Tisza-tavi körtúra 1 nap.

Az úgy volt, hogy ez a túra 9 napos lett volna, kerékpáros találkozóval egybekötve, vándorolva, és a 3 tározót is megkerülve, de arra eleve nem tudtam volna elmenni. Aztán nekem szerencsés módon 3 naposra redukálódott, és így már nem hagyhattam ki. Még akkor sem ha a 3 napja megveszekedetten fájó fogammal reggel a szájsebészeten kezdtem, aminek ott megfúrták a gyökerét, és csak reméltem enyhülni fog a fájdalmam, és a rázkódás sem fogja visszacsalogatni. Persze jól betáraztam fájdalomcsillapítóból, és a fejemben lejátszva minden flottul ment, de azért nem gondoltam, hogy még 1 órás késve indulás is besikeredik. Nem is élvezném, ha nem így lenne.
A hőség még így is tombolt, a városon való fél órás átjutás alatt azonban csak arra tudtam gondolni a többiek reggel indultak, már pancsoltak egy jót, és én 15-s tempót számolva 5 óra múlva velük leszek. Beosztottam szépen az 5 perces pihenőket, és eldöntöttem, hogy nem állok meg egy gyönyörűen mosolygó virágért, önfeledten legelésző őzért, vagy porladó tetemért sem. Csak megyek, eszem (lehetőség szerint faepret is), iszom, tekerés közben nézelődöm, és mondjuk magamban éneklek. Az utat egyszer visszájáról már megjártam nagyon a GPS-t sem kellett figyelni, csak az óráival idegesítettem folyton magam, aminek következtében jó kis tüdőtágító tekerést sikeredett összehozzak. Rég voltam már ennyire felpakolva, ebbe nyilván ez is besegített, de a Besenyszögig tartó 20 km.-s szembeszél sem nekem kedvezett. Vagyis dehogynem, még jobban akartam, és a fogamra még csak gondolni sem tudtam. Egyre csak kántáltam 13, nem elég, nyomjad, nem lazsálunk, sok a szúnyog, ágyban akarok aludni. 15, megy ez, hajrá, legkésőbb 11-re ott vagyok. 9-ig világos van, ha 8-ig felérek Tiszasülynél a gátra, már minden oké, onnan egyenes az út, és nincsenek autók (világításom igen gyér, a láthatóságit meg otthol felejtettem).
Nem indultam el táplálkozás nélkül, de 3x-i étkezést beterveztem, az elsőt sacc/kb. 20 km.-nél Besenyszögön a Székelykapu alatt, és bár nem voltam éhes nagyon vártam, hogy végre ott legyek, hátha az alatt az 5 perc alatt a széllel is barátságot kötök. Nem így lett, de legalább a község határában rám köszönt egy eperfa. Kék volt a lelkem, de jót tett az íze, és a kicsit korábbi pihenő is.
Mára betervezett vágyam kielégítve Besenyszögön áttekertem, és mintha a szél is csak szakaszosan akarna találkozni velem, azt is egyre ritkábban, ment már a 17 is, az is szinte észrevétlen. Jó lesz ez.
Annyira, hogy egy sast, vagy valami hasonlót épp vacsorán kaptam. Belül voltam 50 m.-en amikor utolsót tépett zsákmányából, de többet nem kockáztatott a még gőzölgő áldozatát rám hagyva egy távolabbi fára visszavonult. 10 plusz szúnyogcsípés, vagy 5 perccel kevesebb alvás, de az út túloldalára csak átmegyek ezért a tetemért.

Nem vértelen, és már hozzákezdtek, de abszolút A.  

Meglátva a még éppen csak alvadni kezdő vért, bántam, hogy nem figyeltem jobban, még lehet azt is láttam volna, amikor csőrével a koponyára koppintva elejti a nálánál nagyobb fácántyúkot. Ez annyira friss, hogy ha most anyuékhoz mennék nekem lenne belőle holnap vacsora. és még sörétet sem kellene válogatni. Ma azonban nem én vagyok a csúcsragadozó.
A felajánlásokkal viszont bánhatnék fukarabban, hogy a gondolatolvasó szúnyogok mindenit nekik. Ének mellé már csárdás is jutott, de 3/4 8-ra a gáton voltam.

Rövid társas vacsorám elköltése után a 3 évvel ezelőtt még csak épülő zsilipre is szántam 2 kattintást,

de énekelni igazán csak a naplemente Kékessel spékelve élmény után volt kedvem.

A vizet még csak Szolnokon láttam, de mindjárt ott vagyok. Obládi, obladá ... Még jó, hogy csak az őzek hallották. De azoknak nyilván tetszett, mert szinte magukat sem zavartatva legelésztek tovább az erdőszegélyen. Míg a duzzasztóhoz értem összesen 7-t láttam, akik közül egy még át is sétált előttem. Nem túlzok. Sétált.

A régi Tisza-hídnál én is lámpát kapcsoltam, de lehettem volna kicsit figyelmesebb is, és rövidíthettem volna, ám utólag így volt jó. Különben kimaradt volna a teliholdas hídátkelés.

Gyönyörű. Eper, friss tetem, őzek, naplemente Mátrával, telihold. Jöhet még valami?
Telefoncsörgés. Merre járok? És ha már ilyen közel, elém jönnének, nem haragudnék-e 3 útitársnak? Dehogy haragudnék, de azért nem ültem le az árok szélére bevárni őket ahogy javasolták. Inkább csodáltam az utamat bevilágító teliholdat. Nem is kellett lámpa, de azért szerencse, hogy ilyen jó minőségű a gát.
Abádszalók határában találkoztam össze a mentésemre induló Imrével, Józsival és Anikóval -dagadtam volna legalább fél kilót ez alatt az árokparton-, még pont jókor, hogy nem kavarogjak a város utcáin szállásunkat keresve.
5 és fél óra elteltével, 67 km. után, fél 11-re nem mondom, hogy ágyban, de a helyemen voltam. Örültem hogy elindultam, a nap élményeinek, a fenn lévő (a már alvóknak is) társaknak, és minden mosolynak ami felém irányult.