Sokról nem maradtam le, és a Mária-képoszloptól már én is velük gyalogoltam. Már idehaza is napos volt a reggel, de az erdőben ennek még jobban örültem, és a Szt. István csevice-kútnál rögtön hűsöltünk is egyet.
Hogy ne legyen olyan egyszerű eljutni az Ilona-völgyi vízeséshez a sárga sávon kerültünk, miközben megint felváltva vezettük a mára igen megcsappant csoportot. Nekem jutott a szerintem legkönnyebb feladat, és jól el is bíztam magam. Egyszerűen csak a sárgán kellett volna maradnom az aszfaltozott erdészeti útig, ami a Disznókői erdészházhoz vezetett volna, de valahol elnéztem a letérő ösvényt, és maradtam egy szekérúton. Hiányoltam ugyan a jelzéseket, meg hogy nem felfelé megyünk, de csak a patak mellett jöttem rá a tévesztésre, amit persze a fiúk sokkal hamarabb észrevettek. Vissza nem fordultunk, közelebb volt rátérni arra műútra amit egyébként is érintettünk volna, és talán időben nem lett hosszabb az út, de nem ez volt a feladatom. Még jó, hogy nem ma volt a vizsga, és a hegytetőn nincs ellenőrzőpont.
Az emelkedő helyett én kárpótlódtam a hangyákkal, ebihalakkal,
de a Disznókői-forráshoz érve is gondunk támadt a pontokkal. Mondjuk ez már várható volt, mert amikor megszeretnénk valakinek mutatni milyen is egy geoláda, vagy egyáltalán miket kell keresni, soha nem találjuk meg a rejtést.
További pöttyökre is fájt volna még az én fogam, de kitérni a Marhád csúcsára és leolvasni a 2 kódot kicsit sok idő lett volna a 14 órás táborelhagyáshoz képest, így ezt kihagytuk, és a zöld körön csak leereszkedtünk a vízeséshez. (Ami nekem télen sokkal jobban tetszik.)
Innen már szinte egyenes volt a terep, amit kicsit magasabb fokozatban 3 helyett 4.5 km/h-val kellett megtegyünk, hogy az előbbre hozott táborelhagyási időhöz képest csak kis késéssel beérjünk a táborba.
Nemsoká visszajövünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése