Az utolsó nap

Végre ma megint nem kellett munkába menni. Nem mintha így unatkoztam volna, de hogy nem órára kellett keljek már sokkal jobb volt. Terveim között sokminden szerepelt erre a napra is, szerencsére a nagyjával sikerült végezek. Holnapra már csak (vagyis már holnap van, tehát reggelre) portörlés, locsolás, sütés maradt, na meg a buli előkészületei. Úgy terveztem 11 körül Pécelen leszünk, ez már most látom csúszni fog, de ott leszünk. Még nem tudom mit süssek a rétes mellé, de mindjárt megálmodom. A lényeg, szomszédasszony barátjának felhajtva az öltöny, ugyan csak nadrágról volt szó, mire ideért azonban a zakónak is megnyúlt az úja. Ha itthol vagyok nemet mondtam volna, de így, mérgelődve, hogy a saját ruhám helyett máséval bajlódom megcsináltam azt is. Pedig, a vadi-új lehet előbb meglett volna, mint átalakítani egy meglévőt. Ráadásul, miért ne élre vasalt hajtókás nadrág lett volna, meg éppen csak hosszabb új. A keményítés mér nem ért odáig, és a gombház az is csak félig. Mindegy, kész van, és azért én sem leszek meztelen.

Valami szép is

A Pilisi utamon szerzett bogárnak új lakást kellett keresni. Nem akartam odahaza elkocsikázni egy ládához, és csak ott hagyni, szerettem volna kicsit erdőben lenni, minden olyan szép havas, és úgy is mentünk Parádra, kerestem hát arrafelé egy jó kis com-os ládát.  Azt tudtam, hogy apukám benne van a nézelődésben, de a többieknek nem akartam nagyon játszani az idegeivel, ezért sok mindent figyelembe kellett vennem (szüleim 60 felett vannak, nem gyalogolnak, mindenük fáj, szeretik a meleget), de szerencsére ráleltem a Csiklósd kútra. Ugyan van egy behajtani tilos tábla, de ez aput nem zavarja, így ide végig fel lehetett menni kocsival, sok időt sem vesz igénybe és még finom friss vizet is vehettünk, nem beszélve róla, hogy anyu kicsit nosztalgiázhat közben. Nem bíztak a térképben és az én leírásomban, fél Parádot körbekérdezték merre is kell menni, mire odaértünk már minden bokorról volt leírásunk, minden hóbuckát név szerint bemutattak, így GPS sem kellett a célba éréshez, igaz kicsit megtévesztő volt, a kút mérete. A Sándor réti kutak után szintén ház méretűt vártam, de legalább emberest, mikor elmentünk mellette is azt gondoltam ez csak a makett lesz, menjünk még kicsit. De, ki a fene készítene makettet? Visszafordultunk és tényleg olyan volt mint  a képeken, csak térdnél véget ért. A család vizet töltött, én pedig kerestem újból erdőben fát. Hamar meglett. A dobozba ajándék nem fért, de a bogarat beletettem. (Hazaérve, már több mint 1órája bajlódom az új rejtek bejelentésével, de nyilván majd reggel, frissen fog sikerülni.)

Több mint 1 hónapja jártak ott előttem utoljára, remélem nem fog egy helyben fagyoskodni ennyi ideig, és hamar új futárra lel. Készítettem pár képet, és indultunk vissza. Az elágazásnál anyu felvetette, ha már itt vagyunk menjünk el az Ilona vízeséshez is, itt van nem mesze. Ugyan hátul ó-gattak, de nem egyhamar járunk erre még egyszer, hát mentünk, ameddig lehetett szintén kocsival. Aztán akinek volt a legnagyobb szája (anyu), Ő nem jött fel, de mi nagyon szép élménnyel gazdagodtunk. A patak mederből is szép az erdő, de maga a vízesés gyönyörű. A fal teli jégcsapokkal, mese szép. Otthol nem gondoltam, hogy ennyire szerencsés leszek, és csak egy láda leírást nyomtattam ki, de volt nett, gyorsan felnéztem az oldalra, sajnálatomra az itteni láda megszűnt, pedig úgy megkerestem volna azt is.

Sebaj, szusszantunk egyet az egyik kidőlt fán, készítettünk pár képet, kerülgettük az agyon csombékosodott Hógolyót, Trisztánnal törtünk pár jégcsapot, és elindultunk visszafelé. Apukám szinte mindig papucsban van, most is abban jött, partnak fel nem is volt gond, de lefelé négyszer vágódott el, szerencsére nem esett baja, és ő is viccesre vette, én meg majd bepisiltem a nevetéstől, ebben a kicsit más dimenzióban.

Karácsony van, volt, ...

A szeretet ünnepe, de mire odáig érünk, inkább ne lenne.
Én biztos vagyok benne, hogy túllihegem, és a probléma java része abból adódik, hogy a lihegés mértékének megfelelően sokat is várok. Legalábbis másnak sok. Pedig csak annyi lenne, hogy a készülődésből mindenki vegye ki a részét, és aztán ne az alvásról szóljon a nap hátralévő része. Talán ezeken a napokon az elfogadás, megértés, együtt örülés beleférhetne a programba, de ahol napi szinten nem gyakorolják igen nehezen megy. Úgy gondolom az ajándékozás nem annyi, hogy megveszem, és a kezébe adom, persze nem is itt kezdődik, és a karácsony sem csak ez az egy motívum.  Na mindegy, ne menjünk inkább bele. A mosti úgy is kicsit könnyedebben ment, még a fa befaragása sem vezetett a szentek előéletének felemlegetéséhez, egyszerűen csak a húsvágó bárdot kellett elővenni (a balta ugyan miért lett volna otthol), és már állt is a fa, mint a cövek, várhattuk Jézuskát. Szóval, szépen, komótosan a felkészülés formális része sikeredett, és a lelkibe se rondítottunk nagyon bele. Egy gazdasági házasságban szeretetet dehogy várok, odavetett ajándékot sem, de azt igen, hogy ami/aki miatt fenntartjuk a látszatot neki legalább igazi legyen, együtt, boldogan. Egyszer biztos megtanuljuk ezt is, csak nehogy késő legyen, mert így értelme sincs, és nem is olyan könnyű.
De, végre vége. Túléltük. Megvolt az ajándékozás, a fa áll, teli a hűtő, körbejártuk a családot, nemsokára minden megy mint előtte. Szeretet meg majd egyszer, egy másik dimenzióban.

Betegnek lenni, a másik oldalról

Úgy volt a hetet végig dolgozom, de feladtam a harcot szerdán. Délben már kivoltam, és ugyan furdalt, hogy másnak keresztbe teszek, de kúrva szarul éreztem magam. Pedig, akkor még csak a torkom, meg a környéke fájt, bejelentettem itthon maradok, és majd csak a megbeszélt szerdai napon megyek 2 napra aztán szabi 9.-ig. Itthol sok lett volna még  a munka, de mint  lassított felvétel haladtam, rossz volt nézni is, ha egyáltalán rá vettem magam valamire. Igaz nem is azért voltam itthol, de mégsem olyan egyszerű az a nyugton maradás, még ha tudom is nem lesz jó vége. Az orvos csak délután rendelt, de szerencsés szakmai ártalom, hogy van itthol minden, amivel elkezdhetem a kezelést, csak a pótláshoz kell dr, meg a tp-hez.  Tőle még elmentem a Corába, ahol nagy nehezen, sűrű ásítozás közepette vettem volna 1 pólót Hógolyónak (amit nem engedtek annál a kaszánál kifizetni, amelyiknél sorban álltam fél órát), majd odahaza még gyertyaöntést terveztem a szomszédasszonnyal. Mindehhez neki is fogtunk, de leginkább csak útmutatásokkal segítettem az előrehaladást, aktívan legfeljebb a kígyóbűvölés utáni fél órában. Szerencsére addigra végeztük is, és lefekhettem végre. Még csak délután 6 óra volt, mégis nagyon húzott az ágy. Reggel aztán (9 óra) még betegebben ébredtem. A koplalás ellenére gyomrom sem volt az igazi, a hátam is fájt már, de a derekam annál jobban. Nem csoda, hogy nem alszom 5 óránál többet. Megháromszoroztam a dózist, derekam szépen le is merevedett. Nem mintha nem lett volna eddig elég bajom. Reggeli első teendőmnél rögvest eszembe is jutott egyik kolléganőm mondása "Isten jól teremtette meg az embert, mindenki keze elér a fenekéig, nehogy már majd én töröljem ki", az enyém bizony nem akart odáig elérni. A zoknival is meggyűlt a bajom. Mindehhez már pénteket írtunk, még nem takarítottam, nem vasaltam, a gyertyákkal is van teendő, a mézeskalácsok sincsenek becsomagolva, nem beszélve a többi ajándékról, meg az egyéb apróságokról, amiken karácsony előtt bizony illik átesni. Tudtam már, idén mazochizmusom más formában kell kiéljem, nem lesz egy nap alatt összes ablak megpucol, meg nagytakarítás, éjszakai csili-vili csomagolással, csak, szépen, fájdalmasan, koplalva a legszükségesebbek. A leveshez valót is hiába vettem meg, inkább Márti nénitől hoztunk ebédet, amiből ugyan nem ettem, de legalább lett volna mit. Estére elegem lett a nagykönyvből, pálinka kell a gyomromnak, attól már csak jobban lehetek. Ugyan egy kis takarításon kívül csak a csomagolás lett (igen nagy vonalakban) készen, de legalább kicsit jobban éreztem magam mire lefekhettem, kihagyva minden netes élvezkedést. Megint  sikerült jócskán belehúznom az alvásba, és reggel nem  a legjobb kedvvel ébredtem, de legalább az emésztésem nem vetet gátat a boldog karácsonynak, mehettem a családdal én is. Erről viszont már nem ma fogok írni.

Folyt. köv.

A dobozban egy bogár volt.

Nincs nekem olyan nagy ládász múltam, de figyelem a bogarakat (kivétel ezt). Van amiről már tudom is hová vinném, csak el kellene kapjam. Erre viszont nem számítottam, de jobban örültem neki, mint majom a farkának. Dehogy hagytam én ott. Majd holnap szépen utána járok mit is kell vele tennem, és gondját viselem. Visszatérve a kúthoz készítettem még pár képet, ittam néhány korty vizet (finom volt), jobb híján a kezemből (Így jár aki a felhívás ellenére sem visz magával üveget.) és indultam gyorsan visszafelé, hogy fél óra alatt a véső célom is elérjem.

Dobogókőn már esett a hó. Minden majdnem fehér. Annyira megnyugtató, gyönyörű, tiszta, puha, bensőséges. Imádom. Eddig is tudtam, hogy jó helyen vagyok, de hogy még hó is volt, kielégültem. Minden várakozásom, kíváncsiságom feledtette, lehiggadtam, ennyi nekem elég lett volna egy napra. Ha nem lettem volna elígérkezve, még ha idegennek is, lehet nem mentem volna tovább, de fülig érő szájjal folytattam utam, amiből már csak pár km. hiányzott. A Zsindelyesben kandallótűz, meleg, kellemes hangulat fogadott. Koppány még nem volt ott, de Pétert nem lehetett eltéveszteni, otthon éreztem magam (bár nálam semmiképp nem kerülne egy bögre tea 300 ft.-ba). Hamar megérkeztek Koppányék is, együtt az adventi koszorúk mellett beszélgetve vártuk a sötétedést. Péter blogját olvasva volt elképzelésem róla mire jöttem, kicsit idegenkedtem, de kíváncsi voltam. Nem írom le azt, valójában mit takar ez a szer, ott a link, mindenki megtudhatja első kézből, de azt igen, hogy bármi is lenne ez, a fényre szükségünk van. Akár belülről jön, akár kívülről. Nekem a fény a szabadságot, életet jelképezi, amit várok, de félek is tőle.
Befogadnám, csak jó helyre kerül-e?
Tudnék-e vele mit kezdeni?
Ha nem, mi értelme ennek?
Ott lenni, de csak félig-meddig? Na nem. Igaziból. Megpróbálva egészen.
Hó, tűz, dobszó, halk férfi énekhang. Mire a tűz majdnem leégett átadtam magam a ritmusnak. Én nem láttam gömböt. Meleg, piros-narancsos felhőszerű valamit "láttam", de inkább magamban éreztem, bennem nőt.

Zsája, zsája, barlang mélye. Bába, bába hívó hangja. Szelek szárnyán szól harangja...

Ma sem tudom min  voltam, de nem akarózott visszainduljak, odabenn még beszélgettünk, de egyszer mindennek vége szakad.

Hazafelé telefonom megmutatta, hogy mégis Ő az úr. Pomázon álltam fél órát, mire életet leheltem belé, de 11 körül már itthon voltam.
Steff, Te hiányoztál.

Csak gyorsan pár szó....

Nagyon nem akarózott összejönni ez a nap. Lányom szombati fellépéséről kiderült vasárnap lesz, mennem kellene, pénteken már kapart a torkom, szombaton egész nap esett az eső, és a tank is üres. A család orrol, de annyira menni akartam, kimozdulni, erőt gyűjteni a boldog karácsonyra. Mint szoktam szombaton mindent elrendeztem: kitakarítottam, megfőztem, Hógolyót is megfürdettem, mindenhol vizes ruhák száradnak, a sörkifli után kisült a mézeskalács is, a javát mintázni is sikerült, bepakoltam, alaposan áttanulmányoztam a térképeket, manikűrözni is sikeredett (hajnal 1-kor). 5 óránál máskor sem alszom többet, annyi meg most is megvolt, reggel csak indulni kellett. Szerettem volna 9-re az Ázsia centerben lenni, amiből 11 lett, ugyan nem a kabátért visszaforduláson múlott, de azzal is megspékeltem kicsit, mert hát télen ugyan miért a kabát lenne a legfontosabb, az otthon maradt. Innentől azonban minden ment simán, mint általában, amikor valamiért vissza kell forduljak. Nem tudom, én találom-e ki jól mikor kell menni, vagy valaki besegít, de gyönyörű idő volt, pont kirándulni való. A napot úgy szerveztem, hogy tudjak bevásárolni, legyen egy kis idő ládázni, és odaérjek 4-re Dobogókőre a Zsindelyesbe Fényt várni.
A vásárlásban nincs semmi extra, karácsony jön, be kell szerezni az ajándékokat. Sokmindent felírtam, a fontosabbjai meg is vannak, de nem fogok unatkozni a következő héten sem.
Harmadszor jártam a pilisben. Az előző két kirándulás is nagyon tetszett, és annak ellenére, hogy a célul kitűzött 4 láda egyikét sem találtam meg mindet teljesnek mondom. Csak, böki a csőröm ez az ügyetlenség. Úgy gondoltam odafelé menet Pilisszentkereszten a Mária kápolnához, meg a Kolostor romokhoz megint betérek, és ha az ég a ..., akkor is meglesznek azok a ládák. A késés miatt az elhatározást kicsit módosítottam és egy új ládát mentem felkutatni, a Szent kútnál elhelyezettet. Ez pont útba esett, nem kellett miatta kitérőt tenni, csak megállni az út szélén, és sétálni kicsit, amire még volt 1 órám, tehát ésszerűen belefértem a napirendbe. A túra nem volt több 1 km.-nél, és végre felavathattam az új cipőmet. Nagyon vigyáztam ám rá, nehogy rögtön saras legyen. Szóval könnyű túra volt, semmi elágazás, minimális emelkedő a gyönyörű erdőben, és a kút fölött az út képzeletbeli folytatásában egy kidőlt fa alatt a láda. Még a kútnál elolvastam újra a leírást, megtalálásokat, megnéztem a képeket, had legyen könnyebb dolgom, és mintha a telefonom is engedelmesebb lett volna. Egy kis szuszogás után irány felfelé, kidőlt fa azért volt pár, de végre megvan az első Pilisi ládám, szerencsével jártam. De, amikor kinyitottam a dobozt ....


Éjfél van. Folyt. köv. és képek holnap.

Vége a Mikulásnak.

Ma behoztam a dobozt.
Meglepetésemre szerda után még sokan voltak keresni. Lehetett volna annyi eszem, hogy pénteken, vagy szombaton még kimegyek megnézni, ha kell feltölteni, de még az POI-k adatbázisánál is elfelejtettem ránézni. A gyenge kezdet után nem számítottam erre az élénkülésre. Pedig itthon maradt még csomag, ami ha gazdát talál sem lett volna rossz helyen. Legközelebb gondosabbnak kell lennem, hogy senkinek ne kelljen csalódottan, üres kézzel haza kullogni.

Erekjéimet eltettem, viszlát jövőre.

Olyan szép napos az idő, tekerni kellett volna

Helyette házimunka, készülődés, szombat este munkahelyi évzáróbuli, vasárnapra további házimunka, és a karácsonyi mézeskalácsok készítése. Mindeközben Adri sem volt itthol, tehát igazán mehettem volna, és most nem ülnék itt ilyen kedvetlenül, álmosan. Pedig, este még Netti is beszaladt, de nem rajta múlott.

Jó érzés ismeretlenül adni

Tegnap szerettem volna leellenőrizni a Mikulás csomagomat, de majdnem elindultunk vásárolni, így mára maradt.
Ma egész nap fújt a szél, jól szárította a nedves földet, ez azon az agyagos területen igen szerencsés dolog. Nem is lettem nyakig sáros. Kíváncsian igyekeztem a rejtek felé, féltem, esetleg nem lesz ott,  hogy egy kóbor kutya, vagy hajléktalan elbánt vele, esetleg valaki kifosztotta és netán aki kereste volna sem találta. Megkönnyebbülésemre nem így történt. A vödör eddig állta a sarat, már csak a tartalma volt kérdéses. A 6 gyerek, 3 női, és 3 férfi csomagból 5-t vittek el, egyel a Tévelygő-nél találkoztam, de kik járhattak itt, amikor a geocaching.hu-n csak a Gördögök jelentkeztek be. Előbb gyorsan pótoltam a hiányt, nehogy olvasgatás közben megfeledkezzek róla, aztán kíváncsiságomnak engedve a logbook-ért nyúltam.
Három csapat lelte meg a helyet. Lehet már többen nem is keresnék, de még hétfőig kinn hagyom.

Mikulás keresés

Vasárnap reggel minden készen várt az indulásra, kivétel a piskóta tekercs. Ha sietek biztosan odaég, de ezt nem engedhettem meg magamnak, így mindent félretéve igyekeztem csak a sütésre figyelni, amit most kivételesen sikerült is megvalósítanom. Indulhattunk. Először rejteni, majd nyakig sarasan keresni.

Megérkezve a Nefag telepre még volt egy kis időnk az indulásig, ezért előbb sétára indultunk a vadasparkba. Miután minden lakót meglátogattunk, és a magunkkal vitt csemegét is szétosztogattuk kezdődhetett a verseny.

Régóta vártam ezt a "programot". Még sosem voltam tájékozódási versenyen, nézőként sem (ha egyáltalán ott vannak nézők). Úgy gondoltam ez nem egy országos rendezvény lesz, így mertem kipróbálni rajta magam. Kipróbálni? Nem jó szó, nem gondoltam próbatételnek, hanem egy kis kikapcsolódásnak a természetben, amikor nem csak sétálgatni kell, hanem kicsit versengeni is. Tudtam családi rendezvény lesz, és reméltem gyermekem is jól fogja érezni magát, de nem gondoltam, hogy a kategóriánkban csak mi indulunk. Utólag gondoltam ebbe bele, és jöttem rá, hogy csak nekem külön lukasztókat raktak ki. Persze mondta Imre, hogy jelentkezett még másik 3 család is, de az éjszakai esőzés, meg kitudja mi miatt mégsem jöttek, de ez akkor sem változtat a dolgon, miattam fáradoztak. Nem véletlen feledkezem meg a többesszámról, ha én nem lettem volna annyira rajta gyermekem egy szóval sem mondta volna, hogy menjünk, én voltam, aki talán még erőltette is.  Mindezt nem bánom, nagyon jól éreztem magam. Gyermekem nem annyira, de nem tudok mit tenni azzal, aki egy játszótér, és egy vadaspark mellett, másik 6 gyerek társaságában, azt mondja unatkozik, ráadásul még a kutyája is vele van. Na hagyjuk, lányom egynémely viselkedésére inkább nem mondok semmit.
Szóval a verseny. Családi GPS kategóriában indultunk. 10 lukasztó volt kitéve, damillal mikor mire, 8-at kellett volna megkeresni 90 perc alatt. A koordináták bepötyögése és az útvonal nagybani megtervezése után neki is vágtunk az útnak. Rögtön ellentétes irányban, mint kellett volna. A start-tól keletre 3 pont volt, nyugatra  7, miért ne a kevesebbel akartuk volna kezdeni.
Gyorsan tervet módosítottunk és elindultunk a gödör felé, ami első ránézésre az úttól 2-3 méterre kellett volna legyen, aztán már 10, és minél közelebb kerültünk volna távolodott egyre jobban a gépem szerint. Jó 20 perces kitérő után, lukak nélkül indultunk a következő ponthoz, ami térképünkön betonalap néven szerepelt.  Az betonkocka meglett hamar, de hol az az átkozott damil? Ott volt. Gyakorlatlan szemünknek kellett legalább 5 perc mire észrevettük.
Mehetünk a nyírfához. Hátra arc. Erdőben vagyunk. Mégpedig nagyrészt tölgy erdőben. Ha szerencsénk van a kullancsok már alszanak, és a nyírfa fehér törzsét észrevesszük. De, nem az útról. Onnan őzet láttunk, szemeztünk is vele pár pillanatig. Ő vesztett, és szégyenlősen elbaktatott. Én utána, be a susnyásba. Mit ne mondjak, több rózsainda volt ott, mint nyírfa. Azt már feladtam, hogy telefonom majd pontosan oda visz ahol lennem kellene, de nincs köd, levelek sem, a fák között jól lehet látni, észre kell vegyem azt a fehér törzset (már ha jól emlékszem a nyírfára) legalább 15 méteres körben.  Találtam is egyet, de azon bíz nem volt damil. Tettem még egy kört, de már csak fél óránk volt, többet nem vesztegethettem erre a pontra.
Az úton továbbhaladva közeli pont a rókaluk volt. Na szép. Rókaluk? Ezt eleve kihagyjuk. Nem mintha félnék a rókáktól, különben is mire én odaérek, ő tuti eliszkol. De, az a földben egy üreg, amit vagy észreveszek az avar alatt, vagy nem. Jelen esetben a nemnek van nagyobb esélye.
4ágúfa. Ide került elrejtésre a Gördögök Geocaching-os Mikulás csomagja, ezt nem szabad kihagyni. Ez nem lesz nagyon elrejtve. Újabb 10 percet keresgéltünk az erdőben egy fát. Sejthető milyen eredménnyel.
Még van kb. 20 percünk, és ezen az oldalon 3 pont. Menjünk szépen sorban. Pad. Kétszer kerültem meg a nyársaló helyeket, a telefonom mégis mindig máshová tette a célt, végül a tapasztalásra alapozva mindet végigtapogattam. Végre lett 3 találatunk.
Kerítéssarok. Na, ehhez nem kel GPS. 4 luk.
Idő vége, menjek még a póznához? Nem mentem.  Adri már a sarokhoz sem jött el, ideje nekem is utána menni.

A célban Mikulás várt ránk.No meg meleg tea, és zsíros kenyér. Jól esett átázottan, fáradtan leülni  tűz mellé.

Megbeszéltük hogyan tetszett a verseny, mennyire boldogultam a telefonnal, és merre jártam, miért úgy gondoltam jónak, ahogyan csináltam. Szóval, nagyon jó volt. Nem csak ott voltam, úgy érzem számítottam. 

A végén kaptam egy kölcsön gépet is, amivel visszamentem még egyszer megkeresni és begyűjteni a lukasztókat. Persze nem egyedül, ha már nálam volt, kísérőt is választottam, had tanuljak kicsit. Teljesen más volt azzal  a géppel keresni, sokkal simább, és pontosabb. Először a Miku csomagért mentünk. Pontosan oda vezetett. Tudom ez így nagyon egyszerű, de sziklák között pl. igenis előnyös választás, hogy sarkítsam a helyzetet. Következő célunk a rókalyuk volt, simán odataláltunk, pedig másik programot használva mentünk. Megkerestük a nyírfát is, ez engem nagyon izgatott. Ha csak 1 pontot kereshettem volna meg, ezt választom. Annyi időt elvesztegettem erre, de nem lett meg, ráadásul találtam is egy fát, hát most már tudni akartam hol az a másik fa. A lábam elé nem is néztem, csak mentem amerre a jel mutatta? Vajon hová vezetett? Pont ahhoz a fához, amit megtaláltam először is, de ott most sem találtunk lukasztót. Az egy másik nyírfánál volt, pár méterrel arrébb. Tehát meg lett volna az 5 luk, sőt lett volna időm a 6.-ra is, ha... De, mindegy, nem csak ezen múlott a találat, és minden ponttól függetlenül jól éreztem magam. 

Itthon megfürdettem Hógolyót, kifésültem az agyon csomósodott szőrét, és szomorúan gondoltam a holnapi hétfőre. 

Megkezdődött a karácsonyi koncert sorozat az iskolánkban is. Elsőnek kedden este a Nagytemplomban énekeltek Takács Nicholasz-szal. Jegyet már nem kaptam, de legalább megtudtam ki is ez a Nikolasz, akit én elsőre az osztálytársuknak gondoltam, és nem értettem, miért olyan nagy dolog Nikóval énekelni, ha minden nap megtehetik órán is. A gyerekek odáig voltak, meg vissza, hogy húúú, meg ha, hát olyan, de olyan fantasztikus volt, és mindenkinek adott autogramot. Még azt is elfelejtették mennyire hideg volt, pedig nagyon az volt. Annyira, hogy szerdán jött is a telefon: anya nem vagyok jól, mikor érsz haza? Egy kis hőemelkedés, nyirokcsomó duzzanat, bágyadtság, de szerencsére megúsztuk vírus fertőzéssel, és két nap szünettel. Ennek örömére csütörtökön összeállítottuk a Mikulás csomagokat, és míg Adri aludt Hógolyónak is varrtam két ruhát, majd a közös filmezés közben a fele vasalni valót kivégeztem, éjjelre már csak a szöveg szerkesztése maradt. Pénteken míg Adri aludt korán kimentem a rejtekemhez és kialakítottam a csomag helyét, hogy majd ha megyünk kitenni ne azzal teljen az idő. Ugyan egy kis levegőzés Adrinak sem ártana meg, de az út, a rejtek kialakítása, meg még a fényképezés, bemérés mind-mind idő, annyit nem kellene a hidegben kinn lennie, pláne, ha véletlen még esni is elkezd az eső. Ami aztán be is teljesült, szerencsére csak éjjel, de így is ragacsos lett minden. Eredetileg a mocsári tölgyekhez akartam kitenni a csomagom, meg is néztem a neten hogyan néz ki egy mocsári tölgy. Ugyan egyik kép sem téli állapotában mutatta a fákat, de gondoltam, ha van ott vagy 5 öreg fa egy csoportban, akkor az avarnak tölgyfalevelekkel kell teli lennie egy aránylag kisebb területen és megfogom én azt találni. Amikor először mentem terepszemlére már esteledett, ennek ellenére jó messzire bementem az ártéren, de tölgyet nem találtam, vagy egyedül volt , kicsi, és nem ismertem fel. Úgy gondoltam, ha e miatt a csomag miatt én most kijövök terepszemlére, itt leszek holnap reggel is rejteket kialakítani, meg majd a hétvégén még egyszer jövök rejteni, aztán egyszer le is ellenőrzöm minden rendben van-e, és még be is kell gyűjtenem 1 hét múlva megy a fene ilyen messzire a sárban, jó lesz az a csomag valahol a híd közelében is. Szóval, péntek reggel előkészítettem mindent, aztán hazamentem és bejelentettem a  rejtést, amihez nagy segítséget kaptam GEONEO-tól, Cactus-tól, a Gördögök-től, és Stef-től, akiknek itt is megköszönöm.
Ha már így begerjedtem gyorsan ki is takarítottam, és felpakolva Adrival hazautaztunk szüleimhez. Otthon megtartottuk az Erzsébet, Ferenc, és Mikulás napokat, rövid időre sikerült Ritával is összefussunk, akivel az esküvő óta nem is találkoztunk, és még a kozmetikust is megjártam, nem is beszélve az újabb manikűrözésről.

A mostani családi hétvége eleve rövidre volt tervezve, de karácsonyig már nem tudunk haza utazni mindenképpen mennünk kellett. Én úgy terveztem szombaton délelőtt majd gyerekestül megkeressük a két mátrai Mikulás csomagot, de mivel vasárnapig nem maradhattunk, a Rózsaszentmárton-i kiesett. Abasár-on is várható volt még egy rejtés, amit nagyon figyeltem, de a koordináták csak dél körül lettek nyilvánosak ezért  hazafelé jövet ejtettük útba. Nagyon féltem, hogy a hegyre majd földút vezet, lányom nem túrázós típus  és gyalog nem fog velem feljönni, de megint szerencsém volt, végig mű úton, autóval mehetünk. És milyen frankón. A nagy ködben nem nagyon láttam hol vagyok, még sokszor a kanyar végét sem, de élveztem a szerpentint, és számoltam az út melletti padokat. Az első pár ládám keresése nem okozott nagy gondot, de  azokat GPS nélkül is megtaláltam volna. Aztán jött a RAM, ahol nem jártam sikerrel, már tudom nem a gép hibájából, de frissítettük a programot, és azóta még nehézkesebb a keresés. Nem akar közelíteni, ha mentem a pontot aztán választom célul lefagy, de menet közben is egyszerűen kikapcsol, egyszerűen nem oké, azonban úgy tudom a Mikulás csomagokat nem rejtik el olyan alaposan, gyerekestül is élvezetes lesz a keresés, és nem feltétlen a nyomógombokról fog szólni. Így is volt. Megtaláltuk.

Nekem még nincs sok találatom, de majd mind egyedi volt, általam el nem gondolt módon dugták el a ládákat, itt is így történt. Köszönöm a rejtést, hogy kicsit lányom is belekóstolhatott (még bízom benne egyszer nagyobb kedvel jön majd velem). A dobozka mellé magam is raktam két névre szóló csomagot. Nem reméltem, hogy összefutok valakivel, de abban bíztam, hogy a két segítőm ide ellátogat, hagytam hát nekik egy kis apróságot.
Hazafelé jövet megmutathattam menyire jól tájékozódom. Eddig Kompolt - Kápolna - Abasár között nem volt probléma. Abasáron úgy emlékszem még nem jártam, de a régi 3-asról csak egy leágazó, nem is volt odajutni gond. Azonban, merre is tovább? Nem feltétlen hiszem el amit a gépem javasol, ez többször is bebizonyosodott nem szerencsés húzás, de mindig van a kocsiban még 1-2 térkép, ha nem 3 is (csak most nem volt), megérkezek hát valamikor. Arra emlékszem, hogy Abasárról Heves felé indultam, hogy voltam-e Karácsondon, vagy sem nem tudom, de a táblák szerint mentem Vámosgyörk felé is, és egyszer csak a körforgalomból gépem Jászberény felé akart kivinni. De, hopsza, ne hátulról menjünk már, Berény - Heves az merőben nem egy irány, én márpedig Tarnaméra felé megyek, az van Heves felé. Jól elmosolyogtam  az állandó kanyarodj jobbra utasításokat és mentem amerre gondoltam jobb lesz, amíg szembe nem jött egy Heves Megye felírat. Azt a k..., hát akkor eddig hol voltam? Mikor mentám át JNSZ-ba? Na menjünk csak vissza az előző körforgalomhoz, és ne kacsázzak itt még visszafelé. Jászárokszállás - Jászberény - Jásztelek - Alattyán - Jánoshida - Jászalsószentgyörgy - Szászberek - Szolnok, és az úton inkább csendben maradtam.  Minden kifogás keresés nélkül mondom nagy köd volt, az eső is esett néhol (de, ha kellemes napos idő lett volna is ugyanígy elkanyargok), és én még így nem láttam besötétedni. Volt enyhe szürkület, aztán az egyik kanyarba bemenet még világos, de kifelé besötétedett. Fél pillanat alatt. Érdekes volt.
Hazafelé lányommal beszaladtunk még egy szülinapi partiba, de igyekeztünk haza felkészülni a másnapi Mikulás kereséssel összekötött versenyre. Ami, na mi lenne más, mint tájékozódási. A mai nap után.

Elefánt a porcelánboltban

Régi szerelmem a hastánc. Szeptemberben rávettem magam, és beiratkoztam egy tanfolyamra, a 3. alkalomra már lányom is velem tartott, azóta együtt rázunk. Mint a címből is kiderül inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel, de  lesz ez még jobb is. Tekeregtem én eddig is eleget, de annyifelé, és irányban, meg gyorsan, na nem olyan egyszerű az. Egy kis izomláz itt, meg ott előfordul, de már az első órán is tudtam, hogy nézni könnyebb, mint csinálni. Azonban itt az ideje egy rucinak, hátha úgy jobban tetszünk magunknak és kecsesebben riszálunk.

Újra alkottam

Csütörtökön még nem tudtam mi lesz hétvégén. Pénteken KP eldöntötte, hogy akár menni kellene dolgozni, akár nem, ő nem megy, ha eddig nem tudják, így jártak, szülinap lesz szombaton.
Az ebédet még ki kell találni, hozzá bevásárolni, elkészíteni, süteményt sütni, talán torta sem ártana, takarítást és a vele járó sallangokat is meg kell még ejteni. De, elvileg 3-ig dolgozom, közben látogatóim is lesznek, Adrinak fellépése van, előtte cipőt is venni kellene, estére névnapot megyünk köszönteni. Hogy is legyen ez?
Fél 2-kor eljöhettem, nem nagyon tetszett ez odabenn, de le vannak kakálva. Nekem meg az nem tetszik, amikor 6-ig benn vagyok, a semmiér. Nettiék "sajnos" hamar végeztek, és még ebéd előtt el is mentek tőlem. Ittol gyorsan kivettem a hűtőből ami megvolt, had olvadozzon, és megterveztem azt a pár órát, ami alatt mindennek meg kell lennie. Miután lányom is hazaért, megebédelt már mehettünk is vásárolni. Szerencsére az első boltban találtunk neki fellépő cipőt, és ha már ott voltunk csizmát is vettünk. Éppen időben meg is érkeztünk a művházba, átöltöztettem (a reggel kivasalt ruhába, mert az is csak utolsó pillanatban dőlt el miben lesznek). Hazamennem nem volt értelme, 10 perc után fordulhattam volna vissza, így az idő csak telt, a munka meg nem haladt. Újból hazaérve sem volt értelme már bármibe kezdjek, indultunk Katiékhoz. Megint éjszakai műszak várt rám. 9 után nekiálltam sütni, miközben a Lovagjaimat is rendeztem, és szerveztem át a "programot". Diót, barackot, és linzer karikát sütöttem, szerencsére ezeket égetés nélkül, így nem kellett második lehetőségként még újabb sütibe is kezdjek, de a sörkifliről lemondtam, születésnap, vagy sem nekem is pihenni kell. Reggel aztán sikeresen elaludtam, 4 helyett 7 előtt nem sokkal ébredtem. Gyorsan odatettem a levest, megfőztem a tojást, és meglepődtem. Tarja helyett karajt vettem ki, egész csirke helyett daraboltat, a leves meg már disznó húsból főtt. Akkor lesz sült tarja helyett rántott hús, és Haway szelet, töltött csirke helyett  pedig Római tálban fokhagymával és almával sült pipi, de torta mellett ennyi minden nem sül meg egy sütőben. Irány a szomszéd, csirke meg a Haway megsül egymás tetején nála. Két hete volt anyuéknál disznóvágás, 3 mázsás mangalicát vágtak, a karajt szeletelve átkereszteltem tarjának, és visszatértem az eredetei tervhez, zsupsz kukta és haladjunk a takarítással. Gondoltam 1 óra és elfogadható lesz a hajlék vendégek fogadására, annyi idő meg a húsnak is kell. Közben miért ne, KP elment itthonról, gyerekem meg a fejére húzta a takarót, és ott is tartotta míg nem végeztem a neki nem épp kedvenc feladatokkal. (De, még egyszer nála nem takarítok, ha leprás lesz akkor sem, majd rácsukom az ajtót, és kész. Sőt, még Hógolyót  is bezárom hozzá.) Hogy örömöm teljes legyen a húst odaégettem. De olyannyira, hogy a kuktából kivenni sem tudtam. 1 óra alatt! 10 óra és lássuk, mi van még a hűtőben. Kolbász hússal töltött töviskes pecsenye fodorhájba tekerve, csirke máj, beakon szalonna, egyszerre meg is sül ez a kettő is, de torta már nem lesz csak hétfőre. Leves tészta, rizs, míg a család legalább a terítésben segít. A vendégek megérkezésekor már csak a krumpli főzés volt hátra, és a reménykedés, hogy Erzsikénél minden készen van, és jól. Így lett, már semmi nem jött közbe. Míg a krumpli főtt lezuhanyoztam, és tálalhattam is az ebédhez.
Az első felvonás után mire negyedjére nekikezdett a mosogatógép megérkezett a második vendégcsoport is. Újabb terítés, melegítés, tálalás, közben kávé, beszélgetés, szeretgetés, majd telefon, hogy neme lennék egy órát Nettivel? Miért ne, hozom hozzánk. Így teljes a nap boldog része.
Aztán este megint enyém lett a pálya. Pakolás, takarítás, és folytatása a mosásnak, teregetésnek, valamint fekvés előtt még ágyneműcsere is. Ja, meg ne feledkezzem az odaégett kuktáról!
Hosszú volt, de pár dolgon átlépve megérte. Leírni nincs értelme miről beszélgettünk, nem a  miről  a lényeg, hanem, hogy jó volt. Pár perc is feldobja a napot.

Reform konyha ...

... egy iskolai verseny keretén belül.
Lányom iskolájában sok lehetőség van a kibontakozásra. Tegnap közülük egy volt az egészséges táplálkozással való nemhogy ismerkedés, de kibontakozás benne. Már hosszabb ideje az ezt lehetővé tevő órák  alatt ismerkedtek az alap élelmiszerekkel, felhasználásukkal, az emberi testre gyakorolt hatásukkal,  tálalással, de ma egy versenyen össze is mérhették ismereteiket, kreativitásukat.
Az alkalomhoz illően ebédlőben megrendezett versenyen egy óra volt a felkészülésre, miközben a zsűri már figyelte a készülődést. Várakozássommal ellentétben nagyon sok fiú csapat volt, és az alsó tagozatos osztályokból is munkaigényes étkekkel készültek a diákok, sőt még az étkezés hangulatossá tételére is időt fordítottak.

Akiknek én szurkolok:

Kóstolni nem volt sok idő, és nem is nagyon maradt mi, de a hagymás narancs salátát ki is hagytam volna, még az uborkába töltött kukoricát is, mégis szép számmal készült finomság, amitől megéheztem. A "mi" vizsgamunkánkból egy tea még nekem is jutott, amivel nem laktam ugyan jól, de a hazaútra adott egy kis meleget.
Gyermekem sem egészséges, sem egészségtelen ételt nem sokat fogyaszt, de mégis a második viszi a prímet, remélem most kedvet kapott olyasmire is, amit én hiába teszek elé.

Nőcis

Láttam egy frankó lakkot, olyan nekem is kell alapon meg is vettem. Vasárnap sikerült manikűröznöm, így ma már csak festeni kellet.
Hogy ne minden a számításaim szerint menjen körmön a repesztés nem úgy működik, mint a dekor felületeken. (Pedig, úgy gazdaságosabb lenne.) Odabenn nincs macska, bevállaltam hát a pirosat, vagyis bordót.
És, ha már úgy is csak most töltöm fel az előző két bejegyzéshez a képeket, ne maradjon ez a bejegyzés se szárazon.

A képet nagyítva nézve jócskán kijöttem a gyakorlatból. Már egy egyszerű festés sem megy a nélkül, hogy csak a körmömön legyen szín. :@ Azt hiszem ideje kicsit újra többet festenem. 

Frissen, fürgén, ügyesen

Az előző bejegyzés egy héten át íródott, naponta szaporodtak a sorok, míg végre ma átnéztem és közzétettem. Persze minden nap újra ott lehettem, de mégis szégyenlem magam, hogy ilyen csigatempóban adom elő a történetet.
Közben Gábor már visszatért a hófödte Alpokba, remélem ládázási vírussal fertőzötten.
Nyertünk a Lottón! Na, nem az ötöst, de befektettük. Mivel a nyertes számok továbbra is a kezünkben vannak, és már x-eltem is a megfelelő helyeken csak várnunk kell a sült galambot.
Koppány barátunk pedig a parkolóban is mesél róla, de tegnap végre nyilvánosan is Búváriskolát nyitott. Féltem a srácot, de nagyon örülök neki, hogy belevágott. Büszke vagyok rá, és kívánom erőfeszítései vezessék sikerre.
Aztán, aztán, disznót vágtunk. Én ugyan csak módjával, de kész, fini a hurka, kolbász, kisült a zsír. Imiék már el is mentek, a kocsimmal. Szegénykém, jól meg lett pakolva. Vizsgáztatni hoztam haza, de előtte még megtudja mi  a Magyarok Istene. Ám fiúkáim én nem féltem, olyasmi, hogy nőt és autót sosem nálam nincs. Mint látjátok a kocsit szívesen, nőt meg pláne, úgy sem sajt nememhez vonzódom.
Kevésbé örömteli, sőt egyáltalán nem az, hogy mindeközben a kemoterápiás készítményekből országos hiány van. Én a Szolnoki bajt élem meg, de hiába motoszkál a fejemben, hogy biztos nem általános ez, csak a mi kórházunk gazdálkodott rosszul, semmit sem segít azok helyzetén, akik most szembesülnek betegségükkel, és máris cserbenhagyva érzi magukat, vagy utolsó pókfonálként  kapaszkodnának a 2-3 vonalbeli kezelésbe, de nincs. Van már PET/CT-nk, kontingensünk, hogy legalább a vizsgálatra ne keljen olyan sokat várni, de mit érünk vele, ha szinte csak az ima, meg a méregdrága egyéb úton beszerzhető gyógymód mard? Eddig az volt a baj, hogy a sok beteget nem tudjuk hová fekteti, mert az ápolási idő és az ágyszám nincs egyensúlyban, most üresen, letakarva állnak az ágyak, a betegek pedig kétségbeesve mennek haza. Ha ez mégis az egész országot érintő hiány nem tudok másra gondolni, mint hogy ezeknek az embereknek fél év múlva már nem kell tp.-t, vagy nyugdíjat kifizetni, az államnak  vajon ez lenne az érdeke?

... most meg lasssú - Pilis még egyszer

2 hete megtudtuk Gábor hazajön Svájcból. Minden randin emlegetjük, de utoljára az Erdélyi úton találkoztunk, hiányzott, és már most is hiányzik, de legalább egy szép napot együtt töltöttünk. November már majdnem közepe van, de gyönyörű napos idő.  Mivel Dy pénteken bulizott, szombat pedig a halandóknak munkanap volt, én indultam érte szombat este, és együtt mentünk tovább Pécelre, hogy aztán reggel időben útrakelhessünk, amikor megérkezik Stef. 4 után sikerült elindulnom, ahhoz képest, hogy 9-re értünk oda, jó, hogy nem vasárnap reggel indultunk. Nyilván kiderült nem mentem gyorsan, akármilyen hihetetlen is. Útközben jót dumáltunk, amit Józsiékkal folytatunk, majd Renit szobájából kitúrva eltettük magunkat másnapra. Hogy biztos legyen az indulás 6-kor költöttem Stef-et, GPS-be betápláltam az adatokat, zuhanyoztam, elmentem a boltba, és kimentem a temetőbe keresztszüleim sírjához gyertyát gyújtani. Mire Rachel betöfögött én is visszaértem, elkészültek a szendvicsek, gyors reggeli, és irány Pilis.
A hegy lábánál Koppány várt ránk. Sajnos Ő nem tudott velünk jönni, de fél óra vele már több volt mint, amit remélhettünk, én le sem tudtam venni a szemem róla. Látszik, hogy neki sem csak jó lapok jutnak, de a szemei csillognak, és olyan átéléssel tud mesélni, hogy megelevenednek bennem a hallottak. Neki nemrég volt  névnapja, Gábornak pedig nemsokára lesz a születésnapja (de addig már nem látjuk viszont egymást) így a közelgő téltől féltve őket a bonbon mellé pihe-puha sálat kaptak tőlem, amire ráhímeztem a karekterük kezdőbetűjét. Remélem miközben nyakuk köré tekerik a jó emlékek melegétől is  jobban érzik majd magukat.

Szóval Pilis. Először a Mária kápolnához és a Kereszthez mentünk, feltérképezendő a terepet a napfordulóra. Nem lesz gond sötétben sem feljutni oda, de, ha már ott voltunk, szétnéztünk és élveztük a tájat. A kápolnában gyertyát gyújtottunk, megemlékeztünk halottainkról, és hálásak voltunk, hogy ezt a szép napot együtt tölthetjük.

Készült pár fénykép, távolabb sziklamásztunk 1 bolond 100-at csinál alapot, jót példát mutatván egyszem ifjoncunknak. Az emlékhelyek körül barangolva találtunk jó pár ösvényt, a nekünk leginkább tetszőn be is vetettük magunkat az erdőbe.

Kinézetre ez a bányafal tetejére vezetett, a gyakorlatban azonban odáig nem jutottunk el. A kövek kötött mentünk-mentünk ugyan fölfelé rendesen, már a vérvarjak károgását is hallani véltük, de a siker előtt megtorpantunk és kiszáradt torokkal visszafelé vettük az irányt. Én ráleltem a botomra (hideg téli estéken, kandallótűz mellett lesz mit csinosítanom), ami nagy segítségemre volt az avar átkutatásában, bár eredményre ne vezetett a nagy turkálás, e napi tervezett első ládám a rejtekén maradt. (Menet közben gépemből még  a betáplált adatok is elvesztek, lemerülő szuflával írhattam be a legfontosabbakat újra.) A kocsinál elfogyasztottuk szendvicseink javát, a hegyoldalra visszatekintve elhatározásunk erősödött, hogy kb. 6 hét múlva újra itt leszünk, de most, ha még világosban akarunk odaérni menjünk a ciszterci kolostorromokhoz, simogassunk faragott köveket, és merítsünk friss vizet üvegeinkbe. A környéket itt is bebarangoltam, sőt bebarangoltuk ládát keresve, és bár bottal, barátokkal jócskán felszerelkezve, mégsem ládatalálattal gazdagodva tértünk haza. Pedig annyira akartak a többiek is látni egy ládát, hogy mi az ami engem lázba hozott, és had legyenek már ők is részesei egy kicsit lázamnak, ezt halasztani kellett.

De, sebaj, Jézuskának írok egy kedves levelet, és magam is rajta leszek a "postaköltségen". Pécelen vacsora, fénykép csere, és a nagy ölelés után újra sötétben irány haza. Kecskemétig Gábor szóval tartott, aztán a GPS-el fellépő  érdekellentétünk nem hagyta, hogy elaludjak. Mivel a hegyen veszett az  oda út, hiába mondtam én neki, hogy vissza is jó lesz az, ő mást gondolt, és megint a hosszabb utat választotta. Itthol kiszállva a kocsiból jól is eset a nyújtózás.
Visszatekintve erre a napra, fájó, hogy gyermekem nem lehetett részese, de erőszakkal nem lehet senkit boldoggá tenni, és ő ere még nem fogékony. Mi viszont egy szép, boldog napot töltöttünk el együtt, legalábbis én így érzem. Nekem ezek a kimozdulások egy kis megnyugvást jelentenek. A természetben egyedül is jó, de hogy idézzek egy kedves baráttól:  "Az ember önmagában képtelen arra, hogy maradandóvá tegye az élet szépségeit. Hogy megfogja és kiértékelje azt, ami az életben szép, jó, kellemes és megnyugtató. Nem mintha nem látná meg. Meglátja, csakhogy nincs mit kezdjen vele...... Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz, hogy a szép szép legyen, s az öröm öröm."

Hogy én októberben milyen feledékeny voltam. - Okt. 1-2.

Tegnap miután rájöttem, hogy a Szilvásváradi túra kimaradt, pótoltam, majd megnéztem a ládamegtalálásaimat, miközben visszafelé olvastam a blogban. Rögtön hiányzott a 10. ládához kapcsolódó bejegyzés.
Igazából nem a láda hiányzott, a keresés csak amolyan ott voltunk legyen meg ez is dolog volt. Ez a hétvége több eseményre is lehetőséget adott és mi éltünk is jó párral.
Szombat délelőtt a péceli kisállat kiállításon kígyót fogtam (nem csak fogtam, körbe tekerget rajtam, a nyakamban éreztem hideg puha bőrén keresztül  a perisztaltikát is), amitől páran begyóztak, és pl. a lányom nem is fogta meg utána  a kezem, de fűzött gyönyörű gyöngy karkötőt. Láttam belülről teknős páncélt, simogattam, kutyát, macskát, egeret, madarat. Tetszett az iskola maga is, nem láttam az egészet, de felnőtt szemmel élhető az épület. Kora délután átmentünk Isaszegre, meglátogattuk Edinát és a gyarapodó családját. Edina 3 gyerkőc mellet is a régi, a pici Kitti meg egy tünemény, aranyos nyugodt kisbaba, szinte hangja sem volt, mosolygott, aludt míg ott voltunk, pedig kézről kézre járt.

Este szülinapi part, Zsani 23-ja. A köszöntést méltó hátérrel az új ebédlőben ejtettük meg, majd kimentünk sütkérezni a kertbe, olyan finom zsíros kenyeret "főztünk", hogy azóta sem.

És tényleg, még a prést sem mostam el. Éjjel aztán fekvés, majdnem egymás hegyén hátán. Reni ment a szülők közé, Adrival mi voltunk a földön, Stef kapta a gyerekágyat. Félálomban nagy robajra riadtam, azt hittem gyermekem esett le az ágyról, mire rájöttem innen nem lehet leesni elárulta, hogy csak pukizott. Reggel jót nevettünk, de hangja alapján szerencse nincs szaglásom.  Hazafelé megálltunk az Abonyi állatkertben. Nincs messze tőlünk, nagyon családcentrikusak, ember közelben vannak az állatok, sokat meg is foghatunk, ami persze nem feltétlen jó, de élvezetes. Kedvencünk a nagymacskák, Buborék a már nem is olyan kis víziló és a majmok, de nem hagyjuk ki a többieket sem, most is káposztával, almával kedveskedtünk az arra éheseknek. A tavasszal vásárolt tigrisek sokat nőttek, őket már akkor sem lehetett simogatni, de Zuri az új oroszlánfiú kegyeskedett kedvünkre tenni, eljátszadozott az üres flakonokkal, hagyta, hogy bundájába túrjunk, volt aki kézbe is vehette. A show után még tettünk egy utolsó kanyart, elmajszoltunk pár ropit és fájó szívvel elindultunk haza, felkészülni a dolgos hétköznapokra.

Okt.15, Szilvásvárad. Nem tudom, hogy maradhatott ki.

Az ősz már beköszöntött, de egy kis túrára a barátokkal nem lehet nemet mondani. Olyan helyet választottunk, amiről mindannyiunk gyerekkorunkból szép emlékeket őrzünk. Mi minden évben fellátogatunk ide 1-2*, van hogy feljutunk a barlangig, néha vonatozunk is, máskor meg csak a legifjabb nemzedék élvezetére az adrenalin parkban időzünk. Most mindent bele élvezet következett.
Kocsinkat az alsó parkolóban hagyva gyalog indultunk el, ekkor még volt aki 4 lábon (ám golyócskánk legtöbbet táskából kuksolt, vagy durmolt), de le mindenki biztonságban 2 lábon. Odafelé megnéztük az éttermek kínálatát is, esélyt adva az emésztőnedvek megfelelő termelődésére, de nem hamarkodtuk el a dolgot, zsákjaink is tele voltak finomabbnál finomabb faltokkal, melyből jutott az őzeknek is. Meglepetésemre rengeteg vadat láttunk a kifutóban, ennyit talán még egyszer sem. Újabb meglepetés a felújított Erdei múzeum. Nagyon ötletesen, kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekesen oldották meg a feladatot. Újra működnek a víz hajtotta gépek, van mini zsilip rendszer, fellehet mászni a fa ökrökre, beülni a traktorba, éjszakai pihenőkbe, fa telefonálni.

Kiderült, van egy nagyra nőtt egerészölyvem, aki már egy szöcskét elkapna.

A nyári tömeghez képest nagyon élvezhető volt a táj, nem lökdöstek, nem beszéltek a fülembe idegenek, még a csendet is lehetett hallani.

A Gloriete tisztáson kicsit megálltunk, némi alma és süti elfogyasztásával erőt merítettünk az út meredekebb részéhez. Voltak aki már ide nem merészkedtek fel, helyette inkább kutya etetésbe és egy kis játszadozásba  fogtak. Szerintük hideg volt, visszaérkeztünkkor is a napon süttették magukat, de mi nem fáztunk.

Lefelé is gyalog tettük meg az utat, nem is volt az olyan hosszú, és már lejtett, a gyomrunk pedig gyors tempóban vezetett.

Nem hagyhatom ki kedvenceimet a több törzsű, vagy odvas, girbe-gurba fákat és a színes köveket.

A Lovagokkal már kerestem ládát, vagyis már egy randit összekötöttem ládakereséssel. Akkor fél sikerrel végződött a túra ilyen szempontból, de most megvan a jelszó!
11. ládám Szalajka völgye. 
Megvan az első részlet a Magyarországi kisvasutak -hoz is. 

Keddről bővebben

Amikor ládakeresésbe kezdtem elhatároztam, hogy a Gördögök-kel is felveszem  a kapcsolatot. Úgy is a legtöbb helyre biciklivel megyek, nem árt, ha ennek is adok egy kis keretet. Memorizáltam a térképet, hogy majd az egyik délután felkereshessem őket, és átfutottam a programjaikat is. Ugyan a Szent István napi gördülésről figyelmetlenségemben lemaradtam, pedig nagyon készültem rá, de milyen egyesület az, ahol nincs több program? Hát Ők nem olyanok! Tájfutás, meg ilyenek nekem felejtős, de a szezonzáró gördülés már felkeltette az érdeklődésem. Okt. 23, le Martfűig, majd körben vissza, 55 km. Vágjunk bele. Még indulás előtt felhívtam a szervezet vezetőjét, és szerencsémre érdeklődtem. Esett az eső, de szegénykék a kedvemért tekertek kicsit, sőt még a telefonom beállításaiban is segítségemre voltak, hogy könnyebben kereshessem a ládákat. A távot nem tettük meg, de én annak a 20 km.-nek is örültem, értékes emberekkel ismerkedtem meg, és remélem lesz még szerencsénk egymáshoz.

Na, de vissza keddhez. Nagyon szép napsütéses időt jósoltak, mivel egész hétvégén olyan volt, nem volt okom kételkedni a jóslatban. A család szülinapra készült, de soha nem érünk még oda 11 előtt, így én még elé beterveztem egy kis tekergést. Tudtam, hogy 2 óra alatt nem végzek, de ha a többiek után érkezem 1 órával, még nem lesz probléma. Nem mondom, hogy kitörő örömmel fogadták a tervem, de érdekel is az engem. Pénzbe nem fog kerülni és egy kis öröm kell. Az hogy nem jönnek velem, nem hat meg (az hogy Adri elutasító ilyen téren igen, de Petit meg sem kérdem), legalább engem hagyjanak menni. Hát ez ilyen kategória volt. 

Az útnak nem csak ennyi célja volt. Egy láda megkeresése is a terveim között szerepelt. Tiszavárkony-Korona és kard (GCTkk). A  szezonzáró útvonalához sem volt messze, felhasználói a Gördögök, jó idő volt, és ha ezt  a napot is elmulasztom kitudja mikor lehet megint tekerni, most legalább kicsit törleszthetek az 55 km.-ből. Szóval 9-kor elindultam. 1 óra alatt értem el Tószegre, és másik 1 óra kellett a tiszavárkonyi célhoz. Útközben megmentettem egy szalamandrát (lehet nem az volt, mert felül nem volt foltos), láttam madarakat, sok tetemet, a gomolygó párát és a szép őszi tájat. A jelszó rejtekén rengeteg katica talán már telelt. A többség hagyományos mezben, de volt köztük a sötét fajtából, ám megcsípni nem tudtak. Viszont, ha a népi megfigyelés igaz, enyhe telünk lesz.

A történelmi vonatkozásnak még utána járok, de megérte tekerni kicsit. 

Nem kicsit lehettem fáradt, mikor a térképet készítettem, ha oda vissza megrajzoltam ugyanazt az útvonalat, pedig nem éreztem annak magam.
Nem is tudom mit mondjak a rejtésről. Szép volt, de talán mind az. A lényeg, hogy a szabadban voltam, és tettem valamit az egészségemért, mielőtt megettem a szülinapi 5000 kcal-t.

Hosszú hétvége, kicsit rövidebben

A hétfői rohanás után szerdán kellett volna menjünk oltásra, ám én egy másik doktort választottam. Remélem jól.   Fiatal "doktorbácsi". Nem felejtett el kezet mosni, volt steril felszerelés, a tabletta után egy kis vizet is adott. Eddig elégedettek vagyunk és már Hógolyó is elfelejtette a szúrást, vígan szaladgál, farkasétvággyal lakmározik. Pénteken mire anyuékhoz indultunk, már elemében volt. Minden nap látva nem is tűnt fel mennyit nőt, de Mojó-val játszva rögtön láttuk a gyarapodás. Szegénynek nem sokáig lesz nyugta, most még felül kerekedik néha, követi ösztöneit, de hamar eljön az idő, amikor nem csak vakmerőségben, méretbe is felülkerekedik rajta, mégis vehetjük azt a bugyit. Mielőtt azonban erre szántam volna el magam éjszakás műszakba kezdtem Lovagjaimmal. Ugyan a verseny kb. 1 hétig tartott, de aki csak az utolsó előtti napon kap észbe az így jár. Nem akartam kihagyni, én aki  odáig vagyok az ilyesmiért, nem maradhattam ki belőle. Volt sok feladat, de nem volt lehetetlen a megoldás, csak időre volt hozzá szükség. Az meg? Hét persze, csak éjjel akad, tehát alig aludtam. A reggem nem élt, az e-mailt nem fogadta, és mindez nem az én gépemmel, memória nélkül, de legalább tempósan. Lehet így mégis szerencsésebb volt a felállás, mintha itthon görnyedtem volna a gép előtt. Szombat szerencsére aránylag szabad nap volt, csak Petiék mentek Keresztesre, mi vártuk Juci ángyit, és délután  beszaladtunk Egerbe vásárolni (na nem kutyabugyit). Apu, Én, Adri, 3 generáció az Agria plázában. Nem egyszer tévedtünk el, de lett cipő! Lányom ezt már augusztusba kinézte, akkor üres kézzel távoztunk a boltból és nagyon szomorú volt, most mint akit vezettek úgy ment a kiszemelt áldozata felé, nem lehetett azt mondani most sem kapja meg. Ő nem szeret vásárolni, mire idáig elértünk már 4 órája a boltokat jártuk, nem igazán volt elragadtatva, de innentől madarat lehetett volna vele fogatni. Hazaérve töklámpás faragásba szándékoztunk kezdeni, ám a legfontosabb alapanyagot a tököt felejtettük el beszerezni :( , így a versenynek szenteltem magam. Na ez azért nem volt olyan nagy áldozat, mint most hangzik. Tetszett ez nekem, csak már kicsit álmos is voltam.  Az újabb éjszakás műszak után vasárnap Parádot vettük célba. Én gondoltam míg a fiúk elmerülnek az F1-ben, én korábban elindulok ládázok kicsit, Sirok, vagy Parádfürdő 1-2 rejtése meglehet ez idő alatt, de ennek annyi lett. Gazdasági megfontolás, ami sajnos egyre több tervet áthúz.
Szóval Parád. Dédi székelykáposztája után kisétáltunk a temetőbe, és az emlékek mesélése közben meggyújtottunk gyertyáinkat. Nem emlékszem olyan gyertyagyújtásra, mikor ilyen enyhe lett volt az idő. A megemlékezésre és a családi eszem-iszomra is gyönyörű, merthogy az következett, vacsorára már Imiéknél voltunk. Tárkonyos vadkacsa leves, birka pörkölt, kemencében sült házi kenyér. Hmm.
Biztos van megfelelőbb szó rá (de én örülök, hogy egyáltalán valamit kitudok mondani), szerencsések vagyunk, hogy ölelhetjük és nem a sírján kell mécsest gyújtanunk.
Maradjon ez még sokáig így, de égjen itt is egy-egy szál gyertya azokért, akik már nem lehetnek közöttünk.

Hazaérve belevetettem magam a Lovagi világ 3. éjszakájába. Már csak az utolsó simítás hiányzott, de egy kis rávezetéssel még időben leadtam a nevezésem. Izgalmas volt. 

Hétfőn irány vissza Szolnok. Miután megejtettük Hógolyó első pedikűrjét. Jól tűrte, mégsem volt könnyű feladat. Van még mit tanulnom, de csini kis tappancsai lettek. A nyírbászolás kedden folytatódott. Keresztlányunk születésnapjára voltunk hivatalosak, kutyástul. A kis piszok rögtön megtalálta az egérragasztót. Mire hazaértünk a kerti ásás és a ragasztó közös eredményeként frankó fekete foltjai lettek. Mehettem én neki az acetonnal, nem nagyon akart megmoccani, ám az ecetes olló csodákra képes, sőt még ecet nélkül is. 

Az állatorvosi ellátásról

Megvolt az első rohanásunk.
Ismerős orvossal akartuk oltatni Hógolyót, ezért pár napot csúsztatni akartuk a 2. oltást, de jött egy kis hasmenés. Nem szerettük volna hogy nagyobb baj legyen, ezért aztán letettem az eddigi tervről, és vittem ahová tudtam.
Ez a legrosszabb megoldás.
Hétfőn reggel sietni kellene dolgozni, de itthon sem hagyhatom délutánig egyedül.
Net, telefon, és sok elutasítás: majd délután, ma nem rendelek, 9-kor nyit a rendelő, és egyéb hasonló válaszok, mire egy idős bácsi vállalt bennünket.
Minden előítélet nélkül mentem, és örültem, hogy valaki hozzáértő megnézi, és segít.

Rendelő otthol.
Koszos előszoba, közepére került egy hokedli (mint kiderült sok szülést levezetett már ezen).
Pár kérdés, tapogatás, matatás a táskában.
Előkerült egy fecskendő. Majd felváltva ampullák, tűk, fecskendő. Ha a bűvészmutatványok közben jól számoltam legalább 4 ampullából szívott ki oldatot, amelyek közül az egyik színe igen kétes volt. Majd beadás a legvastagabb tűvel, de egyszer sem hallottam, hogy az egyszer használatos eszközöket most vette volna elő először.
Koszos kanálból még por is a szájába.
Nekem csak az járt a fejemben, hogy apu ugyanezért kitiltatta a körorvost tőlünk, és nehogy mozduljon a kezemben, mert azzal a bazi nagy tűvel még ptx lesz a vége.

Hagyjuk a humán ismereteimet, de jártam már több állatkórházban. Magam is oltottam kutyát, malacot, marhát (lovat nem sikerült). Heréltem, sérv műtétnél segítettem.
Tisztában vagyok vele, hogy a szabályok ellenére állatnál több oltóanyagot ugyanazon fecskendővel, tűvel adnak be (már amelyiknél lehet, mert pl. a ló, vagy a marha bőrén jó ha egyszer átmegy ugyanaz a tű). Tudom, hogy nagy kiszerelésben lehet az oltóanyagot megvásárolni és súly alapján az orvos számolja ki menyit adjon be, majd remélem vigyázva az oldat tisztaságára ebből kap a következő kedvenc is.
Az állatgyógyászati szerek sem olcsók, de nem hiszem, hogy 2500 Ft-ből nem futja állatonként külön 1-1 tű, fecsi. Annyira nem kell spórolni, hogy mondjuk hetente, vagy még annál is hosszabb idő elteltével cseréljen felszerelést, és lejárt szav. idejű oltóanyagot használjon.

Vagy én veszem nagyon a szívemre?

Gazdik lettünk

Lakótelepre nem való kutya! Még macska sem.
Ilyen alapon lovat fogunk tartani ma-holnap.
De, mit lehet tenni, amikor a pulóver alól egy olyan édes kis szőrpamacs tekint rád a szomorú-huncut szemeivel? Hát persze, átrendezni a lakást, és a mindennapokat; éjjel nem aludni, hajnalban már az utcán sétálni; egész nap felmosóval szaladgálni; a boltban kutyajátékot és eledelt vásárolni; a neten információt gyűjteni, majd elveszni bennük. Minden (nem mondhatom kéretlen ) tanácsló mást mond, merőben mást. Tudom, messziről jött ember azt mond, amit akar, és itt egyébként is könnyű mások érzelmével, pénzével, életével játszadozni, hisz úgy sem követhető le egyik állítás sem, és különben is a döntést mi hozzuk, hát viseljük is a felelősséget, és tanuljunk a saját bőrünkön. De, ez nem saját bőr. Kutyabőr. Egy icuri-picuri kicsiny kutyuska bőre, aki egy hete más szemmel nézeti velünk a világot. Nem átall aknákat hagyni maga után, vagy csorgadozó patakokat, éjjel húzgálni alólunk a lepedőt, csak játszunk már kicsit vele, mégsem tudok rá haragudni.

Egy kis tekergés

Hónapja halogatom, hogy írjak ide valami rendeset. Amikor elkezdek pötyögni, már rég elmúlt az élmény, és inkább törlöm, amibe belekezdtem. De, amikor friss mire leülök  a gép elé és befejezem a "kötelességem" már inkább mennék aludni, mint még az írással tötyögjek.
Ma erőt veszek magamon, majdnem 11 óra, de ezt az alkalmat nem hagyom ki.
Egyik nap a héten elaludtam, de rendesen. 7-re kellene beérjek, de fél 7-kor lányom ébresztőjére riadtam. Szerencsére este mindent előszoktam készíteni, így sokáig nem tartott mire elindulhattam, ám kocsival kellett volna menjek. Azonban a nagy sietségben csak automatán mentem a bicikliért. Kiállva a tarolóból olyan megkönnyebbülést, boldogságot éreztem, hogy én most indulhatok, hogy ilyesmire nem is gondoltam létezik. Ugyan vissza kellet álljak és kocsival menni, így is elkéstem jócskán, de elhatároztam nem halogatom tovább a hétvégi tekergést.
Ma reggel, már ha a fél 12-es indulás reggelnek mondható útra is keltem. Az első célom
Tiszapüspökivel szemben a Tiszának még ezen az oldalán a gáton pár tölgyfa. Az egyik kanyarnál elvétettem az irányt. Oda-vissza 4 km-t toltam a biciklit, pedig már az első kanyarnál leszögeztem, hogy ez nem az az út ami biciklivel, nagyival, kisgyerekkel is ajánlanék, de kitudja másnál milyenek a gének, nyilván én vagyok puhány. Aztán vége lett az útnak. Én meg fordulhattam vissza. Utólag, már nem voltam messze, csak a másik irányban kellett volna menjek. A láda megkeresése után úgy döntöttem nem hazafelé veszem az irányt, hanem megkeresek még egy másik ládát is. Az idáig elvezető gát autópálya volt, ahhoz képest ami rám várt. Már a letérésnél megkérdeztem magamtól: jól döntöttem-e? De, még soha nem én voltam a gátja annak, hogy valamit megvalósítsak, most is a biciklit féltetem jobban. Építési törmelékkel meghintett, szántóföldek közötti úttalan utakon mentem 15 km-t. Ha nem gödör volt, akkor sitt, vagy lánctalpassal, traktorral egyengetett majdnem szántás. De, élveztem. Határtalanul. Másképp, mint bármi mást. 35 km-t tettem meg, és bár most érzem a rázkódás hatását, de nem akarózott abba hagyni. Szerelem ez, sokadik látásra.

Kezdet

Új év, új élet.
Na nem nekem, csak hörcsögeink születtek. Ez már  a negyedik alom, és lányom a szaporulattal  egyre felvilágosultabb lesz. Figyeltük már a halak, a csigák, most a hörcsögök napjait, de mindig van valami új, ami  magyarázatra szorul és közben következetesség, rendszerességre nevelés, felelősségvállalás, gondoskodásra tanítás, megfigyelésen alapuló tanulás és az elválás nehéz pillanatainak átélése mind benne van ebben a sokak által csak szórakozásnak vélt valamiben. Büdös van, nem olcsó, és még a dolgom is nekem több vele, de erre is szüksége van egy gyermeknek. Ahogy az iskolára is. 5. év. Máshoz voltunk szokva, de bízunk benne összeszokunk az új tanárnénikkel.

