Tegnap este hamar ágyba bújtunk, de szerencsére azt még megbeszéltük 9-re a Fűzéri várban kell legyünk, mert aztán még sok a program, de rövid a nap, és Sárospatakon a vár valamint a könyvtár bele kell férjen, de addig még nekem be kell mennem Kőkapura, Józsi pedig leakarja pecsételtetni a jelentést Bózsván, meg Nagyhután, mondván neki így is jó lesz, ha kitelik a könyv. (Nekem nem, én ha végig járom végig lesz, ha nem, akkor sem csalok.)
Ma tartottuk a programot, 9 előtt már a vár alatti parkolóban viccelődtünk. A várhoz felmenetben mi megint leváltunk a csoporttól, akik már igen kivoltak, ha meghallották a geoláda szót, de megmondtuk, majd mi kevesebbet leszünk a várban, de nem megyünk el egy
100 m-re sem lévő léda mellett, pláne ilyen könnyű terepen. A rejtek hamar meglett, és persze ezt is Peti találta meg, gyorsan indultunk is a többiek után, akik két kanyarral odébb egy kőrakáson ücsörögtek, mert a vár csak 10-kor nyitott, hiába a tábla, amit előző este elolvastunk. A várakozás alatt meglett a
.hu-s jelszó is legalább minden zokszó nélkül. Kivártuk a nyitást, kértünk váras pecsétet is, benn elbolondoztunk, de egyébként nekem érdekes volt, különösen a kápolna, majd indultunk Bózsvára.
Ott rögtön a parkolóban a pecsét mellett álltunk meg, a többiek elmentek kávézni, mi meg irány fel a
szikla, mire visszaértek a bezárt kocsmától, már mi is megvoltunk.
Nagyhután a pecsét a polgármesteri hivatal kerítésén volt, a többiek ott is igazoltak, és indultunk Kőkapura. Nekem itt a Gördögöknek kellett pár fényképet készítsek a nyári táborhelyről. Megbeszéltük, hogy amíg én fényképezek Gábor megkeresi a
com-os fórumon is fennlévő
ládát és megyünk tovább. Aztán én gyorsan elszaladtam, a többiek meg leálltak ámulni. Sajnálatomra a tábor zárva volt, sehol egy telefonszámot nem találtam, nem esett jól, hogy feladatom nem tudtam elvégezni, de nem húztam az időt mentem a többiekhez.
Akik szétszéledtek, ezért indultam Gáborhoz, őt legalább tudtam merre lehet. Kerestük a ládát együtt, majd egyedül, de nehezen meglett, pedig a leírás itt is egyértelmű volt, csak időben kellene gondolkodni.
Amikor visszaértem fagyot volt a hangulat. Gondoltam, már megint én vagyok a hunyó, miközben ők asztalnál ültek, és már megrendelték az ebédet. Na, most szép, vagy nem szép, de amikor a fényképezésből visszaértem kérdeztem merre vannak, mutattak szerte szét, hogy ki erre, ki arra, hát én mentem Gábor felé. És engem nem találtak. Oké, aláírom, megállhattam volna a kocsi mellett, és várhattam volna a többieket, de nekem nem ez volt kézenfekvő. Mindegy, én hibáztam, meghallgattam a keresztelőt, rendeltem, ettem és mentünk (amíg kihozták az ebédet még érdeklődtem a tábor felől és szerencsésen meglettek a kulcsok, tudtam fényképezni is) terv szerint a Sárospataki könyvtárba, helyett a várba, mert azt találtuk meg. A csoport pechjére itt is van egy láda, vagyis kettő, de előbb a várfalon belül eső
.hu-ért mentünk, szikrákat vető tekintetek kíséretében. Nekem ekkor már mindegy volt. Érdekelt persze a vár, de ne mondja nekem senki, hogy ha lemaradok a csoporttól 20 percre összedől a világ. A láda egyébként hamar meglett, nem voltunk el 20 percet sem, és mint kiderült nem sokkal később más is megtalálta, 2 óra múlva pedig olyanok, akikkel a tárlatvezetésen találkoznunk is kellett. (Sajna nincs fenn róluk kép, így nem tudom kikkel tapostunk egy utat, de jó érzés tudni volt ott rajtunk kívül más is. Csak mi annyira siettünk, hogy nyilván eléggé figyelmetlenek voltunk. Remélem legalább a rejteket nem fedtük fel.) Mint kiderült nem maradtunk le semmiről, sőt a tárlatvezetésre még fényképész jegyet is vettünk, ami nem tudom eszébe jutott e valakinek rajtunk kívül.
A várudvarban még megcsodáltuk a pávákat, a lányok elindultak a kertbe, a fiúk a kerítés mellett leültek a padra, és a fele csoport elment kávázni, miközben leszögezték, a mai napi program ennyi, már 6 óra és más nem fér bele. Nektek, gondoltuk Gáborral, amíg kávéztok, mi lemegyünk egy utcával lejjebb a
com-os ládáér. Kaptunk rá 15 percet, ami nem volt elég. Mondjuk, mindegy lett volna maradunk e tovább. Hazafelé útbejtettük a Tescót, ahol végre volt lottózó, de sajna már erre a hétre nem adhattam fel a közös szelvényt, viszont megint nyertünk egy kis hozzájárulást a következő körhöz.
Odahaza vacsi, képnézegetés, ami közben én már jócskán bóbiskoltam és azt hiszem ma először mentem feküdni. Nem tudom mit beszéltek meg másnapra a többiek végül, de nagyon úgy nézett ki F1 után indulni akarnak haza. Legalábbis Joe, meg Peti. Én elhatároztam, ha már eddig is borotvaélen táncoltam, még bepróbálkozok egy libegővel, azt idefelé jövet mindenki akarta, ne menjünk úgy haza ilyen messziről, hogy egy napot elfecséreltünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése