Vasárnap délután Dy-vel

Délelőtt még meglátogattuk aput, majd hazaindultunk, és egy gyors ebéd után újra kocsiba  vágtam magam, hogy odaérjek Tiszakécskére a megbeszélt találkozóra, mert végre megint itthol van Dyroy, alias Gábor barátunk. Sajnos ez a találka csak 2 személyesre sikeredett, de én nem akartam, hogy úgy menjen vissza 3 hónapra a németekhez, hogy nem találkozik tőlünk senkivel. Ha meg már így sikeredett, mi hódoltunk egyik közös kedvtelésünknek a geokessingnek. 

Tiszakécskén 3 hete jártunk a Tisza-völgy túrával, de amikor a láda mellett elhaladtunk már 9 elmúlt, sötét volt, és minket hajtott az éhség, meg a kemping időbeosztása. De a sötét miatt egyébként sem lett volna szerencsés akkor itt kutakodni, időt rabolni. Láttuk, hogy szép helyen lehet a lád, de majd lesz még rá alkalom. Most lett. Nem csalódtam. Egy szépen kiépített halásztónál voltunk, gondozott gyep, gazdik kutyájukkal, árnyékot adó fűzfa, kicsi nádas, hidacska, kis pavilonok, és benn a láda. 

Tiszabög, Kécskéhez csatolt szegényes település, de valaki méltónak találta rá, hogy ide is láda kerüljön. Ugyan a templomból nem sok maradt, de szerintem jó ötlet volt. Annyi szép hely, érték van, amit nem ártana megmutatni, amiről sokszor még a közelében élőknek sincs fogalmuk. Persze vannak giccses emlékművek is, amiket inkább feledni kellene, meg olyanok is, amikor a modern javítással elrontják azt, amit csak rendben kellene tartani, és natúran megmutatni. Sajnos itt is ez történt. Nyilván jót akartak, és ne legyen már sáros annak a lába, aki végre eljön idáig, hát kikövezték az utat burkoló lappal. Nem oda illő, de ettől eltekintve is megérdemelt egy ládát a hely.

Innen a Tiszán átellenben Nagyréven akartuk folytatni a keresést, a révnél azonban rá kellett jöjjünk új tervet kell készíteni, mert bizony ez a komp már rég nem üzemel. Ugyan a Tisza olyan keskeny volt, hogy úszva sem lett volna nagy ügy az átjutás, de utána nekünk még terveink voltak az autóval, hát elmentünk Vezseny felé és Tiszaföldvártól folytattuk a távolodást Szolnoktól. Első megállónk a Főtér, ahol a Tisza-völgy túrán már keresett multi első része is volt, meg a com-ról is egy mikro. 

A multi többi részét most nem kerestük meg, csak a ládára hajtottunk, hisz már a többi jelszórészlet megvolt, de erről 1 lépéssel később, előbb a TB motelnél jártunk. Mit mondjak én valami hiper-szuper dolgot vártam, de ezt még putrinak sem nevezném. Lepusztult vasútállomáson egy kivágott fa törzsében a gaz között szokásos beázott dobozka. Sem a helynek nincs semmi érdekessége, sem semmi. Pont, de legalább lenne itt mondjuk egy mozdony, vagy csak egy érdekes postaláda. 

Következett a multi végállomása. A templomnál megálltunk, és én már jártam itt. Itt toltam befelé a biciklit, és féltem tőle, hogy kilukad a kereke, ezért nem mentem el a ládáig. Csak pár méter hiányzott, most megtettük. A készüléket nem figyelve én megláttam egy szép piros leveles fát, odasiettem, és pont ott volt a rejtek a lábamnál. Benne egy TB. :)))) Fél napot sem hagytuk pihenni. Gábor kedden visszamegy Németországba, nem tudja mikor tud újra keresgélni, ezért én kaptam. (Nem mintha én hamarabb mehetek majd.)

Már kezdett szürkülni, nem időzhettünk, sietünk tovább Cibakházára. Itt legalább a 2. pont keresése közben beszélgethettünk kicsit hosszabban. 

Ritkán találkozunk, és közben annyi minden történik, hogy azt napokig lehetne mesélni, de ennyi időnk sosincs.
Viszlát karácsonykor.

Apu kórházban

Apukám azt mondja: "Csak 60 éves ne legyen az ember. Aztán már mindig jön valami. De, már 50 után is."
Most megint jött valami.
Csak egy kis aranyérnek indult, a vége tályog lett. Szerencsére erősködtem, és nem hagytam, hogy a pénteki ambulancián tett látogatás után kivárják a keddi időpontot,  amikorra ígéretet kaptak, hogy majd akkor megnézi valaki. Szerintük elmondás alapján nem lehet nagy a baj, ráért volna addig. Szerintem nem. Erősködtem, menjenek vissza még este, és ne hagyják magukat, mert azt bizony műteni kell, ha nem is azonnal, de jóval hamarabb, mert keddig akár bele is halhat. Nehezen de visszamentek, és miután megnézték benn is tartották. Tervbe volt az éjszakai műtét, de legkésőbb a reggeli, ezért nem ehetett, de szombaton mikor én délután hazaértem még mindig nem fogtak neki. Végül mikor vitték volna a műtőbe kifakadt az üreg. Még jó, hogy nem befelé tört. Amikor Öcsi beért a műtőbe csak levitték, de a kórteremből 15 percet volt távol. Ez alatt az idő alatt kellett a gerincérzéstelenítést elvégezni, kivárni a hatóidőt, fertőtleníteni a területet, és kitakarítani, majd kötözni. Az én meglátásom szerint ez mind nem fért bele az időbe, pláne a két liftes úttal együtt. Mikor mi beértünk végre a 2 átalvatlan éjszaka után aludt, de jött az altatóorvos és felköltötte. Távozása után apu elmondta, hogy harmadszorra sikerült a spinál (tovább rövidítve ezzel a 15 perc hasznos idejét).
Ottlétünk 1 órája alatt felfigyeltem további pár érdekességre: A vacsorát osztó nővérke kesztyűben volt, ezzel nem lett volna gond, ha közben nem fogdosta volna össze a váladékgyűjtő zsákokat is; pár perc múlva újabb nővérke jött be kiüríteni az előbb megfogdosott zacsikat, aki nagyon készséges volt és a szemben fekvő bácsinak két ürítés között még egy kést is adott, de sem kesztyű csere, sem kézmosás nem történt most sem; a mellettünk fekvő bácsi gyomorszondája nem vezetett, gyomortartalma  természetes úton távozott, jöttek a nővérkék ám takarítani, csak utána nem felejtettek el a többi beteghez  is oda lépni, megfogdosni takarót, poharat, ágyasztalt, ugyanabban a kesztyűben. Mindez sebészeti osztályon. Kérem szépen, nem a hosszú, lakkozott körmök ellen kell fellépni, ott ahol a kézmosást sem ismerik!
Vasárnap mi vittünk be ebédet, nagyon figyeltem rá olyankor menjek ki melegítettni, amikor a nővérkék is ebédelnek. Tudom ez nem szerencsés, a pihenő nekik is jár, és legalább enni nyugodtan kellene, de jelen esetben a másik oldalon voltam, és az apukámat néztem. Mikor felkelt ebédelni elmentem betét venni, mert minden kötés nélkül, gatyában feküdt, a váladékozó sebbel. Az ágyát igazítva láttam, hogy legalább ágyneműt már 1x cseréltek, mert a körülményekhez képest váladéktalan volt. Ehhez kellett egy lázasan átizzadt éjszaka, antibiosz persze nuku.
Hétfőn úgy döntöttünk apu nem marad tovább a kórházban, otthol tisztább a levegő, a környezet, egészségesebb az étel, és jobban tudunk figyelni is rá. Eljövetel előtt még kikanalazták a sebet, persze érzéstelenítés nélkül. Most így is tovább tartott mint 15 perc.

Ilyen a színvonalas magyar egészségügyi ellátás.

Nem oké, hogy nincs pénz alap dolgokra, de azon túl teszi magát az ember, hogy omlik a vakolat, vagy a bezárt ablak is szellőzik, meg kopott a padló, ezer éves a szekrény/ágy, lukas az ágynemű, olyan az étel amilyen, de ami relatíve nem kerül pénzbe, azzal miért spórolunk?
Jó szó? Kézmosás!

Celina und Laura

Nyár végén jött a telefon: Volna e kedvünk 5 napra vendégül látni egy német kislányt?
Nem is tudtam hirtelen mit válaszolni. Mert kedvünk az persze volna, csak éppen nem beszélünk németül. Adri ugyan tanul 1 éve, Peti meg makog valamit, de én meg nem szólalok  az tuti. Adrinak biztosan tetszene, én miért mondanék nemet, Peti meg úgysem állna a gyereke útjába, és valljuk be ez neki azért nagy ösztönzés lenne, jöjjön hát, várjuk szeretettel, így vágtunk bele.
20.-a körül kellett volna elkezdeni az ablakcserét, felújítást, izgultam, hogy mire  a kislány megjön készen legyünk, de addig halasztódott, hogy az érkezésre még sehol sem tartottunk. A fürdő ugyan karnis híján készen, de a szoba leszakadt plafonnal maradt. A szülőin egyébként is kifejezetten kérték, hogy ne aggódjunk, ne szervezzük túl a hetet, csak mindent csináljunk természetesen, az a lényeg bepillantsanak a mindennapokba. Nem kell elvarázsolni őket, nem is lehet, mert meggyőződésük, hogy itt még víz sincs. Ja, és ne számítsunk rá, hogy fürdeni fognak. Akkor meg nem mindegy le van-e szakadva, vagy sem? Persze zavart, de annál kíváncsibbak, és érdekeltebben voltuk, hogy e miatt lemondjuk.
Hétfő késő délután érkezett meg a 6 gyerkőc, és a 2 tanárnő. Mi az iskola előtt vártunk rájuk, és bár előre felosztották melyikünkhöz ki fog kerülni, mégis kíváncsian figyeltük vajon ki lesz a mi lányunk 1 hétre. Mint kiderült mid 10 évesek voltak, az ő iskolájukban ez a legmagasabb életkor, ott ugyanis csak 4 osztály van. Celina, vékony, hosszú barna hajú szép leány, egy méretre magas, de igencsak kicsi gyerekleányt láttunk tehát vendégül. Miután kedvesen, de mégis tartózkodóan üdvözöltük egymást, telefonszámot cseréltünk,  bepakoltunk a kocsiba és elindultunk haza. A két gyerek csak ült ott hátul szótlanul egymás mellett az autóban. Odahaza elővettük a laptopot és a fordító program segítségével kezdetleges beszélgetésbe fogtak, de én nagyon sajnáltam szegény lányt. Ilyen fiatalon elmenni a nagyvilágba, és még nem is értik. Mondta is, hogy ők azt hitték a befogadók beszélnek németül. Hát mi nem, de a másik 5 gyermek közül is csak 2-nek volt szerencséje ilyen téren. Vacsorára rántott húst és rósejbnit sütöttem, készítettem hozzá párolt zöldséget is és maradt a hétvégi salátából, ha netán azt szeretne hozzá. Azt hiszem ezt aki nem vega szereti, mondhatni mekis kaja, azt meg melyik gyerek ne ismerné, szeretné. De mi nem így jártunk, vagy neki nem volt finom, vagy kis étkű ez a lány (nem rontottam ám el), mert csak pár falatot evett, és ment lefeküdni. (Előtte ugyan bement a fürdőbe, nem fojt a víz, tehát nem tusolt.) Én még egy esti puszira feltartottam, legalább a szeretet ne maradjon el, ha már nem beszélgetünk, ehhez nem kellenek szavak, csak mint Adrit, őt is megöleltem, megpusziltam.
Kedden reggel korán kellett kelni  0. órára már a suliban illett lenniük. Én biztató levéllel vártam, tartva magam a frusztrációmhoz nem beszéltem, de leírtam neki  mindent, amit kívánni,  kérni szerettem volna, majd miután elkészültek együtt mentünk, ki suliba, ki dolgozni. Iskola után a városba mentek gyalogos városnézésre. Hazaérkezés után nem volt éhes, pedig reggelit nem kért, a tízóraira betett szendvicshez pedig nem is nyúlt, igaz Adri szerint a benti ebédet maradéktalanul megette (akkor sem sokat ehetett), de gondoltam várta az estére beígért pizzát, hát nem erőltettem. A tervbe szomszédolás volt még estig véve. Adri osztálytársa Helga is fogadott egy leányt, Laurát, ők nem laktak messze tőlünk, és anyukája német tanárnő. Ráadásul mint kiderült Celina és Laura barátnők, nem volt hát baj, hogy együtt lehetnek, meg még velünk is tudnak beszélgetni kicsit mielőtt vacsizni mentünk. Jó volt látni őket boldogan játszani. Megnyugodtam, hogy nem olyan rossz neki messze otthontól, bár a kérdést véletlen sem tettem volna fel, nehogy ezzel okozzak neki fájdalmat. A pizzériában meglepődött, gondolom ő csak 1 szeletet szokott kapni, nem is evett többet, azt is csak inkább felezve, és feltét nélkül, a szalámit, meg az ananászt le tolta és csak paradicsomosan a tésztát ette. Vannak furcsaságok. Úgy időzítettem, hogy 8 után végezzünk, és hazafelé megtudjuk mutatni sötétben is a várost, a Kossuth téri szökő és fény kutat, meg a Tiszavirág hidat. Szerencsémre megakarta nézni közelebbről is, és kiszállhattunk kicsit sétálni,és elkészülhetett az első fénykép is (bár nem lett az igazi). Odahaza aztán megint csak időzés a fürdőben volt de nedvesedés nem. Gondoltam ő tudja, nem erőltettem, bár nekem furcsa, sőt érthetetlen.

Szerdán már 1 órával tovább alhattak, de úgy láttam nem eleget, mindketten fáradtan keltek, el is késtek olyan lassan készülődtek. Adri ma iskolában volt, de a vendégek Kecskemétre mentek. Voltak múzeumban, játszó házban, mekiben, meg ki tudja hol. Mi egy pólóval járultunk hozzá a nap sikeréhez, amit a játszóházban batikoltak. Hazaérkezés után megint nem volt éhes, pedig most sem kért reggelit, és a tízórai is ugyancsak érintetlen maradt, de gondoltam, majd a játszótéren megéhezik. A Nefag telepre mentünk, előbb a vadasparkba, majd a játszótérre, ugyancsak Helgáékkal, had legyenek együtt  Ma már sokkal lazábbak voltak a csajok, vidáman ugráltak, etették az állatokat, beszélgettek, ölelkeztek. A játszótéren tovább fokozódott a jókedv, de sajnos hamar sötétedett és indulni kellett haza. Vacsira virsli volt megbeszélve, de ezt sem evett, ahogyan  a fürdés is elmaradt ma is. 

Csütörtökön Poroszlóra vitték őket. Celina csak kukoricát kért, azt mondta neki az elég lesz egész napra. Fogtam a fejem, de megtömni nem tudom. Mondjuk ezt legalább megette. Délután cukrászdát, meg Helgáéknál egy kis játékot terveztünk, de nekünk közbe jött egy váratlan szülői a fuvola tanárnővel, ezért szomszédolni nélkülünk mentek, mi csak a fagyizásban vettünk részt, de abban rendesen. Gondolom mondanom sem kell vacsi ma sem kellett, meg a víz számlánk sem nőtt.

Péntek. Sajnos már a közös hét vége. Búcsúzáskor mindannyian arra gondoltunk miért volt ez ilyen rövid, és vajon tavasszal találkoznak-e újra? 

Boldogság, vagy valami más

Nem elég, hogy mire a Német kislányokkal öszemelegedtünkk már memnniük is kellett, még a füvola tanárni is elköszönt.
Örülünk, persze, hoyg örülünk, ők már nagoyn régóta vártak erre, cak mi is valami mástra. Érthető hát, hoyg szomorúság is vegyül az örömünkbe, és a könnyek inkább a fájó búcsú miatt törtek elő.
Csak 1 hónap volt az iskolából, csupán pár fuvola óra, ami alatt azért meglehet szeretni valakit és mársi vége. Mire a picur 2-3 éves lesz mi már meezse leszünk.
Minden fájdalmunk ellenére kívánjuk legyen sok öröm, boldogság mostmár hármasban a végre megérkező picinnyel.

Három az egyben: Biciklis akadályverseny, Iskolás főzőcske, Critical mass

Városi sport nap volt a Ligetben, melyre a Gördögök biciklis akadályversennyel, Adri iskolája a főző versenyre történő benevezéssel készült. Tegnap mindenhez előkészültem. Nálam volt a pálya rajz, a bélyegző, a számlatömb, megsütöttem a sütit, elkészítettem a  salátát, bevásároltam, és megszerveztem a főzésen kinek mi lesz a feladata, hogy amíg én a bicikli pályánál teljesítek szolgálatot az ebéd is elkészüljön, már csak mindennek klappolni kellett.
Az indulás rögtön nehézségekbe ütközött. Terv szerint Petinek kellett volna kivinnie a felszerelést a főzéshez, majd 3 előtt érte jönni, hogy mi Adrival mehessünk biciklivel, és a critical mass előtt ne keljen haza menjünk érte. De, Petinek dolgozni kellett menni, plusz Adrinak defektje lett, amit megjavítani sem tudok, nem hogy félórán belül. Mentünk az én kocsimmal, majd én végig rohanok a nap folyamán, ő meg nem jön délután tekerni. Szerintem nem is  nagyon bánta.
Mire kipakoltuk főző felszerelésünket a kijelölt területen, meg odavittük a padokat, asztalokat megérkeztek a szülők, rájuk bízhattam mindent és mehettem a pályára. Szerencsére még az előkészületek elején tartottak, volt mibe bekapcsolódjak. Laci és családja, valamint Károly nagyon ügyesek voltak. Nemhiába, ők már építettek ilyen pályát, profin lehetett rájuk számítani, én voltam az abszolút kezdő a csapatban. Sokat kérdeztem, és figyeltem, kitudja miben számítanak majd rám. Végül pályabíró lettem a hátsó szakaszon, amikor ott volt Adrival felesben. Nem sok csapat nevezett, csak 3x7 kört kellett figyeljünk. Laci mindenkinek elmondta mi a feladat, gyalog az indulók be is járhatták a pályát, amit Laci gyerekei és Ő is leellenőrzött kerékpárral meg gyalogosan is. Károly felfestései egyértelműek voltak, még a megtévedőket is jól segítették a helyes irányra. Az elemeknél egy-két botlás történt, de szerencsére esés nem volt. A csapatok nagyon jól teljesítettek, Adri osztályából indulók lettek a másodikok, ráadásul lányok.  A sütim is nagy siket aratott, azt mondták megtartanak. Délben már szedhettük is szét a pályát, még egy közös képre összetereltem a csaptot és mehettünk elszámolni a rendezőkhöz.

Mire az osztályhoz értem már készen volt a paprikás krumpli, épp a zsűrit várták, míg megérkeztek az ezüstérmesek beszámolóját meg más történeteket hallgattunk tanároktól, gyerekektől, szülőktől emlékezve az előző évek közös eseményeire. Szomorúan konstatáltuk mennyire csökken az aktivitásunk ezen a téren, és milyen csekély az érdeklődés az ilyen programok iránt. Ma is csak 9 gyermek jött el, közülük is csak a fele családdal. A főztünk egyébként nem ért el helyezést, de tortát minden induló kapott. Egyébként finomat főzött Mariann, vagy csak én voltam éhes, de mivel mind elfogyott nem ez lehet a magyarázat. Amilyen gyorsan jöttem nekem olyan gyorsan mennem is kellett, az eredményhirdetés alatt pakoltam be a kocsiba, mire a tortát felszelték már mehettünk is haza, hogy még visszaérjek a rajtra. 

14.50 elmúlt mikor eltudtam indulni ottholról, a Kossúth téren meg is döbbentem, hogy ezt aztán faszán lekéstem, itt nincs senki, elmentek nélkülem (nem mintha tudták volna, hogy rám várni kell), mikor végre megpillantottam az első fecskét, akit nem sokkal több követett. Az indulásra alig voltunk 50-en. Szomorú látvány volt magában is, nem még összehasonlítva a tavaszi rengeteggel. Nem volt nehéz egyben tartani ezt a pár embert, akiket most csak egy motoros járőr kísért végig a fél városon. Az első, hivatalos kör megtétele után, még egy násznéppel is találkoztunk, gondolatban kívántam nekik szépet, de jobban tették volna ha az eskü helyett inkább tekernek egyet. A második körre a fele induló vállalkozott, mi még kitekertünk szandára ott kicsit pihentünk és vissza már majdnem egyénileg érkeztünk. Összesen 24 km.-t tekeregtünk, jó hangulatban, kellemes időben. 

A nap végére még egy meglepi is jutott. Az alacsony vízállás miatt kilátsznak a török kori Tisza híd cölöpjei, ezt is megnézhettem. Már rég terveztem, de folyton autóval, meg családdal járok erre, és nekik ilyesmire nincs idejük. Nem nagy látnivaló, de megér pár percet, ha már ennyi mindent kibírtak. (A fehér pontok a cölöpökhöz kötött habszivacs labdák, hogy a régészeti feltárás könnyebb legyen.)

Citromos és rumos holdacskák

Mozgalmas lesz ez a szombat, 3 helyre is kellene készüljek, ebből 2-re sütivel, de idő megint kevés, hát csak gyorsan valami egyszerűt, ami fél óra alatt kész van.

A tészta egyszerű piskóta, most 2 tepsivel sütöttem belőle, hogy jusson mindenhová. Miután kihűlt csak megkentem a mázzal, megszórtam díszcukorral, majd kb. 10 perc szilárdulás után pogácsaszaggatóval kivágtam a holdacskákat és mehetett is a dobozokba. 

Tészta: (1 laphoz) 6 db. tojás, 1 cs. vaníliás cukor, 6 evőkanál cukor, 1 cs. sütőpor, 6 evőkanál liszt. 

(A fehérjét kemény habbá verem, majd miután kétszerre hozzáadom a vaníliás cukrot, meg a kristálycukrot folytatom a habosítást. Szintén habverővel keverem bele egyszerre a tojások sárgáját. Már fakanállal, szintén kétszerre hozzáforgatom még a sütőport és a lisztet. Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntőm és előmelegített sütőben kb. 10 percig sütöm.)

Máz: 1-1 gáztepsi méretű lapra.

Barna: 25 dkg. porcukor, 1 üvegcse rum aroma és kevés víz, amíg fakanállal keverve sűrű, de már kenhető massza nem kerekedik belőle.

Fehér: 25 dkg. porcukor és citromlé az előbbi szerint elkészítve. 

(Én a rumosba 2 üveg aromát tettem, de úgy már keserű. A folyadékot lassan kell adagolni, ne legyen nagyon folyós a massza, hogy hamarabb dermedjen és ne igyon be olyan sok nedvet a tészta. )

Az éjszakai sütkérezés hátrány nálam a feledékenységem hatványozódása. Az első tészta lett a rumos, kihagytam belőle a felel lisztet. A lap vastagságán meg is látszik. 

Körbe a Mátrán

Úgy terveztük ezt a napot a Szabad Lovagokkal, kirándulással töltjük. Elsőre kedvenc helyünket a pilisi hegyeket választottuk, de idő hiányában nem gyalogos, hanem autós túra lett belőle a Mátrában. Ami szintén szép hely, csak így sem nem takarékos, sem nem kalóriaégető, és még a túrapont sem jár érte. Mivel akartam találkozni a többiekkel, és még szép helyeken is járni, hát mentem. Végül kaptam is mindenből egy kicsit.
Hatvanban a Tesco parkolóban találkoztunk Joé-kal és indultunk egymást követve tovább Szurdokpüspökibe a Mária kúthoz. Hamar elértünk püspökibe, ahol csak a faluba betérve át kellett rajta vágnunk és a másik oldalon felaraszolni a hegy aljához. Az út vége nem autójukat féltő férfiaknak való, jaj mindjárt leér az alja, jöttünk volna gyalog felkiáltásokat hallva érkeztünk meg a kúthoz. Indulás előtt nem néztem meg a képeket, így itt döbbentem rá hová is érkeztünk. Egy egyszerű forrásra számítottam, nem erre a turulmadarasra, ahová már régen szerettem volna eljönni. Kellemes meglepi volt, rögtön jobb kedvem is lett.
Nagyon megnyugtató ez a hely, a kút előtti pad pedig fantasztikusan rezeg. Azt mondják itt erővonalak találkoznak, amitől az itt kifolyó víz polarizációja eltér a megszokottól és képes a test sejtjeit is átpolarizálni, ezáltal a szabad gyökök kevésbé megkötőképesek, ha jól hozom össze a dolgokat. A víz egyébként finom, a hatást 2 l-től nem érzem, de a pad  rezgését még egyszer kiemelném, a kutat óvó turul pedig nagyon ötletes, nyilván van jelentősége is, de ebbe nem mélyedtem bele. A pavilon és a Mária szobor megcsodálása után gyertyát gyújtottunk, míg éget a lángja beszélgettünk kicsit a fa alatt, és végül még felmásztunk a barlangokhoz is, én nem kisebb hátsó szándékkal, mint megkeresni a ládát, ami sajnos eltűnt, csak a doboz tetejét leltem meg, de így sem bánom a sétát. Legfeljebb azt, hogy nem néztem meg a leírást, és nem szóltam róla hová megyek, hátha eszébe jutott volna Geoneo-nak karbantartani, mondjuk éppen pont ma. ;)

Következő megálló Tar. Hirtlen jött ötlet volt a buddhista emlékhely két Mária kút között, de ez is a világ része, akár hiszünk benne, akár nem. Szerintem Isten egyébként is egy, csak nem azonos módon szólítjuk, szeretjük. A hely egyébként kihalt, rajtunk kívül 3 látogatóval, és a boltban az eladóval találkoztunk csak. Igaz a Mária kegyhelyen ennyivel sem, de itt legalább egy vallását gyakorló szerzetesre, vagy tanoncra, esetleg valamilyen harcművészeti órára számítottam, helyette a motoros imamalom csengetett, és a miénken kívül csak egy gyertya árválkodott. Jó lenne ilyet igaziban is látni. Mielőtt elindultunk kifelé én még felszaladtam a ládáért, majd a boltban csatlakoztam a többiekhez, és kövekkel gazdagodva sétáltam vissza az autóhoz, ahol kupaktanács következett, mi is legyen a következő megálló.

