Nógrádi vártúra

Végre megint Szabad Lovagok randi. Megérkezésünkig kérdéses volt ki lesz ott, és ki marad ki a buliból, de végül nagyobb lett a létszám, mint még este megbeszéltük. Persze ez csak jó, és öröm, és legközelebb is alakuljon így, vagy még jobban. Robi gyógyulj, Ildikóhoz pedig igyekeznünk kell alkalmazkodni.
Találkozó Szurdokpüspökiben a kútnál. Cseppet sem diétás reggeli

után víz vétel, és fényképezkedés,

de persze mi fanatikusak megkerestük az itt elrejtett ládát is. (Vagyis nekem már megvolt, és mint kiderül Dy nem lelte az új helyen.) Én még rejtettem egy nem publikusat is, félve tőle Geoneo-ék nem jutnak el Szolnokra.
A barlangok körül egyébként szép virágok nyílnak.

Salgóvárig kb 1 óra volt az út, ez alatt én gyorsan GPS-be tápláltam a közeli ládák adatait (Jó lenne egy lépésben mindenre a ZOOM is, csak még nem vagyok benne jártas, nem akartam, hogy gyakorlás közben lemerüljön az aksi, és ne tudjak fényképezni.), N90-ről tanulmányoztam a leírásokat, és már ott is voltunk. A dombtetői leágazásról jó rálátás nyílt a várra, de kocsival lévén nem voltam elég gyors egy képhez. A parkolót viszont már nagyon vártam. Persze volt bennem némi félsz is, ismervén a többiek tempóját, és tudva milyen rövid távokat fogunk gyalog megtenni.
:)  ):
A táv még annál is rövidebb volt, mint gondoltam. Parkolótól a várig kemény 300 m. Fenn egy láda, a szemben lévő sziklán egy másik, köztük 400 m. Hátha szerencsém lesz, és maguktól is megakarják majd nézni.
A parkolót alig hagytuk el Berci máris egy vörösbegyre hívta fel a figyelmünket. Szépen dalolt, közel volt, de pont mikor lenyomtam az exponálógombot elröpült. Az élményt nem csorbítja, de +1 pont a virágok javára, még úgy is hogy felfelé hosszan hallottuk a család énekét.

A kapun beérve rájöttem elmentünk a láda mellett, lefelé kell ügyesnek lenem. De, gyorsak voltunk hamar körbejártuk a várat. Főképp a nap hátralévő részére ígérkező idő miatt.

Azért nem kevésszer kacsingattam a közeli szomszédos, és még ma célba veendő Somoskő felé.

Meg körbe is. Jó időnk volt.

Visszafelé megkerestük a rejteket. Nagyon nem is kellett keresni, a fehér doboz már a leágazásról virított egy fa tövében. Nem is hittük, hogy tényleg az, de kikerülve egy nagy adag ürüléket megbizonyosodtunk róla. (Csak jelszó nem volt benne.)

Lefelé eleredt az eső, ám szerencsém volt, a többiek ugyan nem vártak be (szerencsére, zavart volna, ha megteszik), de a Boszorkányszikla felé vették az irányt. Mire beértem őket már a sziklán pózoltak,

és egy távoli fekete felhőt csodáltak.

Nem bízván benne, hogy még ma utolér bennünket elindultam körbe a sziklán megkeresni az itteni rejteket.
Hogy is van a leírásban: "Kérlek légy óvatos mászás közben, a kövek csúszhatnak!"
Siettem, de mint kiderült repülve sem lehettem volna elég gyors. Az a felhő olyan ripsz-ropsz a nyomomban volt, hogy mire a pontra értem már a nyakamban éreztem cseppjeit. Ami eddig nem csúszott, az innentől faszányosan. Ugyan nem villámlott, nem dörgött, de fém botommal a kezemben nem kezdtem el keresgélni a sziklák/bokor kombó között, mert amíg a köveken nem kezdett el folyni ez a pár csepp eső, vissza kellett jussak a pár méterre lévő tetőre. Mire a csúcson hagyott esőkabátot magamra kaptam már jég is hullott.

300 m. volt kocsiig vissza az út, de mintha nem védet volna semmi az esőtől, úgy eláztam. Szerintem nem kellett volna annyira kapkodni, mire leértünk elállt az eső, odafentről viszont szép látványban lehetett volna részünk.
Somoskőig az idő újra kedvezőre fordult, úgy tűnt a felhő nem követ bennünket.
Jegyeink megvétele után a bazaltorgonát néztük meg először.

Majd nem bízván másra a fordítást, szépen félrevezettem a csapatot, mondván 500 m.-re van egy vízesés. Minden volt, csak vízesés nem, pláne a megadott koordinátán, de legalább keresetlenül megleltük a vár com-os ládáját, és szerintem a kőtenger is megérte a kitérőt, de lehettem volna figyelmesebb is.

A várba felérve gyorsan szétnéztünk. Szó szerint gyorsan. Legalábbis nekem. Meg sem néztem mindent. A felét sem. Inkább ami belefért azt jobban, mint mindent sehogy,

de Salgóra visszakacsintottam.

Lefelé a hu-s jelszó is meglett, és az eső is újra eleredt, de bekacsintottam a Petőfi emlékházba, és megnéztem a maketteket,

aztán már az éttermet kerestünk. Nem leletünk egyet sem nyitva.
Gyors nap, gyors befejezés. Kávé, csoki, egyebek után Tar-on elköszöntünk.
Hazafelé figyeltem a felhőket és már gondolatban a holnapra készültem.