Kristályösvényen

Régóta vonzanak a kövek. Gyerekként mamáéknál nyaranta a patakot túrtam a kristálygyárból belekerülő színes köveket keresve. Boldogan mutogattam, hogy nekem már piros, meg fekete és mennyi-mennyi kék van. Gyönyörű, csillogó, amorf kövek voltak, vagyis csak megszilárdult színes üvegek, de én kincsnek tekintettem őket. Aztán jött az a kor, amikor árusoktól kőzetet lehetett vásárolni, na én ebbe is nagyon benne lettem volna, ha lett volna pénzem, de maradt az úton-útfélen történő gyűjtögetés, és az ottholi összetörésük, kutatva vajon mit rejtenek. Nem volt szerencsém, de elszánt voltam, mindegyik kavics valamiért érdekes volt, és bármilyen csillogót rejthetett. Mostanában, a fenét mostanában, már legalább 15 éve, hogy csiszolt marokköveket, lapokat, ékszerhez előkészített darabokat is lehet vásárolni garmadával. Órákat tudom csodálni őket, de dönteni, hogy melyiket válasszam nem tudok, majdnem mind teszik, de mindegyiknél van egy még szebb is. Arra már rég rájöttem, nem minden árus, kiállító ért hozzájuk, a kérdéseimre válaszolnak, csak sokszor már elsőre is hihetetleneket, egymásnak ellentmondóakat, de a könyveknél, és a neten is ez a helyzet. A nyereség reményében mindenre képesek vagyunk, akár adunk, akár várunk valamire. Abban azonban biztos vagyok, hogy a sok ezer (millió) év alatt kialakult szépségeknek erejük van, hatnak ránk, ha hiszünk bennük még annál is jobban. Talán ezért is csak módjával vásárolok közülük amikor egyik-másik annyira megfog, hogy a szemem sem tudom levenni róla, aztán kerül belőlük nyakláncra, zsebbe, párna alá, vagy csak az asztalra. Néha megmosom őket, kicsit napoztatom is, kézbe veszem, figyelgetem árnyalataikat, törésvonalaikat, gyönyörködöm és persze bízva bennük hordom is őket. Minél többet olvasok róluk jövök rá mennyiről még csak nem is halottam, szinte kimondhatatlan nevekkel találkozom, alig észrevehető különbségekből adódóan újabb fajtákkal. Nem tudom akarok e velük kezdeni valamit, de érdekelnek, így jutottam el egy tanfolyamra. Vagyis ez nem igaz. Nem a kövek miatt mentem, jobban érdekelt a meditációs rész, a csakrák, a tesi-lelki egyensúly, de tetszett, hogy róluk is lesz majd szó. Izgalommal, kíváncsian, vártam a szombatot (mint általában mindent). És, ahogyan lenni szokott el is jött. Úgy beszéltük meg Pest szélén (ne menjek fel a gyorsforgalmira, hanem mellette jobbra le, és az első lámpánál balra, majd pont szemben lesz a benzinkút) találkozzunk Ágival, az egyik szervezővel, ő majd bevezet Kéráékhoz. Már legalább 10x voltam fenn egyedül Pesten, úgy gondoltam GPS nélkül is menni fog ez már nekem. Büszke is vagyok magamra, hogy csak Ági a biztonság kedvéért kapcsolta be, és végül mégsem arra mentünk, amerre az utasítások vezettek volna (egyébként a címet nem is találta volna meg, ha nem ír be egy szomszédos utcát). Szerencsés megérkezésünk után egy rövid ismerkedés következett, de ez is leginkább már para területen, majd dinamikus bevezető meditációt és egy kis beszélgetés a kövekről.
Miután mindenki kiválasztott egy neki tetszőt kristály meditáltunk. Ez egy érdekes dolog volt. Befogadó kézbe (nekem jobb, de általában bal) vettük a követ és követve a szokásos vezető hangot elképzeltük ahogyan megnő, megfigyeltük mivé növekszik, hová kerül, majd belebújtunk, szétnéztünk és képzeletben leültünk benne. A vezető szavaira két alak is belépet, az egyiküktől kaptunk valamit, és útmutatást is mit kezdjünk vele, majd kijöttünk, összezsugorítottuk és elmondtuk tapasztalatainkat. Én rodonitot választottam (ugyan mi mást?), egy kívülről takaros falusi házzá növekedett, valahol egy erdőben, benn voltak a falon repedések, a helység közepére egyszerű hokedli került, sarkával az ajtó felé fordulva, egy fekete és egy fehér leples alak lépett be, a nőtől egy sárgás fénylő valamit kaptam. Amikor meg kellett kérdezni mi vele a feladatunk én egy lombos fa fölött köröző ragadozó madarat láttam, és egy nagy agancsos szarvast. Mint megtudtam a fa engem jelképez, a madár a szellemvilággal köt össze, a szarvas pedig a legtöbb kultúrában a nőiesség jelképe, ha az a sárgás valami pedig kő, akkor gyógyítással kapcsolatos. Na ezzel kezdjek valamit.
Ebéd után volt valami a csakrákkal, a megnevezésre már nem emlékszem, de háton fekve a csakrapontokra kristályok kerültek, majd Kéra tett valamit, én úgy éreztem fejtől lefelé összeköti őket (amikor már nem én feküdtem ott láttam, hogy tényleg azt teszi, ezzel segítve a pontok közötti energia áramlást), a kb 10 perces fekvés alatt és utána is jól éreztem magam, pihentető volt.
Kaptam szelenites masszázst is. Ehez ugyancsak le kellett feküdni, majd szinte hozzám sem érve a két szelenit szappannal lassan körözött fölöttem Szöszi (aki mint kiderült fény gyógyító). Érdekes érzés volt, hullámokat éreztem, sűrűbb anyag mozgott körülöttem mint a víz, néha mintha odébb is mozdított volna. Felkelve egésznek éreztem magam, és sokkal nagyobbnak. Ági szerint fél szobányivá vastagodott az aurám, és piroslott.
Egymáson kipróbáltuk a moqui köveket. Ezek a kövek az energiamező kiegyenlítésére alkalmasak. Jobb oldalra kell állni, majd (úgy emlékszem) jobb kézbe a fiú követ, balba a lányt fogva fentről lefelé körbe kell vezetni őket a test mellett, amennyire a kő engedi a testhez közel víve, 3x ismételve, majd ugyanígy hátulról is. Amikor az én energiamezőmet egyenlítették inogtam, és a kezem el-el emelkedett a testemtől, azt mondták, mintha ott lenne egy nagy labda, de úgy is éreztem, mintha gurulna felfelé egy jól felfújt óriás strandlabda. Mikor nálam voltak a kövek persze hozzá tudtam volna érinteni Szöszihez, nem kellett volna hozzá nagy erő, de tényleg  lehetett érezni azt a pontot ahol kicsit megnő az ellenállás, máshol meg mintha húzta volna őket befelé valami.
A nap végén még beszélgettünk és elköszönés előtt kaptunk ajándékot. Én úgy döntöttem maradok éjszakára is had folytassuk kicsit a beszélgetést. Steffel rég dumálni, Kérát meg az esküvőn láttam először, de beszélgetni nem is volt időnk. Azt tudtam, hogy külsőre összeillenek, és a sok különbség ellenére nagyon hasonlítanak belülről is, de kellett egy kis megerősítés, hogy megnyugodjak.
Este lefekvés előtt megkérdeztem mit tegyek a meditációs képekkel. Kéra azt tanácsolta kérjek útmutatást, és próbáljak meg emlékezni az álmomra. A kristályok mellé lefeküdve én kértem is, meg oda készítettem papírt, ceruzát, ha felébrednék legalább pár szót leírjak, mielőtt elfelejtem őket. Na, erre nem volt szükség, ugyan sokszor felébredtem, és álmodtam is, de leírni nem kellett, inkább felejteni akartam volna. Még így is dolgoztam, megírtam egy csomó utiköltség utalványt, kötöttem be pár infúziót, és tettem a mindennapi dolgom. Minden felébredéskor újra kértem az útmutatást, de csak ez folytatódott. Kúrvára fáradtan ébredtem. És, ha ez az állom azt jelentené, hogy pont a megfelelő helyen vagyok, akkor én ezt le akarom szarni magasról, hogy jó nagyot placcsanjon, biztosan az egészet beterítse, még csak ne is lássam.
Ha már pont itt voltam szerettem volna kimenni az Ásványbörzére, de Adri megbetegedett és anyuék telefonáltak hazahozzák, indulni kellett.
Pestről azért GPS-el mentem ki. El is tévedtem. Nem értem, bárhogyan állítom be, mindenképpen az 5-ösön akar hazavinni. Lehet, hogy gyorsabb, de se nem rövidebb, sem nem olcsóbb. Mikor nagy nehezen kiértem Vecsésre le is kapcsoltam, ne vezessen engem félre, innen jobban ismerem az utat.


Jaj, ki ne hagyjam: Fürdés előtt érdekes dolog történt, a bugyimból kiesett 2 kő. Nevetve vitem ki Kérának, mutatva, hogy a csakrás akármiből ott maradt a shiva lingam pár. Szép, már azt sem érzem, ha valami van a bugyimban (pedig közben vezettem is 30 km.-t, és vacsoráztunk és különféle nyakatekert pózokban ültem).