Nem számoltam, de Imre szerint 45-en voltunk, kik ittuk a szavát, és ki jobban, ki kevésbé felkészülten, de már nagyon vártuk a rajtot.
Mivel nem volt kötelező együtt haladnunk, csak ezen az első strandig tartó rövid szakaszon volt együtt a csapat, de a fényképről úgy látom nem csak a két fényképész, és Mi Imrével hiányzunk.
Ekkora már túl voltuk az első baleseten (Ildikó jó mély sebet szerzett a jobb tomporára), és az első ládán. Vagyis bocsánat. A láda nem lett meg. A kikötőben akkora volt a tömeg, hogy hiába álltam Én az X-en nem mertem keresgélni, a "The End"-nyi segítség pedig kevésnek bizonyult biztatásként. Jövök Én még erre, lefényképeztem egy-két hajót és siettem a többiek után.
Szántódon átkompoztunk Tihanyba, ekkor már lehetett érezni a szelet, de Én szakadatlan másoltam a koordinátákat, hogy a túlparton estig megteendő út alatt is legyen mit keresgélnem. Odaát kettévált a csapat, a fürgébbek elindultak jobbra, a lustábbak bevárták a lemaradó, későbbi komppal érkezőket. Amíg reggeliztek Én bevettem magam a susnyásba. Még tavaly megtaláltam a Révből-révbe Szántódi felét, ideje volt elmenni a Tihanyiért is. Ez a nap nagyon jól indult, a második ládát sem találtam meg (technikai okok miatt). Ide az öltözékem nem bizonyult megfelelőnek, mert bíz a csalánosba rövidgatyóba nem megyek be még egy találat kedvéért sem.
Reggeli után a nehezebbik utat választva fellihegtük magunkat az apátsághoz. Valami oknál fogva a hu-s ládát nem véltem jó ötletnek, ezért már ki sem nyomtattam, de a com-oshoz, készítettem nagy oxigénhiányomban egy képet, gondolván a többit majd otthol kikeresem a netről.
Pár szusszanás után az őslevendulás felé haladtunk hol le, hol fel, de a táj szép volt. A belső tó fölött megálltunk csodálni a ki- és rálátást, valamint a pacikat. Nem hittem Én sosem, hogy a lovak nem fekszenek le, vagy ha igen halálukon vannak. Papánál is láttam fekvő lovakat, és azok még idomítva sem voltak, mint a csikós mutatványokhoz, vagy a cirkuszban, de ezek itt nem hogy feküdtek, egyenest hemperegtek, négy lábbal az ég felé rúgkapáltak. Láthatóan nem hogy halálukon lettek volna, hanem fene jó dolguk volt.
Igaz a levendulást nem láttuk, vagy mert még nem virágzott, és nem tudtuk ott vagyunk, vagy mert nem is ott voltunk. Táblát láttunk, mentünk is arra, amerre mutatta, de egyszer csak az Apáti templomromnál voltunk.
Amíg Én keresgéltem, a csoport haladt, az Örvényesi malomnál a lemorzsolódókat beértem, de Adri előrébb járt. Reménykedtem a Balatonudvardi temetőnél majd beérem őket, de mire odaértem, már ott sem leltem senkit, siettem hát tovább, kissé éhesen. Végül Balatonakalinál sikerült beelőznöm őket, és a Zánkai katonai kiállítás mellett már az itteni ládát kihagyva együtt pihentünk. Mivel az éhség mellett az ürítés is szükségessé vált, és hát vannak bizonyos igények a család kisebbik része felől a vasútállomásig még megszakítva a táplálkozási folyamatot eltekertünk. Egyébként a A Zánka-Köveskál VÁ. rendkívül rendezett, és tiszta. Ugyan csak egy alkalmazottat láttunk, de még a gyöngykaviccsal felszórt állomás teljes területe is fel volt gereblyézve, mint a régi szocialista időkben, csak rajtunk kívül utas nem volt a láthatáron sem.
Szepezden aztán újra szidtuk a biciklis út kijelölőt. A Viriusz út most sem volt lankásabb. Mindegy, menni kell, hát mi feltoltuk rajta a bicót, és még tovább is sétáltunk kicsit. Itt tudtuk meg, hogy nincs meg az egyik velünk tartó kislány. Többen már keresték, de Mi is benéztünk minden utcába hátha megpillantjuk, nem sok esélyét láttuk, de ennyit tehettünk. És, szerencsénk lett. Az egyik kanyar után láttuk, hogy tolja velünk szembe a biciklit. Megörültünk egymásnak, a nyugtatás után hívtuk is gyorsan apukáját, ne aggódjanak tovább. Mint kiderült 27-en mentek éppen egymás után, de a sorba beállt 3 idegen, akik egyszer lekanyarodtak, Ő pedig ment utánuk. Amikor rájöttek eltévedtek, csak akkor vették észre kíséretük is van. Ami eztán történt azt viszont nem értem. Bocsánat, persze a szülők is figyelmetlenek voltak, de 3 férfi, hogy mondhatja azt egy 13 éves kislánynak, hogy menj vissza és keresd meg a szüleidet? Valahol a falu felett, vagy alatt az erdőben voltak, szerintem minimum, hogy a településre visszakísérik, és mit tudom Én egy bolt előtt mondjuk leültetik, ha nem akarnak vele a rendőrségig elmenni, de nem hagyok magára egy gyereket, aki ráadásul nem is odavalósi. Mikor rátaláltunk nem volt kétségbeesve, de mi van, ha az erdőben még messzebb bolyong? Így is 2 óra telt el mire egymásra leltünk az eltűnése felfedezésétől fogva. Ügyes gyerek, de történhetett volna másképp is. Szóval egymásra leltünk, az egyik legszebb szakaszon a Révfülöp után következő, közvetlenül a vízparton, platánfák alatt vezetőn már együtt voltunk, és együtt is maradtunk míg a Badacsonyi szállásig el nem tekertünk.
Fáradtak voltunk, de még jócskán volt hátra az útból, a szállásunk is a Római út másik végén volt, és ezért még csak rövidíteni sem lehetett. A Szt. Imre templom előtt összefutottunk Imrével, akire rábíztam az itteni láda megkeresését, de sajnos a tömeg, és segítség hiányában nem lelete meg. A mai nap után ezt egyáltalán nem bántam. Ez volt a leghosszabb szakasz, emelkedtünk is párszor, de nem ez volt a rossz, hanem az állandó szembe szél. Fájt a fülem, az arcom, a homlokom, a tarkóm, és nagyon szűk volt fejemen a bőr, hiába dugtam be a fülem, akkorra már késő volt. Megettem a babgulyásom, és örültem, hogy luk van az alfelemen, meg van egy ágy, amibe gyorsan bele is tettem magam, mit nekem Bay Alex meg a meg a többi Euroviziós fellépő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése