II. Balaton-kör 3.

Reggel nem voltam fáradt, és jobban is éreztem magam. Szerencsére tegnapról maradt kajánk is, így együtt reggelizhettünk a többiekkel.

Mivel nem voltam túl jól, és az előző napi tempót bírta a csapat maradtunk velük. Félig-meddig. Ábrahámhegy után, Pálkövén én vettem egy jobbos kanyart és indultam ládázni. Persze ígérettel engedtek szabadon a Révfülöpi templomnál (amit szerencsére többen is megakartak nézni), vagy a Balatonudvari temetőnél beérem őket.
A Pálköve-i rejtés egy 3 pontos multi, nem nagy bizalommal vágtam neki, de könnyűnek ígérkezett, egy tábla, egy fogaskerék, és a láda, csak ezt kell majd keresni, nem lesz sok idő. Nos, ez a rejtek nem tetszik, ha többet gondolkodom rajta biztos van benne szép is, de a Móricz Zsigmond emlékház összedőlés előtt, ráadásul lezárt kapu mögött, a kerítést már letaposták ott kellett bemásszak. A kikötő is pusztul, rengeteg szemét, gaz, mégis vannak ott sátrak, valakik nyaralnak ezen a parton is, még egy Üvegtigris stílusú büfé is van a parton (sőt nyitva is volt), de összességében ez az elmúlás partja. A láda nincs messze a többi ponttól, én sok kőre számítottam, de a nem túl sűrűn telepített facsemetéktől nem is láttam őket. A pontra érve találtam egy kőhalmot, de nem gondolnám, hogy ez egy bánya, nyilván kimerült. Nem mértem az időt, de sokáig kerestem, minden kő alá benéztem akár lapos volt, akár magas, akár volt mellette termetesebb fa, akár még csemete sem, de a ládát nem leletem meg. Úgy gondolom, ha elfogadja a rejtő, ellesz, ha nem, lesz kettő ilyen is.

A kényszer emelkedő után gyorsan Révfülöpre értem, annyira szeretem a platánfákat, és idefelé az egész utat szegélyezték.

Tudtam a csoport már biztosan nem lesz ott, de én kicsit megálltam a templomnál. Pont találkoztam egy ládát kereső családdal. Ők a Flóra program-ból kapcsolódtak a keresgélők táborához. Nem voltak jó véleménnyel. Azt mondták a Geocachingból elegük lett, gondolták ebben a megközelítésben más lesz, de már 3 ládát kerestek meg a Balaton mellett, és még egyik sem volt Flórásítva. Oké, hogy így is szép helyen járnak, de pontot is szeretnének, és a gyerekekkel is megszeretnék szerettetni, nem pont jó kezdet. Én is hasonló véleménnyel vagyok, nagyon elkapkodták ezt a Flórásítást. Még a fele láda sem volt alkalmassá téve a Szívbarát lépésekhez. Beszéltem pár ládagazdával is, akik nem is akarják ezt. Legalább, ha nem egyszerre minden ládát töltöttek volna fel oda is, hanem csak amik már átalakultak, más lenne. (Ma pl. hallottam a rádióban már a reklámját is, pedig vannak jócskán hiányosságok. Biztos jó pénz van benne, de ez milyen reklám a Flórának?) Na mindegy, ez van, ezt kell szeretni, vagy marad a .com.
Mikor elköszöntünk megérkezett Imre Bélussal. Megörültünk egymásnak, ők sem számítottak rám, és én sem rájuk. Együtt keresgéltünk, de a megtalálás örömét meghagytuk a kicsinek. Szegényke egész úton lázas volt és kocsiban pihent.

Miután itt is szusszantunk egy kicsit nekivághattunk Szepezdnek (hogy kapják be most is). Végig gyermekemre gondoltam, vajon ő itt hogy mászott fel? Túlestünk rajta, jöhetett a Zánkai strand, ahol megtaláltam a többieket is. Pisiltem és indultam velük tovább Akali felé. Itt is van egy szép emelkedő, tavaly lefelé jöttem rajta még az első napon, de már akkor is jól esett a pihi, most meg most van. Mire felértünk úgy döntöttünk mi maradunk kicsit a Fövenyesi strandon, majd találkozunk a többiekkel Füredi szállásunkon. Akartunk volna ebédelni, de nem volt nyitva büfé, a tegnapi zsömle meg már nem volt olyan szívdöglesztő, szerencsére lefelé jövet láttunk kisboltot nyitva, egy kis ücsörgés után ott feltankoltunk vízzel, csokival, kajával. Nem sok volt már hátra, persze csak km.-ben, emelkedőben még volt kihívás.

Következő nagyobb pihenő az Udvardi temetőnél volt. Itt csak fényképezni kellett, és az út pont mellette vitt el. 1 éve gyalog jöttem vissza a kempingből, hogy megnézzem, most sem mehettem el mellette csak úgy.

Örvényesen is volt célunk, a vízimalom. Adri megállt a fogadó előtti kerékpártárolónál, én elszaladtam gyűjteni. A malom nem működött, de a láda megtalálásához nem is kellett, hogy bemehessek az udvarra, azért kerítésen át kicsit nézegettem, majd fel a patak parton, majdnem meg is fürödtem benne.

A rejteket adó fát valószínűleg kifogják vágni, nagyon megvolt jelölgetve, pedig jó rejtek.

Aszófőnél mentünk egyenesen tovább, kihagytuk Tihanyt. Kerülgettünk mi már annyit, hogy meglesz a 214 km., látni meg már láttuk, fáradunk, menjünk az ágyba.
Balatonfüreden olyan apartman fogadott, hogy ihaj. Vacsi is volt, paprikás krumpli. Bolt is volt nem messze tőlünk nyitva. Vacsora előtt kiosztottam a korongokat, vacsora után a gyerekek olyan kis lábbal tekerős autókkal versenyeztek, meg májvarcukrot sütöttek (nekem nyersen jobban ízlik, de már elmondhatom kóstoltam). 46 km.

Boldogok voltunk.

II. Balaton-kör 2.

Gyorsan aludtunk volna, hiszt közel volt a kelés ideje, de a nap jót tett velünk. Ne fogjam a napra, mi nem kenekedtünk eléggé és szép színünk lett, de volt akinek sajgott minden csontja is mellé. Volt meleg víz, ami kicsit lazított az izmokon, de a krémek is használva lettek. Este még beszerettünk volna vásárolni mára, de annyit késtünk, és útközben sem volt nyitva újabb bolt, hogy megint a vásárlással kellet kezdenünk. Szerencsére szemben volt egy CBA. Siettünk, hisz még enni is kellet, és a csoporttal akartunk menni, hátha úgy jobban tartjuk az ütemet. 9-kor volt indulás, pontban érkeztünk a kapuhoz. Aztán az első büfénél kávé szünet, nem is kellett volna ennyire sietnünk, 2 utcányit sem mentünk, de legalább volt idő megbeszélni vezetőnkkel az útvonalat. Béla nagyon ügyesnek ígérkezett, képben volt, jól tudtunk kommunikálni, bár látszott rajta nem nézi ki belőlem, hogy képes vagyok arra amit mára terveztem. A csoport Balatonmáriafürdőn a mólóra tervezte a következő megállót, szerintük onnan a legcsodásabb a kilátás a Balcsira, ezt nekem is látni kellett, de szerintem a Kripta villa kertjéből. Azt beszéltük meg, ha Adri engedi én a mólóról hamar elhúzok, és a Balatonkeresztúri barokk templomot megnézem, majd sietek utánuk és beérem őket a Fenékpusztai Római romoknál, vagy még előtte a 400 éves kocsmánál. Adri szabadon engedett, de csakis úgy, ha a romoknál már tényleg ott leszek, különben nincs több láda. Ez aztán a fegyelem, de igaza van. Szeretnék legalább napi 3 ládát meglelni, de nem akarom megnehezíteni, tönkre tenni a többiek üdülését sem.

Tehát én a mólóról gyors pillantást vettem a horizontra, még fényképeztem is, aztán nagyobb sebességre kapcsoltam. A körforgalomnál társam akadt, Gyuri is úgy gondolta velem tart, bár szerintem nem tudta hová megyek, de hallotta amint megbeszéltük a tervem Bélával, és nyilván érdekelte. Talán 1 km.-es kitérőt ejtettünk, mire elértük a Templomot, bicikliket letámasztva be is tértünk. Sajnos fényképezni nem mertem, de gyönyörű volt, mind az oltár, mind a freskók, a hajó. Az ámulat után elmondtunk egy imát és indultunk a parkba ládát keresni.

Hamar meglett, tekerhettünk a többiek után, akiket a 400 évesnél értünk utol.

Basszus hogy tekerhettek ezek? Mi mentünk, mint a meszes és itt értük be őket, ráadásul már kajáltak is. Na, ezt vajon hogy bírták az enyémek? Azt mondják jól, de látom Adrié kivételével (Ő nem engedte, makacs, mint az anyja) mindkettő csomagjai már a kocsiban vannak. A romok a kocsma mellett voltak, bekanyarodtunk, de mindent fű lepett, alig látunk valamit, Adrinak, aki ezt mindenképpen látni akarta (Rómáról tanulnak törin) nagy csalódás volt. Keszthelyig, és eddig is árnyékos volt az út, jól haladtunk, de Béla aztán hajtott is bennünket rendesen. Mondjuk nekem tetszett, de a társaimon láttam kezdenek kibukni. Adri Keszthely elején a kirakodók között megevett egy szendvicset, de ingerült volt, a negyedórás pihi kellett neki, hogy kicsit jobb kedvre derüljön.

Következő pihenőt Gyenesdiásra tervezték, fagyizással egybekötve. Nem volt lassú a tempó odáig, de volt miért hajtani, jól is esett a hideg fagyi (annak aki szereti).

Adrinak is jót tett, így megmertem kérdezni elmehetek-e a Mihály-dombi kápolnához. Elengedett, de megbeszéltük a Balatongyöröki strandon találkozunk. Gyuri ide is velem tartott. Még a csoport előtt elindultunk, ugyan nem volt messzi a domb, ám már tudtuk milyen tempóval haladnak majd a többiek, és a domb meredek, nem 2 perc kell, hogy fenn legyünk, de a tavalyi emlékeim alapján megéri.

Most ugyan nem volt defektem, de a kaptatón így is csak toltuk a szekeret. Megérte. Most is gyönyörű. Sajnos a visszarejtésnél nem voltam eléggé gyors, muglik is látták a rejteket. (Itthonról már látom, azóta más is megtalálta, nem lett baj.)
Szerencsére a Györöki strand sem volt messze, de a többiek már indulni készülődtek. Adri nem nézett ki jól, megbeszéltük, mi lemaradunk kicsit. Gyurinak szóltam ne várjon ránk, mi hosszabb pihenőt tartunk, csak a szálláson találkozunk majd a többiekkel. Mi lementünk a partra, kicsit belegázoltunk a vízbe, kellemesen hűsített, megszárítkoztunk a napon és néztünk valami eleség után. A pizza jót tett mindkettőnknek, és még vacsira is maradt belőle. Felfrissülten vágtunk neki a még hátralévő fele távnak. Becehegy, Balatonederics most is gyönyörű, sűrűn megálltunk nézelődni, kortyolni. A Szigligeti várat is  többször megcsodáltuk, de csak a távolból.

Badacsony, a nagy mumus még ránk várt. Kitoltunk vele, a 71-esen mentünk, nem a domboldalon. Így nem volt kaptató, de jöttek ám a kocsik, buszok mellettünk rendesen. A mólón megálltunk egy nagyobb pihenőre, jég golyót vettem Adrinak, és néztünk valami szuvenírt a családnak (csak Petinek találtunk, kis üveges bort, alig volt valami nyitva), én még felmentem az automatához, ami persze nem működött. Minek is működne, elvégre itt nem költ az ember, á dehogy! Tomajon hamar átgurultunk és máris Badacsonyörs következett. 6-ra már meg is érkeztünk a szállásra, itt is meleg étel fogadott bennünket, krumpligulyás. Fáradtak voltunk, de én nagyon büszke, a lányomra, aki nehezen, de elszántan, kitartóan megtette ezt a 66 km.-t is, hegyen-völgyön át.
Vacsora után már nem is annyira akarózott lefeküdni, labdáztak, kártyáztak még és nem utolsó sorban engem gyógyítgattak.

Nagyon megfáztam, hiába a szauna, meg a sok vitamin, csak kijött rajtam a göthő. A fiúk aranyosak voltak, gondoskodtak rólam, Imre pálinkával itatott, Béla vodkával, Feri mézes teát főzött. Az alkalmazott terápia hatására, 100-as csomag zsepi elfújkálása, és egy kis tubus First befújása után hajnal 3-kor már aludtam is kicsit, de addig nagyon fáztam.

II. Balaton-kör 1.

Reggel korábban ébredtem, mint a többiek, de mivel minden össze volt készítve, maradtam az ágyban és gondolatban készültem a mai napra. Kihívással telinek, gyönyörűnek ígérkezett. Kb. 70 km. állt előttünk, és négyünk közül csak én voltam, aki már egy nap alatt letekert ennyit. Úgy terveztük első napot mindenképpen külön váltan töltjük a csoporttól, aztán majd a többinél kiderül hogyan lesz tovább. Én nagyon szerettem volna végig a többiekkel tartani, de ez az út Adrinak volt szánva. Legyen mindenkinek jó, legyen benne mindenkinek érdekes, de ahogy neki tetszik úgy lesz.
Reggel további gördülők érkeztek, míg össze nem jött a létszám, össz. 21-en voltunk, ám mi a csoport előtt útra keltünk. Tegnap nem találtunk nyitva boltot, így nem volt reggelink, de éhesen nem vághatunk neki a napnak, ezért volt a sietség. Tegnap a strandra ment több boltot is láttunk, de sajnos még nem is néztek ki úgy, mint aki nyitni szeretne a közeljövőben, így tudtuk messzebb kell menjünk mire kaját találunk, de szerencsére a strand mellett sikerrel jártunk. Nem mondhatom, hogy gyors bevásárlás következett, de jól felszerelkeztünk a napra, a közeli parkolóban a padkára leülve jól is laktunk, majd teli hassal újra biciklire ültünk.

Nagy út volt még előttünk, és még mindig Siófokon jártunk, nem is a végén. A sétányon találtunk nyitva egy butikot, ahol Adrinak vettünk napszemüveget, mert ez sajnos nem volt nálunk. Nem felejtettük el, csak nem kaptunk Szolnokon, a tavalyi pedig eltörött. Következő pihenő a Sió zsilip melletti parkban következett.

A gyerekek láttak egy játszóteret, és nekik meg kellett állni. Mondtam, hogy így nem érünk a következő szálláshelyre időben, de engednem kellett nekik, nem lehettem rabszolga hajcsár, ám míg ők játszottak én eltekertem a Makovecz templomhoz ládát keresni.

Ildikó is velem tartott, 20 percnél nem terveztük hosszabbra a pihenőt, és annyi idő alatt pont meg is jártuk, és még bogaram is lett. Sajnos a bogárról eltűnt a dísze, valaki a 100$-os zsetont meglovasította és helyére egy fóliázott leírást tett. :(

Mielőtt letenném valahol keresek rá egy az eredetihez hasonló díszt.
A játszótérről toltuk biciklinket a Sió zsilip felé, gondoltam gyorsan elhaladva mellette nem sokat látunk belőle és egy kis magyarázatot megérdemel a nagy kád dugója.

Na meg, láda is van az út mellett, 5 perc rászánható. 10 lett belőle. Fenn a parton nem leltük, csak azt láttam, hogy pontosan itt kell lennie, de hol, ami fej magasságban van. Aztán gondoltuk, hogy le kell menni a gátra, a sétány alá, de kerítés volt mindenfelé. Amin volt kapu is, és az nincs ám bezárva. Nekem sem kellett több, uzsgyi lefelé, sietni kell.

A hídon át is toltuk a bicókat, de utána jöhetett a nagy tekerés. Elmúlt dél, és még nem jutottunk odébb egy faluval sem. Zamárdi, Szántód, szép helyek, de csak 5-5 percekre álltunk meg inni egy-két kortyot. Balatonföldváron azonban ideje volt megebédelni, a Galamb szigetet szemeltem ki erre a célra. 3 óra volt  már, de a gyerekek nagyon fáradtak, hosszabb pihenőre szép hellyel akartam nekik kedveskedni, ahol kicsit a lábunkat is belógathatjuk a Balatonba. Az 1 órás pihenő alatt még egy nagy ponty kifogásában is segédkeztünk.

Szárszóig a homok fal mellett szép, de hosszú volt az út, a parkban ugyancsak meg kellett állni. Ildikó lecsücsült egy padra, míg én egy újabb találat kedvéért a József Attila emlékművet fényképeztem.

Elmentünk még az Internet kávézóba, hogy kinyomtathassam a leírásokat, de ha 1 napot ott ülök sem lettem volna készen, olyan jó felszereléseik voltak. Nem vesztegettük az időt tovább. A szembeni kisboltban a régi szép idők emlékére reggelire vettünk rózsaszín kalácsot és irány Szemes, ahol tavaly eltévedtünk. Idén is. A síneken úgy kellett átcipelni a biciklit, mert egyszercsak vége lett a bicikliútnak. De előtte újabb pihenőt ejtettünk egy hűvös dombtetőn. Az útmutató táblák szerint erre volt a Bagoly-vár, Fanni szerette volna látni. Megegyeztünk ők megkeresik azt, én elmegyek a temetőbe Latinovits Zoltán sírjához, de 10 perc múlva ugyanitt találkozunk.

Nekem 8 perc kellett csak, mentem is a többiek felé. Fanni nem egy kis kápolnára számított, de az is lehet, hogy nem is ez a Bagoly-vár. Lelle, Boglár következett pár percre mindkét helyen megálltunk, még valahol a bele is mentünk a Balcsiba.

A mellényeket és a lámpákat is ideje volt beizzítani, 8 óra, szürkület, Fonyódon már sötét. Pedig milyen hosszú város is az. 10 körül, vagy nem sokkal utána értünk a Balatonfenyvesi szállásra. Még meleg csülkös babbal vártak bennünket. Biciklilámpa fénynél faltunk.
Hú, de hosszú volt ez a nap. Pontosan 75 km.-es. Az útvonal mentése funkciót elfelejtettem bekapcsolni, így trek nincs, de a számláló ennyit mutatott.
Ja, és még azt el is felejtettem, hogy volt valami 1 napos kerülés is, szembe jöttek nagy csoportok, rengeteg ember, le a kalappal előttük. Volt aki fekvő biciklin tekert, de láttunk olyan ősrégit is, aminek az első kereke óriás, a hátsó meg mini volt, voltak öregek, és nagyon kövérek is.

Szóval, semmi sem lehetetlen!