Szombat

Pécelre érkezve örömmel fogadtak, meg meleg levessel, rakott káposztával.  Ja, és a kocsim is kitakarították.  De a legjobban Reni megállapítása tettszett: Anett, te annyit fogytál (annyit nem, de lötyög a nadrág). Az éjszakát ágyban töltöttem, még nem a sajátomban, de ágyban. Szokatlan volt, meleg és puha. Hogy el lehet szokni a jótól.
5 éjszaka volt, melyből 1 nap nem aktívan telt, tehát 5 nap alatt bőven meg lehet csinálni, még ekkora csomaggal, gyakorlatlanul is (de szerintem 3 alatt is, csak nem kell letéregetni az útról).

Büszke vagyok magamra.

Örülök hogy nem hagytam magam eltántorítani tervemtől. Gyönyörű napok voltak.
Minden nap majd éjfélig fenn voltam, 6 körül ébredtem, volt hogy 60 km.-t tekertem, de nem éreztem magam fáradtnak, nem fulladtam, még sokat szaglásom is visszatért, semmim nem fáj, nincs izomlázam, egy vérhólyaggal lettem gazdagabb és 1 körmöm törött le.
Ha most valaki azt mondaná állja a cehet induljunk neki, máris mennék.
Lábamban a Balaton, de gondolkodás nélkül beletenném újra, máris.
Nem volt olyan helyzet, hogy félni kellett volna,  hogy veszélyben lettem volna, hogy azt éreztem volna, ezt én nem akarom.
Élvezet volt, minden erőfeszítéssel, fázva, és véletlen sem egyedül.

Lesz ismétlés.

Péntek

Péntek is esővel kezdődött, de nem várhatok tovább. Míg esett a sátorban mindent elpakoltam, elmentem tusolni és szerencsémre elállt az eső. Gyorsan elcsomagoltam a sátrat és utoljára felmálháztam a biciklit. A recepció csak 8-kor nyitott, még volt fél órám reggelizni is, de a vonatot már inkább Lajoséktól intéztem. Hiába álltam Zamárdiban 1 napot az eső miatt látnivalóit kihagytam, sajnos Siófokét is. Azonban, aki kitalálta, hogy a Sió hídra azon a rámpán át keljen fel és lejutni, annak még gyereke biztosan nincs, kerekesszékkel nem számolt, de még biciklit se sokat látott, pláne nem úgy megpakolva, mint az enyém. De, legalább kezd derülni az idő, lehet vetkőzni.
A magasság diagramom Balatonvilágossal kezdődik, egy 40 m-es emelkedővel. Gondoltam az csak a pozíciófelvétel és ott nem lesz emelkedő. Ráb...m, a diagram pontos volt. A löszfal tetején jól is esett a pihenő.

Mielőtt a lejtő adta lehetőségeket kihasználtam volna Aligán megebédeltem. Ekkor még nem gondoltam, hogy Akarattyán is kénytelen leszek pihenni. Körforgalom, tengelytörés. Szerencsém volt, hogy nem épp tapostam felfelé a dombon és nem szántotta fel lábszáram a kiálló vasdarab. Útban a Kenesei szerviz felé még szétnéztem kicsit, templom, Rákóczi-fa, Harmadik évezred kapuja ( és nem vezet sehová).

Újabb szerencse, hogy Kenesére lejt az út, a szerviz nyitva, és csak másfél óra a javítás. Ugyan a 3.20-as vonatot már Almádiban nem érem el, de kicsit sétálgathatok.

Szagoltatok már mocsári hibiszkuszt? Ritka, de én igen. Ugyan a blog nem illatos, de ha látjátok hajoljatok le hozzá.

Kicsit korábban értem vissza, de a biciklim készen várt. Folytathattam uatm még hátralévő részét, bízva benne az 5.22-es vonatot elérem és a vizes sátrat nem kell felállítsam, pláne benne aludjak ma.
Balatonfűzfő felé haladva az erdőben már őszi hangulat fogadott, meg az Árpád kút friss vize.

Balatonalmádi, az utolsó község túrám során, innen már vonat visz hazafelé. Indulásig van fél órám, a vasútállomással szemben lévő parkban tettem alatta egy kört.

A vonat pontos volt, a tájékoztatás annál pontatlanabb, de feljutottam a vonatra, pedig a peronra sem volt egyszerű.
A teljes körből hiányzik 25 km., de én a sok kitérő miatt megtettnek tekintem.

Szerda - Csütörtök

Végre nyár van, meleg nyár.
Balatonmáriafürdő, a keményre fújt keréknek és a jó útviszonyoknak köszönhetően olyan csikló maszázsban volt részem mint még soha. Kár, hogy én gyengédebben szeretem. :§ A testi gyönyörök után Fonyódon az örök szerelemmel ismerkedtünk. A Kripta-villát kedvemér nyitották ki, odalenn érdekes volt szembesülni a századelő egy hős szerelmes férfiújának tettével, különösen gyertya fénynél. Lehet csak attól hatott meg enyire a történet, hogy a dombra feltekeréstől hypxiás lettem, de lehet a villa alatti kis párkányról nyíló panoráma gyönyöre nem múlott olyan hamar.

A Balatonszemesiek, na meg az Öszödik kapják be a tudják mit. Az északi oldaltól féltem, hogy dombok-hegyek váltják egymást és majd milyen nehéz lesz. Szerintem nem volt nehéz, jó volt. Itt meg, szinte sima terep, de alig tábla, követünk az aszfaltra fújt hol félig, hol egészen lekopott nyilakat, amik bevisznek a sétálóutakra, butiksorokra, biciklivel alig kiforogható gyalogos vasúti átjárókba. Hagyom is, mielőtt ebbe merülök el és nem a Balatonban végre.
Szárszónál alkalmi utitársaim lemaradtakak. Most belegondolva bánom, hogy hagytam, sőt még bíztattam is őket tartsanak velem. A legjobb az lett volna, ha még maradunk Berényben egy fél napot és 2 nappal később érkezem meg Zamárdiba, valamint csak vacsorára maradok, így is, úgy is áztam. Jó volt ez a pihenő nap is, volt időm átnézni a térképet, jegyzeteket, dumáltunk, szaunáztam, de mégis bánt, hogy az időnkbe belefért volna, nem voltunk kötelesek eggyütt maradni és mégis jöttek velem azt a verőfényes napot meg elkapkodtuk. Gyorsan leírtam két napot, a javát meg kihagytam. Földvár, Galamb sziget, nem nagy kitérő, csak a kikötőt kell megkerülni, de cserébe nagyon hangulatos helyen lukadunk ki.

Kedd

Badacsonytomajon csak vizet vettem, és mivel utána boltot sem láttam egy szelet Cerbonával köszöntött rám a reggel, hogy a fizetéssel kapcsolatos huzavonát, meg a tulaj személyeskedését ne is említsem. Bolt keresés, de idefelé ez a domb nem volt ilyen nagy, miért nem halad ez a bicikli? Persze hogy lapos a hátsó. Pumpa, fújás, pár km., megint nem halad, és pont a hátsó. Szerencsémre Luckyy jött hozzám látogatóba, Balatongyöröktől nagy segítségemre volt. Előbb ÁBC-t kerestünk, megreggeliztem, majd vele is tojás csere, pechemre készült, a világ legbüdösebb kölnijével (egész nap éreztem, pont ezt a szagot), pumpálgatás és szerviz keresés. Gyenesdiáson találtunk is egyet, odáig vért izzadtam, még lejtőn lefelé is lassult, azért közben Péter még a Szent Mihály dombra is feltolta. Hálás is vagyok érte, innen nézve is gyönyörű a Balaton, de maga a domb, kápolna, emlékművek, temető is megéri a kitérőt.

A szervizben kicseréltek pár törött küllőt, meghúzták őket, elsimították a nyolcasokat, kicserélték az alátétet és kaptam új belsőt is, jó keményre fújva, de csak 4 ezrem maradt még 4 napra. Majd lesz valahogy, ameddig tart, addig megyek. Megyek? Suhanok. Biciklim megtáltosodott, dombra fel is szinte magától gurul, legalább az utolsó szakaszon megmutathattam, hogy nem az a kíngörcs vagyok, aki még a tekeréssel sem boldogul. Keszthelyen még Péter elmondogatta mi mellett haladunk el éppen, meghívott egy velős-pirítósra, de hamar eljött a búcsúzkodás ideje. A csücsökből már egyedül tekintettem vissza az innen domborúnak látszó Balatonra. Lőn bizonyossága, mégis kerek a Föld.
Még 13 km. Balatonberény. Suhonbringámmal nem volt nagy feladat, azért a Zala hídjánál kicsit meg is álltam nézelődni.

Ááá. Naturista kemping, tudják ezek a fiúk hol kell megállni. ;) Sátorállítás, végre langyosabb vízben pancsi, vacsora és még lefekvés előtt megnéztük a Csicsergő félszigetet is. Hazafelé találkoztunk éberékkel, nálam nem volt világítás, mellény egyikünkön sem, így jobbnak láttuk, ha elhúzunk délnek, azaz északnak a Henger-park felé. Nem csoda, hogy a szobrot nem vettük elsőre észre, de bezzeg a szúnyogok minket rögtön, nem átallott az egyik még a nyelvemre is rászállni. Lehet a nudistáknak itt még direkt tenyésztik is őket, had dagadjon, ami nem megfelelő. Áj, nudisták. Gyerekek, én majd megfagytam, ők meg egy szál pöcsbe állították a sátrat. Bevallom szurkoltam, hogy legalább az egyiknek csípje oda valami, a nevetéstől nekem legyen kicsit melegebbem. Azért indulás előtt én is megmutattam magam, nehogy már csak nekik legyen jó.

Hétfő

A Fülöpi-kilátó tényleg csodálatos volt. Megküzdöttem érte rendesen, hogy feljussak, de a panoráma és azok a hangulatos kis utcák megérték a nagy lihegést. Álom? Na, az nem volt, inkább vihar készült, jó jel az első éjszaka előtt. Persze meleg víz itt is nyista, gyors lögybölés után mentem is a büféhez egy jó meleg levesér. Otthon úgy gondoltam a hálózsákba elég lesz bugyi-trikó, tartottam is magam ehhez a tervhez, míg a fagyás első jeleként jelentkező viszketés nem jelentkezett. Elő a zokni, biciklis hosszúnadrág, póló, szabadidő felső és a remény, hogy ez a sátor nem fog rám dőlni (tett azért kísérletet rá). Reggelig még többször felébredtem, a hálózsák tetejére felkerült még egy törölköző és a biciklis felső, belém meg tripla adag vitamin, nehogy megtaknyosodjak. 10-ig vártam a sátorbontással, de a szél nem hagyott alább.

Balatonrendesen megebédeltem a harangláb szélárnyékában, majd irány a Badacsony. A nagy szél miatt "csak" a kápolnákat néztem meg és messziről sóvárogtam a hegyekért.

Tábort verni még korán volt és nem is akartam megint hegy alatt fázni. Szigliget várára csak alulról felnéztem és tekertem tovább Balatonedericsre. Végre a szél is lecsendesedett. Ederics előtt több fahídon visz át az út, alattuk hol posványos, hol szép patak csordogál, az utolsónál le is tettem a biciklit és a parton fentebb sétáltam. A vízben óriás kagylókat láttam, kacsák úszkáltak, a nádas szélén kárókatona és kócsag halászott. Lassan közelítettem, de mire fényképezésre alkalmas lett volna a terep odébb-odébb repültek. A gyönyör Kati mama kertjében folytatódott. Sokat gondolkodtam már rajta, hogyan lehet otthon eladásra virágot termeszteni, most láthattam is. A kertben rengeteg egyszerű és különleges növény nőt, szépek, egészségesek, színesek és boldogok, nem olyan volt, mint az OBI-ban, ahol már haldoklanak. Sajnos a telefonom lemerült, így a tavirózsákról, meggypiros leanderről, füge és narancsfákról, vagy a macskapöcse paprikáról fényképet már nem tudtam készíteni. A kempingben aranyos bácsika fogadott, miután a 3. kérdésemre is igennel válaszolt már gyanakodnom kellett volna, hogy túl szép lesz így a történet, bár sok választásom akkor sem lett volna. A meleg víz éppen csak langyoska volt, a gép nem tudott centrifugálni, mosásban meg én vagyok a gyorsabb, csak a pörgésem nem vezet célra, ja és reggel mégsem fogadták el az üdülési csekket. Viszont megismerkedtem két sráccal, akikkel már Szigliget óta kerülgettük egymást és az ő társaságuk kárpótolt. Ugyan szerintem a Sanyi jócskán több 30-nál, de ha ő "csitriként", hazugsággal kezdve érzi jól magát, hát legyen.

Vasárnap

Egyedül, mint a kisujjam. Kíváncsiság, várakozás, félelem, bizonyítási vágy és még szavakba önteni sem egyszerű menyi érzés kavarog bennem. Eddig sok reggelen és estén kértem legyen erőm végigcsinálni, terveztem, fejben megjártam és most itt vagyok, ágyam mellett a bicikli felmálházva. Rettentő nagy a csomag, otthon az ágyon összerakva nem tűnt ekkorának, de már ez van menni kel és különben is, magamnak pakoltam. A ma esti utolsó gondolatom mégis az lesz a biciklim is kibírja. Figyelem elterelőnek lesétáltam a partra, néztem a horgászokat, örültem a kapásnak majd vissza a dinnyéshez. Emlékezetem szerint az út mellett kellene lennie egy mostanában feltárt temetőnek, gondoltam, ha tényleg akkor már most elkezdem a túrát. De, hogy majd hogy a p...ba, mikor a kempingtől gyalog is fújtattam mire a 71-eshez kiértem. Kicsit tévedtem, a temető Balatonudvariban van, kb. 2 km-rel lejjebb. Azt már megtanultam, hogy ami helybelinek 2 km, az megvan 3 is. Biciklivel csomagostul már nem akartam elindulni, lepakolni meg még kevésbé szerettem volna, maradt a gyalog. Na, de temetőbe este 8-kor indulni? Hülye vagyok én? Mondjuk, ezt sokan nem vonják kétségbe, de akkor sem indultam neki. Az éjszaka hamar eltelt, szokásos hideg vizes zuhany és indulás a temető, útközben a napi fejadag beszerzésével. Mit lehet írni egy temetőről? Olyat semmikép sem, hogy szép, vagy otthonos, legyen akkor gondozott. Az érdekessége, ami miatt a tervem része lett az a szív alakú 200 éves sírkövek. Mint látvány nem számítottam nagy dologra, de reméltem a felíratok olvashatóak lesznek. Mostanában egyre jobban ragaszkodunk a hiteles azonosításhoz, a sírköveken sokszor a pontos születési és halálozási idő is szerepel, egy idézet, arckép, mintha számítana mindez már. Ezeken a köveken csak annyi állt: istenben boldogan kimúlt ... élt .. évet. Folyamatosan írva, míg a kőn hely volt, a kisebb köveken meg csak monogram. Én, aki nem dicsekedhetek vele, hogy nagy helyes író lennék nem tudom megmondani, hogy az Istent mióta írjuk nagybetűvel, vagy a Ferenc mióta nem tc, vagy tz,de azt tudom, hogy a kimúlt szót ma már emberre nem használjuk. Azt hiszük többek vagyunk, mint az állatok, minden erőnkkel bizonygatjuk is, csak a kis dolgokban felejtkezünk meg róla. Bár azt is kétlem, hogy olyan boldog lett volna az a kimúlás, de ezt inkább nem feszegetem.

A nap jól indult, első pont kész. Vissza haza, reggeli és ágyő. Az első megpróbáltatás rögtön előttem is termett egy nagy domb formájában. Még fel sem ültem a biciklire már szállhattam is le róla, mert bizony ez nyeregből nekem nem volt bevehető. Égő, vagy sem az utat meg kell tenni, ha tolva hát úgy. Lihegés közben megelőztek páran, mondanom sem kell még fele akkora csomagjuk sem volt, mint nekem (némelyikbe 1 bugyi sem fért volna el).
Udvari, Fövenyes hátam mögött, már Akali is, de előbb egy kis eső szünet. A dörgicsei elágazó előtt ülve volt időm átgondolni ebben az időben érdemes-e kitérnem. Nem tettem.
Zánkán megint rákezdett az eső. Nekem pont jókor, 5 km-enként eddig pihentem, de kellett is.
Szepezd, b...ná meg, aki kitalákta, hogy a Virlusz útra rákeljen menni. Kopjafa, Hősök kútja, Pogány kő. Ne veszőzetek meg, ha nem jól azonosítottam, de a fehérmárvány kút igazán szép, a faragása pedig a lehető legtalálóbb. A régi tőkéből új, termő hajtás fakad, bár a való életben is így lenne.

Révfülöp. Kikötő, Rózsakert és a kemping. Közben megérkezett Asterix, közös sátorállítás a szélben, tojás csere, és egy kis duma. Miután elment én még elindúltan a Fülöp-hegyi kilátóra. Odafelé bőszen szitkozódtam, de amikor a kilátó alatt egy bezárt büfét is találtam minden haragom elszált. Ha van/volt olyan barom, aki ide az árút felcíheli, akkor az én erőfeszítésem semi. A kilátóról gyönyörű panoráma nyilik a Balatonra, érdemes volt felmászak odáig. Még állomba is ez a gondolat ringatott.

Első 3 nap egyben :$

Az úton hol jobban, hol kevésbé, de végig esett, nem is lett volna igaz, ha nem így történik. Sőt, autónk megint vacakol, én már azt gondolom csak a Szolnoki levegő tetszik neki. Minden esetre megérkeztünk, elfoglaltuk a szállást, ami az ára kivételével igazán retro. Kipakolás után egy kis terepszemle, majd irány a part. Szabad-strand, nekem ilyen téren nincs nagy igényem, így tökéletes, a víz adott, építettek lépcsőt, a parton vannak fák és jó a fű. Két merész Lovagom nem is hagyta ki a lehetőséget, tanúbizonyságot tettek elszántságukról és megmutatták milyen friss a víz, persze a csupasz fenekes képet meg én nem hagyhattam ki. Az első nap izgalmainak lecsengéséhez nagyban hozzájárult a korai vacsora, melyet szülinapi köszöntéssel is egybekötöttünk. Majd egy kis biliárd, csocsó, iddogálás, csakis a rend kedvéért. ;) Nem is kellett senkit altatni. Persze reggel nyomottabbá nyomibb arcok sorakoztak a klotyó előtt. Kis és nagyobb dolgaink, valamint a reggeli után ébresztőnek Tihanyt választottuk, nem kis okkal, hiszen a biciklim már a postán várt rám (1-2 nyolcassal gazdagabban). A koránkelés előnyere végre egyszer az apátságot is sikerült úgy körbejárni, hogy nem kellett másokat kerülgetni, vagy a csoportképben utólag idegeneket felfedezni. Hátránya, hogy hiába vártuk meg a 10 órás nyitást a magyar szolgáltatói szelemnek megfelelően fagyi helyett beszólást kaptunk. A tihanyi visszhang érdekes válaszai után viszont tőlünk visszhangzott a strand. Rövid pancsolásunknak a romló idő vetett véget, de szerencsére annyira nem romlott el, hogy a kíváncsibbakkal ne tegyünk egy kitérőt Monoszlóra hegyestűhöz. Engem lenyűgöznek az ilyen helyek, natúr, csupasz kőfal, de az az erő ami létrehozta akaratlanul is gyönyörűt alkotott. A napot megint csak vacsorával bolondított szülinapi köszöntés koronázta. Azért erre a vacsorára érdemes nem törődnöm nagyujjam zsibbadásával és kicsit még magasztalnom mind az étterem tulajdonosát, mind az alkalmazottakat. Balatonakali, Fék étterem, már a külső terasz is hangulatos volt, de belépve rögtön tudtuk fontosak vagyunk. Öröm volt itt vacsorázni, és még magáról az étekről nem is írtam. Sokat nem is fogok, menjetek és kóstoljátok meg magatok, de ajánlom figyelmetekbe a 75-ös és a 79-es kínálatot. Nem fogtok csalódni. Szombat reggel a gyors összepakolással indult, majd hosszas latolgatás után úgy döntöttünk bármilyen is az idő csak legalább a Munkácsy kiállítás nézzük meg. Keszthelyig elcammogtunk és szerencsére ez a nap sem maradt gyönyör nélkül. Bár életmű-kiállításnak van hirdetve, és én kis naiv vártam is, hogy na akkor most mindent egy helyen akcióban tobzódhassak, azért nem volt ez olyan teljes és nem is csak a trilógia hiányzott. Ugyan kicsit csalódottan, de kíváncsian léptem a termekbe, ahol a sok már ismert festmény mellett kárpótolt a jó pár magángyűjteményből bemutatott kép. Szép végszó volt, hogy lezárja a családos/rend találkozót. A kempingben még búcsúzkodtunk és ki-ki indult a dolgára. Én maradtam.

Az indulás

Minden évben ugyanebben az időben megyünk szabira és szerencsére eddig meg nyaralni is eljutottunk. Általában célunk a Balaton, ám ebben nincs semmi, ami miatt panaszkodnom kellene. Itt a nekünk már nagy víz, körös-körül pedig hegyek, rengeteg érdekes, szép hely, szervezett és magától adódó lehetőségekkel, megtalálja gyerek és felnőtt is a maga kikapcsolódására valót. De, visszatérek az elejére, maradok még a szokásainknál. A helyen és időn kívül fix, hogy barátokkal megyünk, 10-nél, de legtöbbször 20-nál is többen, kibérelünk egy házat és élünk, mint Marci Hevesen. Az időtől függően van hogy szinte minden nap a strandon vagyunk, de egy-egy kirándulás mindég belefér. Nagyon szeretem a közös reggeliket, az esti társast, a már majdnem kommunában élést, Lajos főztjét, a vízibombát, a közösség mozgató erejét. Nagyon élvezem ezeket a heteket, annak ellenére is hogy hulla fáradtan megyek és az indulás előtti napon igencsak gyilkos kedvemben vagyok. Betudható ez annak, hogy apa szerint: megkereste a rávalót, átnézte a kocsit legyen elég enyi, ami meg neki kell majd indulás előtt 5 perc alatt berakja. Gyerkőcnek sorolhatom mit tegyen be, bőszen válaszolgat is hogy betette, de csak a TV előtt ülve izgul, hogy mindjárt nyaralunk és vajon milyen lesz a szobánk, melyik strandra megyünk. Szóval, rám marad a bevásárlás, mosás, vasalás bepakolás, takarítás, háziállatok lerendezése, kulcs átadás, sütés, meg ami még közben adódik. Ja, és még indulás előtt kellene legalább 2 óra, hogy ne legyek ott szőrös, ahol nem akarok, de ahol igen az kinézzen valahogy, és miután mindenki körmét rendbe tettem az enyémekre is lakk kerüljön. A végére marad a majd a nyaralás alatt pihenek címszóvali alvásmegvonás, és odalenn lesz idő cicomázkodni csak minden más meglegyen és induljunk el időben. Szerencsére mindezek már mögöttem vannak és lenn vagyunk Fövenyesen. Az idén több okból kicsit másként nyaralunk. Először is, kevesebb a pénz, aztán Adri táborba is megy, és én egy hétvégét a Lovagokra szántam. Aztán kiderült, hogy ez a hétvége pont a tábor előtti és így lesz egy szabad hetem, körbebiciklizhetem a Balatont. Így lett a 7-10 nap helyett 4 a családi-lovagos nyaralás, Adrit majd apja indítja útra, és én kapom az ívet rendesen. De, most igenis önzök. Ám térjek a tárgyra, Balaton, 3. napja Balaton. Az otthoni dolgokat megcsináltam, már ki is aludtam magam, így hajnali 4-kor telefonról nekikezdtem blogolni és ha befejeztem még a manikűrt/pedikűrt is megejtem. Az idő olyan amilyen, csak még 1 hetet maradjon ilyen, nem is felejtem el minden reggel és este megköszönni, kérni. Ami a Magyar valóságot illeti: a kempingben nem azt a szobát kaptuk, amit lefoglaltunk, így majd 100-ért nincs külön zuhanyzónk, meleg vizünk és este kiderült a közös helységben világítás se. Tavaly óta tönkrement a ping-pong asztal és a bojler, a vezetékben meg kóbor áram kering, de fizessünk szépen. Folyt. köv.

Palóc nap

Hosszas készülődés után indultunk, ráadásul sírás-rívással, de végre egy nap amikor nem kellett sietni.
A parkolást megejtve, többszöri helymeghatározás után sikeresen egymásra találtunk, majd eltöltöttük egy szép napot Parádfürdőn. Mivel gyerekek is voltak velünk az árusokkal kezdtünk. Nagy meglepetésemre, egy kínai bóvlis sem volt, csupa-csupa szépség után áhítozhattunk. Volt ott bármiféle természetes anyagból minden, ami csak kellhet, meg persze olyan is, ami kevésbé. A sorok között sétálva, érdekes eseteket hallgatva betekintést kaptunk az íjászok világába, de voltak állattenyésztők, vadászegyesületek, kézművesek, akik mind szívesen mesélték történeteiket, mutatták be munkáikat, kóstoltatták ételeiket, italaikat. A kisszinpadon állathang utánzó verseny is zajlott, némelyik nevező már majdnem jobb volt, min a Dumaszínpad. De, legjobban az őket megelőző hastáncosnők tetszettek (kedvet is kaptam). Időben pont jól követték egymást az események, riszás mustra után szarvasbőgés. :)  Lánykáimra felkerültek a csili-vili tetkók és jöhetett az ebéd. Katlanban, bográcsban, kemencében, parázson vadas, és tájjellegű étkek sültek-főttek. Én babos-káposztát, macok-ot, és friss baracklekváros fánkot választottam, csevicével, mert ahogy a régi bölcselet mondja: sovány asszonynak még a lelke is szúr. A finom ebéd mellett nem kevés szó is esett, így éppen csak befejeztük a felvonulásra. A menet igen rövidre sikeredett, minden évben egyre rövidebbre. Ahogy a felvonulók korát néztem, rájöttem, nem tart már sokáig, hogy kihaljon az a nemzedék, akik még őrzik a hagyományokat és kedvtelésből, nem kis fáradtság árán adnak ízelítőt a régmúltból. Mi egy szál semmiben a melegről panaszkodtunk, ők harisnyában, alsószoknyák garmadában, kendőben, sokan póthajjal a fejükön ropták a táncot. Hazafelé még csoportképhez beálltunk a köszöntő bálák közé és elégedetten gondolva a mai napra, kis kerülővel hazafelé vettük az irányt.

Várakozás

2 hét és kipróbálom magam.
10 km.-nél eddig nem nagyon bicikliztem többet, lehet egy hónapban sem, nem egy nap, de most ez is kevés lessz. Ennek ellenére készülök, gondolatban megcsináltam, tehát menni fog.
Várom. Nagyon várom.
2 dologtól tartok csupán: műanyag nadrágban izzadni 5 napig és éjszaka sötétben sátorban egyedül aludni.
Persze nekem is beugrott egy csomó rém történet miközben az utat terveztem: kirabolhatnak, belefúlhatok a Balatonba, vagy elgázol egy autó, beázik a sátor, vendégem akad.
De, mennyi esély van ezekre?
A saját lakásomban is kirabolhatnak. Egy kanál levesbe is belefulladhatok. Autók erre felé is járnak. A beázás már más eset, de ha csak ennyi, ami tuti, akkor had jöjjön. Vendég? Erősen kétlem, bár vonzom a szex mániásakat. Kiknek szerintem a szájuk nagy, és nem a magabiztossága, tehetsége. Az első mondatra sarokba vonulnak, én meg ne várják hogy kihozzam onnan. Szóval, 1:1 felállásban nem hiszem, hogy bárki betalálna.
Ám, ilyesmire nem gondolok. Helyette gondolok a zuhanyzás körülményességére, az esetleges szélben sátor állításra, a felszerelés minimalizálására, a fájó lábamra, a melegre, a leégésre, a 100* eltévedésre és arra mennyire várom. Még ezeket is.

Isrteni gondviselés

Itt a kukorica szezon, már az ára is mondhatni elfogadható, de  azért még dőzsölni drága, így én mentem ki a piacra vásárolni. Alaposan szét is néztem, görög és sárga dinnyét is keresve. Szerencsésen rátaláltam a nénikére akitől évek óta vásárolok, most is szép, egészséges csöveket árult, vásároltam is (azóta már meg is kóstoltam). Majd elmentem sárgadinnyét keresni, de még az ananászos nem érik, a pultokon is csak narancsos húsút találtam, abból is óriásiakat. Olyanra meg nem érdemes költeni, hát feladtam, indultam hazafelé. A piac előtt érkeztemkor is kéregetett egy nénike, de apró híján az adakozást vásárlás utánra hagytam. Nem is feledkeztem meg róla. Szerencsémre.
Én aki a lakáson kívül notóriusan mindig elrakom a dolgaimat, nehogy valamit elhagyjak, a pénztárcám a kofánál hagytam. Még csak nem is olyan helyen, hogy ő lássa, hanem a pult előtt, kicsit már alatta a krumplik tetején, és közben egyszer még meg is kerültem a piacot. Kicsit lettem csak ideges. Amikor éppen kijövünk a fizetésből, ilyen felelőtlenül viselkedem. A százasokkal ugyan még lehetek bőkezű, de az ezreseket bizony számolni kell, és fizetés után sok volt abban a tárcában, ahhoz, hogy ne kapjam rögtön hónom alá a lábam. Isteni szerencse, hogy  senki nem vitte el, pedig már mikor ráfordultam a sorra, melyiknek végén a stand volt láttam, hogy ott van, majdnem nyitva, a krumplik tetején. Meg még nem nyugodtam, szemem sem vettem le róla, de hálát adtam, hogy nem lett rossz vége ennek a kukoricázásnak.