Én 9.20, Adri 9.30, köztünk már nem tudom ki indult. 10 perccel korábban megkaptam a feladatlapot, 5 perc múlva a térképet, és mivel eddig Adrit pesztráltam nem figyeltem merre mentek a többiek, meg is lepett amit a térképen láttam. Arra, biztosan arra kell menjek?
Hát legyen, vagy az elején elbaszom, vagy sikerül. Tehát kapunál balra.
Szokással ellentétben csak 1 botot vittem, és ahogy kellene lépésről lépésre figyeltem a térképet. És persze minden mást is. Titkos infó, de nálam volt a GPS, meg a telefon is, igaz az első kikapcsolva, a másodikat meg szégyen lett volna ha használnom kell, és túratársakra sem hagyatkozhatok, tehát tényleg figyeltem minden kis kanyarodásra, vezetékre, ösvényre, amik persze nem feltétlen szerepeltek a térképemen, jócskán megtévesztve, vagyis még nagyobb figyelemre késztetve. Menyivel könnyebb a GPS-t figyelni, akár egyezik a tereppel térképem, akár nem, tudom, hogy ez már az az elágazás, vagy még mennem kell.
Mentem. Sok szép virág között.
Ahogy meglett az első bolya megnyugodtam. Időben is jó voltam. Húrrá.
A második patakmedri ponthoz én nem az egyenest, inkább a templomtornyot választottam irányul (bár ez sem szerepelt a térképemen, de tudtam hol kellene lennie, ha 5 centivel nagyobb lenne a lap amire nyomtatták). Jó döntés volt. Éhes ugyan nem voltam, de egy kis szamóca mindig jól esik.
A patakhoz elérve letértem a rétre és már láttam is hová kell menjek. (Bezzeg a többiek a mederben kisvadkucukkal is találkoztak.)
A 2. ponton rögtön feladat, és Anka, meg Karesz vártak. Térkép tájolása tereptárgyak alapján. Annyira egyszerű volt, hogy muszáj volt elrontani. (De, ha egyszer tudom mi a gát jele, meg is mutatom a térképen és a terepen is, akkor miért volt olyan nehéz a térképen fordítani még egy kicsit?) Még jó, hogy a terepfésű nem okozott gondot.
Tovább indulva a villanypásztor sem. De a tetőn hagytam magam megtéveszteni, és bár tudtam melyik utca van mellettem, és merre kellene menjek, hogy a Cifra istállóhoz jussak térkép nélkül is, mégis mentem az előttem haladó után Parád felé. Még jó, hogy hamar vége lett az aszfaltozásnak, és egy pontosító mérés után visszafordultam. Ő nem. Már lent jártunk a Kossuth úton mikor futva (kutyák által megkergetve) utolért bennünket a menet közben notóriusan engem lefoglaló Rácz Peti ellenőrrel.
A 3-as ponton Én még mindig jó időben voltam. De, ha nem így lett volna, is megfordulok.
A Kocsimúzeum felőli oldala nyilván szebb a Cifrának, de én a patak felőlit szeretem. Menyit játszottam én itt. A 4. pont előtt aztán újra összefutottam Rácz Petivel. Ez most kényszerpihenőt jelentett párunknak, akik túl közel haladtunk szerinte egymáshoz. Persze számolhattam újra az időket, és egyáltalán nem gondoltam szépeket róla, de legalább újra tudtam Adri is jól halad.
A katonasírnál még nem jártam,
de jobban tettem volna ha a térképet is jobban megnézem, nem csak a nyughelyet, mert bizony utólag már nyilvánvaló erről lett volna könnyebb az 5. pontra jutni. Ám én a jól ismert timsós medencék felé indultam. Elvégre meg kell lennie annak a kis szintnek is. Az ösvény lejáratánál lévő padon két nő beszélgetett, akik mindenképpen segíteni akartak, és bár én balról akartam kerülni az első medencét, ragaszkodtak a jobbrólihoz, mondván mindenki arra ment. Rájuk hagytam, legyen jó napjuk, de a medencén túl átgázoltam a jó ösvényre.
Ekkorra már 4-en megint összeértünk, és másik 2 vizsgázót is jól láttunk, de az idő szorított, nem késleltettük magunkat a lemaradozással. A második medence után már tényleg ildomos volt tájfutó térképre váltani, de ez sem volt elég részletes, így kész szerencse, hogy meglett a bója. Adriék viszont eltűntek. A kutyák által megkergetett csajszi, az előbb előttem jött még nálam is jóval nagyobb kerülővel, és bár megbeszéltük pár lépésen belül lesz a letérő ösvény, ő tovább ment, remélem még éppen nem le a térképről, és azt is Adri vele ment. De, én nem kerültem többet, követve a gáz vezetéket (és persze sűrűn hátra tekintgetve) igyekeztem a 6 pontra.
Az utolsó 50 méter itt sem volt egyszerű, de meglett. Vele együtt Gyuri, és Gabika is.
Távolságbecslés. Eddig nekem a kacsintós vonalzós módszer bevált, de jól tettem, hogy most nem hittem a mateknak és megdupláztam a kapott számot.
Kékest meg igazán nem volt nehéz felismerni.
De, a kötelező útvonalat már nem annyira. Pedig mondták is, hogy becsapós, és mégsem figyeltem eléggé a letérésre. A tanösvény 2., vagy 3. táblája után azonban visszafordultam. Persze abból az irányból már látszódott hol kellett volna először is letérjek, de már mindegy volt, azonban többet nem hibázhattam, mert már a fele ráhagyást ezzel felhasználtam.
Rácz Petit ez nem igazán érdekelte. Újabb 5 perc kényszer pihi. Én viszont akkor sem futok, ha a fene fenét eszik. És a pávákat sem hagyom ki.
8 pont könnyű volt,
és legalább eddigre lecsillapodtam a folytonos feltartás miatt, de a szállóba nem tértem be vízért, volt még a kulacsban 3 korty, kitart. Nem úgy mint az időm.
Lépcsőn le, patakon át, 9. pont is könnyen meglett.
10 pont előtt megint meglett Peti, ha őt kellett volna keresni, biztos nem leltük volna. Neki meg pofátlanul fagyizni volt kedve.
De, már a célegyenesben voltunk.
Ahhoz képest, hogy mennyire féltem tőle, és nem gondolom, hogy túrát kellene vezetnem, de túrázom egyedül és tudni nem árt nem volt nehéz. Ügyesebb ugyan lehettem volna.
.
.
A 4 órai eredményhirdetés előtt volt idő táplálkozni, felfrissülni, élményt/tapasztalatot megosztani, még játszani is, de én nagyon vártam már amit sokan kihagytak, hogy eljöjjön a pillanat, mikor Imre végre belekezdett, és szépen sorban átadta az okleveleket, jelvényeket, majd én is a botokat,
és sütizés közben tovább beszélgethettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése