A nyári szünet utolsóelőtti napjai

Nem sok nap volt, amit Adri itthol töltött, de pénteken végre elmehettünk együtt vásárolni. Nem mintha Ő olyan nagyon szeretne, de most mikor megtudta Pestre készülök az Ázsia centerbe mégis volt kedve jönni. Apja nem nézte éppen jó szemmel a készülődést, de Én már megtanultam, ha Adrinak van kedve vásárolni, azt ki kel használni, így mentünk.
Sőt, Ritát és a kis Grétit is útba ejtettük. Ennél közelebb nem hiszem, hogy valaha is önszántunkból lennénk hozzájuk, és a sok elmulasztott alkalom után már nagyon látni szerettük volna Őket, de mivel 6-ra otthol kellett lenni, és 9-kor indultunk, az M5-n történt baleset miatt pedig Albertirsától lépésben haladtunk, sokáig nem maradhattunk.
Gréti sokat nőt (7 hónap alatt nem csoda), és nagyon érdeklődő baba, látszik hogy anyukája sokat foglalkozik vele, de sajna anyukáján is, hogy apuci azt hiszi rá ér még törődni a lányával, családjával.  A lakás tiszta, rendezett (nem mint az enyém), ám az meglátszik Ritán milyen áron. De, mondhatnám azt is, egy cipőben járunk, vagyis félig-meddig jártunk, így tudom mit ad fel, mire bólint inkább, vagy miért nem szól. Segíteni, levenni a válláról pár dolgot nem tudtam, de legalább kicsit játszottunk, beszélgettünk mielőtt indulnunk kellett remélhetőleg élvezetes dolgunkra.
Adri tényleg elemében volt, szinte minden üzletbe bementünk, nézelődött is, és jó pár ruhát felpróbált, de a végére, 2 óra vásárlás után 1 nadrág, 2 bugyi, nekem 1 blúz és csip-csup női dogok voltak csak a táskánkban. Ugyan miután megebédeltünk adtunk még egy esélyt a költekezésre, és pár üzletbe hazaindulás előtt újra benéztünk, de már nem vásároltunk. A dolog jó oldala, hogy nem költöttünk sokat, de a kinőtt ruhákat nem is pótoltuk, így alkalom adtán indulhatunk neki még egyszer.
Hazafelé szerencsésebbek voltunk és jól haladtunk, sőt el sem tévedtem, igaz nem is a GPS-re hallgattam, így az évnyitóra időben megérkeztünk, és még előtte a zenesuliba is tiszteletüket tudtuk tenni, hogy megejtsük a beiratkozást.
Az évnyitóról kedvem sem sok van írni. Biztos vagyok benne, hogy Én jobban várom a tanévkezdést, mint a gyermekem (ahogy sok más szülő is, pedig nekem nem is okoz nehézséget a nyári szünet megoldása, és Adrival gond sincs), de egyre távolibb, egyre idegenebb ez a képzés, persze a változásokról már tv-ből, újságokból, fészről értesültünk, és tudjuk nem az iskola tehet róla, és nekik is sodródni kel az árral, ha fenn akar maradni, de gyerekünkre nézve ez sok jót nem jelent.
Kivárjuk a végét, sokat mást nem tehetünk, de mire lesz ez jó?
Viszont a nap végére még hátra volt 2 szülinap. Vagyis Adri ment Fanni meglepi szülinapjára, Mi meg Lajos névnapjára.

Szombat nőcis nap lett. Míg Én itt pótolgattam az elmaradásaimat(egy kis gejzíres tekergés helyett) Adri szinte egész nap aludt, de este hajfestés után elkészültek a körmeink.

Torta Fanni-nak

Fanni a lányom barátnője. A csajok összefogva holnapra meglepetés szülinapi bulit szerveztek neki, amihez Mi biztosítjuk a tortát.
Mivel tudtuk csokitortát kell készítsünk legnehezebb dolog a külső kiválasztása volt. Bár tisztában voltam vele úgy sem olyan lesz, mint bármelyik képen, de legalább adott némi inspirációt Adrinak is a mesterművek nézegetése. Erre szükség is volt már a feladat elejére időzített, fizikailag legnehezebb résznél, a csokireszelésnél. (Jó időbe telt mire a 6 tábla igazán kemény csokit lereszeltük, de még így is jobb volt, mintha olvadt volna a kezünkben.) A recept szerint a csoki olvadása után a tejszínes massza elkezd besűrűsödni, de ez nem akart elkövetkezni, pedig már javában bugyogott, amikor levettem a gázról (bezzeg a gyümölcsleves folyton csomós lesz). Le nem mondtam róla, de erősen gondolkodtam milyen megoldások lehetnek még, mert ez vagy majd hűltében lesz sűrűbb, vagy reggel még megpróbálom felverni, de egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy forralt tejszínnel ez menni fog-e. Mivel már este 10 elmúlt nem aggódtam sokat, inkább kikevertük a tésztát, a krémmel meg majd lesz valami, de az leghamarabb holnap reggel. Azok után, hogy a sütőben lévő lapról megfeledkezve kimentem Hógolyóval szerencsénk volt, a tészta nem égett oda, és a krém is a legjobb állagúra sűrűsödött reggelre a hűtőben (csak íze volt az Én ízlésemnek keserű). Amíg Adri felkelt megkentem a lapokat, de ráhagytam a dekorálást.

Tészta: 6 tojásos kakaós piskótalap nagy gáztepsiben sütve, félbevágva.

Krém: 70 dkg. magas kakaó tartalmú csokoládé, 1 l. tejszín.
(A csokit lereszeltük, a tejszínnel felöntve kis lángon felolvasztottuk, majd a lángot feljebb véve forrásig hevítettük. Hűlés közben kavargatva vártuk a sűrűsödést.)

- A neten úgy találtam rá, mint a tökéletes csokikrém, egyébként az, állagra, és ízre is, kinézetre is príma, csak Én édesen szeretném, így legközelebb vagy megcukrozom, vagy kisebb kakaótartalmú csokoládéval készítem. -

2 nap Trisztánnal

Múlt héten Nóri és Gergő töltött nálunk 2 éjszakát, sajnos arra nem tudtunk felkészülni, és már szabit sem kaptam, ezért csak a nem otthol vagyunk élmény volt az övék, de szerencsére jól megoldották, és nem unatkoztak (2 gép mellett hogy is tehették volna másként?), viszont most legalább szabad napok voltak a kiszemeltek.
Eredetileg még szombaton akartam visszajönni Szolnokra, de a család nem így gondolta, és már megérkezéskor eldöntötték vasárnap lesz hazamenetel. Aztán vasárnap délután közbejött Hógolyó szülése, ezért az indulás tovább csúszott hétfőre, abból is már majdnem dél volt mire sikerült felkerekednünk. Odahaza aztán kis szünet következett, mivel a kutyusokhoz (szegénykék végig vonyították az utat) Én ültem hátra kellett 1 óra, hogy rendbe jöjjek, majd még elpakoltam pár dolgot és a mosó-, mosogató gépeket is elindultam mielőtt jöhetett a gyereknap és kimentünk a strandra.
3 múlt, de még az enyhülés ellenére is nagy volt a meleg. Nem is gondolkodunk sokat, cucc az árnyékba, mi meg bele a hűsebb csúzdás medencébe. A lányomról tudtam szereti a vizet és tud is úszni, de Trisztánt eddig csak a kádban, meg az ottholi kismedencében láttam pancsolni, és egyébként is még csak 6 éves, ezért ellenkezése ellenére ráadtam a karúszót. Megnyugtattam, ha leér a lába, és jól tudunk hárman együttműködni leveszem, de kezdjük óvatosan, és különben is apa kitekeri a nyakam, ha baja lesz. Nyugtázva, hogy ez igaz, és kár lenne értem (olyan beszólásai vannak), hetykén indult a medence felé. Én viszont utánuk sietve muris lehettem rövidnaciban, trikóban lebarnultan, de nagyon nem érdekelt, csak nyugtáztam a mosolyokat. Jobban élveztem Én azt a barnulást, mint mikor még arra ügyeltem mindenhol egyforma legyek, hogy most zavarjon. A vízben meg egyébként sem látszott, és a legtöbb időt ott töltöttük.

Volt minden, pergett, forgott, csak nyugton nem volt 1 percet sem, ha nem a sodrásban "utaztunk" akkor Adri nyakában lógott, térdéről ugrált, vagy csak magától merült, de nagyon élvezte, a második lilulós kizavaráskor el is neveztem vízibolhának. Energikus gyerek, és Én még nem láttam lemerülve, de Nap végére úgy elfáradt, hogy vacsora után ruhástul elaludt a Jégkorszakon.
Reggelre azonban már az erő vele volt, és 7-kor ébresztett, reggeli közben kezdetnek ugyan beérte a mesecsatornával, de végül 1 órára (míg Én megsütöttem az Amerikai fánkot) megkapta a laptopot.
Mára állatkert volt betervezve, mégpedig az abonyi, ahol most 5 hetes szibériai kis tigriseket lehet simogatni. Ebéd utáni indulással a 11 órás bemutatót lekéstük, de 2-re ott voltunk, és 2x is figyelhettük a cumiztatást, meg simogathattuk őket.

Persze közben megnéztük a leendő feleségeiket, meg az oroszlánokat is, Renét a rókát, a majmokat, megetettük a szamarakat, kecskéket, Bubát a zebrát, Buborékot a vízilovat, a tevéket, a lámát, de legjobban a tengerimalacokat.

Itt a pávák már elszórták a farktollaikat, de a nyuszik annál szebbek voltak, Trisztán egyet ki is szemelt vacsorának, csalogatta, cserkészte, űzte szegényt, de a tapsifüles mindig gyorsabb volt nála így végül a játszótéren, és jégkrémmel vigasztalódott. Hazafelé jövet azt mondta legjobban a kis tigrisek tetszettek neki, még Öcsinek képeslapot is vettünk róluk.
De, nem volt még vége a napnak, augusztus 20 van, tűzijáték. Ugyan egyet már láttunk a héten, de ezt sem hagyhattuk ki.

Itthol aztán szemfülesebb voltam, mint tegnap, vacsora után azonnal a kádba parancsoltam Trisztánt, így legalább tisztán aludt el míg Adri tusolt. Szóval, hamar.
Szerdára nem kaptam szabit, Peti maradt itthol velük, és este már vitték is haza vízibolhánkat anyuék, de előtte még megírtuk a képeslapot. Szeretlek, puszi, várunk haza-ból lehetett választani, Ő a 3.-at választotta, Én minden betűt egyesével leítam, nagyfiú másolt, de mire az Ő kis kezével is papírra kerültek már csak Várunk Trisztán fért ki.
Hamar eltelt ez a 2ésfél nap, és bár Én vagyok a mumus, de remélem lesz ismétlés, ha nem is egyhamar.

Szaporodtunk

20.-ára vártuk a piciket, de Én túlhordásban reménykedtem, hogy biztonságban apuval legyünk a közepében, ám így is jól jött ki a lépés.
A szomszédból hazaérve 4 órakor Hógolyó nem akart előjönni. Megtalálva látom, hogy párnákon fekszik az asztal alatt, amit soha nem tett eddig (vagy a lábamnál, vagy kiterülve a placc közepén szokott pihenni). Szóltam is apunak, hogy már ebédkor sem akarta levesünkből a csirkemellcsont végéről a húsos porcot elfogadni, szinte úgy kellett a szájába tennem, mire nagy kegyesen a húst meghagyva a porcot elfogadta, és a farka sem az a  hátára csapott huncut zászló, mint szokott lenni, itt ma szaporulat lesz. Apu szerint azonban még volt idő, csak az Én agyam indult be, hogy akkor ha megkezdődik miben lesznek a kicsik? De, ha még van idő, akkor van idő egy raklapot osb lappal körbevenni kb. 30 cm. magasan.  Aztán 4.10-kor már nem volt több idő, Hógolyó nem jött elő az ágy alól. Benézve hozzá volt ott még valami a porcicákon kívül, és mintha nyüszögött volna, meg billeget is. Hát az nem egy játék, az ott egy kiskutyus.
Mindenki izgalomba jött, Trisztán hozta a lámpáját, Adri a fényképezőgépet, Apu keresett egy ládát, anyu plédet, még Én az ágyat húztam el fölülük, hogy a kicsit meleg helyre tegyem. Hógolyó rémült volt, aggódva figyelte mit csinálok, végig a lábam mellett jött, de bízott bennem, és nem volt benne semmi fenyegető utána sem akármelyiken nyúltunk is be hozzájuk.
Fél óra múlva aztán nem találta a helyét, forgolódott, mászkált fel-alá, és egy vonyítással megszülte a második picuri is. Ennél már nézhettük hogyan nyalogatja tisztára, rágja el a köldökzsinórt, és egyben aggódhattam is, mert ez a csöppség sokkal kisebb volt, mint a testvére. Ő is ügyesen kapálózott a mancsaival, ritmusosan vette a levegőt, kereste a cicit, de soványabb és rövidebb is volt az elsőszülöttnél. Amikor kicsit megpihent az anyuci hasát megsimogatva éreztem, hogy abban már nem sok minden lehet, de ha meg netán lesz egy harmadik is, az vajon életképes lesz-e? Azonban eltelt fél óra és nem történt semmi. Gondoltam, csíny letudva, nem lesznek többen.
A természet nem így gondolta. Negyed óra múlva mikor benéztünk a nyúlketrecbe (menet közben ezt is kitakarítottuk és egy elektromos derékalj fölé áttéve a másik láda szőnyegét ebbe került át a család) 3 picuri volt Hógolyó alatt. Ő még mázos volt, és a zsinórja is hosszú, de méretre majdnem akkora mint az első bébié. Látva, hogy Hógolyó végre kijön és iszik, Én is megnyugodtam, már biztosan nem lesz több csöppség. Megsimogattam, összecsókolgattam, és megígértem holnap fürdünk, de ennek Ő szemlátomást nem örült annyira, mint a vacsorának.

Kompolti falunap

Úgy hazamentünk, hogy még csak nem is mondta senki mi lesz itt, ezért pénteken este átnézve a programot gondolhattam is át a terveimet. Kozmetika már nem fért bele, és Mamához sem tudtunk eljutni de a körmeimet nem hagyhattam ki míg a gyerekek aludtak.

A falunapokon nem szokott számomra érdekes fellépő szerepelni, de most nem így történt, volt pár program, ami kifejezetten érdekelt, de a többi sem volt ellenemre. Viszont az egész napot mégsem akartam kinn tölteni, ezért az erős emberek vetélkedőjéről és a népdalkörök fellépéséről lemondtam, de mire Sub Bass Monster megérkezett Én is ott voltam a gyerekekkel.

Persze Ők ugrálóvárazni akartak, de megegyeztük, kicsit itt, kicsit ott, és Gáspár Laci alatt lehetünk teljesen is ott. Még jó, hogy nem hagytam magam, és ha már nem tudtak igyekezni, hogy terv szerint induljunk kivárattam velük a rövidke fellépés végét. 1 óra volt ígérve, és a kezdés nem késet, de bizony a befejezés jócskán idő előtt bekövetkezett, így alig 40 perc után már az elköszönésnél tartottunk. Oké, volt 4 ütem, Rátót, meg sírás is, de kevesen voltunk a folytatáshoz. Bezzeg Gáspár Lacinak ott voltak a testvírei oszt megadta a módját az 1 óra helyetti másfélben.

A hang terjedt, mindenkié volt, de minden kertelés nélkül ki is mondta, hogy hozzájuk jött. Furcsa volt, mind látni a tér közepe felé minden irányból meginduló testvíreket, mind az arcokat, és a populáció arányait is. Rögön beugrott a nemrég olvasott idézet: "dolgozhatnának többet is ezek a Magyarok, mert kevís a segíly". Hát igen, nem könnyű ekkora sokadalmat eltartani, és miközben Én meggondolom veszek e cipőt, vagy melyik szalámit, és 1000 Ft/napból oldom meg a túrák kiadásait, nagyobbnál óriásibb telefonok, tabletek emelkedtek magasba megörökíteni a nagy eseményt. De, továbbra is azt mondom, Mi csináljuk rosszul, és inkább itt hagyjuk is a politikát.
Szinetár Dóra és Bereczky Zoltán megérkezéséig a záró utcabál hangulatát biztosító spanyol zenét játszó együttes hangolt, de a páros addig késet, hogy már a 9 órás tűzijáték is kezdődhetett volna mire színpadra léptek.

Én fenntartással vagyok irányukban, és a magyarázat után, mely szerint Őket 1 órával későbbre hívták nem is kerültek a szívem csücskébe, de kellemes csalódás volt, és a késés ellenére nagyon jó hangulatot hoztak össze, míg végül már majdnem 10-kor felröppentek az első petárdák.

Erre vártam, és mivel a spanyol zene már nem is érdekelt indulhattunk haza.

A csillagos ég alatt.

Soha nem jött még össze, hogy a legintenzívebb nap éjjelén kitudjak feküdni a csillagos ég alá, és ha még bele is alszom, de a sokadalomban gyönyörködjek.
Most azonban eljött az ideje.
Nincs felhő, meleg szél lengedezz, ugyan holnap munka, de szabi után vagyunk, és még akár egy átvirrasztott éjjel is belefér, úgyhogy Adrival és az egyik osztálytársával negyed 10-kor leterítettük zsákjainkat a Cora mögötti mezőre. Sok volt a szúnyog, de csillag is hullott bőven, míg a kinn töltött majdnem 2 óra alatt figyeltük őket.
Kívánság még harmadszor is bőven lenne, de nem hiszem, hogy az elsuttogásuk számítana, inkább a végig gondolás, hozzá tervezés, beleélés, abban pedig jeleskedem.

(majdnem) Eurovelo 6. +1 ráadás

Vonatunk csak délben indul, addig akár alhatnék is, de ugyan miért aludjak, amikor mehetek is a négy égtáj felé bármerre?

Irány Észak. Északnyugat. Szt. Jakab kápolna.

Utolsó tuti helye lett volna itt az egyik bogárnak, ha a biciklit nem hagytam volna lenn a lépcsők alján, vagy a toll és fényképezőgép mellé magammal hozom valamelyiket, de mivel nem tettem, és nem akartam húzni az időt sem, nem másztam vissza még egyszer a rejtekhez, hazahoztam mindkettőt.
II. Nagy Lajos emlékműnél hamar megleltem a jelszó felét, de a Csele-patak partján lévő láda kifogott rajtam. Próbáltam megközelíteni fentről is, lentről is, de mielőtt Lajosunkkal hasonló sorsra jutok feladtam a keresést.

Visszafordulás előtt még útba ejtettem a vízimalmot. Este már nem volt kedvem felkészülni, de reggel elolvastam a leírást, így tudtam érdemes lenne bejelentkezni. 6-kor jobbnak gondoltam ezt nem megtenni, de még 8-kor is odáztam a tulaj ébresztést, vasárnap lévén had aludjon. Amikor már biztos volt az én időmbe is belefér akkor telefonáltam csak, de jóval 1 órával később gondoltak megérkezni, kinyitni, ezért csak az útról fényképeztem le a malmot, és bíztam benne elfogadják majd találtként.
Nem így történt. Valahol megértem a dolgot, de igazából mégsem. Ott voltam, kerestem volna, de magánterületen belül, sőt épületen belül ez nyitvatartási időn kívül lehetetlen (vagyis nem az, de egy betörést nem ér meg). Egy kerítésen kívüli rejtés, pót jelszó, vagy virtuális ládatípus mondjuk sokat segítene, ahogy a Ráckevei hajómalomnál, a Malomtanyánál, Hajdúszoboszlón a Retró múzeumban, vagy Pityerszeren, és még biztosan sok más helyen is van. Aki odament, ha nyitva találja a múzeumot úgy is bemegy. Jelen estben az a 2-300 Ft. nem is nagy összeg (a többi helyen is kb. ennyi volt egyébként a belépőjegy ára), de ha az emberlánya nem időben ér oda, akkor hiába is nézné meg.

Egyébként keresgéltem ám, és találtam olyan helyet, ahol be tudtam volna menni, de csak a kerítésen, a ládától még akkor is messze lettem volna. Közben láttam egy furcsaságot, ami legalább megmosolyogtatott. A kép kicsit világosra sikeredett, de a paradicsom bokrok alatt így is jól látható a nagy termés.
Első, sőt még második vizslatásra is óriásparadicsomnak tűnt. Színe, formája is alátámasztotta a látottakat, de tudtam nem lehet az. Tök volt.
Jókedvűen hazafelé vettem az irányt, az utcánk sarkán vettem pár péksütit, hogy estig legyen mit ennem, de még korán lévén megkerestem a Mohácsi séta multi pontjait is.

A virtuális részekkel szerencsém volt, de a ládát nem, még a pótot sem találtam meg. Volt kakis zsepi, madárfészek, de bárhogy olvastam, azonosítottam a leírásban szereplő pontokat nem leltem dobozkát.

Az idő azonban már sürgetett, a vonat nem vár, és addig még tusolni is kell, meg utolsókat simítani a csomagokon. A többiek nagyon vártak, majdnem kikaptam, hogy eddig elmaradok, pedig még 10 is alig múlt, és mikor elkészültem még több mint fél órát vártunk a kertben. (Addig jól megszedtük a tulaj szilvafáját.)

Mohács vasútállomásáról csak a nyugat felé indulnak vonatok. A miénk már benn állt. Piroska. 10 biciklinek a kettőből utolsó kocsiba szorítottak helyet. Fél óra volt a bepakolás, de nemsoká duplázhattunk, mert Villányban át kellett szállni egy másik piroskára. 10 percünk lett volna rá, de annyi alatt le sem pakoltunk, ám szerencsére megvártak bennünket. Következő átszállásra Pécsen került sor, itt IC-re szálltunk, de legalább volt rá 1 óránk.
Kellett már, hogy hazafelé se legyen minden rendben. Amikor megvettük a jegyeket aláírattak velünk egy nyilatkozatot, hogy mi viseljük a felelősséget a biciklinkért, mert csak 8 hely van az IC-n erre a célra, de mi 10-en vagyunk, és a közlekedőt ennek ellenére is szabadon kell hagyjuk. Mondjuk kicsit furcsálottuk, hogy az 1 hónappal előre megváltott jegyhez nem volt idejük nagyobb vagon betenni, és hogy ez a tény már abban nem gátolta meg őket, hogy mind a 10ünkkel megvettessék a jegyet, de örültünk, hogy legalább feljutunk ilyen kevés átszállással a Keletiig. (A Duna keleti oldalán Mohácson légvonalban 150 km.-re voltunk Szolnoktól, de jól megbonyolították ezt a hazautat nyugatnak.)
Maradjunk azonban még Pécsen egy kicsit. 8 helyre már 1 hónapja voltunk 10-en. Felszálláskor szólt a kalauz, hogy eladtak még 3 kerékpáros jegyet, pakoljunk úgy, hogy nekik is be kell férni. Megoldottuk. Majd jött még 12 fiú, akik versenyen voltak és egyenlőség, ők is kaptak jegyet. Már Pécsen 25-n voltunk (+2 utifuti, meg babakocsik) 8 helyre.
Ja, a verseny sem csak úgy hirtelen jött ötlet alapján történt, szintén előre meghirdetett, bejelentett volt. Szerintem nyári főszezonban megérdemeltünk volna ennyien egy külön bicikliszállítóvagont.

Köszönjük MÁV. 

A Keletiben újra volt időnk az átszállásra, csak már külön-külön vonaton folytattuk az út utolsó részét. Bő másfél óra és otthol vagyunk.

Juhéééé!

10 nap, 650 km., azt hiszem nekem 3 defekt, egy szétszakadt hátizsák, és elégedett boldogság. Megmaradt 2000 Ft., nem fogytam 1 kilót sem, de a nadrág lötyög rajtam.
Volt hogy fájt, hogy meleg volt, hogy szembe fújt, hogy nagyon egyedül voltam, hogy vártam a végét, és bár most rögtön nem tenném meg visszafelé, de nagyon jó volt, úgy ahogyan volt.

Ha esetleg elfelejteném, szóljatok, hogy tojást soha többé ne vigyek magammal!
(Helyette tegyek be sebzáró csíkot!)

(majdnem) Eurovelo 6. 8. nap. Baja - Mohács.

Ígéret szép szó, betartják úgy jó.

Mielőtt a többiek felkeltek volna irány a mozdony.
Nem mondom, hogy elsőre jó helyre nyúltam, de világosban hamar meglett a nem is olyan kicsiny dobozka.

Hazafelé megálltam bevásárolni, és mielőtt megjött volna Tibor a csomagokért már a virslim is megettem. E fölöttébb hűvös reggelen dőzs volt ez kérem szépen a javából, de legalább nem hiába hurcolásztam a hosszúnacit és a pulóvert.

Bajáról a Ferenc csatorna zsilipjét érintve jutottunk ki. Még 100 m. sem volt a gát tetején húzódó útról kitérőnk egy újabb találatért. 

Innentől azonban nem volt felhőtlen a tekergés, megkaptuk a szelet, amitől nem volt egyszerű a 10 percnyi se lemaradásunkat behozni. Szerintem Szeremlén is csak a kucuknak köszönhettük a bevárást, de itt egyébként is ketté vált a csapat. Volt aki benn ment a faluban és voltunk, akik fennmaradtunk a gáton, míg nem ért össze a két út.

Egészen Dunafalváig maradhattunk a hol jobb, hol kövesebb gáton, de itt egy pihenő közbeiktatása, és a Dunaszekcsői löszfal megtekintése után, a hosszú szakaszra várható szembeszél ellenére letértünk a közútra. Megállónkat legjobban a gyerekek élvezték, az eddigi kánikulában vízpartra érve mártózáson kívül másra szinte nem is gondoltunk, de most lehetett rajzolni a parti homokba. Szabadjára engedve a fantáziát igyekeztek is múló emléket hagyni a parton.

Elhagyva a gátat érintettük a Gemenci erdő szélét, kereszteztük Sárhátot, Élesdet, mielőtt beértünk Újmohácsra. A falvak mondhatni kihaltak voltak, a kocsmákon kívül embert nem is láttunk, vagy ők is fáztak, vagy dolgoztak, de volt, hogy az ivó udvarán is csak nők tartózkodtak.
Útközben Imre szilvát szedett nekünk, de a finom gyümölcs sem villanyozott fel nagyon bennünket, és a gyér autóforgalom ellenére is nagyon vártuk, hogy végre mai szállásunkra érjünk. Hideg volt, a szél is főképp szemből fújt, és azt hiszem már mindannyian, bármily szép volt, vártuk a végét.
A kompnál szerencsénk volt, ép megváltottuk a jegyeket és szállhattunk is fel a következő járatra.

Utolsó éjszakánkat a Duna vendégházban töltöttük. Az elmúlt napok tapasztalatából ítélkezve előre féltünk mit fogunk itt találni, de most csak kellemes meglepetés várt bennünket. Rend, tisztaság, nagy tér, külön fürdők, egyedül annyi hátrány, hogy ketté voltunk osztva, és az utcán keresztül tudtunk csak egymáshoz átmenni, de megoldottuk. 

Már nem emlékszem hány óra volt, mikor lepakoltunk, de 2-nél nem lehetett sokkal több, és már pihenni sem akartunk, ezért gyalog, a Duna-parton (kb 200 m.) besétáltunk a városba. Túl sokat nem bolyongtunk, de egy ebéd a parton pont belefért, mielőtt négyesben még letekertünk a történelmi emlékhelyig. 

Minden nem sikerülhet. Az emlékhely kapuit 6-kor bezárták. Mi akkor indultunk, így csak kívülről szemlélődhettünk, de legalább a találat összejött. 

Odafelé még 28-al is sikerült haladnom, persze kis segítséggel, hátszél mellett, de vissza Kölkedet érintve inkább a gáton jöttünk, remélve kevésbé lesz huzatos. A terv nem jött be, de legalább szép volt, ellentétben a monoton 56-ossal. A tanösvényen csak 7 km.-re voltunk a határtól, ahol a Duna Horvátországba  érkezik, de sötétedett, és odáig már nem tekertünk el.
A szálláson lefekvés előtt megejtettük a csajok manikűrjét. Igazi felnőttes franciát kaptak (ehhez vettek hozzávalót), de a lányokon és Gabikán is jól mutatott. Elegáns volt, és tetszett is nekik.

83 km., 3 találat, és enyhe honvágy a nap leltárja. 

(majdnem) Eurovelo 6. 7. nap. Kalocsa - Baja.

Hajnalban Peti megnyugtatásunkra sms.-t küldött, szerencsésen elérte a vonatot.

Mi reggel indulás előtt még szüreteltünk a körtefáról, de a többség boltból akart felszerelkezni. Míg ők vásároltak én kesserkedni indultam. 

A Szentháromság tér volt hozzám legközelebb. A teret felújítják, de a rejtek megközelíthető, csak utcaseprők serénykednek körülötte, de ennek ellenére is jól látszik, a fiola eltűnt. Fényképeztem és továbbgurultam a Vajas patak partjára. Van pár horgász, de milyen meglepő, a fiola itt sincs meg. Maradt az utolsó lehetőség, '48-asok tere. Már nem is vártam mást, mint hűlt helyet. Mindhárom pontnak ugyanaz a rejtő a tulajdonosa, a hu.-n tudta betegként módosítani a multi részeként szereplő pontokat, de a com-on külön-külön kereshetőnek meghagyta. Köszönöm a figyelmességét, cserébe jelentettem megtaláltként a pontokat. Nem rajtam múlott. 

Utólag nem értem a reggeli bevásárlás után mégis miért Bátyán reggeliztünk a bolt melletti téren, de annyi biztos a gátra szerettünk volna letérni, ám a helyiek lebeszéltek róla, és Fajszig újra az 51-en mentünk. Itt letértünk a község felé, de a gát még itt sem volt járható, visszakanyarodtunk a "kedvencünkre". Pihentető képen azonban előbb még turkáltunk egy kicsit, majd hogy a fiúk is kielégüljenek az egyik kocsmánál is megálltunk szusszanni. 

Dusnokon már tudtam nekem ez a túra legnehezebb napja. A kormány alig akart mozdulni, a hátam lemerevedett (nem bírtam kinyújtózkodni, a kezem hátul nem tudtam összeérinteni, szar volt), és a vérnyomásom megint a béka segge alatt volt. Míg a többiek plázáztak én a főtér egyik padjára feküdtem le vizes törölközővel a homlokom. Nem kellett sok, hogy jobban legyek, de a szakasz rövidsége ellenére nagyon a végét vártam. 

Úgy értesültünk innen már használható a gát, csak mire rátérhettünk volna sok értelme már nem volt. Sükösdtől Baja alig 5 km., a gáton is annyi, csak odáig + 2 km., haladjunk inkább a szállásra. 

Még 2 előtt oda is értünk, de a kapun belépve azt mondtuk, ne ezt azért már mégsem. A Dózsa ház udvarán találtuk az apartman teljes berendezését. A tulaj elmondta felújítás alatt vannak, de annak ellenére hogy egy ideje nem volt vendégük máris elkészítik a szobáinkat. Anikóék felmentek szétnézni, de a szanaszét dobált, az elődeink által használt ágyneműtől büdösödő, tetőtéri, átforrósodott szobákat nem fogadtuk el. Egyébként is, a 2 hónapja lefoglalt 4 szobát nem most kellett volna kitakarítani, miközben mi már szerettünk volna tusolni, pihenni, készülni a vacsira. 

A fiúk elmentek szállást keresni, mi pedig a fal tövében hűsöltünk, míg nem volt biztos célunk. Szerencsére a szomszéd utcában hamar ráleltek a Tölgyfa Kuckóra.
Nem vártak mára vendéget, de a 6 fős kiadórészt hamar átalakították 10ünkre, míg mi az udvari medencében lubickoltunk. Annak ellenére hogy az 5. utóddal gyermekágyas anyukát a kórházból holnapra várták haza minden nagyon rendben volt. A tetőtéri lambériázott szobák  nem voltak túlhevülve, tiszták voltak, jól felszereltek, kényelmesek, a vacsora előtt és éjjel is jót tudtunk pihenni.
A csapat fele estig elment megnézni valami helyi látványosságot, vízpart közelébe, de én most annak ellenére, hogy a Dunát egész nap nem is láttuk lustálkodtam, hűsöltem inkább míg nem kellett indulni a záróvacsira, ahol házi bajai halászlével, rétessel várt bennünket egy helyi túrabiciklis társ és férje.
Miután a találkozási ponton az osztrákokra vártunk vagy fél órát házigazdán hazakísért bennünket, ahol az köszöntés után mindkét túravezető elmondta a beszédét, Imre kiosztotta a jelvényeket (sokan az út felét sem tekerték le) és jöhetett a kulináris élvezet.

Halászlében nálam az anyuféle korhely az etalon, de mire került belsőség a tányéromba már erre is ráéheztem, és tésztás furcsasága ellenére két tányérral is kértem belőle. Nem is volt olyan rossz.

Hazafelé már sötétben tekertünk, de én bátorkodtam újra lemaradni kicsit, és útba ejtettem a Szerb Ortodox templomot, ami beteg, csak figyelmetlen voltam. Hazafelé útba esett az Állomás tér, itt a sötét miatt nem jártam szerencsével, de közelsége miatt reggel újra próbálkozom a mozdonnyal.

A Szt. György temetőkápolnánál a mai sorozatos szerencsétlenkedés után azonban végre megleltem a fiolát és elégedetten indulhattam feküdni.

Mire a szállásra értem már nem is akartam annyira aludni, hogy lecsillapodjak megint kifeküdtem a kertbe csillagokat nézni. Ugyan itt a város majdnem közepén keveset láttam az égből, de mégis limitáltam az időt és 5 hullócsillagnyit adtam magamnak áthangolódásra lefekvés előtt.

61 km., 6 keresésből 1 valós találat, 3 annak nevezett, és 1 holnapra halasztott, valamint megismerkedés a bajai halászlével.
De, leginkább érzékenyen az M9-s kereszteződés utáni pihenőnk bögöly csípése érintett. Tanulva az Őrségi táborból megmaradt, még mindig látszó elvakart szúnyogcsípésekből, igyekeztem nem vakarni, de az egész bal vádlim bedurrant tőle, és a viszketés mellett igen fájdalmasan is érintett, hiába ittam Ca.-t, és kentem a helyét.
A nap legdurvább dolga mégsem ez volt. Még induláskor, miközben én keresgéltem Anna elesett, szerencsére volt rajta is, mint mindenkin végig bukó, mert a biciklivel bukfenc -nem túloztak- nem tett volna jót az egészségének, de a beszorult bokája így is megsérült. A jobb oldali külső felszínéről teljes vastagságában felvált a bőr 3 újbegynyi területen. Azt mondják nem vérzett, de így sem nézett ki jól, még aztán sem hogy a gyűrődéseket kisimítottam, átmostam a felszíneket (ugyan miért hoztam volna magammal sebzáró csíkot?), és a kötés felé még egy jó nagy bumszlit nyomtam.