A térképen érdekes felírat kapta meg a fantáziám Pokoljáró Tar Lőrinc kastély rom. Ha nincs ott az a pokoli szócska nem is foglalkoztam volna vele, de ennyi szent hely után kell valami a másik oldalról is. Mint említettem nem készültem elég alaposan a túrára, itt is van láda, csak leírás hiányában azt sem tudtam mit, mekkorát, hol keresgéljek, no meg kicsit távolabb is volt a GPS szerint a rejtek, mint maga a rom, így ez a keresés kimaradt, de a kitérő e nélkül is megérte. További hiányosságom az irodalom, és a történelem terén is megmutatkozott, a többieknek csak pár perc kellett, hogy rájőjönek honnan ered a jelző, de nekem még a felvilágosítás után sem rémlik ilyesmi.  A rom csak a vár egyik falának darabja, de mellette a templomban van egy gyűjtemény, ahol őrizhetik a tari követ. Nem akarok hülyeséget mondani, de a buddhista boltba látunk egy képeslapot, amin fekete rovott kő volt, Tar felirattal. Sajnos nem vettünk belőle, de erre a kőre gondolok, csak a templomszolga előttünk ment haza ebédelni és nem tudtuk megnézni a kőtárat. A neten nem találok erről infót, és a templom kerítését festő bácsi sem tudott ilyesmiről, csak hogy vannak kövek a templomban, amit szoktak jönni idegenek nézegetni. Szóval, ide még el kell jönni egyszer. 

Következő ulticélunk Mátraverebélyen a Szent kút. Nem rég szüleimmel is jártunk itt, de ennek ellenére szerettem volna megint felsétálni a forráshoz, csakhogy kutyával voltam, és ezt tábla tiltotta. 

Nem értem, nyilván a templomba nem vittem volna be, és a forrásból sem itattam volna közvetlen. Bár, ugyan miért ne? Miután a csövet elhagyta az a víz már patak. A Balatonba pl. tilos kutyát fürdetni. De, a szar belemehet a csatornákból tonna szám. Jó hogy nem a halakat, meg a kacsákat, hattyúkat tiltjuk ki belőle. De, már erdőbe sem vihetek kutyát? Nem elég, hogy tönkretesszük a természetes élőhelyeket, már a tőlünk jobban odaillő, általunk szabadságuktól megfosztott állatokat sem engedjük oda, vissza ki a természetbe? Csak mert véletlen, aki csak piros-betűs ünnepeken jár gyalog kutyakakiba lép? De, bezzeg az ember odapiszkít ahová akar, ha úgy hozza szüksége akár az út mellé! Hiába van illemhely a közelbe, majd pont oda, és még fizessen is érte?  Bocsánat, nem a kutyáért odáig , meg vissza lévő gazdi szól belőlem  de következő lépésben körbekerítjük az erdőt mondjuk négyzetkilométerenként  és csak a madarak, meg a bogarak fognak helyet változtatni? Mi lesz az ökoszisztémával, a megújulással, a tápláléklánccal? Mitől félünk, miközben elfelejtjük, hogy csak kölcsönebe kaptuk a Földet? Nem így kellene vigyázni rá!

Szóval, a hídon nem engedtek át, karhatalmilag. Én megkerültem a templomot és hátul a barlangokhoz felvezető ösvénynél vártam meg a többieket, akik nem mentek fel a forráshoz, sajnálatomra, mivel senki nem volt aki elmondja nekik milyen szépet hagynak ki. De, a barlangokhoz legalább együtt felmentünk. Kevesen tudják, de az utolsó barlang (a WC) ajtaja előtt a földnek van egy hasonló csakra pontja, mint a Ferenczi sziklánál, érdemes ott kicsit megállni. A kilátás egyébként is csodás, csak dőlj a korlátra és nézelődj, miközben töltődsz. 

Elhagyva Verebélyt már nagyon éhesek voltunk, de mielőtt Recskre indultunk volna a kereszteződésben még kértem 5 percet, és felmásztam a kotrógépben elhelyezett ládáér. Az én 150 cm.-mel egyedül nem is volt olyan egyszerű, majdnem beletört a körmöm. 

Már 4 óra volt mire Recskre, a Liget vendéglőbe értünk. Anyu várt bennünket vacsorával, de a többiek nem bírták addig. Úgy gondoltuk csak egy kis leves, aztán a Siroki vár és megyünk a vacsira. Ezzel szemben csak én kértem levest, a többiek szépen degeszre falták magukat, moccanni is alig tudtak, anyukám meg készülhetett. Na jó, tényleg éhesek voltunk, és már az étlap láttán sem volt könnyű nekem sem visszafogni magam, hát még amikor megláttam a finomságokat, de akkor is. 

Teli hassal, már naplementekor érkeztünk a Siroki várhoz. Még a felújítási munkálatok tartanak, de jól látszik mi fog itt kisülni. Egyébként ez is egy olyan hely, ami mellett 100x elmentünk, és én mindig sóvárogva néztem fel rá, de soha nem kerültem hozzá közelebb az alanti országútnál. Amikor tervbe vettem a kéket megörültem, hogy végre ide is feljutok, de ezt most kicsit előbbre hoztuk. Felérve kicsit élveztük a naplementét, majd szürkületben bebarangoltuk a várfalat, a pincéket, és még  használható fénynél eszembe jutott az eartcache is. Kifelé menet pedig megkerestem a ládát, amiben még bogarat is találtam.  Mivel erősen sötétedett az Apáca és Barát sziklákhoz már nem sétáltunk el, de 6.-án a várjátékokra eljövünk, és akkor nem hagyjuk ki őket sem. 

A végén egy kávéra szüleimhez is betértünk.

Muffin

A Tisza-Völgy túrára vittem magammal. Adri névnapját is közbe esett, hát olyasmit választottam, amit ő is nagyon szeret.
A szokásos mindent kikészítés után éjfélkor döbbentem rá, hogy minden van itthol, csak tej nincs (a képről is hiányzik). Hát így nem lesz most sütés, mert hogy a Tesco-a nem megyek el az tuti. majd reggel a szomszéd kisboltba, este pedig inkább lefeküdtem kicsit aludni. Nem ártott meg.

Ez egy rám egyszerű tészta. Mindent csak bele kell tenni egy nagyobb tálba és fakanállal összekavarni.

Egy aránylag sűrű, de még folyékony massza kavarodik ki belőlük  amit csak bele kell kanalazni a formákba, hogy háromnegyedig töltsék ki azt. A tetejére én lekvárt, vagy francia drazsét szoktam tenni. (De lehet kakaósan -a liszt egy része helyett kerül bele a kakaó-, vagy pudingosat, hogy színes legyen -szintén a liszt egy része helyett a puncs puding-) Kerülhet bele még dió, mazsola, kandírozott gyümölcs és szinte bármi.

Szokásos forró sütő le felesre, és kb 10-15 perc sütés. Amikor a teteje már karamellesen barna elkészült. Kivehető és rögtön ki is szedhető, hogy mehessen be a következő adag.

Hozzávalók:
1 bögre liszt
1/2 bögre cukor
1/2 bögre tej
4 evőkanál olaj
1 csomag vaníliás cukor
1/2 csomag sütőpor
1 db tojás


Nekem 12-es formám van, 4 adagot szoktam bekeverni, amiből 30 puffancs készül.

:(

Gyönyörű nap volt, és már csak a vége hátra. Egész túra alatt arra öszpontosítotam, hogy a végén ott legyünk  hogy a 3. napon beérjünk időben. Szombat este rajta voltam hogy Adri időben lefeküdjön, reggel időben felkeljen, én első voltam a zuhanyzóban, a sátrat is mindenkinél előbb összehajtogattam, a csomagok már reggelikor készen ott sorakoztak az utánfutó előtt, a táv pedig nem volt annyira vészes. Ópusztaszeren csak egy ki barangolást terveztem, max 1 órást hogy pihentető legyen, Mártélyon szintén egy kis séta az erdőben a feladat hamer meglesz, futni a többiek sem fognak, tehát azzal nem vesztünk időt, Hódmezővásárhelyen meg majd meglátjuk mi fér bele, megyünk-e fazekaskodni, vagy kihagyjuk, de érjünk oda az eredményhirdetésre, és aztán majd  el a vontot.

Minden szépen is alakult, a vonat ugyan necces volt, de teljesen kivitelezhető, amíg nem jött a biciklik felpakolása.  És itt elbasztam. Nagyon elbasztam. 

Ahelyett, hogy vittük volna magunkkal a vonaton, meg akartam spórolni a nemlétező 2000 Ft-t, és az egész díjátadó alatt pakolam. A fejem vertem volna inkább a földbe mikor hallottam a tárogatót és nem hagyhattam abba. Adri egyedül ment ki az oklevélér, mikor szólítottak még azt sem hallottam. Érthető, hogy kiakadt. E nélkül az 1 perc nélkül az egész semmit nem ért, sőt, bármelyik pillanatára is gondolok a túrának beárnyékolja, és csak sírni tudnék. Egyedül hagytam, pedig végig bátran kitartóan hajtott, küzdött, lépre túl önmagát. A végén is együtt kellett volna lennünk, leszarva mindent, lesz majd valahogy. A vonat is elvitte volna azt a biciklit, legfeljebb később, oszt akkor mi lett volna? A kézművesház udvarán békítgettem, vigasztaltam szegénykémet, de jogos volt a felháborodása, és minden szava. Kérleltem menjünk oda, és én megkérem Pált egy közös képre, pótoljuk be amiről miattam lemaradtunk, de hajthatatlan volt, elindultunk hát a vonathoz, legalább azt ne késsük le. (2x eltévedtünk, de ez nem lényeg. A vonatot is lekéstük de az is jött másik. És köszönet annak a szintén kalandtúrázónak, aki végül elkísért az állomásra). A vasútállomásig vezető úton Adri kicsit lenyugodott, felszállva a vonatra már beszélgetni is tudtunk. Nem értette, de nem csoda hiszen én sem tudom megmagyarázni miért kell spórolni, pont ezen. Mit nyertem vele? Időt? Ugyan már. Pénzt? Persze. És még boldog sem lettem tőle. Hát még milyen leszek, ha hazaér a 2 bicikli és bajuk lesz. Mert ez után már törvényszerű, hogy lesz velük valami. De, erre gondolni sem mertem, csak a hülyeségemre, és már engem kellett nyugtatni, vigasztalni, mert csak sírtam, és sírtam.

Tisza-völgyi kalandtúra 5/3

Az esti mulatozás után hajnalban senki nem zavarta meg fürdőzésem és még meleg viz is volt. Mikor visszatéretem a sátorhoz, még akkor sem mozgolódott senki. Nyugalom és béke honolt. Lehet csak én vártam ekkora izgalommal ezt a napot?

                                               

Én azért csak nem feküdtem vissza, mindent összepakoltam, be a bőröndbe, a  táskákba, mi hová való, mire mikor lesz még szükségünk. Kiterítettem szellőzni a zsákot, és mikor kezdett mozgolódni a tábor felköltöttem Adrit is. Neki nagyon nem tetszett ez az ötlet. A kis hétalvó még szundítani akart. Felajánlottam, hogy maradjon itt míg én megjárom Ópusztaszert, amikor visszajövök betérek érte, az úgy is lesz vagy 10 óra, addig kipihenheti magát, de biztos vagyok benne szép helyről marad le, még ha sok kilométerről is egyben. Ez az ajánlat sem villanyozta fel, ő is végig akarta tekerni az egész túrát, nagy ára van, de durcisan csak felkelt. Reggelire szendvicset kaptunk. Ügyesen megfeleztük, nekem a vajas-löncshúsos jutott, neki a puszta kenyér, amit a otthoni sajtkrémmel tettem számára is elfogadhatóvá, de nem ette ám meg, majd napközben valamikorra eltette. Nagy nehezen az estéről megmaradt buktára tudtam csak rébeszélni. Meg is értem. Az bukta! Olyat még anyukám sem tud. Nagy volt, még most is puha, és az elejétől szó szerint a végig lekvárral teli. Nem csak úgy kis kanállal a közepére spórolva, és a lekvár is finom volt ám. Fantörpikus.

A kikölcsönzött felszerelés leadása után ma is tárogatóra rajtoltunk. Nem kellett elsőre sokat tekerni, majd 1 km gáton haladás után elértük a kompot, amivel átkeltünk a túloldalra, és vághattunk bele, a jóval nagyobb 16 km.-es útnak. Még frissek, jókedvűek voltunk, könnyen ment.

Találkoztunk több gyerkőccel, de talán ez a fúcska volt a legfiatalabb, aki tekert is jócskán, és saját erőből jutott csak előre. Pedig, felnőtteknek sem kis távok voltam ám ezek. 

Ópusztaszerre beérve (kicsit rosszul sikerült kép) lettem figyelmes, erre a stilizált nyilakkal teli szurkált dombra, időnk nem volt, hogy közelebbről megnézem, csak a körforgalom mellől lövöldöztem, de gondolom valami honfoglalással kapcsolatos emlékmű lehet.

Innen már az emlékpark sem volt messze, meg is nyugodtam, hogy lesz legalább 1 órán bolyongani, és a körképet ugyan ki kell hagyjuk, de másra jut időnk. Legelőször a pecséteket gyűjtöttük be, egyet az ittinerre, egyet a túrajelentésre, ha már itt jártunk kéktúrásat oda, majd megkerestük a virtuáis láda jelszavát és mehettünk bolyongani kedvünkre.

Igyekeztem nem sietni, csak mentünk kicsit erre, ha láttunk amarra valami érdekeset akkor meg amarra egy kis falatozás, majd jégkrémezés közben. Szép helyen voltunk. Tiszta volt, gondozott, nyugtató, hagytuk had ragadjon magával ez a hangulat mielőtt újra az ütemtervhez kell igazodnunk. Sok mindent nem láttunk az itteni lehetőségek közül, de biztos vagyok benn, hogy ide még visszajövünk, családdal, lovagokkal, de valahogyan biztosan.

Visszafelé mi bevállaltuk a kéktúra földútját. Az csak 8 km.-nek ígérkezett az idefeléi 16-tal ellentétben. Még ha porosabb és nyilván rázósabb is, de könnyebb lesz. Úgy is lett. Szántás, majd fák közt, végül a gáton elértük a kompot. Nagy szerencsénkre, mert az 5 perccel utánunk jövőknek meg kellett várni az ebédidő végét. Bocsánat, a kárörömért, de legalább így megint nem a sor végén kullogtunk. Szépen saját ütemben kerekezhettünk Mindszenten át Mártélyra.

Mártélyon a Tájvédelmi körzet területén volt gyalogos feladatunk, ami nekem jól is jött, abban sok időt nem veszthettünk, és még ráadásul a láda irányába kellett haladnunk. Az ártéren több verseny is volt ezen a napon, jól össze is keveredtünk, de így legalább még izgalmasabb lett ez a nap is. Egyébként nem találhattak volna jobb helyet egyik rendezvénynek sem, mi úgy is elfértünk. A biciklis leparkolás után kis séta következett be az erdőbe, majd stégen keresztül a nádasba, és újra erdőbe, de már az elvarázsoltba. Szárazföldet érve Adrit megbíztam a  fenntarthatósági feladat megoldásával, és kértem 10 percet a kb. 500 m.-re lévő láda megkeresésre. A doboz egyébként tényleg nem volt messze, csak egyik oldalról nyakig érő csalán, a másikról meg szeder védte. Nem is mentem be érte. Ilyen áron nem kell a pont, itt voltam, szép, nem bánom, de nem csípetem össze magam. Indultam is vissza, ne e miatt késlekedjünk. Kifelé menet összetalálkoztuk Gyurival, meg Petivel, akik felbuzdulva az én leírásomon elszántan bevetették magukat a sűrűbe, és végül ők találták meg a ládást és reggeltek helyettem is. Biztosan van valami jó módszerük,  mert bár ők is rövid naciban voltak, nem láttam, hogy megcsipkedte volna őket a csana.

A pontot a Festők dombjánál adtam vissza. Jó ötlet, hogy ebben a faluban erre is gondolnak. Ugyan képeket nem láttam, de meglepően sok festő emlékére került kőlap a dombra. A ládába beletette a régóta magammal hordott Mindent az egyben érmét, és a reggelés után (nem elfeledve beírni Petrukkiót sem) siettünk tovább a végállomás Hódmezővásárhely felé. (Csak itthol vettem észre, hogy a láda nincs fenn a com-on. Kicsit lettem ideges mi lesz most vele, de mire a dokumentálásra került volna a sor, már valaki megtalálta és bejelentette. Nagy szerencsémre. Nem lettem volna boldog, ha miattam veszik el.)

A város széléig bevezető bicikli út vége szememben már sztrádának minősül. Sima  széles, sárgával felfestett, már csak a leállósáv, és a töltő állomás hiányzik mellőle. De, félre a tréfát, ez a szakasz az eddigi legjobb amin rövid pályafutásom alatt tekertem. 

A városban sokat nem nézelődtünk, 3 volt, és mindenképpen elakartuk érni az ünnepélyes zárást, csak bicikliről kattogtattam a telefonom, had maradjon meg pár épület legalább képen. 

A végcélt kis segítséggel meg találtuk, még éppen időben, szerencsére nem is utolsónak.
A finálé kezdete tényleg meglepő volt. Pál a kísérőautó tetején várt bennünket boros flaskával a kezében, nekünk létrán kellett felmászni szintén az autó tetejére, ahol koccintottunk vele, a zöld bögrénkkel, mindenkivel készített egy rövid interjút, és mehettünk le a túloldalon a vacsoráért. Vagy mégsem, odalenn az egyik huszár pálinkás flaskával várt, azt sem volt szabad kihagyni. Csak szegény gyerekekre nem gondoltak. Odabenn gyorsan megettük a hagyományos tejfölös-sajtos tésztát, és szusszantunk egyet. Ez a nap csak 54 km.-es volt, de korán be is fejeztük. Mielőtt a gépet kikapcsoltam volna, még azért megnéztem mi van a közelben és hát persze hogy volt valami a Szerelmesek kapuja, mellettünk 10 m.-re. Ezt nem hagyhattam ki, elkéreckedtem, és Petivel megkerestük. Én majdnem lebontottam a falt is, de mégsem ott, hanem mögötte egy tetőn kellett keresni, ahol szintén kis bontással leltünk rá a dobozra. Nagyon gyors reggelés, és ha már nálam volt hol hagyhattam volna jobb helyen egy barátság bogarat, mint itt, betettem Christine-t, de hogy meg ne fázzon Peti rögtön tovább is vitte. Elmondás szerint neki ez az első bogara. Látott már, de soha nem merte elvinni, ne tudva mit tegyen vele. Hát én most megbiztattam, vigye csak, majd belejön, becsületes gyerek ő, és élvezni fogja. De, iszkiri vissza, mert mindjárt itt az ünnep.

Aha, persze, meg a bicikli pakolás.

Tisza-völgyi kalandtúra 5/2

Ez a reggel nem jött olyan gyorsan. Éjjel fáztunk, többször felébredtünk, már magunkra vettük a pulóvert, a zoknit, majd még a törölközőt is, végül hajnalban összecipzároztuk a két zsákot és összebújva melegedtünk végre át annyira, hogy pihenni is tudjuk. Innentől bezzeg rögtön szaladt az idő, és mielőtt megszólalt volna az ébresztő még le is akartam zuhanyozni. Jó lett volna, ha Adrit is rá tudom venni, de ő felkelni sem akart, már bontottam a sátrat, amikor kikecmergett belőle.  A reggelire kapott kakaós csigát is később ette meg, pedig Tiszaalpárig 13 km. volt hátra.
Alpár szép falu, szívesen megnéztem volna a skanzent a többiekkel, de volt olyan szerencsénk, hogy a tettre kész polgárőrök elirányítottak bennünket. Mi kerestük a kosárfonóknál kialakított mellékhelyiséget, ők meg a kiutat mutogatták. Minden mellett csak elsuhantunk, és végül a faluszéli kocsmában tudtunk pisilni. Ilyen mérgesnek engem még nem láttak.

Itt lettem figyelmes egy autóra, ami egyébként mind az 5 túra alkalmával kísérte a csapatot. :))))

A kocsma mellett ugyancsak egy érdekesség, de ő csak egy pillanatra. :(

Mérgesen vágtunk neki a Csongrádig tartó 19 km.-es távnak. Ráadásul vizet sem tudtunk venni. Még szerencse  hogy nem a Kompolt - Erdőtelek közöttihez hasonlatos errefelé az utak minősége, akkor nehezen tudtam volna lehiggadni, de így sem igazán tudtam nézelődni merre járok, az agyam csak zakatolt egészen addig míg Osi be nem ért bennünket. Onnantól legalább beszélgettünk, mikor éppen ki-kivel, de szépen áthangolt. A nap első jó pontja az 1530-a számú tanya, ami mellett megálltunk, és ha már éppen kijöttek, kértünk a bácsitól egy kis vizet. Hűtöttet kaptunk. Sajnálták Adrit. Sopánkodtak, hogy ennek a csepp lánynak miért kell ezt csinálni? Nagyon aranyosak voltak, én pedig büszke.

Nem mondom, hogy hamar beértünk Csongrádra, de egyszer ott voltunk.

Még a város előtt el kellett haladjuk egy borprés mellett, amit én könnyű rejtésnek véltem és nem akartam kihagyni. Csodálkoztam, amikor a GPS még legalább 1 km-rel odébb jelezte és az egyik kereszteződésnél elhaladtunk mellette. Gondoltam, biztos nincs kettő hasonló tárgy ilyen közel egymáshoz, megnézem én ezen a ládát. Rajta is volt. Gyors logolás és iszkiri tovább. (Itthol elolvastam rendesen a leírást, ez egy rejtvényes rejtés volt, azért nem oda jelezte a készülék a pontot.)

Csongrádon igyekeztünk keresztül tekerni, hogy az óvárosban (ami a város túlfelén van) még legyen időnk pihenni és a feladatra, de annyit észrevettem, hogy a Főtér, és az Andrássy utca is szép, hangulatos (vagy csak én vagyok nagyon nyálas, hogy szinte mindenről ezt gondolom), a platán fák végleg meghozták a jókedvem. Egy újabb gyors keresésre itt is megálltunk a gimnázium mellett, ez a láda is meglett 1 perc alatt, szerintem 2 perc sem volt, mire megint biciklin ültünk. Sajnos így nem volt igazán időnk gyönyörködni, de valamit valamiért. 

A Kézművesházban borkóstoló várt. A Múzeumházba már csak bepillantottunk, és a zsuppfedeles házakat is csak suhantunkban csodáltuk meg, de nem volt már messze a strand, ahol frissítő, fenntarthatósági feladat, és homokvárépítés várt ránk.

2 óra volt már és én igencsak keveselltem az elénk tett dinnyét, szilvát, vettem magunknak melegszendvicset még mielőtt a homokozásba kimerültünk volna el is fogyasztottuk. Igazán jó része volt ez a napnak. Hatalmas fűzfűk alatt hűsöltünk, és nem kellett aggódni a késedelem miatt, mert mindenki itt pihent, önfeledten pancsolt, homokozott.

Következő állomáshelyünk Szentesen a laktanya volt, ahol egy ünnepség keretén belül megkoszorúztuk Esze Tamás szobrát. Mi csak a végére értünk oda, már virág sem jutott, de elsétáltunk a szoborhoz, tiszteletünket tettük előtte.

Szentesre tavaly rengeteg beteget küldtünk vizsgálatra, ők mondták is mennyire más ennek a városnak a hangulata, de igazából nem gondoltam, hogy ennyire patinás, zöld, lakható. Mi legelőször a csónakázótónál álltunk meg, míg kivártuk sorunkat a kenuknál, Adri pihent az árnyékban, én meg elmentem Bíró Petivel megkeresni a Főtéri multi jelszavait. Nem volt messze, és bár a feladataink is egybevágtak az állomásival, jobb volt, hogy külön mentünk. Mire visszaértünk, már elfogytak a csónakázni vágyók, kedvünkre mulyáskodhattunk. Az istennek nem arra akart menni az a kenu, sikerült is egyszer partra futni, de megoldottuk és kerültünk egy jót a tavon. Visszagurulva a főtérre a  Városházába tértünk be, ahol megcsodáltuk a helytörténeti kiállítást a századelei foglalkozásokkal, volt ott egy néni is, valami 3 az 1-ben hangszerrel jó kis bulizós hangulatot varázsolt. Adrinak a folyosó falán elhelyezett dombornyomatos pecsétek tettszettek a legjobban, ki is próbálta mindet.

Szegvár felé két út visz. Az egyik a jobb, a másik, ami nekem a trekben meg volt adva. Ugyan lett volna egy láda is pont a jó út mellett, de nem akartam e miatt elterelni a lányom, tartottam magam a papírformához és követtem az útmutatást, már úgy is megvolt 3 láda, ne legyek telhetetlen.
Az út rögtön egy pónikkal teli legelő mellé vitt bennünket, nem lehetett kihagyni a simogatást.

Mielőtt nagyon örültünk volna a műút elfogyott, háromnegyedét a távnak földúton tekertük, nekünk meg volt mára is a kaland. A Szegvári multit megállapodásunk szerint Osi kereste meg, én átadhattam magam a szinte semmittevésnek, vagyis csak élveznem kellett, az ízeket, a beszámolókat, a látványt, felmászhattam a malomba, meghallgathattam a történelem órát.

Szegvárról elfelé jövet a Kurca partján még ügyeskedhettünk volna, de a kötélhúzást kettőnknek nem engedték, a többire meg mi nem voltunk vevők, haladtunk hát tovább Mindszentre, mai napunk végállomására. Mielőtt azonban a strandon felállíthattuk volna sátrainkat még kedveskedtek nekünk élvezetes dolgokkal. Adri elemében volt, kukoricát fosztott, morzsolt, homokot talicskázott, karkötőt szőt, én meg gondoskodtam a reggelihez paprikáról, és megnéztem a gyűjteményt, míg készült a karkötő.

Találtam ám ott gyógyszertári szekrényt (mennyire élvezném otthol a sok fiókot), különféle orvosi felszereléseket, még gerinc rögzítő mellényt is, de tulipános sütikinyomót, és bőr dohánytartó szelencét is. A korábbi történelem órán említették az itt feltárt első férfi Isten ábrázoló sarlós és kalapácsos Istent, róluk is volt másolat.

Már sötétben értünk a strandra, de csak megcsináltuk a feladatokat, pedig nem volt ám egyszerű gyertyafénynél akadály-futni, vizet hordani, vagy éppen labdázni. Annál finomabb volt viszont a babgulyás, meg a lekváros bukta. Vacsi után ma sem kapkodtuk el a sátorállítást, már úgy is megint sötét volt. Minek siettünk volna, mikor a Tisza parton gyertyás kívánságperceket tölthettünk. A túra során már többször hallhattuk a tárogatót, most is erre bocsájtottuk vízre kis falapokon gyertyáinkat kívánságainkkal. Nagyon megható volt.

Ma megelőztem a didergést és kölcsönöztem meleg hálózsákot, valamint még 2 habszivacsot, biztosítva a jó alvást, és a holnapi szerencsés indulást, hogy a záró műsort is élvezhessük.  Mindkettőnk alatt volt 2 szivacs, 1 hálózsák, és párnának behajtva a másik, mi meg a meleg zsákban tértünk nyugovóra.