Újra Balaton

Szerencsétlenkedési sorozatom befejezéseképen szerdán sikerült elintéznem a szabadságom, kitakarítottam, kimostam, a sütik is megsültek, bepakoltam, kulcs leadva és csütörtökön 5-kor már a kocsiban főttünk. 200 fok, de várakozásokkal teli jókedvvel repesztettünk Boglár felé. A szünet utolsó hétvégéjét férjem kollégáival szándékoztuk eltölteni, remélhetőleg jó időben, főképp a Balcsiban lubickolva (azért én pár ládát is tervbe vettem). Hírek szerint 2 baleset miatt a 0-ás és a 7-es is állt, de nekünk ezen a téren szerencsénk volt, jól lehetett volna haladni, ha kocsink a többedszeri szerviz, alkatrészcsere ellenére nem kezd el megint dadogni (mire minden kicserélünk benne majdcsak abba hagyja). Útközben sóváran néztem a biciklis táblákat, de a 4x-i megállás mellett nem idegesítettem tovább családom, hogy két-keréken ez az út sokkal élvezetesebb, érdekesebb volt, 9-re végül így is oda értünk. Lecsúszott az első pár pohár alkohol, megfőtt a finom pipihusi leves, gyors kipakolás és duma, duma, duma hajnali 2-ig, mikorra elkészültek a körmök és eltehettük magunkat holnapra. Pénteken a fiúk bundás-kenyérrel vártak bennünket. A gyors alvás után jól esett egy kényelmes reggeli, aztán irány a strand. 14-en kitettünk magunkért, nehogy már ne élvezzük végre a meleget, a vizet, meg kitudja még miket. Este megsütöttük a hadseregnek is elegendő mennyiségű húsit, vagyis a fiúk sütötték meg, a felét, a többire elaludtunk. Szombat reggel a frissebbek előretolt hadtestként elfoglaltak a parton egy jobb helyet, a lustábbak kisütötték a maradék húst, de előbb eljöttek velem egy kis ládakeresésre. Az elsőt élvezték, de a maradék háromhoz kellő mászásra már nem vállalkoztak, egyedül kellett őket felderítenem. 2-re már a strandon voltam én is, és mire a vihar jelei mutatkozni kezdtek már a fiúk is kiértek. Segíthettek legalább hazapakolni. A teraszról nézhettük a haragos eget, és vizet, majdnem siratva a jó időt. Vacsorára beszorultunk a lakásba, de jókedvünknek ez nem vette elejét, viszont szerencse volt, hogy a fiúk még délelőtt sütkéreztek. Reggelire hasznosítottuk amink még volt, és lecsóval búcsúztattuk a konyhát, hagyva belőle jócskán a háziaknak, vagy a kutyájuknak. A szél még mindig hideg volt, így az utolsó napra csak a séta és az Erzsébet vendéglő maradt. De, csak miután olyan áldást kaptam az égből, hogy kettőnek is elég lett volna. Így még nem voltam lesz@rva.
Erzsébet vendéglő. Mikor Szolnokról elindultunk már írtam magamban milyen himnuszt fogok róla zengeni. Gyermekem 1 éve azt hajtja, hogy ő életében 2x lakott jól. 1x ott. Tavaly olyan finomat ettünk, olyan jól éreztük magunkat, hogy ezt a helyet nem hagyhattuk ki. A személyzet általunk látott két tagja a régi volt, öregedtek 1-1 évet, híztak is kicsit, de megnyugodva tértünk be, hogy itt mi most mint a múltkor milyen jól leszünk. Ha már így kezdem gondolhatjátok. Kihozták az étlapot, és rögtön rendeljünk is, mert különben ha az innivalóval kezdjük 1 óra múlva lesz csak kaja belőle, jöjjön előbb a kaja, leadja a rendelést és visszajön felírni mit innánk. A végén már hozta a leveset mire másodszori kérésre kérhettünk inni is, igaz jobb lett volna ha ezt kihagyjuk. A cola kóla ízű valami volt, a jeges tea szinte ízetlen főzet, a sprite cukrozott szóda. A leves zacskós. A második elment, de a sütire már kíváncsiak sem voltunk. Mindezek mellett a pincérnő nem értette, hogy miért akarunk 20-an 4x-re fizetni. Miért nem jó, ha ő kihoz egy számlát és majd mi elosztjuk, ahogy gondoljuk. Tetézte az élvezetét, hogy mind a 4 család üdülési csekkel fizetett. Ilyen tortúrát még nem éltünk át. Ugyan kínunkban a bajszunk alatt jót nevettünk, de ide nem megyünk többet.
Hazafelé dugó. Kerültünk. A 3 órás útból 5 lett, mire haza értünk meg is éheztünk.


Mindennek már 3 hete, de voltam olyan lusta, hogy a felénél elaludtam, és a folytatásról elfeledkeztem. :( Végül is jó volt, így nem hagyom ki.