Volt hagyományos őzgerinc formám, de kissé elhasználódott, ezért újat vettem, ami ma fog debütálni. Ránézésre is jóval nagyobb, mint a korábbi, és még csalóka is, hogy sima, rombusz formájú, nem bordázott, kerek, kiindulási alap azonban marad a gyümölcstorta, csak nem 3-3 tojással (ennyivel kipúposodott a megsült tészta belőle), hanem 4-4-el. Hogy ne legyen gond a felezéssel eleve külön-külön kevertem ki a barna és a sárga tésztát, de sütőbe egyszerre kerültek. Utólag azt mondom ebbe a formába 6-6 tojással kell számolni legközelebb, mer 4-4-el igencsak laposkára, de finomra sikeredett.
Mivel csak a rudak egyik felét töltöttem meg fél csomag puncs pudingot főztem fel, majd kevertem ki 12 dkg. rámával a megkenésére, és elég volt 10 dkg. csokoládét felolvasztani a bekenéshez is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése