Apu vitt ki az állomásra, még épp időben a menterendhez képest 10 perccel korábban közlekedő vonathoz, éppen megtudtam venni a jegyet. A Hatvanig tartó vonaton átnéztem Hörpölin jegyzeteit miközben izgalommal készültem a napra. Hatvanban még átszálltam a szomszéd vágányról Verebély felé közlekedő vonatra és már csak 1 óra volt hátra. Gyomromban egyre nagyobb gubiccsal vettem elő egy szendvicset, majd a gyümölcsöket, és még a rudit is, míg végül a GPS maradt, amibe még a com-os ládákat kézzel kellett bepötyögnöm. Szerencsére csak 1-et. Vagyis nem az, lehetne több is, csak M.o. a térképen fehér terület. Nem úgy a mögöttem utazó vasutas (és azért valljam be mások szerint sem) szerint, akitől megkérdeztem hol tartunk, mikor már időben nagyon a leszálláshoz kellett volna készülődni. Miután megkérdezte merre megyek majd és jártam-e már erre megkért, hogy a megfelelő fórumon legyek szíves jelezni, hogy ez a térség egyáltalán nem biztonságos, mindenki nagyon gondolja meg a túrázást ezen a szakaszon, pláne Szentkút irányában, amerre egyedül ne induljon el senki. Nem elég nekünk a pécsi lány meggyilkolása? Fasza, nem elég anyu, már itt is kezdik.
A pecsétet tartó fát hamar megtaláltam, csak a pecsét nem volt a dobozban. Aha, gondolhattam volna, ha már ennyi cigány van erre.
De, nyilván kocsma is akad, legalábbis az állomások mellett kell lennie valamilyen boltnak. Hamar meg is lett egy talán újságos bódé, az árus kedvesen pecsételt nekem 3 helyre és húzhattam is szét a botomat avathattam fel a szűz talpat. Az előbbi fával szemben vezetett utam megkerülve egy bokros részt, át a mezőn, néhány fát újból megkerülve, újabb mezőn keresztül, de már kicsit emelkedve, majd beérve a fák közé kicsit meredekebbre fogva. Egy vízmosás mellett megállva jött is az első ijedtség, hirtelen megszólalt a telefonom kedves női hangja, mintha csak azt mondaná mit hozhatok? " megszűnt a műhold vétel" klisével. Mindenre számítottam, csak beszédre nem, úgy összerezzentem, ahogy vaddisznó láttára sem tettem volna. Nem is kapcsoltam be a telefonos navigációt, még jó, hogy ilyen hamar beértem a sűrűbe, nem lett volna jó, ha már reggel lemerül az aksi a nagy semmiben, mikor a leírás szerint még 7 km-t kell mennem Ágasvár-ig felfelé, és remélhetőleg pár képet is szeretnék majd készíteni a nap folyamán, de feltöltésre csak este lesz lehetőség, a pót aksi, meg tényleg csak pót, végszükség eseténre. Az ösvény hol túrtabb,
hol épp csak csapásnyira szűkült,
nagyon sok helyen terepjáróval, vagy akár személlyel is járható volt,
de szinte mindenhol nagyon szép környezetben haladt.
Néhol kilátás nyílt a környező hegyekre, vagy csak az alanti falvakra, esetleg az irtásokra.
Hosszú szakaszon távolból motoros fűrész hangja hallatszott, és nemsokára el is értem a farakásokhoz.
Én eddig amikor naranccsal bepöttyözött fákat láttam, azt hittem vannak olyan elvetemültek, akik paintball-ozni az erdőbe mennek (a Zemplénben narancs és zöld foltos fák is voltak), ami azért ehhez veszélyes terep, de most láttam, hogy a kivágott fákon minden ott a pont.
Biztosan kell ez is, de ilyenkor nem jó Magyarnak lenni. Hegyoldalak állnak kopaszon, vagy gazosan, de évek óta fa nélkül, és én nem hiszem, hogy azok a fák majd maguktól visszanőnek. És mi mindennel ezt csináljuk, akár építettük, akár csak úgy kaptuk a természettől. Nemhogy csak hagyjuk tönkre menni, de még rá is segítünk. Persze, egyszer minden elmúlik, bele kell törődni, de nem ebbe.
Ágasvárig 2x találkoztam emberrel, az első egy gombászó pár volt, akiket nem mesze a kocsijuktól vettem észre, a másik egy biciklis, aki lefelé száguldott a göröngyös úton. Vannak nálam megszállottabbak is. Sőt, volt egy 3. lány is, aki felfelé tekert egy olyan terepen, ami nekem gyalog sem volt könnyű. Ágasváron aztán kinn volt egy egész falu. A fennsíkon mindenhol emberek hevertek, beszélgettek, ebédeltek. Mintha nem kellett volna ide 400-at emelkedni. Csak én vagyok ilyen béna?
Benn pecsételtem, majd kinn én is megebédeltem.
Eleve 1 órával késve indultam, ide plusz 1 óra késéssel érkeztem, de legalább fél óra pihenő akkor is kell, mielőtt tovább indulok Szentistvánra, ha nem keresem meg a 100-al fentebb lévő ládát. 5-ig elakartam érni Mátraházára, még aztán talán fel a Kékesre, majd az erőnlétemtől függően, hogy holnapra csak a Kékesről "le" szakasz maradjon Sirokig és egy kis rátét, hogy meglegyen a 60 km. Mire ezt végig gondoltam, indulhattam is a szoros tervem szerint tovább. Egyébként a kinti OKT pecsétnek csak a nyele van meg, aki nem a turistaház nyitvatartási idejében érkezik pecsét nélkül marad.
Elmentem a csúcs (és a láda) felé vezető út kereszteződése mellett, és mentem tovább a kéken.
Kb. 200 m.-t. Ugyan miért ne menjek fel oda? Elmúlt 2 óra. Mátraháza Galyáról 10 km, de még odáig is van 8 van hátra, felében felfelé. Nézzem már kicsit ésszerűbben a dolgot. Galyára felérek, estig, és szevasz, onnan már hiába lefelé visz az út sötétben nem fogok menni. Akkor miért ne térhetnék le 1 órára az útról? Visszafordultam.
Felfelé jócskán emelkedett, de megérte, ahogyan eddig mindenhová megérte felkaptatni. A csúcs alól gyönyörű a kilátás.
Fentebb kicsivel ott volt a láda is, ami mégis csak fenn van a com-on.
De a csúcs is megérdemli azt a pár lépést.
Ágasvár helyét ma már csak egy tábla jelzi, aminek még utána nézek.
Lefelé pedig útba esnek a Szamárkövek.
Tovább haladva lefelé is volt miben gyönyörködni míg leértem Szentistvánra, de a falu maga is szép. A buszfordulóban leültem a pecsétet tartó villanyoszlop tövébe (a szembeni padon aktív volt a helyi térfigyelő rendszer) az utolsó szendvicsemet bekapni, és friss vizet is vettem, mielőtt elindultam megint felfelé.
Annyira nagyon nem akarózott ez már, de félbe nem hagyom az biztos. Nem kell ennyit ülni, mert ez a gondolat mindig csak akkor jön, amikor fel kell állni.
Innen már szinte minden kanyarban tábla jelezte merre, mi, hány méter. Az 5. már nagyon idegesített. Ugyan csak 3 km. volt hátra, de miért kell ezt 300 m.-ként a tudtomra adni? Felfelé kaptatás és egy kis málna szüret váltogatta egymást míg nem jött velem szemben egy kedves gyűjtögető család, teli málnás dobozokkal. Innen már csak a fújtatás maradt jussom. A Három falu templomát sem láttam, persze a málna jobban hiányzott. Egyébként is lehet láttam, csak nem tudta, hogy az az.
A csillagvizsgáló után megláttam az első nagyobb vadat. Nyúlnak vörös volt, őznek meg kicsi, tehát róka volt. Rajta, meg bogarakon, és madarakon kívül nem láttam állatot eddig, és már nyilván nem is fogok ma. Jó volt Galyán kiérni az erdőből. Nem az erdőből volt sok, csak már jó lett volna végezni a mai nappal, ennél többet nem is kívántam. A székelykapunál volt térerő is, felhívtam ma utoljára anyuékat, meg Imit, hogy itt vagyok megnézem a kilátót, meg a buszt és hívom mi a helyzet.
A kilátóba magába nem mentem fel, már remegett a lábam nélküle is, csak megkerestem a ládát, és mentem pecsételni, valamint megkeresni a buszmegállót.
A nyilvános pecsét nyomólapja itt is hiányzik, a szomszédos vendéglőben kértem a jelentésekre pecsétet és igyekeztem, nehogy ezen az időn múljon a busz.
Pedig múlott rajta. 18.23-ra voltam a kapunál, a busz 35-kor indult. Elértem volna, ha lefelé jövök, és nem tévedek el. A következő 21-kor jön, addig itt fagyok meg még pulcsiban is. Felhívtam Imit, hogy sajna de jöjjön értem, mert ha meg is várnám a buszt, Mátraházáról már nem tudnék eljutni Parádra.
Amíg várakoztam beszélgettem a váróban egy párral, akik megnyugtattak, Ők már 18.20 óta várták a maguk buszát, de itt még azóta nem járt egy sem. nyilván az enyém sem jött, és nem valószínű, hogy majd egyszer jönni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése