenne jó! Amikor döntünk érezzük, mi az ami oda visz, amire vágyunk, és melyik az az út ami talán társadalmilag elfogadottabb, és jöhet velünk a múlt. Nem mintha feledni akarnám, de azt hiszem, attól, hogy valaki felnőtt még nem feltétlen kell mindig ugyanazt csinálnia amit addig tett. Egyszer élünk, és ha csak az első felét használjuk arra, hogy megismerjük magunkat, és a világot nem sok értelme lenne ennek az egy életnek. Azzal is kockáztatunk, ha nem teszünk semmit, akkor legalább ami volt megmarad, de az elég?
Nem félek egyedül döntést hozni, és viselni a következményeit, nem hárítom másra felelősséget, tudom nem egyik napról a másikra lesz minden más, biztos vagyok benne nem lesz könnyű, fájni is fog, de abban is biztos vagyok meg fogja érni. Mindennek ára van, amit eddig is megfizettem, most sem lesz másként.
Azt hiszem nem csak egy dolgot kell megváltoztatni, de ha sikerül az elsőhöz ragaszkodnom, a többi már "megy magától".
Tisztelem a környezetemben élőket, még a tárgyakat is, nem hazudtam másnak, tudatosan nem tettem kárt semmiben, adakoztam, segítettem, de mindezeket magammal szemben mellőztem. És itt az én bibim. Lehet túl sok spirituális könyvet olvastam mostanában, de a könyvek előtt is ugyanezt éreztem, csak más megközelítéséből is olvasva bizonyosabb vagyok benne, hogy minden azon múlik ami bennem van, és ahogyan viszonyulok magamhoz.
Tisztelnem kell magamat.