és a kisvasút emlékműnél elhelyezett ládákat,
majd az erdőszélen hagyva a kocsit zöldön felbotorkáltunk
a Vörösmárvány bánya melletti erdészház pecsételőhelyéhez.
Mint a képből következtethető is, én tényleg botorkáltam. Nem volt rám jó hatással a kb. 2 órás alvás. Ha már csak 1 napra jöhettem élvezni akartam, nagyon akartam, de a majdnem sík terepen is veszettül kínlódtam. Felöltöztem, levetkőztem, énekeltem, minden csináltam, de nem volt egyszerű, és a neheze még eztán jött. De felértem, és mivel voltam olyan ügyes, hogy nem találom az OKT-s igazoló füzetem kénytelen kelletlen szerepelnem kell a fényképeken.
Amíg a zölddel párhuzamos enyhe lejtőn haladtunk a volt Hercegprímási kastély felé sikerült egyedül maradjak, és végre jobban ráhangolódtam a helyzetre, melyet már a minden lépésre jelentkező fejhasogatás is tarkított. Meggondoltam vegyek-e be valamit rá, de maradtam a bőséges folyadék fogyasztásnál, és az ezerszínű erdő csodálásánál.
A Gerecsét északról megkerülő szakasz enyhe puklijai már nem okoztak akkora gondot. Nem beszélve róla, hogy térkép szerint mindig volt mit várni, jellegzetes fa,
forrás,
és persze a bárhol felbukkanó gombák, virágok terelték el a figyelmem magamról.
A kastély után
kitértünk a Tűzköves barlanghoz,
de hogy ott voltunk-e vagy csak egy víznyelőnél kétséges számomra, mert a térképem kicsit másképp jelöli az utakat, mint arra emlékszem. Ami tuti, hogy a kékről letérő út, ami elvileg a Jura-zsombolyhoz vitt nyugati oldalán volt az akna, nem pedig a kék északi felénél, hiába esik mindkettő bal kéz felé. Szóval láttunk valamit, de a geoládáig nem mentünk fel (én sem akartam).
A Kis-Gerecse oldalánál utolértük a lányokat, ám a fehér kőtömbök csodálásában újra jócskán lemaradtunk tőlük.
Nem igazán értem ezek a temérdek sziklák miért nincsenek a térképen jelölve, az előző 1-2 meg miért igen, de a meglepetés nagyon jól esett. A korábbi színek vegyítése a mostani szürkéből fénylő fehér formákkal fantasztikus volt. Minden korábbi szépség eltörpült mellettük, meg persze mi is. Sajnos a korábbi időzések miatt sokáig nem csodálhattuk őket, éppen csak egy-egy fénykép, simogatás, és már mentünk is a következőhöz, de ha csak ennyi jó lett volna a mai napban akkor is megérte volna.
Számomra hirtelen váltással a Pusztamaróti emlékhelyig műúton mentünk egy jó darabon, de persze itt is volt mit élvezni. Az út mellett öles (vagy inkább 2 öles) fák ontották magukból azt a nagyon szeretem asztalosműhely szagot, amiből egy kis szeletet sikerült magammal hozzak.
Amikor megláttam, hogy itt a korhadó rönkök is leltárban vannak kicsit meglepődtem,
de véletlen sem tettem vissza szeletemet egyik rakás mellé sem, inkább még sűrűbben szagolgatva próbáltam sietni az ebédhez kijelölt emlékhelyig.
Majdnem 2 óra volt mire a tisztásra értünk, de hiába volt fél órám az ebédre nem ültem neki, annyi látnivaló volt a közelben hogy inkább kihűlt pizzaszeletemet fogva mentem előbb pecsételni,
onnan a 100 éves sírok mellett
el a rejtéshez, majd az emlékművet is megcsodáltam.
Addig-addig nézelődtem hogy megint lemaradva indultunk a Maróti-hegy megkerülésének. Pedig az enyhe emelkedő nem az a terep, ahol én majd behozom a hátrányt, és a Vaskapuig tartó újabb lüktetés sem nekem kedvezett, de onnantól már legalább néha láttuk a lányok hátát.
A villanyvezetéknek vágott széles irtáson lefelé aztán újra összeszedtem magam, és hiába a végére hagyott hosszú, nyílt, de nem túl meredek emelkedő alig pár perccel lemaradva megérkeztünk a találkozópontra.
Péliföldszentkereszt méltó befejezése a napnak. Előbb pecsételtünk,
majd a kálvária dombon elhelyezett ládát kerestük meg,
és a fatornyos, modernizált templomot sem hagytuk ki.
Ha van eszem a végpontot is részletesen megnézem térképemen, és ráveszem a többieket szentkút, meg a katonasírok megkeresésére, de csak a szálláson jöttem rá megérte volna jobban szétnézni a ciszterci faluban. Ez így már legközelebbre marad, most ünneplés van soron.
Túratársaim a kék végére értek. Az ő füzetük teli pecséttel (enyém meg kitudja hol fázik), a megtett kilométerekért cserébe pedig (és persze hogy olyan elnézőek, támogatóak velem szemben köszönetképpen is) megérdemelnek egy kis finomságot.
Kedves Anikó, Évi néni, Imre!
Ez úton is gratulálok és köszönöm a sok élményt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése