Vasárnapi túrácska

Nem emlékszem említettem-e, de azt terveztem a kéken elindulok Mátraverebélytől Putnok felé, ameddig jutok vasárnap estig, addig megyek, de 60-at szeretnék megtenni. Aztán jött az időjárás jelentés, és már otthol sem készültem ekkora távra. Majd anyu is előállt az ötlettel menjünk együtt valamerre vasárnap. Elsőre Hollókő tettszett meg, aztán a úgy döntöttünk arra a 2 órára, amit kb. ott töltünk ne adjunk ki annyi pénzt, menjünk a közelében Szentkútra, és onnan Parádra locsolkodni. Esti fellángolás szerint indulás 9 körül. Aha, 10-kor még a család fele ágyban volt, én meg csak a szemöldököm húzogattam, tudván, hogy ebből már alig lesz kirándulás. Nem sokkal dél előtt ültünk kocsiba. Út közben a GPS-t figyeltem, volt pár láda a közelben, de szólni se mertem, csak haladjunk. Arra azért rákérdeztem merre jövünk vissza, de nem volt szerencsém, nem Füred felé. (Tehát holnap vita lesz.) A Budha templomnál mégis tettem egy gyenge kísérletet, hátha felkeltem az érdeklődésük, de nem, úgyhogy visszatértem a kijelzőre. Csodálkozva keresgéltem, de a cél felé közeledve már nem láttam láda ikont. Nagy sokára leesett nem Heves megyében vagyunk, Nógrádot nem tettem rá. Gyorsan bepötyögtem a koordinátákat, de sűrű vakarózás közepette csak a telefonnal boldogultam.  Nagyon reméltem a pót aksival menni fog a keresés, fényképezés is, és még pontos is lesz. Szentkútra érkezve kerestünk egy közeli parkolót, majd anyu úgy döntött ő a kocsiban marad, mire Adri is.

Nagy levegő. Meg ne szólaljak.

Aha kiránduljunk együtt. A kocsiban ülve? Fél óra múlva meg ránk telefonálnak, hogy jövünk e már visszafelé, mert unatkoznak, mit csinálunk ilyen sokáig. Az egész csak azért volt, hogy én ne menjek.

Kb. 100 métert sétáltunk a templomig, addig lemondóan belenyugodtam, hogy ez ennyi volt, megnézzük a templomot, a sátras árusokat, veszünk vizet és szevasz, de nem fogok vitatkozni, ezt élvezem és szarok bele. Nem lesz ismétlése a márciusi zsongásnak, miattam nem maradunk egy perccel sem tovább itt, mint ahogy valaki más is nem akarja.

Anyu gyerekként sokat járt itt, tudott volna miről mesélni, de ő a kocsiban ült, helyette én mondtam pár dolgot arról, amiket olvastam. A végére úgy felkeltettem az érdeklődésüket (vagy csak nem akarták durci legyek), hogy a forrásokhoz fel akartak menni. Felmentünk, én pedig lenyugodtam.

Rövid, csendes kis ösvény, vízmosás, szép gyökerek, odvak, és a multi pontjai is útba estek félig-meddig. Visszafelé menetrendszerűen csörgött a telefon.
Apu felajánlotta anyuval legurul a templom mögé, vesznek vizet, vele is nézelődnek, mi menjünk fel addig a barlangokhoz. Olyan 70 méter emelkedő, de nincs messzebb 1 km.-nél. Túrabot a kocsiban. Dehogy megyek vissza érte,  akkor nem megyünk fel, és eddig is nélküle másztam. Ha már mehetünk, gyerünk.

Szép kis kaptató. Odafenn leültem kicsit szusszanni, köszönetet mondani, hogy mégis, ha röviden is, de csak mentem egy kicsit. Bekukkantottunk a barlangokba és indultunk visszafelé, hogy legyen időnk megkeresni még a ládát is. A telefon nem közelített rá a területre 30 m-nél jobban. Mit mondjak, nagy segítség volt. Különválva minden tönköt megnéztünk a hegyoldalban.
Ugyancsak Peti volt a szerencsés megtaláló. Amikor kiabált, hogy menjek sikerült megcsúsznom, és kificamítani a térdem. Szerencsére annyit tudtam korrigálni, hogy a térdem belé hajlott, így nem bukfenceztem előre, csak lehuppantam, de így is könny szökött a szemembe. Pár perc ücsörgés után, úgy döntöttem innen még le kell menni, térdtől kifelé álló lábbal meg nehéz lesz, már nem is fáj annyira, a töréshez kicsi volt a reccsenés, és tapogatva sem érzek elmozdulást, csak az izület nem áll jól, az meg nem jó, ha sokáig úgy marad, rögzül, hozzam csak egyenesbe. Sarok betámaszt, csípő kifordít, térd lenyom. Újabb könnyek, de legalább alakilag már rendben. A "Jó bé baszott nékünk..." kezdetű nótát dúdolászva ücsörögtem még kicsit, aztán mintha létrán mennék lefelé elindultam vissza az ösvényre. Ott megpróbáltam ráállni, majd rálépni jobbomra. Ment. Fájt ugyan, de nem volt eltörve, és nem is volt vészes a fájdalom, vissza felsántikáltam hát a barlangokhoz, és onnan még feljebb a ládához. Persze a tol nem fogott, a táskát meg a padon hagytam, na arra azért nem vállalkoztam, hogy tollért megint lemenjek, belekarcoltam a füzetbe, fényképeztem és indultunk vissza.

Ez így jelen esetben épp elég volt. A telefon egyébként is megint csörgött.
Irány Parád.
Mamánál megebédeltünk, beszélgettünk kicsit, megnyugtattuk, hogy minden rendben, jól vagyok, és legközelebb őt is elvisszük. A fiúk locsolkodtak, vagyis majdnem, Trisztán megmakacsolta magát, de azért csak potyogtak a tojások.
Imiék előtt kiszaladtunk még Hutába ott is körbepuszilgatni mindenkit. Még havas esőben is volt részünk -szeszélyes április-.
Hazaérkezve vacsora és a megszáradt pólók festése következett. Végre Adri is ügyeskedhetett.