Ma.

A változatosság kedvéért ma 8-ból csak 8 órát kellett a munkahelyemen dolgozzak. Amit egyébként szeretnék, ha azt kellene csináljak, amiről elvileg szól.

Aztán vártam kb. 1 órát a szerelőre, akire majd holnap még várhatok.

Kiszaladtam a beteg gyermekemhez, akire most a nagymama vigyáz, de vele sem tölthettem 1 óránál többet.

Ha az eddigieket mérlegre teszem, sem mondhatom, hogy ez így megérte, és érdemes volt.

A nap végén még 4 órát töltöttem egy betegemnél, akinek 2 hete az otthon halását kísérem, és most úgy érzem, vele halok.

Láttam az anyát, aki nem akar elmenni, aki többet, sokkal többet akar még az élettől, és dühös, féltékeny mindenkire, aki megkaphatja még, amit nagy valószínűséggel ő már nem. Láttam a lányt, aki mindent félretéve ápolja az édesanyját, és tisztában van vele, hogy csak napjaik vannak együtt lenni. Láttam a fiút, aki minden követ megmozgat, de tehetetlen. Láttam a társat, aki a méltóságát, szépségét, nőiességét, emberségét vesztett párját tisztán szereti.

Pénzért vagyok ott, pedig a révészt azzal én sem fogom kifizetni.

Ejtettem pár könnyet, de szerencsére észre tudom venni azokat a dolgokat is, amik szépek, értékesek, vagy „csak” segítenek magam maradjak. 

Hazaérve vázába tettem kedvenc virágom, amit lányom nekem szedett, és bár illatát nem érzem, boldog vagyok, mert szerethetek.

Sikeres el nem késésem története

Hétfő.
Reggel.
Nem akarok felkelni.
Már ötödször riaszt az óra.
Szerencsére este mindent előkészítettem, csak a hűtőből be kell tenni az ebédet, le kell zuhanyozni, felöltözni, és indulhatok.
Akkor még 2 riasztás belefér.
Ááááá, teregetni is kell.
Na, akkor essünk neki  a mai napnak.
A zuhanyzásig minden oké. A kádba mégis azzal a gondolattal szállok be, hogy már csak 10 perc van, ezt most extra gyorsan kell csináljam. Semmi élvezkedés, víz-takarékoskodunk. A vége az lett, hogy a gázzal is takarékoskodtam, de még a törölközőre sem ragadhatott sok víz, úgy siettem. Szerencsém, hogy az esti zuhanyzáskor még jó volt a bojler.
A hideg nagyon jó katalizátor. Ilyen gyorsan és ennyire elnagyázva szerintem még nem tisztálkodtam. Annyira fáztam, hogy ha fiú lennék mondhatnám: ).( ennyire hideg volt. Még  a munkahelyemen is zsibbadt a lábam.
De, nem késtem el!

Bepótoltam

Jaj, az a keddi nap.
Lemondva indult. Aztán 10-kor kattant a szerkezet, és semmi nem érdekelt. Döntöttem, ha 3 órára, akkor annyira, de megyek. Olyan  egyszerű dolgok történtek, mégis szépek, boldogítóak.
2 éve, amikor először találkoztunk, már tudtuk jó veszi kezdetét. Azóta mondhatni havonta összefutunk. Most egy kis kirándulás mellett döntöttünk, túra dombnak-hegynek fel. Miközben a természet éled mi is erőre kaptunk. Abba a 3 órába elmondhatatlanul sok minden belefért, és én olyan élménnyel gazdagodom, ami még most is lendületben tart.
Kellenek ezek az egyszerű élmények.
Köszönöm.

"Kirándultunk" a Mátrában.

Tavaszodik.  A friss levegő engem is szabadba csalt. Mondom, mintha olyan nagyon sokat kellett volna gyalogolni. A hegyeket kocsival kanyarogtunk végig, szép kényelmesen csak kiszálltunk a Sás-tónál, ott átsétáltunk a tavon, megmásztuk a 270 lépcsőfokos kilátót, nézelődtünk, és irány haza.
Nekem gyors volt.
Igyekeztem átélni, de nem megy az parancsszóra, ezért most kicsit hiányérzetem van. Ott voltam, láttam, éreztem, de mégsem tudtam igazán örülni. Pedig, annyira akartam.
Hét ágra sütött  nap,  az árnyékos oldalakon pedig jócskán volt hó is. A kopasz fák között egyre nagyobb irtások mellett haladtunk el, míg megérkeztünk a parkolóhoz. A tó még jeges, de a sár nem volt nagy, szél alig fújt, a levegő tiszta volt. A magasból látszódott az éledő határ, és én szeretem a megművelt föd ember alkotta rácsait. Azok az apró kockák alapjai az életnek, mutatják milyen kicsik vagyunk, de nagyra képesek.

Két idézet

A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem, hogy mennyi élet volt éveidben.


Az utazás a fontos, nem az út vége. Aki túl gyorsan utazik, az elmulaszthat mindent, amiért útra kelt.

Nem hiszem, hogy csak a mának kellene élnünk. Előre látó, megfontolt döntéseket kell hoznunk, és nem felelőtlenül, csak pillanatnyi hangulatunktól függően lavírozni. De, élni kell a mában.
A problémákat ma kell megoldani, vagy legalább elkezdeni munkálkodni a megoldásukon. Az örömöket pedig véletlen sem elhalasztani.
Holnap nem örülhetünk annak, hogy gyermekünk ma megtette első lépést. Nem reagálhatunk 10 perccel később egy kacér pillantásra. Nem nevethetünk egy viccen a második olvasáskor. Nem köthetünk csokrot ősszel. Nem adhatunk akkor csókot, amikor már nincs kikek.
Igen, van munka, van feladat, van kötelesség. De, nem hiszem, hogy közben nincs egy-egy pillanat, amikor a munkából felnézve ne mosolyoghatnánk egymásra. Vagy, a nap folyamán pár perc, hogy félre tegyél mindent és egyvalakire figyelj. Esetleg a hétvégéből pár óra, míg nem arra gondolsz minek kell még beleférnie, hogy minden készen legyen, hanem csak önfeledten élj, tedd, amihez éppen kedved van.
Az emberi test csodálatos. Születésünktől minimális ráfordítással szolgálja akaratunk, míg az elem le nem merül. Ám, nincs cserére lehetőség. Egyszer vége lesz. Nem tudhatjuk mikor, de nem lesz mód bepótolni ami kimaradt.

Vallomás

Hogy is kezdjek neki?
Talán az elején.
Már 20 éve annak, hogy van jogsim, szeretek vezetni, de nem bizti, hogy most is levizsgáznék, hacsak nem úgy mint anno. Az, hogy tudok-e nézőpont kérdése, de az tuti, hogy amiről írni fogok azt még csak meg sem próbáltam. Pedig szerves része az egésznek.
Ez a valami pedig a tankolás.
Szégyen vagy sem, nem én szoktam. Persze, jártam már benzinkúton, vettem matricát, forrócsokit, chipset, újságot, lottót, könnyítettem magamon, de a munkát másra bíztam. Valahogy mindig akadt aki elment, vagy haza hozta a benzint kannában, én meg mehettem amerre utam vitt. A csomagtartóban azonban mindig van tartalék, nehogy már baj legyen.
Na, szóval, tegnap mégis megtörtént az, ami 20 év alatt eddig egyszer sem. Szerencsémre épp a kút melletti kereszteződésben kezdett el akadozni a motor. Mondom,  innen már be is tolom, de aztán mi lesz?
Tudok olajat tölteni, hűtővizet, ablakmosó folyadékot is, a kereket is kicserélem, még nyomást is ellenőrzök, sőt fújtatok is bele (vagy hogy hívják), és tudom van még jó pár dolog amit tudnom kellene, de, de, de mindent én sem tudhatok.
Nem részletezném a blamámat, biztosan eltudjátok képzelni azt szavak nélkül is. Helyette inkább itt mondok  köszönetet annak a kedves srácnak, aki (magában biztos gondolt szépeket) olyan aranyos volt és kisegített.

Kedves Benzinkutas Fiú!
Én nő nap alkalmából megköszönöm, hogy nő lehettem.

Kedves Fiúk, Férfiak!
Köszönöm, hogy vagytok nekünk.  Köszönöm, hogy mellettetek lehetünk nők.