Márc. 15.-i hójelentés

Az ország több megyéjében katasztrófahelyzetet okozott a nálunk szokatlan időben és mennyiségben leesett hó. Nemcsak tanyák, falvak, de nagyobb települések, városok is megközelíthetetlenné váltak. Házaikban, autópályákon, alsóbbrendű utakon rekedt emberek várják a segítséget (van aki már 24 óránál régebben). Katasztrófa védelem, katonaság, rendőrség, civil szervezetek és magánszemélyek próbálnak segíteni a bajbajutottakon. Vannak akik étellel, szállással, takaróval, ruhával, segítenek, de sokan keltek, vagy kelnének maguk is útra megfelelő járműben, hogy akár két kezükkel/lapátjukkal is segítsenek. Fényképeket látok, melyen katonai járművek, traktorok, terepjárók szabadítják ki a behavazott autókat, takarítják az utakat. A fészen rengeteg megosztással találkozom akár kérés, akár felajánlás legyen az, de hallom a kormányunkat is, leginkább felelőst keresni és okolni főképp az útra kelő autósokat.
Biztos vagyok benne idebenn a meleg szobában nem ugyanazt élem át, mint a kocsiban fázó, éhes, szomjas emberek, gyermekek, de jó tudni, hogy ha már a kormányunk, és a közútkezelők sincsenek a helyzet a magaslatán az emberek összefognak. Biztos vagyok benne lesz ebből még jó reklám is, mint ahogyan az elvileg ingyen kiküldött sms-ekből már van is, de nekem fontosabb, hogy mindenki mihamarabb épségben hazaérjen.

A tegnap esti fotómegnyitó után már nem indultam útnak. Igaz, nem gondolva rá mi lehet ebből örültem a hónak, de fáradt is voltam, meg ha már így alakult egy kis házimunka is várt rám. Reggel nem igyekeztem a felkeléssel, sőt kényelmesen végeztem a dolgom, akkor már tudva milyen az utak állapota hagytam időt a hóeltakarítására és csak 2-kor indultunk. Volt már máskor is, hogy havazásban, vagy nagy hóban keltünk útra, de az akkori egy nyomvonalas letakarítatlan utakkal szemben most meglepően sok hókotróval/sózógéppel találkoztam, és a Szolnok- Kompolt út legnagyobb szakasza szinte száraz volt. Kivétel: Szászberek és Ladány között, meg Kísér után, ahol hóátfúvások vannak, és az Alatka-i út teljes hossza letakarítatlan (pedig ott működő laktanya is van). Ennek ellenére a többi szakaszon is lassan jöttem, és az egy órás út megtételére most másfél kellett, de mint mondtam az a lényeg ideérjünk, és a Tatár nem hajtott bennünket.
Megérkezve örültem neki, hogy itt lakom, és nem csak gondolatban ebédelhetek. Milyen szerencse, hogy azok a Márciusi Ifjak nem voltak ilyen kicsinyesek. A legtöbb helyen elmaradtak a Nemzeti megemlékezések (a Mi kokárdánk is otthol maradt), de legalább gondoljuk végig azokat a pontokat!

Ma sem kívánhatunk mást, legfeljebb eggyel kevesebbet.
És! A pénzünk arra költsék, amire beszedik.