De, láttam rengeteg, nyuszit és ragadozó madarat (sajnos szemetet is) míg szinte észrevétlenül a gátőrházhoz értem. A Tisza itt a gát tövében folyik, még soha nem mente le, de ha már ilyen jól haladtam ma letértem hozzá. A három sor fán túl ott is kanyargott békésen előttem,
nyugodt volt, mint az ösvényen sütkérező galambok,
vagy a még lusta bundásbogár,
és az egyenesen álmos harlekinkaticák.
Nem is zavartam sokáig a reggel nyugalmát, inkább az oszlásnál jobbra térve követtem két lovast a tanösvényre.
Az eddigi kellemes élmények után a tájékoztató táblák csupaszsága visszazökkentett a jelenbe. Alig két éve jártam itt, akkor szinte mindnél megálltam, de most csak a rögzítésre szolgáló ragasztó csíkját nézhettem rajtuk. Az kanyargó út mellett sorra ott hallgattak szomorúan a virágzó fák alatt.
Az ösvénnyel újra lekanyarodtam a Tisza partra,
majd a kilátóba is felmásztam,
de csak a gátra visszatérve jöttem rá az igazán nagy fákat kihagytam, és az ártéri palló is eztán következett volna. Sebaj majd legközelebb.
Ma nem láttam őzeket, és sajnos Bagi-föld madarai is bujkáltak előlem. Közeledtemre két kócsag, vagy gém röpült el a tóról, de míg almámat elfogyasztva a gát szélén ültem sem láttam más nagyobb madarat.
Hazafelé zötykölődtömben már csak a kiskertekben bízhattam. És bingó: két színben mosolygó japánbirs,
a virágzás különböző fázisaiban lévő tulipánfák,
vidám sziklakerti valami,
és mindig elfelejtem ennek a se nem tüdőfű, se nem fekete nadálytő virágnak a nevét, pedig már számtalanszor rákerestem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése