Nagy kedvemben egy újabb régi tervemet vettem elő. 4 éve találtam rá először egy oldalra, akkor úgy gondoltam mindent egyben veszek egy telefont és elindulok én is kincset keresni. Nem annyira a "kincs" hajtott, mint rohanó világunkban a minden érték melletti elszaladásból adódó kikapcsolás utáni éhség. Gondoltam így kiélhetem minden vonatkozásban magam, a gép előtt kereshetem a helyet, tervezhetem a napot, majd indulhatok útra, és még meglepi is lesz, de mégis ellenőrzött formában teszem, szinte versenyszerűen, kötelezően kell szép helyen lennem, ott már csak rajtam áll mit veszek észre. Aztán kiderült a telefon nem alkalmas erre a feladatra, a kölcsönzés pedig nem az én műfajom, így letettem a láda keresésről. Azóta másik telefonom van, de szerintem ez sem lesz alkalmas a pontos keresésre, ezért olyan helyet látogatok meg először, ami a közelemben van, szinte minden nap látom, GPS nélkül is megtalálnám, csak ismerkedésként mégis próbálom használni, vele célba érni, aztán az ismeretlen helyek felkeresése előtt majd meglátom nekiindulok-e így, vagy mégis kölcsönzök egy készüléket.
Tegnap este kikerestem 2 közeli helyet, amik mellett ugyan minden hónapban legalább egyszer elmegyek mégsem láttam még egyszer sem őket közelről. Kinyomtattam a leírást, és gondoltam reggel 7 körül elindulok. A bicikli itt áll a fal mellett, a táskában úgyis benne van minden, csere kincset meg majd veszek útközben.
Na reggel aztán kiderült a biciklinek kicsit lapos a kereke, a gyerek ülést sem fog ártani, ha leszereljük, és nem árt neki egy kis pucolás sem. Aztán gyermekem is kedvet kapott velem tartani, ezzel lett még egy bicikli, amin az előzőeket végre kellett hajtani indulás előtt. A 7-ből 11 lett, de lassan haladva csak megérkeztünk a verpeléti vár romhoz. Gyermekem már ekkor feladta, hívhattam neki a haza fuvart, a ládát már magam kerestem meg. Jól elrejtették, de a telefonom alapján is pontosan odataláltam. A dobozban csupa lom volt, kinder játék, kártya lap formájában, így én nem cseréltem, de az élmény megvolt. Végre bejártam a helyet, és a második részeként a Tarnaszentmárián található templomot is megnéztem. Ugyan a feladat nem kötötte ki, hogy be is kell menni, de ha már ott voltam és nyitva volt, miért ne tettem volna. Odabenn meghalgattam a történetet, lementem az altemplomba, és örültem, hogy így döntöttem, annak ellenére, hogy a kölcsön bicikli szépen feltörte a fenekem. Hazafelé vezető utat már nem olyan nagy kedvel tettem meg, de azért csak megálltam a Feldebrői Altemplom előtt is, újabb ládát keresni. Itt a gondnok nő kevésbé volt szívélyes, de a történetet csak elmondta. Mikor kijöttem a templomból már javában esett az eső de nem maradhattunk ám benn még pár percet, hogy elcsendesedjen. Ez van amikor Isten háza már nem menedékhely. Irány haza az esőben. Most azt mondom fele királyságom annak adnám, aki megmasszírozza a fenekem.
Kölcsön bringára pedig nem ülök még egyszer.
Viszont egyedi ajándék készítésbe fogok holnap. Tetszik ez a ládakeresés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése