Irány a határ, autóval Gleisdorf, onnan gyalog Alzberg, tervezetten felfelé a folyó partján 10 km., ott ahol nemsoká a szerencsések Rába-túron tekerhetnek is.
Este a készülékekre mentettük ugyanazt a térképet, de voltak papíralapúak is nálunk, és nem e miatt hagyták csak kevesen ki ezt a napot.
11 elmúlt mire konvojunk a parkolóban leállt, és a már-már szájbarágós eligazítás, valamint a lakoma után nekicihelődtünk. A csapat legkisebbje, Bogi ma bemutatkozott. A hisztije után nem hittük, hogy ennek a túrának együtt érünk a végére. Nem adtunk 2 km.-t nekik, de azért bíztunk benne összeszedik magukat, és senkinek nem kell feladnia velük ezt a szépnek ígérkező kirándulást.
Az első 500 m.-en 2x eltévedtünk, de aztán bekapcsoltak a belső radarok és minden ment flottul, vagy nem vettük észre, hogy mégsem. Minden esetre a németül tudok jól falaztak, a többiek meg bíztak a tapasztalt vezetőkben, Bogi pedig hol jött, hol vitte valaki, nyakban, ölben, valahogy.
A Rába errefelé egy csiklandós kisfiú. Itt huncutul tekereg a sziklák között, amott színes kavicsokkal játszik, de a harmadik kanyarhoz érve már homokpadot épít, aztán friss permettel locsolva bennünket alábukik, hogy habjával még visszakacsintson. Ma bizonyosan jó napján leltük, több helyen gyors, vagy mély, de cseppet sem fenyegető, csak ismerkedve simogat, miközben mutogatja kincseit. Fentről nézve hívogatott, lenn hűs habjaiból a bátrak kulacsukba is mertek, a kevésbé merészek csak lábbal taposták sodrát elűzve onnan a gyors pisztrángokat, de mindenki élvezte a játékot.
Mire a fürdőzésig értünk már mentünk eleget felfelé, és sokat lejtésben is, hogy tudjuk jócskán kell még emelkednünk miatta, de az előttünk lévő út e mellett is sok csodát ígért.
Ami idefelé jövet az útból feltűnt, azt gyalog is tapasztaltuk. Nagyobb, tisztább, karbantartottabb, biztonságos, élvezhető, nem tiltótáblákkal zsúfolt. Egyszer sem kellett a jelzést keresnünk, szépségre kinyílt szemünk mindig látta a következő felfestést, kapaszkodót, létrát, láncot. 38-an mentünk a meredek sziklafalakon, víz fölé benyúlva, vagy hasadékok fölött, e miatt egyébként is lassan haladtunk, de az elsők mindig bevárták az utolsókat, még ha biztonságos volt minden lépés akkor is. Eleinte számoltuk a hidakat, és a segédeszközöket, de a végére annyi csodát kellett volna számban tartani, hogy feladtuk, számolatlanul csak élveztük a mindig másforma hídon való átkelést, pallón mászást, kötélben kapaszkodást, és a látványt, hol az alattunk kanyargó vízben, hol a felénk magasodó sziklákban, vagy elénk táruló rétekben. Nekem nagyon jó dolgom volt, mindent volt időm megnézni, sőt a gyakori feltorlódás kedvezett a fényképezésnek, de a többieknek is jutott elfoglaltság. A gyerekek szamócát szedtek, de nem ám csak úgy elvétve, épen csak kóstolóban leletek szemeket. Ha valaki lehajolt, biztos jutott ott a többieknek is jócskán szem, néhol egész marokra valót szedtek, hogy pár lépésig még kitartson, de mire elfogyott, már előttük volt a következő csemegézőpont. Ha mégsem, lapulevélből készítettek legyezőt, sapkát, seprőt, és azzal bolondoztak. Többeknek ez volt az első gyalogtúrája, de még Bogi is végig kitartott kedvvel. Inkább a felnőttekkel volt nehezebb, az út felénél már sokan várták a végét, háromnegyednél egyenest a vacsorát, pedig nem volt hosszú, és nehéznek sem mondható a kiválasztott szakasz, csak meleg volt, sokat álltunk és lassan haladtunk, Ők pedig tapasztalatlanok voltak. Sokat kérdeztek, de biztosítottuk őket még ma hazaérünk, csak lassabban, mint terveztük, és igyekeztünk viccesre is venni a figurát, mert bizony az a vacsora már készült, amikor nekünk még 1-2 km. hátra volt a nehezen értelmezhető tábla szerint is, a Mi tempónkban pedig az több mint 1 órát jelentett. Végül 5 után értünk az Alzbergi fennsíkra, ahol már Feri várt bennünket, a sofőröket levitte az autókhoz, hogy aztán értünk visszatérjenek, és vacsorára szánt brokkolikrémlevest, meg rántott húst késve, de elfogyasszuk. Vártuk már, a gyerekek azonban még mindig nem nyughattak, Mi a fa alatt haldokoltunk, de mutass nekik egy (jól karbantartott) focipályát és máris fáradhatatlanul játszanak, amire a locsolóberendezés csak rásegített. Hazafelé autóból is csodáltuk még a tájat, de odahaza nem kellett manikűrrel pepecselni, fáradtság miatt ma az elmaradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése