A 300. találat, és még 1-2 érdekesség

Először még szabin  vagyok. Másodszor miért nézzem a plafont, és a takarítás is megvár. Harmadszor (már írtam, hogy) a csix betegeskedik. Kellemest a hasznossal, javítsuk meg, próbáljuk ki, irány Rácz Peti.
Ugyan a táborban szétszedtem, kiszárítottam, jó alaposan összeragasztottuk, de újból szétszedni már nem mertem, sőt még Petitől is féltettem. Fel is hívta rá a figyelmem: "ezért nem szereti, ha a tulaj ott van, amikor javít".
Megértem, hárpia voltam.
Pedig nem kellett volna. Ügyes volt. De, kárpótoltam. Kapott havas tátrát, és a diósból is vittem.
Ilyen volt:

és jó lett. (Csak az antennazárókupakot hagytuk kinn. Remélem Osi nem olvasod.)
Száradás után az Ócsai műemléktemplomnál ki is próbáltuk.

A gép jól működik, csak mi nem gondoltuk, hogy jó helyen keresünk, ezért beletelt egy kis időbe mire megleltük a tok nélkül árválkodó papírhengert, de meglett. Ez a 300. találatom.
A templom kívülről szép, de be nem mentünk. Mondjuk nem ártott volna, ha tudjuk belépődíjjal (800 Ft) is kell számoljunk.
Volt még a tarsolyomban pár keresni való, de szerettem volna időben hazaérni, ezért "csak" meglátogattuk Tóth Pistát (Nem vagyunk ilyen jóban, de ragaszkodott hozzá, hogy nem István.) Csévharaszton. Igazából Peti emujához mentünk, de az nála volt, több más érdekességgel, hírességgel együtt.
Gondolom odafelé valamiféle próbatétel végett a határi úton mentünk, sajnáltam is a kocsit, de nem én vezettem, és a sajátommal is bevállaltam volna, ezért remélem kiálltam a próbát, de bármi véget is mentünk arra, az első perctől örültem a megérkezésnek. Látva a rendezett udvart, a szeretettel gondozott állatokat (nem kissé szoknyabolond Pistát, de ez lényegtelen) bánta a fene, hogy sem km., sem túrapont, sem geoláda nem jött ki több a mai napból.
Ha még eddig nem derült ki, elárulom fene rossz a névmemóriám ezért (és mert nem nézem) arra sem emlékszem melyik magyar sorozatban szerepelnek a farm állatai, de láttam aranyos nyulakat (ez Peti barátainál lehet kritérium), megfogtam a hintáztatott patkányokat, simiztem fiatal rókafit, aki tőlem nem fogadta el a kandiscukrot, de az ujjaimat szívesen harapdálta.

Bemutatom a feleségnyüvő piros,

és díjnyertes kék arákat is, akik szintén a farm lakói. Nekik nem mertem volna bedugni az ujjam. (Szerintem már nem is lenne.)
De, Romhányi kakaduja sem kutya. Ha, Pista nem szól rá, ő is megkóstolt volna, pedig megbeszéltük, hogy szép a papagáj, és motyogott még valamit, amiből nem mindent értettem, de jól eltársalogtunk, a háttérből hallható kuncogás ellenére.

Ugyan már többször voltam apu kanjaival búgatáson, és halottam a nótát is, miszerint "csavaros a malac f..a", akkor is ha mangalica, de most kiderült tényleg az, olyan int a dugóhúzó. Erről nem lesz kép, csak egy frankó kis vadkucuról, aki odáig volt a simogatásért.


Viszont, a zebu nyelvét megosztom. Gondolom nyilvánvaló miért pont a nemiszervek után, de nem én vettettem fel a témát, és aki még nem dugta kisboci szájába az úját az próbálja ki, majd szorozza fel a nyelv (vagy inkább a szájpadlás) érdességét mondjuk 20-al, aztán vigye tovább a gondolatsort, és inkább örüljön a sajátjának. (És mint a táviratban: Pont.)

Láttam lusta rackákat,

hazataláló szilvára éhes gézengúz teknőst,

de a versenyló kevésbé kezes, mint jólneveltségéből gondolható lett volna. (Vagy csak ő is próbára tett.)


A legaranyosabb az emu volt. Nehezen barátkozott meg velünk, és a gazdit sem akarta megismerni, de nem adtuk fel olyan könnyen. Petit hagytam családi életet élni, de nekem is muszáj volt tapizni apró szárnyat, nem túl húsos combot, szarus lábat, laza nyakat, puha fejbúbot, kék tokát, és megpróbálni megtudni hol kezdődik a bőr sok tolla alatt.


Emut simogatni egyébként élmény, de nem olyan puha-sima mint mondjuk egy tyúk. A tollai nem rendeződnek annyira össze, mint a legtöbb madárnak, amikor fut kócolódik az egész, mikor beletúrok sem siklik benne felfelé a kezem, és szálirányban is redős az érzet, nem is értem el testén a bőrét, pedig a mozgás közbeni súrlódó/ropogó hang hallatán azt gondoltam sikerülni fog, és nem csak magának egy tolnak (ami egyből 2) laza az összetétele. Biztos ő is tud csípni, de jól tűrte a közeledésem, és  igazán megérdemelte a jutalom kenyeret (apucitól).


A sornak még nincs vége, pónik, ludak, kacsák, különféle énekes-, és díszmadarak, kutyusok is simogatásért kuncsorogtak, vagy csak  rohangáltak fel-alá az udvaron, esetleg a ketrecükben hangoskodtak. Pedig, biztos nem ritkán járnak ere idegenek. Tőlem a hízelkedők megkapták jutalmukat, a többiek meg csak csendben lettek csodálva egészen  a vonatom közelgő indulásáig. Semmi nem tart örökké.