Eredeti terv szerint célunk Bélapátfalván apátság, legfeljebb az alsó barlang, majd Szilvásvárad egészen az ősemberbarlangig, de gondolom mivel mindenki volt már párszor az ősemberbarlangban, és ennek hangot is adott változott a terv. (Erről lemaradtam.)
Indulásig a 3. kocsiba ültem, de van ez így, ha telikocsi akcióban szeretnénk utazni. Aztán egy kis félreértés miatt az apátság alatti parkolóban vártunk a többiekre, akik már rég a templomban, vagy körülötte nézelődtek. Mire mi is odaértünk az ódon falak közé már nem tudtam újra bemenni,
csak a múltkor elmaradt forrást fényképeztem le (a fiatalság vízéből most sem ittam),
és a tanösvényen nekivágtunk a hegynek. A térképtanulmányozós megbeszélésnél rájöttem a hiányosságaimra, de már késő volt. Mivel Szilvásváradon a barlanghoz korlátos ösvény vezet nem hoztam se botot, se merevítőt, de még eldönthettem megyek, vagy kihagyom a Bél-kő tetejét. Lesz ami lesz, mentem.
Hamar kiderült könnyebb bottal, de feltaláltam magam és félig zsebre tett kezemmel "tolva magamról lefelé a nadrágot" helyettesítettem a botot (talán zsebem varrása kibírja a tetőig).
Az út apróbb letéresekkel mű volt, de legalább gyönyörű. Nem tudom 1 hét alatt hogy változott meg ennyire az erdő, de itt már ősz volt, színeiben pompázni kezdő igazi kora ősz. Lila, bordó, vörös, narancs, arany, sárga, rozsdásan barna, de még a zöldnek is minden árnyalata, tarkítva a kitartóbb virágok utolsó mosolygásával boldogított.
A kanyarokban előbukkanó sziklák látványától elfelejtkeztem az énekléstől, de igazából az utolsó szakasz kivételével, amikor már ösvényen mentünk nem is volt igazi emelkedő, csak lassan, egyenletesen sétáltunk egyre feljebb.
Már rég rájöttem megéri felmászni a csúcsra.
A naplementét megvárni is érdemes lett volna, de hol voltunk még ahhoz!? Majd legközelebb, de akkor a fennsíkot is bejárjuk. (És remélem fenn is alszunk.) Helyettük most megkerestük a ládát, és igyekeztem nem teljesen kinyújtani a térdem miközben elkezdtünk lefelé araszolni a csúszós ösvényen. Az műúton már könnyebb volt. Megúsztam.
Ritka, hogy ugyanazon az úton megyünk vissza, amin felfelé, de ebből a szögből is tudott újat mutatni a táj.
elmatricálódott szalamandra (B1),
"titkos" jelzés a hegyoldalban,
és még itt is pár másodrügyező fácska.
Az apátságnál segíteni szerettünk volna egy beteg rejtés gyógyításában, de lassúak voltunk, mire leértünk megtörtént az orvoslás, mi csak reggeltünk. Vagyis Trisztán, nekem már ez megvolt.
A tisztesség kedvéért még elkanyarodtunk Szilvásváradra, de inkább csak egy kis elővacsorára, mint akár jelentéktelen túrácskára. Jöttünk, láttunk, ettünk, hazamentünk, hogy jól is lakjunk a tegnapról maradt gulyással. Vetítésig szabadfoglalkozás, de leginkább sérüléseink gyógyítása volt napirenden,
hogy kellőképp ráhangolódjunk a Zuhanás a csendbe-nhez.
Hát. Hát. Emberfeletti, de szerencsére én nem akarok felmászni ilyen magaslatokra. Megelégszem a lábukig eljutni. Pl. Fuji. (Wooow.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése