Keresztül-kasul Balatonbogláron

Mára rövid utat terveztem. Csak le Boglárra, megkeresni pár eddig nem lelt és néhány új ládát, majd vissza haza, de nem féltem tőle, hogy szint sem lesz a napban.
A község elején tartottam a bicikliúttal, de hamar rájöttem az első útpontom kicsit délebbre lesz. Kanyar balra, és a Cifra palotánál rögtön koppantam.

Minden oszlopzárólapkát lepattintottam, de egyik sem volt rejteknek átalakítva. Eddig sem volt jó kedvem, a sikertelenség sem segített rajta, de továbbindultam az innen csak egy saroknyira lévő egészségház mögötti erdőben elrejtett TB motel felé. Nagyon szerettem volna már legalább letenni 1 bogarat, amihez a fák közötti saras emelkedőn szandiban felfelé még ment is a dolog, de lefelé már bántam azt is, hogy elhittem itt lehet nem is valami, hanem egyenest motel.
A következő kereséséhez kellett volna némi biztatás, de eddigi sikertelenségem után hiába volt még csendes a környék inkább meg sem próbáltam felmászni a kémény tetejére.

Ehhez már túl öregnek éreztem magam, bezzeg a közeli játszótéren más volt a helyzet. Könnyű sikert reméltem, de nem volt ez sem olyan egyszerű. Vagyis, megnehezítettem magamnak. Csak egy kicsit gondolkodni, vagy lecsillapodni, és hallgatni a megérzéseimre kellett volna, de helyette én nekiestem a feladatnak erőből. Mielőtt éppen feladtam volna persze ez a láda meglett, én meg a padra leülve jót nevettem hülyeségemen.
A Sándor-dombra lazábban érkeztem. A környéket felújították, de a 3 évvel ezelőtti bóklászásra, látványra emlékszem. Akkor sem volt csúnya, de szinte csak a madár járt erre. Itt volt a község közepén egy biztos ódon zöld domb, végre használják is. Hátulról közelítve a Kék kápolnát

vettem észre először. Meglepődésemre a kilincs alatt bekukucskálva odabenn gyerekjátékokat láttam. A felújításról szóló táblát elolvasva megtudtam kívül templom maradt, de belül foglalkoztatóházzá alakult ahol gyerekek készíthetnek különféle kézműves játékokat. Furcsa váltás. Pláne, hogy mellette megmaradt a temető, igaz nem tényleges sírokkal.

A sírhelynek kinéző emlékművek között bóklászva meglett az ősi templom maradványa,

és az újrarejtett láda is. Keresése közben

reméltem nem megint valami nedves földközeli odúban fogok kotorászni, de a hagyomány kérem az hagyomány. A még mindig párás reggelei hűvösben a hit-et választva megreggeliztem mielőtt a Vörös kápolnát is megkerestem.

Ebből kiállítóterem lett (Meglepett a kukucskálóknak szánt videó, csak a hang nem fért át a kulcslyukon.), előtte színpaddal.

A Szabadság útra és onnan tovább tolva a biciklit megérkeztem a Vörösmarty térre. Nem emlékszem mi állott múltkor a tér közepén, de biztosan nem tojás volt.

Megmosolyogtatott, de érdekesnek és nem nevetségesnek találtam.
Kicsit visszafelé véve az irányt egy mozdony volt a következőnek kiszemelt útpontom.

Minden Balaton-körön elmegyünk előtte, de még egyszer sem vettem észre, pedig nem kicsi, még ha felét takarja is egy sövény.
A térképet átnézve innen cikk-cakkban haladtam tovább, legelőbb vissza a strandhoz, de csak nézelődni. Az előző rejtéshez hasonlóan ez előtt is minden évben elmegyek, ő előtte többször is, de tudatosan. Mindig körbenézem, és mindig előre tudtam nem mászom fel érte. Most sem tettem.

A Fisl-házról elnevezett ládát viszont megkerestem. Nem volt nehéz, egyáltalán nincs eldugva, a házat viszont csak második nekifutásra ismertem fel.

És még mindig nem hazafelé tartottam, inkább vissza a kikötőbe,

majd valami sziget felé, de nem mentem el odáig.

Tudtam a láda beteg, tehát nincs ott, csak megnéztem mi lehet benne érdekes. Majd legfeljebb jövőre átbiciklizem hozzá, ha addig meggyógyul, és itt nyaralunk.
Mára az időm letelt, de 22 km. még egyhelyben is összejött.

Lengyeltótiból megint haza

A tegnap hazafelé megismert úton indultam vissza Gyugy felé. Mivel tegnap elfelejtettem pecsételni ott mindenképpen meg kellett álljak, de nem akartam többet időzni, csak még az első boltnál valami reggelit vásárolni, viszont megláttam a Caupona Cesar-ba (borozó és múzeum) valaki bement, mentem utána.
El nem tudtam képzelni mi lehet a kapun túl, de kellemes hajnali meglepi volt a benti tapasztalás. Ha boroznék biztos szívesen kóstoltam is volna.

A következő képet tegnap már láttam, akkor megijedtem, de ma már tudtam ide 2/1-ben is feljutok, és magam is meglepődtem, de élveztem,

még az őt követő homokot is.
Kislakon nem esett útba bolt, Györökön inkább kitértem hozzá, mert tudtam Gyugyon sem lelek majd, és már éhes is voltam. A bolt felé ráleltem (nem volt nehéz, elég nagy szoborfülkében volt) Szt. János szobrára,

majd míg falatoztam megkérdeztem egy erdőben járatosnak látszó férfit mi a véleménye a zöldről Hács felé. Szerinte biciklivel abszolút járható és nem homokos, bár éjjel esett lesz pár pocsolya, de jó az út. Bíztam a megítélésében, de nem értettem hogy lesz ilyen hamar vége a homoknak.
Nem is lett, csak lehet itt másképp hívják. Minden esetre az elhagyott, erősen pusztuló Kacskovics kastélynál még volt némi sitt is, de a zöld és sárga szétválásánál, a kanyar után már csak a homok, löszfal, és az akácos, szúnyogokkal, böglyökkel, meg emelkedéssel. Pocsolya csak kevés, és kicsi volt, de úgy is tolni kellett egészen a tetőig, ahol az út elkanyarodik délnek. Itt tényleg váltott a talaj, és már nem akácosban voltam, de az idén járt már erre két terepjáró kategóriájú úton csak azért haladtam mert enyhén lejtett. Aztán jobban, de nekem még belefért, csak az éppen erre kocsikázó vadászok lepődtek meg rajtam. Aztán leértem az aljára és erősen reméltem amikor 1 km. múlva megint nyugatnak megyek nem fog ez rám visszafelé várni. De, ne szaladjak annyira előre, az az 1 km. is megérdemel 1 mondatot, főképp mert itt jött a pocsolyás szakasz. Emberem nem tévedett, de biztosan nem csak az elmúlt éjjeli esőtől duzzadtak meg annyira, hogy a teljes "útszélességet" lefedték. Pocsolyától pocsolyáig tekertem, de a nagyvizeknél maradt a csalánosban lépkedve pocsolyában bicikli tolás. Örültem, mikor újra homok került a kerekek alá, még ha kicsi kitérés is következett, hogy Hács előtt Béndekpusztát is felkeressem.

Gondolom, (előző)századelőn amikor a Kacskovicsok még éltek más volt  kastély, templom, és nem utolsósorban az út minősége is, de múlunk, erősen.
Hácsig újra homok következett és vele együtt bicikli tolás. Majd tapasztalás, közelebbről a homokot.
Hallottam, hogy mellettem mozgolódás van az erdőben. A valami közeledett. Nem nyúl volt. Nagyobb, és egyre közeledett. Úgy tűnt mellettem fog az útra érni. Lassítottam. Egy ideje már jobbommal a tolás miatt letett szemüveget akartam orromra visszavarázsolni így nem sok választásom volt mivel tegyem. A zaj minél jobban közeledett én annál jobban húztam a kart, de mikor megpillantottam az előttem 5 m.-re sem előugró őzet mégjobban rámarkoltam. Ekkor már hiába engedtem el a szemüveget, és markoltam rá a hátsófékkarra is, a kerék elemelkedett az útról, egyre jobban, éppen csak rajtam nem fordult át az egész bicikli. Az őz még hátrakacsintott, majd a túloldalt távozott, én meg  fájó oldalam áttapogatása közben azon imádkoztam a kölcsönszekérnek ne legyen baja.
Nem tudom mit gondoltam. Elütöm? Biciklivel?
Az ijedelemre szedreztem egyet, és közben jót nevettem hülyeségemen.

Hácsra beérve a kertek alatt rögtön balra kellett forduljak, hogy furcsa mód a falu szélén lévő Szt. Erzsébet római katolikus templom

kertjében elhelyezett rejtést megleljem. A faluban pecsételtettem, és a zárt kapukkal védett evangélikus templom

mellett eltekerve megcéloztam Lengyeltótit. A község már nem szerepelt turistatérképemen, a GPS pedig 2 templomot jelzett, kb. egymás mellett a templomdombon, azonban senki nem tudott másikról, mint a dombtetőn álló Szt. Jakab római katolikus Árpád-kori templom, melyet a kálvária felől közelítettem meg. A bicikli kicsit akadályozott, de a stációk  és a templom közé állított keresztekhez érve már ez egyáltalán nem érdekelt. Nem tudom eljutottam volna-e ide, ha nincs a GC, de örültem, hogy ha már biciklire ülök nem csak tekerek oda és vissza. A tegnapi gyugyi út is élmény volt, és itt a szomszédban is érdekesre leltem. A templomba beengedtek,

mögötte gondozott az udvar, előtte hangulatos téren a virágágyásban nemesített rózsa.

Ha nem arról szólt volna az alku, hogy délelőtt bicikli, délután közös program szívesen maradtam volna, de időre, és km.-re is megvoltam, ezért  Szőlősgyörökön keresztül a tegnap megismert, és ma is használt úton ideje volt visszaindulni.
Mára 45 km. jutott, a bukás ellenére is egyre jobb összhangban.

Gyugyig jutottam

A kollégás/családi nyaralásra első napi tervemben 5 óra körüli indulással a még meg nem lelt Lellei rejtések szerepeltek, aztán irány nyugatnak, max 50 km., de ismeretlen a szekér, majd meglátjuk mi sül ki belőle 11-ig.
A római katolikus templomig

próbálgattam a váltót, kis sikerrel. Eddigi tapasztalat alapján kölcsönbringám szép, de a többi hagy némi kivetnivalót, ami az üzlet körül tett 20 m.-es kör alatt nem derült ki, pláne hogy a váltó is idegen szerkezet.
A csengettyűs keresztig

volt pár erőlködős szakasz, de bizakodva néztem a nap elébe.
A kereszt melletti tájékoztató táblát nem feltétlen a legjobb szakember készíttethette, mert ekkora nagyításban a  google térkép még hagyján, de a turistautakénál egy egyszerű turistatérkép is jobb lenne. Aki nem tudja mit keressen úgysem leli meg a "kincset", de lehet minden utat sem.

A meglepődés után nyeregbe pattanva hamar elvéreztem, és a következő 10. m.-től már toltam, mert 1/1-et nem vesz a váltó, 2/1-ben pedig megmoccantani sem tudtam a pedált. A térképet nézve volt még pár szintvonal előttem, ami tolva legalább 1 órát jelentett mire felérek. A Kishegyi Szt. Donát kápolnánál

is úgy nézett ki meg lesz az 1 óra mire nyugatnak fordulhatok, és bár közel volt a rejtek nem volt az olyan egyszerű. A tolás maradt, és 2 dolog ég bejött, amiket nem szívlelek. Az egyik a pókok, a másik a szúnyogok. Mindkettőből kijutott. 1x vissza is fordultam, de 10 m.-re a céltól inkább kerestem egy botot és magam előtt hadonászva törtem az utat. Lefelé már jobban haladtam, de a párától panorámában nem volt részem.
A csengettyűs kereszthez visszaérve balra fordultam. Tudtam, nem sok aszfalt lesz előttem Szőlőskislakig, de nem gondoltam, hogy ennyi homok nehezíti majd haladásom az aszfaltra ajánlott felnimmel. Pihenésképpen körbejártam a fiatal templomot,

majd meglepett a jóval odébbi külön harangláb,

de Szőlősgyörökig már könnyebb volt a haladás. A halastavakról fényképet nem tudtam készíteni, de kezdtem ráhangolódni a nehézségekre, és biztos voltam benne tekeregni fogok én így is minden nap, legfeljebb kevesebbet, de annyi a látnivaló, hogy menni kell. Ennek szellemében Györökön is csak a templomnál álltam meg.

Gyugyon viszont belehomorítottam. A templomnak vélt kupola, csak újabb harangláb volt,

ám a II. János Pál pápa domb  már a tábla alapján is sokat sejtetett,

és a templom miatt úgy is fel akartam keresni. Egyre közeledve hozzá jöttek a meglepetések: a falu utcáin sokan munkálkodnak- itt élet van, az Árpád-kori templom nagyon ép,

sok a stáció,

mit keres előtte a színpad, meg a teraszok, és játszótér egy templom alatt?
Ezt nekem meg kell nézni.
Kiderült az egész terület maga a Millenáris park, amikkel szemben vannak negatív előítéleteim, de ez úgy néz ki nem csak kell egy ilyen minden falunak  mondvacsinált képződés lesz.
Más is volt. A hangulat, a látvány, az összetettség, a gondozottság, a használhatóság, ezt érdemes volt bejárni. A képek nem tükrözik a valóságot, és geoláda ide, vagy oda, nélküle is Lelle kb. 10 km., érdemes Gyugyra akár kocsival is rászánni fél napot.

A "stációknál"

szerencsére beszélgettem az egyik szorgoskodó asszonnyal, ő hívta fel a figyelmem a Szt. György vonalakon elhelyezett padokra,

a temetői emlékhelyre,

és a búcsúra (idén május 31-n volt, tehát lekéstem).
Ugyan 1 órával később indultam, és mintha szemetelni is elkezdett volna az eső, és már strand nem biztos, hogy lesz ma is, de 11-re szerettem volna hazaérni, ezért nem időztem sokat, a sok látnivalón kívül megkerestem a ládát (miért ne vastag pókhálók mögött lenne), ültem kicsit az egyik padon, aztán uzsgyi nyeregbe.
Hazafelé Szőlősgyörökön észrevettem Gárdonyi Géza házát,

és vele szemben egy kis szobrot  a falu egykori bírójának, Göre Gábornak állítva.

Kislakon rövidítettem. Nem voltam biztos benne a két aszfaltos utat összekötő 1 km.-nyi ismeretlen felületű milyen lesz, de gondoltam megnézem, és ha tolni kell is 20 perc alatt átérek. Tolni nem kellett, de a mögém szorult teherautó sofőrje biztos nem örült nekem.
Újra az aszfalton  megláttam egy eperfát, nem sok esély volt rá még lelek rajta ehető szemeket, de egy próbát megért. Eper nem volt, de 48-as emléktábla, a Rácfa igen.

Hazaérve 33 km.-t mutatott a számláló, és örültem a visszatérő jó időnek. Már tudtam előre, jól fog esni a pancsi.