Újra Balaton

Szerencsétlenkedési sorozatom befejezéseképen szerdán sikerült elintéznem a szabadságom, kitakarítottam, kimostam, a sütik is megsültek, bepakoltam, kulcs leadva és csütörtökön 5-kor már a kocsiban főttünk. 200 fok, de várakozásokkal teli jókedvvel repesztettünk Boglár felé. A szünet utolsó hétvégéjét férjem kollégáival szándékoztuk eltölteni, remélhetőleg jó időben, főképp a Balcsiban lubickolva (azért én pár ládát is tervbe vettem). Hírek szerint 2 baleset miatt a 0-ás és a 7-es is állt, de nekünk ezen a téren szerencsénk volt, jól lehetett volna haladni, ha kocsink a többedszeri szerviz, alkatrészcsere ellenére nem kezd el megint dadogni (mire minden kicserélünk benne majdcsak abba hagyja). Útközben sóváran néztem a biciklis táblákat, de a 4x-i megállás mellett nem idegesítettem tovább családom, hogy két-keréken ez az út sokkal élvezetesebb, érdekesebb volt, 9-re végül így is oda értünk. Lecsúszott az első pár pohár alkohol, megfőtt a finom pipihusi leves, gyors kipakolás és duma, duma, duma hajnali 2-ig, mikorra elkészültek a körmök és eltehettük magunkat holnapra. Pénteken a fiúk bundás-kenyérrel vártak bennünket. A gyors alvás után jól esett egy kényelmes reggeli, aztán irány a strand. 14-en kitettünk magunkért, nehogy már ne élvezzük végre a meleget, a vizet, meg kitudja még miket. Este megsütöttük a hadseregnek is elegendő mennyiségű húsit, vagyis a fiúk sütötték meg, a felét, a többire elaludtunk. Szombat reggel a frissebbek előretolt hadtestként elfoglaltak a parton egy jobb helyet, a lustábbak kisütötték a maradék húst, de előbb eljöttek velem egy kis ládakeresésre. Az elsőt élvezték, de a maradék háromhoz kellő mászásra már nem vállalkoztak, egyedül kellett őket felderítenem. 2-re már a strandon voltam én is, és mire a vihar jelei mutatkozni kezdtek már a fiúk is kiértek. Segíthettek legalább hazapakolni. A teraszról nézhettük a haragos eget, és vizet, majdnem siratva a jó időt. Vacsorára beszorultunk a lakásba, de jókedvünknek ez nem vette elejét, viszont szerencse volt, hogy a fiúk még délelőtt sütkéreztek. Reggelire hasznosítottuk amink még volt, és lecsóval búcsúztattuk a konyhát, hagyva belőle jócskán a háziaknak, vagy a kutyájuknak. A szél még mindig hideg volt, így az utolsó napra csak a séta és az Erzsébet vendéglő maradt. De, csak miután olyan áldást kaptam az égből, hogy kettőnek is elég lett volna. Így még nem voltam lesz@rva.
Erzsébet vendéglő. Mikor Szolnokról elindultunk már írtam magamban milyen himnuszt fogok róla zengeni. Gyermekem 1 éve azt hajtja, hogy ő életében 2x lakott jól. 1x ott. Tavaly olyan finomat ettünk, olyan jól éreztük magunkat, hogy ezt a helyet nem hagyhattuk ki. A személyzet általunk látott két tagja a régi volt, öregedtek 1-1 évet, híztak is kicsit, de megnyugodva tértünk be, hogy itt mi most mint a múltkor milyen jól leszünk. Ha már így kezdem gondolhatjátok. Kihozták az étlapot, és rögtön rendeljünk is, mert különben ha az innivalóval kezdjük 1 óra múlva lesz csak kaja belőle, jöjjön előbb a kaja, leadja a rendelést és visszajön felírni mit innánk. A végén már hozta a leveset mire másodszori kérésre kérhettünk inni is, igaz jobb lett volna ha ezt kihagyjuk. A cola kóla ízű valami volt, a jeges tea szinte ízetlen főzet, a sprite cukrozott szóda. A leves zacskós. A második elment, de a sütire már kíváncsiak sem voltunk. Mindezek mellett a pincérnő nem értette, hogy miért akarunk 20-an 4x-re fizetni. Miért nem jó, ha ő kihoz egy számlát és majd mi elosztjuk, ahogy gondoljuk. Tetézte az élvezetét, hogy mind a 4 család üdülési csekkel fizetett. Ilyen tortúrát még nem éltünk át. Ugyan kínunkban a bajszunk alatt jót nevettünk, de ide nem megyünk többet.
Hazafelé dugó. Kerültünk. A 3 órás útból 5 lett, mire haza értünk meg is éheztünk.


Mindennek már 3 hete, de voltam olyan lusta, hogy a felénél elaludtam, és a folytatásról elfeledkeztem. :( Végül is jó volt, így nem hagyom ki.

Dobogókő

Egy hely, amit annyit nézegettem a térképen, de igazából sosem vettem volna rá magam, hogy oda elmenjek. Hegyek, fák, kövek, tuti szép gondoltam, de ilyesmi van közelebb is. Aztán tervbe vettük, mint egy randi lehetőséget és egyre jobban furdalni kezdte oldalam a kíváncsiság. Figyelmesen hallgattam a beszámolókat, és egyre jobban vártam az indulást. Már miután átkeltünk a Dunán egyre szebb lett a táj, jöttek az emelkedők, és a fák, aztán ott voltunk. Felkészültem, hogy nem csak egy kis séta lesz, kb. 20 km, vagy 6 óra, és jócskán hegymenet, de jó lesz. 9-kor már a teraszon voltunk, elkészült az első kép, Joe megtalálta a botját, és indult a stopper.

Az eleje kellemes séta volt, az út kicsit lejtett. Amikor még fél óra múlva is lefelé mentünk már tudtam a visszaút lesz a neheze, még frissen megyünk le, és fáradtan jövünk majd föl. De, ezt a gondolatot gyorsan el is hessegettem, nehogy már azzal törődjek, ami még itt sincs, miközben a körülöttem lévő szépet észre sem veszem. Szóval mentünk lefelé, még 1 óra elteltével is lefelé. Séta közben több nagy, még nagyobb, és óriás kő mellett haladtunk el, némelyik miatt az erdőbe is bemerészkedtünk. Többet megkerültünk, a köztük lévő üregbe bújtunk, tapogattuk, fényképeztük őket, és próbáltuk odaképzelni azt az időt, amikor itt még "élet" volt. Hogy visszatérjünk az útra meg is volt az első nadrágfékes ereszkedés. Az avarnak erős gomba illata volt. Nem csodálom, legfeljebb azt, hogy éreztem, ahogy a nap folyamán szinte végig a barátaim, a levegő, és a víz illatát.

A Thirring-szikláktól tovább ereszkedtünk lefelé egy Székelykapuig, ez mint egy határ állt az emelkedő előtt, mely még a Ferenczy-sziklától elválasztott bennünket. Hosszas gyönyörködés után átsétáltunk alatta és 5 percnyi mászás után megpillantottuk a szív-kő kistestvérét. Bevallom én azt hittem ezért jöttünk, és igencsak kicsinylettem, ugyanis minden beszámolóban nagy valamiről beszéltek. Halmozván az élvezeteket egy kis ládakeresésre is készültem, ezért az útmutatóm alapján rögtön a szikla alatt kezdtem a keresést. Gondoltam míg a többiek reggeliznek, én gyorsan megkeresem a kincset, és megyek hozzájuk. Kb. fél óra volt míg alulról megkerültem a sziklát és benéztem minden üregbe, megkocogtattam minden kiálló követ nem mozdul-e, de a második körrel sem lett meg a láda rejteke. Hoppon maradtam. :( Ha egyedül vagyok, biztos nem adom fel, de nem akartam mindenkit feltartani és kicsit én is lekívántam telepedni a szikla alá. Ott voltam, gyönyörű volt, az élmény az enyém, ha elhiszik annak majd örülök, de jóváhagyás nélkül is megtettem az utat. Bár, nem ez volt a lényeg.

A sziklától újra lefelé vezetett az út, de leginkább kétfelé. Mi pont a nem jón lépdeltünk. Terveink szerint a Ram-szakadék elejéhez igyekeztük volna, de mint kiderült a vége sem arra volt. Tudván, hogy  minden hónapban mentenek valakit mi is megkockáztattuk a médiába kerülés lehetőségét és nekivágtunk át az erdőn. Út már úgy sem volt a talpunk alatt (egyszer csak elfogyott), gondoltuk, ha egy irányba megyünk előbb-utóbb keresztezünk egy ösvényt. Volt nálunk 3 GPS, és 2 térkép is, tehát mi oda fogunk kilyukadni, ahová kell. A nadrágok lukadtak ám rendesen, pedig a gyökerek segítségünkre nőttek, mégsem volt mindenhol kapaszkodó. A gyerekek előtt tenyérrel támasztékot tartva másztunk, de főképp seggeltünk lefelé, mígnem egyszer kereszteztük a szakadékot. Innen a felső szélén mentünk lefelé az utolsó pár száz méterig, ott feladtuk a szabályokhoz való ragaszkodásunkat és egy újabb szakadék közeli ponton leereszkedtünk. A legtöbben szembe mentek a forgalommal, mi kockáztatva a testi épségünket (néhol annál többet is) a helyes irányban akartunk közlekedni, eddig. Még fél órát mentünk lefelé mi is a pihenőhelyig, ott megettünk maradék szendvicseinket, na és persze Steff kolbászát, ki bőrrel, ki a nélkül, majd egy kis szakaszon már megtapasztalva a szakadékot jóllakva elindultunk felfelé benne. Én itt is megkerestem egy láda első pontját és bíztam benne meglesz a második is.

Már éreztük a lábunk, de az érdemi részt én a sziklának véltem, ez a móka volt. Gondoltam mászunk, kapaszkodunk, vizesek leszünk, sokat nevetünk, majd kb. 2 óra múlva kiérünk és örömködünk egyet. Szépen sorban minden meg is történt. Voltak, főképp a gyerekeknek nehezebb szakaszok, de a látvány és az élmény megérte. Nem is tudom miről írjak, a kövek közül növő fákról, a ragasztottnak tűnő kövekről, a friss vízről, vagy a sok szembejövő "turistáról"? Jó volt, hogy mi szinte a végéig próbáltunk ragaszkodni a jó irányhoz. Ezt az utat lentől felfelé kell megtenni, így tárul szemed elé mindaz a látvány, ami miatt akár többször is érdemes megtenni ezt az utat. Nem is írom le részletesebben, vágjatok bele, járjátok magatok is erre.

 A szakadék tetejére érve egy kis pihenő után többen felmásztak az Attila várba, de sajna ez nekem kimaradt. Gyermekem már alig állt a lábán, mi a második koordináta megtalálása után, kihagyva a valós ládát elindultunk vissza a kocsihoz. Ahogy a túra elején gondoltam, innen már csak felfelé vezetett az út. Szerencsére nem túl meredeken, de folyamatosan. Adrit míg a többiek utól nem értek bennünket folyamatosan noszogatni kellett, aztán mint akit puskáéból kilőttek. A párkányról még visszatekintettünk mai nap túránk vonalára, ős Buda várának romit látva kitűztünk célul a következő nagyobb túránkhoz. Van ezen  a hegyen még pár látnivaló.

8 és fél óra volt a túra. 23,7 km, a szakadék kivételével. Nem volt meg szerintem 30, de igen közel jártunk hozzá. Kocsijainkhoz visszatérve gyomrunk vette át az irányítást. A nap gyönyöreivel emlékezetünkben Szentendre felé vettük az irányt, ahol a Rab Rábi-ban újabb örömökben volt részünk. Finom vacsora, séta a Duna parton, fagyi, és a hídról tűzijáték volt a korona e napra.

Azt hiszem ezt a 20.-át a lehető legjobb módon töltöttük el. Együtt voltunk, és bár voltak húzós szakaszok emberhez méltón viselkedtünk. Örültünk egymásnak, a látványnak, a végén teljesítményüknek és, hogy megtettük az egész utat, amit elterveztünk. Pécel felé szenderegve én még mindig  a szakadékban jártam, félálomban összekapcsoltam az élményt a jelennel, és riadtan ébredtem, hogy kocsival szlalomozunk a sziklák, szakadékok között, de azért vissza altatni nem kellett.