Reggel 8-kor találkozó a Damjanich szobornál,
gyertyagyújtás, emlékezés Sanyi bácsi sírjánál (Ja, azt még nem mondtam ez a túra az Almási Sanyi bácsi emléktúra volt.),
és irány Zsadány, vagyis Kocsér előtt kicsivel a Kutyakaparó csárda. Persze nem volt ez ennyire húbeleBalázs, többször megálltuk bevárni a lemaradókat, pótolni a veszített folyadékot, vitamint, energiát, beszélgetni, javítani ezt-azt (leginkább Béla új cipőjét) míg meglett a 30 km. Csodálkoztam milyen könnyen ment, nem égett a combom, ne sajgott a fenekem, a tüdőm sem makrancoskodott, de azért nekem is jól esett a K.P. által lejuttatott ebéd. (Emlékezve az első próbálkozásra, a teát Peti helyben főzte, de kocsmárosnőnk most is hozta a formáját amikor pecsétet kértem a túrajelentésre.)
Tavaly 11.45-kor volt az ágyúlövés ezért sittünk (na nem annyira, hogy kín legyen, majd mindnyájan most vettük elő a biciklit), hogy idén mindenki odaérjen, és ez annyira sikerült, hogy 10.30-kor már javában falatoztunk, de ágyúnak se híre, se hamva nem volt még délben sem. A nagy körre (+Kocsér-Tiszakécske-Tiszavárkony-Tószeg) vállalkozók már rég továbbindultak, de a nyugger csapat lábában is egyre lázadozott a bugi, hiába gyűlt egyre a nép, szaporodott a technika, és volt egyre biztosabb lészen itten valami Imre indulót fújt, és mire a sisak a fejemre került már a nyomukat sem láttam. Messze nem lehettek, meg egyébként is tudtam az utat duzzogva elindultam én is, de a kanyarig sem mentem amikor átgondoltam a dolgot, és visszafordultam. Én ha cigánygyerekek potyognak is megvárom azt az ágyút. Gondolom mondanom sem kell alig álltam be a nézelődők közé meg is érkezett. 12.20-kor már az eső lövés is eldörrent, aztán a második,
majd jöttek a táncosok, és bár biztos idén is ügyesek voltak őket már mi sem vártuk meg (nem volt térerőm, Rácz Peti visszafordult érem).
Na és akkor, ha már emlegettem azokat a cigánygyerekeket meg is kaptam őket. Szembeszél keresztnévre hallgatva. 11-nél vért izzadtam. Az órát nézve próbáltam szaporázni, de kiábrándító vállalkozás volt. Hagyva a beszélgetést Peti előreállt, szélárnyékban kissé könnyebb is volt a dolgom, de 15 fölé így sem tudtam srófolni a számlálót. Megérkezni a Barna bárhoz megváltás volt, de nekem sok idő nem maradt pihenni. Annyira nem is bántam, szar lett volna megint kihűlni, aztán újra nekivágni, csak ha már megálltunk hagynom kellett a tüdőmet is ritmusra lelni. Ami nem ment elsőre a Széchenyi út ellenkező végén lévő emlékműnél sikerült.
Meglátva a monumentális obeliszket egyetlen kérdés jutott eszembe: Mennyien lakják ezt a falut, hogy ekkora kibaszott nagy tornyot raktak ide? Persze tudom nem a lélekszámtól függ az ilyesmi, és ebből a pozícióból nem is olyan hatalmas.
Egyébként, vagy én voltam nagyon jó hangulatban, vagy tényleg van benne valami, mert még teszik is a szocializmus szürkeségét idéző kinézte ellenére.
A faluból kiérve kéretlen útitársunk előkerült, de a csoportban hol ide, hol oda helyezkedve azért könnyebb volt haladni, és pontban 15.15-re már otthol is voltam.
A vége 58 km. lett, átlag 14-el és persze meglett az sajgó fenék, meg parázsló comb is, de nagyon jó, és nekem tetsző kezdette volt ez a kerékpáros idénynek.
Nyugodj békében Sanyi bácsi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése