Igaz nekem necces, időben és tüdővel is, de nem hagyhatom ki.
Éjfélkor még a túra adatait nézegettem, terveztem, hogy alvás közben is tudjak rá készülni, de 4-kor már ébren voltam, hogy a táskában is minden benn legyen, mire jönnek értem. Sikerült (csak a Duna-túra óta hordozott bogarat nem leltem).
Kúrva hideg van, de a dzsekim szárazban már bizonyított, csak kezdjünk el mozogni. Igaz alig lesz emelkedés, de akkor is melengető az erdei séta.
Kisinóci turistaházban pecsételés,
majd beleveszés az őszi erdőbe. Kicsit fel, kicsit le,
de leginkább szintben haladunk a patakig, majd inkább emelkedünk a kóspallagi látkép láda helyéig, ami mögött már csak pár lépés a kálvária,
a kilátás elmarad. Fényképeztem, de ebben a magasságban nagy a köd.
A következő 2 km. műúton vezet egyfolytában lefelé, az erdei letérés után is szinte szintben haladunk a furcsán kialakított új jelzés mentén. Azt mondják erdőrendezés lesz, ezért kel az új útvonal. Most nagyon szar, hogy szinte végig az eredeti 2 nyomos erdei út helyett 2-10 m.-rel beljebb, rönkök között bukdácsolunk. Többször le is térünk róla, és inkább a már átfestett, de még jól kivehető előző jelzést követjük. Amikor eltávolodtak egymástól az újat választottuk, de hamar meg is bántuk. Az aránylag száraz erdőből kiértünk egy szántőföld szélére, és a ragadós sárban egyre nehezebben haladunk. További nehezítés, hogy a térképen a régi jelzés van, és a GPS sem lett frissítve, a legelőn pedig elvesznek a jelzések.
Igaz útból sincs sok választható, de mi lesz, ha a jelzéssel ellátott villanypásztor karókat áttelepítik? (Egyébként is nagyon szerencsés ez a térd, vagy még az alatti magasságban lévő festés, sokszor ujjnyi vastag gallyon.)
Örültünk a paciknak,
de nagyon vártuk, hogy végre megint erdőbe érjünk. De, még milyen erdőbe? Végre öles fák közt kanyarogtunk, lehetett ölelni, mohát simogatni,
és az utolsó szakaszon, a patakig megint lefelé araszolni.
Alig 100 m. után már éreztem a bal térdem, világossá vált nem jöhetek idén sem merevítés nélkül, pedig alig 1 km.-t kellett meredekebben süllyedni, és én már a csillagokat is látni véltem.
A Török-mezei tavacskánál a lányok kicsit pihentek,
míg megkerestem a ládát. Imre szemből jött, ő már mindezt megtette, így engem aránylag rendben fogadott, de elhiszem neki, hogy a kövek között szétdobálva találta.
Pedig, volt benne 2 bogár is. (Idehaza kiderült, nyilvántartva egyik sem ebben a ládában volt.) Nem is hagytam ott őket. Sőt örültem, hogy az eddig hordozott nincs velem, mert ilyen ládában egyébként sem hagytam volna.
A túrából már csak 1 km. volt hátra, az viszont felfelé, de kell olyan is a napba.
Azt már tudtuk a következő szakaszba a korai sötétedés miatt már nem kezdünk bele, de a turistaház hűvösnél is ridegebb vendéglátási taktikája meglepett. Ehhez jött hozzá a megérkezésünkkor még jó ötletnek vélt fák közötti kötélpálya, de átérve az épület mögé, már csak az üzlet látszott belőle, és az erdő kifosztása. Nem ezt vártam erdőben élő emberekből (de lehet csak betelepültek), annyira kiakadtam, hogy fényképezni is elfelejtettem.
Kocsival még elgurultunk Nagymarosra, a kikötőből megcsodáltuk a Dunakanyar ködből kisejlő részét, és a Visegrádi vár alatti hegyoldalt,
majd irány haza. Vagy mégsem. Jászalsószentgyörgyön megnéztük még a díszkivilágítást. (Elsőre is sok volt, másodszorra meg már nem is érdekes, pedig nem teljesen ugyanaz, mint tavaly volt.)
Ki ne maradjon, gombák, és egyéb érdekesek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése