Csicsói görtábor 3 nap - Templomtól templomig + OKT 062 - 063.

Ma is 5 előtt ébredtem. Már a tetőablakon át is látszott odakinn pára gomolyog, igyekeztem is lefelé élvezni a hajnal látványát. Olyan szépen kelt fel az erdő, még pizsiben/papucsban elindultam a tanösvényen. Messze nem kellett menjek, az első kanyar után összeszemeztünk egy őzzel.
Szép állat volt.

Az épülethez visszatérve macskabaglyot, és más fel nem ismert hangú madarakat hallgattam az egyre átláthatóbb hajnalban.
A lakk úgy sem száradt volna.
Csak egy fotel (vagy valami hasonló) hiányzott.
Aztán az sem, szállingóztak a többiek.
Reggeli után, 9 órás indulással ez volt az első közös túranap.

Imre Szentbékkálláig, majd Monostorapátin keresztül vissza tervezte a mai napot, én kicsit megtoldottam volna néhány rommal, de majd meglátjuk mi lesz belőle. Mindenesetre kaptam engedélyt a lelépésre.
Monoszlóig együtt ment a csapat, kéken, piroson, zöldön, de leginkább köveken, és a látszatban lefelé ellenére sokat emelkedőn, mégis a fék kopás miatt aggódtam a legtöbbet. Monoszlón én lekanyarodtam a templomhoz

(Idehaza nézem, hogy a mázsáló mellett voltam, de a technika még nem volt mellettem, és csak emlékeztem rá van erre egy ilyen rejtés, de nem ide gondoltam.)
lekaptam még pár felújított szép házat,

de nem akartam nagyon lemaradni, és a visszafordulóig párszor összeakartam futni a csapattal, így siettem előre, csak a Hegyestű-i jelszót tértem még ki leolvasni.
Köveskálban a boltnál sikerült is beérni a többieket, de míg fagyiztak én elmentem a templomokhoz. Előbb a közelebbi római-katolikust,

majd az utca másik végén lévő reformátust néztem meg,

és még nekem is belefért 1 csoki a pihenőbe. Időben jól álltunk, így én menetinduláskor elköszöntem, és a Szentbékkállai leágazásnál maradtam a műúton. Nem sokáig, a Kerekikáli templomrom már szinte látható volt. (Idehaza látom itt is volt egy com.-os láda)

A jelzőtábla szerint volt itt vár is, de én nyilván nem mentem eléggé fel a dombon, hogy láthassam. Biztos, mert nem olvastam el rendesen a táblát, csak lefényképeztem, és a térképen sem, meg a GPS-en sem volt más rom jele, pedig azokat nagyon figyeltem.
A Kékkő tanösvény multiját viszont láttam, de azt eszemben sem volt végigjárni.
Mindszentkálláról azt írta a könyvem jellegzetes feszületek állnak a főút mellett, igaza volt. Mindent nem fényképeztem le, de már az elsőnél -egy bokszolóra hasonlított rajta Jézus- eszembe is jutott Munkácsy gyerekkori inassága.

Aztán a sok között volt egy vigyorgó is,

de a templomig tényleg feltűnően sok feszülettel találkoztam.

Az utca végén, alig 200 m-re a Kisfaludi templomromot sem hagytam ki,

de igyekeztem tovább Szentbékkállára a Töttöskáli templomromhoz.

Ide terveztem az ebédem. El is költöttem, de lehangoló volt a rom mellé, talán 50-es években  épített, már ugyancsak omladozó épület közelsége. Tudom én, hogy voltak nem is olyan régi idők, amikor még rá is tettek az előző korok rombolásara, nem volt elég a török, meg a természet, a kormány is rásegített, hogy fogjon az a vasfog. Pedig errefelé minden faluban (némelyikben több is) van egy majd ezer éves rom, ami körül csak a füvet kellene nyírni, és jöhetnének  kirándulók. Nem kellene nagy ráfordítás hogy pár nyugodt perce legyen az erre járónak.
Jóllakva a falu római katolikus templomához siettem,

onnan pedig a Velétei palotaromhoz,

ahol szerencsém volt az ötletes ládával. Féltem, hogy a friss környezetrendezéssel megsemmisült, de az öröm így sem teljes, a com.-os másik rejtés, és azt a felületet még mindég nem érem el, és a szerencse is csak feles. Volt ide ko., de hagyományos ládaként, és csak a füzetből derült ki keresnem kellett volna valamit a Töttöskáli romnál is. (Persze a rejtőnek nincs megadva e-mail cím, hogy kérdezzek.) (És, itt is volt egy külön com.-os láda.)
Az ugyancsak kicsinyke palotára utaló romok után a rövid meredek kivételével maradtam a kéken, és főképp tekertem a kőtengerig, de a végén leginkább már útban volt a bicikli, mégsem bántam meg a döntést.

Fél óránál biztosan többet időztem a kövek között bóklászva, de a jócskán nagy lemaradásom ellenére élveztem a fel-le mászkálást.
A Sabari templomromhoz Mindszentkálla feszületei mellett tértem vissza. (Ugyan miért ne itt is külön láda lenne a com-on?)

A romok között 3 gyerkőc szaladgált, míg anyukájuk a padnál pihent. Na, gondoltam itt most jól leszek, mert nem néztek úgy ki, mint akik mindjárt menni készülnek. Eddig nem kellett a mugliktól tartanom, alig láttam embert, de most is szerencsém lett. Nem, nem mentek el. Érdeklődtek: Mi van a kezemben? Az mire való? És meglepetésemre anyuka tudta, mi a GPS, mi a Geocaching, a gyerekek meg keresni akartak. Kerestünk együtt. Látták a rejteket, de nem gyanakodtak, amikor elkerült a nem kicsi doboz, amiben szerencsére mindegyiküknek volt egy-egy kis ládafia nagyon örültek, és végül addig beszélgettünk, míg megkérdezték, hol van még a közelben láda. A Liliomkertről tudtak, gyorsan össze is szedelőzködtek  és minden nélkül elindultak sárga csövet keresni. Szurkoltam nekik, de nekem még előbb be kellett térjek Káptalantótiba. A kocsmában pecsételtem, és az itt is lelkes, de már idősebb korosztálytól felvilágosítást kaptam a hazafelére kiszemelt úton mehetek nyugodtan, Diszelig nem fog kellemetlenség érni. Előbb azonban még dolgom volt.
1 templom (Mennyire hasonló Szt. Márton és Szt. Istvám ábrázolása.),

és egy Liliomkert.

A kert tulajdonképpen vásártér, és sajnos vasárnap van vásárnap, de a hangulat megmaradt, és úgy látszik errefelé nem lopnak. Legalábbis erre vall, az egész hétre kinn hagyott szekrények, terítők, egyéb vásári kellékek sokasága. Sajnos vasárnap már nem fogok erre kerülni, hogy élettel telin is lássam, de a kis barátaim ideértek. A ko. valahová a zöld lakókocsihoz mutatott, de ott nem sárgállott semmi, GPS helyett követtem inkább a hangokat.

:) Ügyesek voltak, megtalálták.
Kicsit beszélgettünk, felírtam nekik a jelszavakat, az oldal címét, kaptak tőlem 1-1 Hol-nap bogarat, és még 2 útmutatást is a Gulácsra, meg a Csobáncra -amiket sajnos én nem fogok megkeresni-, de sokat nem időzhettem. Az út fele még előttem volt, de már majdnem vacsoraidő.
Káptalantótiban igazat mondtak. A falut Diszellel összekötő út valamikor aszfaltos volt, de nem rosszabb, mint bármelyik bicikliút, és még eperfát is leltem mellette. A nagy hajrá előtt jól esett az édes gyümölcse.
Diszelen sem tudtam csak úgy áttekerni. Először volt egy kőhíd, rajta gondolom Nepumuki Szt. János szobrával (inkább ne restaurálták volna),

aztán egy láda a Látványtárnál.

Amíg nem néztem be az ablakon is örültem, hogy már bezárt a kiállítás, de a felravatalozott koporsót látva el is döntöttem, hogy tervbe sem veszem a visszajövetelt.
A templomnál azonban kedves gondnokot leletem. Épp füvet nyírt, és látva, hogy megállok, fényképezek, gyorsan jött, hogy várjak, mindjárt hozza a kulcsot, és menjünk be. Tudtam nem szabadulok meg egyhamar, de benne voltam.

Megtudtam a dupla kaput csak mostanában zárják, mert az újonnan betelepített lakosság sok kárt okozott, pedig nemrég újították fel az épületet, igaz a vállalkozó kihagyta a gombaölőt és ez már alig látszik.
Hazafelé indulva megleltem egy mázsálót,

akkor még azt gondoltam ez lesz az, ami a com.-on fenn van (bejegyzés eleje), és készítettem egy fényképet, de úgy látom errefelé nem csak a romtemplomok és a várak sűrűsége nagyobb, mint felénk.
(Azért örültem volna, ha megtudom mekkora tömeget mozgatok ezen a főképp fel terepen.)
Monostorapátiban a templomnál

felhívtam Imrét, hogy tudják még legalább 2 óra mire hazaérek, és utasításokkal láttam el mit vacsizzon Adri (Pedig tegnap beszereztem egy kis nokedlit, hogy ma csak tojásozni kelljen.), és én is bekanalaztam 1 joghurtot.
Kapolcs előtt az út szélén megláttam egy borzot, persze döglöttet, de olyat se sokat lát az ember fia, pláne leánya. Kissé már felfújódott, de háttal álltam a szélnek.

Kapolcs evangélikus templomának nincs kupolája, és itt vettem észre először a Szabadkőművesek jelképét a bejárat felett. (Visszanézve a képeket volt már korábban is.)

A római katolikus pedig a temetőben van, de érdekesebb rajta, hogy az eredeti főhajó, ma oldalsó, viszont az oltárt nem fordították meg. Még szerencse, hogy mindkét kulcslyukon belehetett kukucskálni.

Kíváncsi voltam vajon miből áll a művészetek völgye, de ahhoz még korán van, nem időztem. Vigántpetend templománál álltam meg legközelebb. (Tegnap a rövidítés miatt kimaradt.)

Itt tripla védelem mellett nem tudtam leskelődni, de a templomkertben érdekes faragásokat leltem.

Odalenn egy hajlott hátú nénivel beszélgettem, akinek egyik kezében kövek voltak, a másikban pedig egy kosarat cipelt. Azt mondta az erdőre megy fáér. Minden nap hazahoz egy kosárral, hogy legyen télire, de engem nagyon félt, nem szabadna egyedül lennem. Azt mondta igyekezzek, ő majd imádkozik gyűjtögetés közben, hogy hazaérjek. Megköszöntem, megöleltem, de én jobban aggódtam érte, mint magam miatt.
A tegnapi verseny kellékeit már eltakarították, csak egy féknyomot leltem,

de a szerpentin kevésbé esett jól mint először, azért túl lettem rajta, és az eső is csak a végén kezdett el szemetelni. Mire hazaértem éppen csak nedves lettem.
62 km lett a vége. (A többieknek 40.) Fáradt voltam, de mégis megvárt a tojásos nokedli.
Jól is esett.