Madármegfigyelés Hortobágyon

Hiányzik még pár pecsétem Hortobágy környékéről, és a tavalyi Ócsai madármegfigyelés nagyon bejött, hát kihasználtam az alkalat.
Fantasztikusan szép reggelen száguldottam keresztül a megyén hogy időben a találkozóhelyen legyek, de Nagyiván és a 33-s út közé eső szakaszról megemlékeznék pár sorban, mellyel egyben áldást is mondok, hogy a JNSZ 500-n kihagytam ezt a részt. 1x mert Nagyivántól nem 6 km. a Hortobágyi látogatóközpont (mint azt valahol olvastam), 2x mert ez az a terep amit eladnak aszfaltos útként, de ha felszednék a foltonfolt burkolatot járhatóbb lenne. Szóval most már tudom, és meg is jegyeztem mire számítsak, ha a Google navi álltal tervezett útvonalán narancssárga szakasz van. Ennek ellenére csak 5 percet késtem, de megvártak, és nem csak engem. A 4 fős túra további két résztvevője még utánam érkezett, de Balla Dániell vezetésével szép napnak néztem elébe, és a kis létszámot cseppet sem sajnáltam.

A vonuláskutató állomás pár perces séta a kisvasúti állomástól, de a 9 órás begyűjtésig elsétálunk még a Bivalyos tóhoz, ami szintén csak pár percnyire volt az állomástól.
Nevéhez híven a tónál bivalyokat is láttunk, akik már javában reggeleztek, a lustább madarakkal ellentétben. Ugyan közülük is voltak páran akik már a nappali sminkjüket igazgatták, de a többség még látszatra aludt. Mindegy, a látvány így is szép volt, és végre lekerült Dénes válláról az a termetes távcső, amit nagyon lazán cipelt.

Hát, igen. A fényképen nem az látszik, amit mi láttunk, vagyis mi kicsit jobban megnézhettük, megcsodálhattuk a részleteket.
Visszatérve a megfigyelőállomásra 2, majd újabb 5 madárka gyűrűzését figyelhettük meg.
És akkor itt említeném meg hogy engem az internet butít. Nem jegyzek meg fontos dolgokat, mert majd a hálón megtalálom. Hát persze. Vagy mégsem. Biztos van aki kapásból tudja a barna picur nevét, de én csak azt jegyeztem meg a latin név magyarra fordítva ékfejű zsombékjáró (erre a neten nincs találat), belőle volt 6.

A kékcinkét már eddig is ismertem, de így közelről még aranyosabb.

A kisvasút vonalán végigsétálva Dénes  minden madárfüttyre, szárnycsapásra figyelve sorolta a madárneveket. Szinte már nem is a látottakat, hanem Őt csodáltam. Pedig, egyébként volt mit. Fantasztikus volt az idő, szép a táj, sokan a madarak,

és míg a Kondás-tóhoz értünk többször találkoztunk a Sziktipróval.

Az útközben megmászott lesek után a rejtett megfigyelőhelyekről aztán tovább leskelődhettünk.

 Dénes a madárneveken kívül sok okosságot is megosztott velünk, de a látottak után a nyugodt túra volt a legjobb.
Kettőre megebédeltem és búcsút intve a nyugalomnak indultam kis kerülőkkel haza.
Hortobágyi látogató központ. Három dologért mentem, térkép, pecsét, és geoláda.
Kezdjük visszafelé. Nem lelvén leírást a HB 16 ládánál azt hittem a látogatóközponthoz megyek. A találat meglett, és helyre is tettek,

bár ilyen táblát nem találtam a veszélyt jelzők között.

A 9 lyukú hídnál már jártam, még gyerekként és nem is egyszer, de azért most is megnéztem

mielőtt a túloldal néhány látnivalóját is célba vettem.

Juhászok sokasága között rádöbbentem ennyi ebből nem elég, és ez csak a felszín, a sok külföldinek, fészbuk turistának való látványosság, kértem pecsétet és a térképről megfeledkezve tovább indultam.
Óhat, Boldogságos Szűz monostor. Romjai valahol biztos léteznek, de én nem láttam, csak erre jártam.
Egyek, Patkós csárda. Éhes nem voltam, és egyébként sem, de szép hely és jó illat volt benn.

Nagyiván, Zámmonostora. Az idefelé már említett útvonalon jöttem. Nem javult meg eddigre, és bár a monostor romjait szintén nem láttam, de ez köztudottan nem is látható hisz széthordták, és pl. belőle épült a mostani templom.

A pecsétért viszont egyenest a falunapra kellett menjek. És ha már ott voltam, kettőt egy csapásra: falunap és tájház.

Valamint egy meghívás a Nagyiváni kultúráért alapítványtól a község nevezetességeinek bemutatására.
Kunmadaras. A JNSz 500-n már sötétben jártam itt, nem álltam meg a ládáért, vagyis észre sem vettem, de a templomot megjegyeztem magamnak, és a reptéri hungarocell KNMDRS miatt mindenképp vissza akartam jönni.
Ma útba először a templom esett.

Itt sem jutottam bentebb, sőt még a kapun belül sem, de a torony most is lenyűgözött.
Kitértem a reptérre, kellett a láda is, de ha már a fészbuk turistáknál jártam az imént, egy képre is vágytam. Találat kipipálva, de a KNMDRS ♡ vágyálom maradt.
Kenderes. Ma csak JNSZ 19-rt jöttem, és bár rájöttem, hogy itt valami nagyobb kaliberű gazdasági dolog van itt, és nyilván valami patinás épület is, de beértem a víztoronnyal. :$
Törökszentmiklós. A 4-s út elkerüli ezt a várost, de kb. 2x már keresztül mentem rajta és valahogyan megoldom hogy ide eljussak biciklivel és alaposabban szemügyre vegyem, de ma csak a 3 pecsét számított.
A református templom magas tornya és szikrázó fehérsége messziről vonzza a tekintetet, közeledve hozzá az ember és a ma is egyre lényegtelenebb. Erősen reméltem, hogy itt nem csak a lépcsőn ülve élvezhetem a pillanatot, és bingó. Odabenn esküvő volt, kis létszámmal, és már a gyűrűnél tartottak. Kivártam. Csinosak, boldogok voltak, és én is. A református templomokra jellemző puritán tisztaság most is lenyűgözött, a hagyomány és mai igények összhangjában pedig gyorsan telt az idő.

Ugyan erre nem volt szükségem, de a humoros megoldás nagyon találó, és a nem eldugható szükségmegoldás még emberközelibbé teszi a helyet.

A kedves, készséges lelkészpártól kaptam pecsétet, és mentem az Almásy kastélyhoz. Ugyan miért hinném én azt el, hogy ami hetente egyszer (és nem szombaton) látogatható, az csak akkor látogatható?
Fürdő. Pecsét megvan, de a kipróbálás itt még várat magára.
Szajol. Még volt egy goládám tervben, de megállva mellette ezt is elnapoltam. Nem lenne gyors találat, és nekem már nincs időm sétára.

Egerből, majd Kompoltról hazafelé

Adri megérkezett és szerencsére ma ment iskolába.
Örültem volna egy kis együttlétnek, de a suliba szállításán túl másban kellett kiélnem magam.
Ha már Egerben voltam megpróbáltam Valide szultána fürdőjét alaposabban megnézni, de most sem sikerült a kerítésnél beljebb menjek.

Viszont a találtam egy medvelakot. Korán volt, hűvös is, biztosan aludtak, én meg mulyultam és nem készült utcakép, de azért csak megtudtam lényegében büfé mellett vagyok.

Hazafelé Andornaktálya templomkertjében keresgéltem.

A találat meglett, de a rejtés nem túl szerencsés. Megyés sorozatnál én a pótjelszóra utazom, de azt meg sem leletem, csak második lehetőségként pötyögtem be a fiola koordinátáját, és bár az meglett, de az eredetileg fára ragasztott Kinder tartály már csak be volt dobva a fenyőcske alá, benne a füzet is átázott, és félő hogy a következő szemétgyűjtésnél az egyébként rendezett parkból eltűnik a láda.
Kerecsenden nem jártam még ilyen sikerrel sem. Sokszor elmentem már a templom mellett (sőt a torony felújítását, megmagasítását szinte napról-napra követem), és nagyon megörültem, hogy most van még egy okom a kíváncsiságon túl és így már biztos megnézem a templomot,

de ez az ajtó sem volt nyitva.
A rejtés nevét olvasva nem tudtam valójában milyen emlékmű kapcsán került ide a ládika. A munkatáborba hurcoltakra emlékezve jónak véltem, de mivel a Kompolti is a cigánysoron van (ott nem is tudok ilyen emlékműről) és ismerve az itteni lakosság színezetét nem véltem könnyűnek a dolgot, és ha a cigánytelepre találtak egy szerencsétlen fordítást már nem is tetszett annyira ez a rejtekhelyötlet. De, szerencsére meglelve a szolid emléktáblát megnyugodhattam, nem a második eshetőség állott fenn.

A rejtés viszont eltűnt. Már a nyom is kihűlt. Remélem a rejtő figyelmesebb lesz a következő ládika kihelyezésénél.
Kompoltra visszaérve a templomot vettem célul, ahol én nem tudok az előzőhöz hasonló emlékműről, és ha van is hasonló nem ma fogom látni, márt idehaza még a templomkertbe se lehet a "főbejáraton" bejutni, hátulról meg csakazértse megyek.
A neten keresgélve ráleltem, hogy a Kál-Kápolna vasútállomáson van az emlékmű, nemrég avatták, de a rejtés legalább meglett.

Tudtam volna jobb apropót, legalábbis valósat (ha már nem is itt van a tábla), de így legalább megmaradt nekem a falum bemutatásának lehetősége.
A nap munkaidős része sem maradt kihasználatlan, de az nem az a rész, amiről érdemes több szót szólni, így hát irány másik haza: Szolnok.
Az Erdőtelki arborétumban már jártam párszor, de nem volt nálam a pecsétgyűjtő füzet, most meg nekik nem volt pecsétjük. Egye fene kértem az önkormányzattól egyet.
Átány. Egyszer sötétben már jártam itt. Azt tudtam róla, hogy sok itt a cigány. (Minden előítélet nélkül, és évtizedes tapasztalás alapján, csak azért mert mind emberek vagyunk, de számból is azért van annyi hogy különbség legyen.)
Örültem, hogy végre munkanapon (és nem pénteken), sőt munkaidőben érek egy látnivalóhoz, de mit számít nálunk ilyen apróság, most is tapasztalás nélkül maradtam. Kakas házról készült kép, és indulhattam kocsmát keresni.

Istenemre mondom kellene egy olyan túramozgalom amiben kocsmákból kell a pecsét. Azok legalább nyitva vannak. (Na jó 90%-ban.)
A nagy keresés közben tényleg csak az említett nemzetiség képviselőit láttam a faluban, de kocsma helyett az önkormányzatra leltem, és nyitva is volt. Sőt, addig magyaráztam miért kérek pecsétet, hogy a polgármesterrel is találkoznom kellett. Nem gondoltam hogy fel kellene tartsak ilyen fontos embert aki ha még a hivatalos munkaidő végén a hivatalában van biztos dolga is akad, de mennem kellett, majdhogynem vittek.
Az eddigi napom inkább sikertelenséggel, amit én részleges sikernek hívok volt teli, ám itt fordult  kocka.
Szokásos szocialista hivatali környezet, ingben dolgozó öregúr, még a papírok fölé hajolva is tekintélyes termettel. Föltekint, munkatársa tájékoztatja miért jöttem, majd tőlem kéri mondjam el, köszönök, sorolom a szokásos rövid ismertetőt, és Ő jön. Szájából talán több fog hiányzik, mint amennyi barnán vonzza a tekintetem, de ahogyan mesél falujáról, hamar feledteti ezt a kis esztétikai hiányosságot. Talán ha 5 percet beszéltünk, de abban volt építészet, mezőgazdaság, gasztronómia, hagyomány, és olyan szeretet, és figyelem hogy örültem a találkozásnak.

Hatvanban járva.

Adrit estére várjuk haza Rosenheim-ből, de addig még belefér egy kis vásározás Hatvanban.
Pénz ugyan nem sok, de a nézelődés ingyen van. Szerencsére nem
volt mivel fájdítottam a szívem és hazafelé még egy kis kastély látogatás is belefért.

Hiányzott még a paletámról Újszász

Nem sok híja van már a JNSz megye turistája teljesítésének.
Mit mondjak: csalódtam.
Annyira védett a bentlakásos otthonként működő kastély parkja, hogy már nem is látogatható. Nem hogy pecsétet nem kaptam, de a sorompónál beljebb 1 lépést sem tehettem. :(

Pecsétért a vasútállomásra kellett mentem.
Aztán este odahaza hogy kicsit vigasztalódjak anyunak készült egy manikűr.

Kőúton ázva

Reggel esett, de minden elmúlik egyszer. Túra lesz!
Adrit feltettem a Németországba induló buszra én pedig bízva az előző mondat mielőbbi megvalósulásában Noszvaj felé vettem az irányt.
9,15-re kellett ott leni. Pontosan nem tudtam hol, de reméltem az azóta is csepergő eső ellenére meglátok 1-2 hátizsákos fazont valamelyik buszmegállóban és mellettük 1 szabad parkolót. Egerből kiérve már abban is bíznom kellett hogy a megfelelő buszmegálló előtt az előttem kanyargó busz még megáll legalább 1 helyen.
Imám meghallgattatott.
Jött a mentősereg, de elértem a buszt.
Útközben elpakoltam a táskámban, felöltöztem, és konstatáltam hogy nem leszünk sokan, de túra lesz.
Bükkzsércen jó turistához méltón első utunk a kocsmába vezetett, majd a Kaptárkő Egyesület által szervezett és vezetett túrát megkezdve felsétáltunk a katolikus templom melletti Községi Emlékházhoz.

A tartalmas bemutatás után megcsodálhattuk a búcsúra feldíszített templomot.

A helyi kőfaragók keze-munkáját dicsérő kereszt mellett elhaladva

még berkenyét is szemezhettünk,

majd a gyülekező sokadalom mellett a rendezvényteret vettük célul,

hogy aztán a Patkó-hegy alól közelítsük meg Noszvajt.

Sajnos Pelyhe pince a nagy sár miatt kimaradt, de akkor még nem tudván mit kellett kihagynunk nem bántuk. Az erdőig maradéktalanul gyönyörködhettünk az őszi tájban,

aztán az egyre jobban átnedvesedő őszi tájban. Mire elértünk Pocemhez már teljesen eláztam. Eddig csak 4 km.-t tettünk meg, melyből talán ha 1 km. volt esőben de én az esőkabát ellenére is teljesen átáztam, és jócskán voltam saras így jólesett a szélvédett termek majdnem melege, és a száraz pulcsi is míg hallgattuk a tulajdonos bemutatóját.

Mire elindultunk elállt az eső, és majdnem megszáradtam, de a nagy gyönyörködés közben

mire a Galassy-sírkerthez értünk már újra átáztam.

Innen pedig eső szempontjából tovább romlott  a helyzet. A tufába vájt "pásztorszállás"-nál már fényképezni is nagy kockázatot jelentett,

de azért a kőbányánál, és a kőporos pincéknél is lőttem 1-1 képet.
A buszmegállóhoz közeledve elhaladtunk a De La Motte kastély és pár érdekes pince mellett, de már minden gondolatunk a száraz ruhák körül járt, és a busszal érkezők visszaindulásáig sem maradt sok idő. A templom előtt kölcsönösen megköszöntük a vezetést/részvételt, és én teljes átázásom ellenére csupa jó érzéssel gondoltam a megtett 15 km.-re. Tetszett az út, a vezetés, a sok ismertető magyarázat, és még az idő is.
A kocsiban száraz ruhára váltottam a rajtam lévőt, és még felkerestem a Gazdaházat,

(Melynek szomszédságában megleltem egy nekem szánt közlekedési eszközt -még a nyereg is jó szögben dől-.)

visszamentünk a kastélyhoz (ami esküvő miatt zárva volt),

és a múltkor kiderítettük van itt valami hírességnek kávézója. Na, ez most nagyon jó helyen volt, egy forró teára pont megfelelt az alkalom.
A bárba belépve még nem ismertem fel ki áll a pultban, közelebb lépve már csak néven nem tudtam volna szólítani, de annak ellenére hogy elég célirányosan jöttem nem számítottam rá hogy személyesen Dr. Csernus Imre fog kiszolgálni. A végén még beszélgetünk is.

A Csendülő egyébként jól néz ki, érdekes belső térkialakításokkal, berendezéssel, és ötletekkell találkoztam, a hangulata is kellemes, a kiszolgálás is jó volt, de az árak nem hozzám vannak méretezve.