Véremet adtam ezért a levendula szörpért

A bodza, menta, citromfű, és hárs után összejött a levendula is.
Már nem reméltem, ám tegnap Karcagon még találtam virágzó "ültetvényt".
Nagyon pofátlan nem akartam lenni, de egy szatyornyi virágot szedtem, aminek hiánya fel sem tűnt, de a szárak tépése közben ujjamon kialakult, majd észrevétlenül ki is fakadt ujjnyi vízhólyag alapján hagyhattam volna abba korábban is. Az enyhe égő fájdalom azonban nem gátolt meg benne, hogy hazaérve megpucoljam szerzeményem, és máris nekilássak a főzésnek.
A nagy akarásban idáig már rengeteg receptet átnéztem de Limarában feltétlen bízok, így az Ő receptje alapján kívántam indulni. Egészen addig, míg az arányok el nem gondolkodtattak, és végül a már bevált bodza alapján alakítottam a főzést.

5 l. víz + 2,5 kg. cukor felfőzve szirupnak,

- 25 dkg. bodzavirág (ennyi lett a szatyornyi szüretből) lemosva, 3 citrom felkarikázva, 10 dkg. citromsav a forró szirupba, és áll 1-2-3 napot letakarva.

- Üvegbe töltés előtt még 4 g. Na-benzoat kerül a lébe. 

Ui: Talán különlegessége miatt, de ezt a szörpöt akartam a legjobban. és a legfinomabbra. Kóstolva az eredményt ez nem sikerült.
3 napja a lakást erős levendula illat tölti be, ami magán a szirupon is érződik, és az íz is benne van a frissítőnek szánt nedűben, de sajnos mellette jócskán kiérződik valami zöldes vastag kellemetlenség is. Azt hiszem ez a nyers alapanyag miatt alakulhatott ki, ezért talán jövőre kisebb mennyiségben kipróbálom majd a receptet szárított virágból.

Fegyverneken jártamban keltemben

Erzsikének Fegyverneken volt dolga, én pedig mostanában nagyon ráérek ezért eljöttem vele, persze mentve pár ládaleírást. Hátha.
Első utunk a volt TSZ udvarra vezetett, ahol míg Erzsike hivatalos teendőit végezte kértem pár pecsétet, és néhány méter múlva már a Szapárfalu-i temetőbe vittünk virágokat, majd a MOL kútnál hagyva a kocsit körbejártuk az emlékparkot.

A szembeni szántáson átbotorkálva megnéztük Nepumuki Szt. János szobrát,

és ha már az utazók védőszentjénél jártunk itt hagytam egy bogarat.

Visszafelé a levendula ültetvényt megskalpoltam. Közellem a műutat, de itt még virágzik a levendula.

A Csonkatornyi-temetőnél volt következő megállónk. Itt beteg a láda, és már pecsétem is volt, de ki nem hagyhattam volna.

A toronyban felfedezve egy baglyot nem is bántam meg, hogy betértünk.

Annaház-nál is a temetőbe mentünk először,

de a kun-halmon magasodó feszület mágnesként vonzott. Tényleg lehet ebben a dombban valami.

Hazafelé Erzsike belelkesedett, és még a Törökszentmiklósi téglagyárnál is megálltunk ládázni.

Én pedig végre megszabadultam az utolsó ügynökömtől is. Soha nem veszek fel többet (csak is ha életmentésről lenne szó).

Kicsit elfáradtam, de szép nap volt.
Köszönöm Erzsike.

Szolnoki séta

A repertoáromból hiányzik még a levendula szörp, és a mozdonyos pecsét, hát ezekért indultam, hogy persze közben a napi sétám hosszát is felemeljem 3 km.-re.
A Csepp-parkban már jártam, és most se nyerte el tetszésem,

de reméltem itt lelek levendulát. Úgy is lett, csak már elnyílt, és különben sem volt olyan sok, hogy annyit szedjek belőle, amennyi kellett volna. Lehet ez a szörp idén még nem készül el.
Ha már itt voltam, és a táskámban még benn voltak a pecsételős füzetek betértem a Tisza szállóba, és bár nem mentem beljebb, de pecsételtettem,

ahogyan végre a vasútállomáson is, egy kis Tisza-parti séta után.

Hársfa-virág szörp

Már rég tapasztalom, hogy virágzik a Hársfa, és terveztem is szörp főzését, de a virágok begyűjtése mégis idáig halasztódott. Vagyis még csütörtökön Kompolton szedtem őket, csak ugye a szörp főzése több napos feladat.
Szóval, csütörtökön szüreteltem (Nagy szerencsém volt, hogy még találtam nem túl szennyezett helyen virágzó fát, aminek ágai ráadásul elérhetőek is voltak.) és meg is pucoltam a virágokat, de csak pénteken idehaza tettem fel főni a hozzávalókat. A mikénthez segítséget vettem két honlapról (1
2), de leginkább a bodza receptjét használtam.

- 5 l. víz + 2,5 kg. cukor felfőzve szirupnak,

- Kb. 2 liter mosott, murva levelektől megtisztított, fehér hársfa virág, 3 citrom felkarikázva, 10 dkg. citromsav a forró szirupba, és áll 1-2-3 napot letakarva.

- Üvegbe töltés előtt még 4 g. Na-benzoat, és mivel már kihűlt nem kell dunszt. 

Nyári édes múzeum túra az éjszakai só út helyett

Tegnap hazajöttünk Kompoltról, ma délelőtt Adri elment a Balcsira, én meg egyedül maradtam erősödni.
Az előző napok semmittevése után nem terveztem még idehazára sem nehéz dolgokat, de titkon el akartam menni az éjszakai sóútra.
Hiába vagyok jól, kértem volna csökkentett távot, és kísérő nélkül sem vállaltam volna be, amire lett is volna jelentkező, de halálos fenyegetést kaptam ha elindulok.
Fájt a szívem, de orr lógatva belenyugodtam a tiltásba.
Ugrott a Szele kupa.

Múzeumok éjszakája lévén sokat azért nem szomorkodtam.
7-re volt hirdetve az első Szapáry úti séta, de előtte még Erzsikével be szerettünk volna menni a Mártírok templomába, csak odahaza hagytam a pecsételős füzeteimet, vissza kellett érte menni, így első programunk a múlt idéző séta lett.
Attila és Mercédesz vezetésével másfél órát sétáltunk a bő 300 m. hosszú utcán oda-vissza. Amit nem bántunk meg, mert a mellett, hogy élveztük, minden házról részletes építészeti, történelmi és a kuriózumokra is kitérő bemutatást kaptunk. Amire pedig egyáltalán nem számítottunk: Meghívtak bennünket egy szelet Szapáry tortára. (Azt mondják olyan hagyományos mint a Dobos, de közülünk senki nem hallott még róla.)
Köszönjük, finom volt.

(Net-ről vett képp. A miénk krémje szerintem kávé helyett barack lekváros volt.)

A további programok sorát megszakítva indulásra kimentünk a vasútállomásra legalább köszönni a szervezőknek és a túrázóknak.
Kicsit sem vagyok mazochista, de nyugodtabb lettem tőle, és legalább Andris is megkapta a MTSZ tagkártyáját. (A pénztár már zárva volt, a Muzeális mozdonyok pecsét nem lett meg.)
Visszatérve a múzeumi programokhoz a Mártírok háza lett volna a következő látnivaló, de ott nem vártak meg bennünket.
Viszont a Damjanich múzeum felé menet észrevettük, hogy az evangélikus templomban még van világosság, megálltunk. Jó döntés volt, és szívesen láttak bennünket. 2 hónappal ezelőtt is megérintett ez a templom, most kicsit részletesebben is informálódhattunk róla, és ugyan már egyáltalán nem vágytunk rá, de kaptunk marcipán bonbont.
Már 11 elmúlt mire a múzeumhoz elértünk, és bár kocsival közlekedtünk rendesen elfáradtam. A termeket róva eszembe is jutott, hogy 2 éve is milyen fáradt voltam mire ide értem, és még az egyik fotelban el is bóbiskoltam, de most csak azért sem ültem le, és már bejövetelkor kértem a pecsétet füzeteimbe. Fáradtságom ellenére mindent megnéztünk, és örömmel láttam, hogy a Küzdelem ma is helyt kapott a kiállított alkotások között, de ma a pálmát Czeglédi Sándor Tiszavirág című fotókiállítása vitte.
Sok érdekeset láttam, de egész este eszembe sem jutott fényképezni, hazafelé azonban egyenleget vonva beláttam, hogy nem ment volna 10 km. sem Szele felé.

Manócska

Gyermekem vágya 4 éve a kék haj.
Egy tincsnyi előleget kapott belőle Londoni útjára, amit azóta is felfrissítünk, de a szerelem nem múlik.
Ősszel megegyeztünk, ha 4-s fölött lesz (Ő megtoldotta: 4,5-t szeretne) az év végi átlaga színezővel befestem, és amíg tart kék lehet.
Meglett a 4,5.
Gratulálok kincsem!

Előbb szőkítettünk.

Aztán manósodás.

Még nem tökéletes, de 1 hét múlva ráhúzunk 1 réteget.

Szárított koszorú kellékek

Nem tudok tovább tétlenkedni, de csupa könnyű dologgal kezdem a listámon szereplő tételek kihúzását.

Hortenzia.

Nagyon egyszerű, hajolni sem kell hozzá, hisz a virágok majdnem csípőmagasságban nyílnak, levágásuk után pedig már csak a zsinór két végére kell kötni 1-1 fej virágot. Mindezt én megismételtem párszor. 

Búzakalász.

A határban kétfélét találtam. Rövidebb szárú, nagyobb magvú, de tömzsibb, álló kalászút, elálló szálkával, és nálam magasabbra növő, de bókoló, hosszú, karcsúbb kalászút, aminek ugyan szálkája is hosszabb, de kalászra simulóbb. 

Mindkettőből vágtam egy táskányit és tízesével összekötöztem őket, majd még füzérbe is.

Mindkettő Öcsinél száradt a nyitott garázsban, de már van tervem mi lesz belőlük. 

Lassan telő napok

1. nap
A nátha elmúlt, köszönhetően a dupla adag antibiotikumnak, és minden bevethető házi praktikának, de reggel csöpögő orral ébredek. Telfsat a varázsszó. Mire Kecskemétre értem elfújtam egy 100-as zsepit, de hatot.
Délben már csak szűrt leves. Jól átszűrték, még színe se nagyon volt. Sebaj, a kórteremben mindhárman koplalunk, és holnap már vacsizhatok. De, miért kell 12 órával korábban borotválkozni? Kinő mire felvágnak.

2. nap
Első vagyok, Dormicumtól bátor,  a műtőfolyosó üres, de benn mindenki kedves, és gyorsan elalszom. 2 óra múlva ébren vagyok. Semmim nem fáj, nem is kérek fájdalomcsillapítót. Ennek ellenére lehet volt az infúziómban, de legalább lé is volt benne, és éhes sem voltam, meg nem is hánytam. Tapogatva magam nem érzem a hasam, de opsite-t kaptam. Mennyei boldogság, zuhanyzáskor nem ázik be, nyugodtan pancsolhatok majd.
Az előre megírt sms-eket elküldtem (Kinn vagyok, jól vagyok, de hagyjatok még aludni. Puszi, Anett), és kolléganőm óvó felügyelete mellett aludtam tovább. Estig nem is nagyon emlékszem semmire.
Köhögni kellene, de fekve nem szakad fel torkomról a slejm. Nemsoká vacsora, előtte kiveszik a katétert, felkelhetek. Jó lesz. (Azt hittem.)
De, nem nekem. Én holnap reggelig nem ehetek, és nem is kelhetek fel, de jó hír: kaphatok fájdalomcsillapítót. Nem értik, hogy nem fáj. Nem kérek.
Hogy számolok el Évi néninek? Megígértem neki, hogy járkálni fogok már ma.
A kaját viszont nem adom alább. Nem lesz itt semmi komplikáció, nem kell reop., az altató hatása pedig már kiment, lehetne ennem, különben holnap a gyomrommal több baj lesz, mint a műtéti területtel. Dugiban eszem is 6 sajtos tallért.
A biztonság kedvéért, hogy nyugodtabban oldalra tudjak fordulni az éjszakás nővértől kértem egy enyhe fájdalomcsillapítót. Erőset kaptam. A Novocain hónaljig égette a vénám, és a felénél már repkedtem. Miért nem hiszik el, hogy nem fáj? Legalábbis nem annyira, hogy le kelljen lőni!

3. nap
Hajnalban is ettem pár karika sajtos tallért. Még jó hogy szeretem.
Nem mondtam el, de biztos megérezték, és büntiből katéter maradt, braunül ex. Engesztelésképpen kértem fájdalomcsillapítót. Nem fájt, de hátha ők ettől boldogabbak lesznek. Szerencsére most tényleg az enyhébbet kaptam (Voltaren), farba, és nemsoká teljesen egyedül felkeltem, alaposan lezuhanyoztam.
Kaptam reggelit. Mégis szeretnek.

10 órakor 3. kört tettem meg a folyosón, és jelentkeztem hogy most vegyék ki a katétert. Nem vagyok jó beteg, de Évi néninél még lehetek fasza csaj.
Pisilés könnyedén letudva, katéter nélkül pedig sétálás közben is laza vagyok. Rovom a métereket.
Ebéd előtt megérkeztek anyuék, kimentem eléjük, és búcsúzáskor lekísértem őket a parkolóba is, hogy biztos megnyugodjanak jól vagyok.
Tényleg jól vagyok. Sokkal rosszabbra számítottam, de mielőtt még Joék is ideérnek alszom egyet.
Jóe ébreszt, lementem velük az udvarra. A nevetés nem esik jól, de nagyon örülök nekik. Kb. 1 órát voltak, jól esik egy újabb alvás, de rettentő a fekvés. Amint megtámasztom a hátam szúr a rekeszizmom, gátorüregem, és mindkét tüdőcsúcsom. Túl lélegeztettek.
Estére már egyedül vagyok a kórteremben, de így sem merek pukizni, pedig feszít a hasam, de félek hogy fájna. Zuhanyzás után hasra fekszem, nehezen megy, de megoldja a problémám. Lehet a biztonság kedvéért kért Diclofenac is segített.

4. nap
Egyre virgoncabb vagyok, de produkálni kellene valami WC csészébe. Ott van az a kijáratnál, de még ragaszkodom hozzá. Pezsgő-kúp oldja a kötődést.
Egész nap sétálok a folyosón, és a parkban, egyre jobban vagyok, pedig nem is voltam rosszul.

5. nap.
Haza. Öcsi késik, de legalább az onkológiáról van időm elkérni a kontroll kémcsöveket.
Odakinn esik. Nem tudok kimenni a gyógyászati segédeszköz boltba haskötőt venni, pedig a magyar utakon arra szükség van, így a bejárat mellé 100 m.-re kocsival megyünk érte.
És ha már a magyar utaknál járok: nem volt elég a haskötő, még így is fogtam a hasam, és autópályán jöttünk!
Idehaza finom ebéd várt, és az ágy, amin 2 éjszakát is nehéz eltölteni, de most 2 hétre lesz nyughelyem.
Adri kicsivel utánam érkezik, végre megölelhetem, és jöhet egy kis pihi.
De, jó hogy még mindig szúr a rekeszizmom, és a tüdőcsúcsom, így az ágy már nem is zavar.
Este túlestem az első magamnak adott subcután injekción. (A vénás könnyebb, másnak adni meg pláne, de már csak 9 lesz.)

6. nap
Az én eredeti tervem szerint Szolnok felől mentünk volna tegnap haza, és kicseréltük volna a táskákat. De, nem így történt, így ma apuval visszajöttem Szolnokra, elhoztam a lájtos teendőimhez előkészített csomagom, és visszafelé tréleren az autóm is követett bennünket. Ha lehet fokozni: ez az út még rosszabb volt, mint a tegnapi.

7. nap
1 kis ülés, 1 kis járkálás, 1 kis pihi felváltva. És persze anyu folyton kínál valamivel. Nekem meg fogyni kellene, vagyis már a műtét előtt is kellett volna, de így jártam, most viszont nem hagyhatom annyiban, ha 6 nap alatt legalább már a gyomrom összeszűkült.
Azért hogy egy kis haladás is legyen Öcsinél nyitáskor kifújtam 30 tojást (nyugi, fecskendővel).

2. hét
Nagyjából a 7. nap ismétlése, de már vezettem, és a haskötőt sem hordom.
Szerencsére nem nagyon nehéz visszafognom magam: ülni nem tudok sokáig, járkálni a hasam fogva nem olyan kényelmes, és még sietni sem tudok, de minden nap egyre könnyebb, és már kifújtam 300 tojást húsvétra.
Varratszedés óta a seb sem húzódik, és már nem is kötözöm, de a legborzasztóbb, hogy hason még nem tudok feküdni, és oldalt sem az igazi, ezért leginkább filmet nézek amikor pihenek.
Kicsit aggaszt, hogy szinte semmi eltervezettel nem haladtam, de legalább továbbra is jól vagyok.
Érzésem szerint sokkal könnyebben vettem, mint elképzeltem, vagy munkámból adódóan tapasztalom.
Szerencsés vagyok.


"Betegségem" alatt kéretlenül is sok segítséget kaptam, minden napra jutott valami amiért hálával tartozom, és nem is gondoltam, hogy ennyien tudják a telefonszámom, de nagyon jól esett még a közvetített törődés is.
Sorolhatnám, mint az Oscar gálán: Köszönöm a szomszédoknak, gyermekkori tanítóknak, nem utolsó sorban szüleimnek, stb, stb, hogy ...
De, én kolléganőmnek szeretnék köszönetet mondani, hogy velem volt a legnehezebb napon.
Köszönöm Anikó.

Búcsú

Vannak nők akiknek megadatik, hogy tudják mikor menstruálnak utoljára.
Én úgy döntöttem, hogy az utolsót kiélvezem.
Rettentő élveztem.
Egészen 3 napon át, de tartottam magam az elhatározásomhoz, és nem vettem be gyógyszert, hogy utoljára mindent érezzek, és fájdalmas búcsút vehessek méhemtől.
Sajnálni nem kell, hisz még könnyem sem fojt, és milliók továbbra is havonta átélik ugyanezt.