Balatonszemes legelején a bicikliút közvetlen vízparton halad majdnem 2 km.-en át. Általában szeles, de nagyon szép szakasz, pláne reggel, amikor a parton még csak 1-2 horgász rontja a képet. Ma valamiért ők is elmaradtak, de ennek én örülök, hisz helyettük madarak lepik el a vízpartot. Vadkacsák, hattyúk, ismeretlenek, és az egyik betontömbről egy kócsag is a túlpartot kémlelete. Nem reméltem, hogy megvárja míg előveszem a gépem, ezért eleinte csak lassan lépdelve felé tátott szájjal bámultam, aztán nem bírtam ki meg kellett örökítsem a fenséges madarat.
4 percig fényképezni is tudtam őt, de szerelmünknek egy másik fotómasinás nő véget vetett. (Ha jól olvastam reakcióiból neki 1 képet sem sikerült készítenie.)
Nem akartam nagy pihenőket tartani a célig, inkább majd vissza ha belefér, de Szemes további meglepetéseket is tartogatott nekem. Nem emlékszem, hogy láttam volna már ezt a 2 székelykaput,
pedig biztos nem az utóbbi 3 hónapban kerültek ide. Nyilván lefoglalt a gesztenyés, meg a kápolna, amik most is gyönyörűek voltak, de ma sem volt késő rájukcsodálkozni.
Öszödön végre módosítottak a bicikliút vonalán, mostmár egyértelmű, és ripsz-ropsz Szárszón vagyok. Szárszón szerettük meg a Balatont, innen indult az első Balaton-köröm terve is, és rossz látni menyire pusztul ez a község. Kihalt a strand, az éttermek bezártak, szinte üres a butiksor, de a boltban még árulnak háromszínű kalácsot, kitértem érte. Egyedüli fejlődést a Csukás színház jelent (legalábbis ezt vettem észre),
de az előadásról lemaradtunk. A hosszú Magas-part után elcsábultam, Földvárra beérve felnéztem tetejére, és a zászló hívogatott. Többször leküzdöttem a lekanyarodási kényszert, de a vasúton átérve mégis jobbra kanyarodtam. Ekkorra ugyan már kerültem hozzá egy jó adagot, de bezsongásom miatt ezt csak fokoztam, amikor a szintvonalakkal mit sem törődve alulról akartam feljutni hozzá. Gyalog nem is lett volna baj a magassággal, de itt felcipelni ezt a nagy gépet? Nem vállaltam be. Visszafordultam, és a Kőröshegyi leágazásnál kanyarodtam vissza hozzá. Még innen is volt egy szép emelkedő, de már bevehető volt a szakasz, és fentről lenézve még jobban örültem, hogy nem kezdtem bele a cipekedésbe.
Látványnak szép, de a végére nem lett volna őszinte a mosolyom. Így csak szusszantam párat, míg készült egy panoráma kép,
és mentem kutatni a rejtek után. A segítség nem volt ép megfelelő, de szerencsére csak 4 sarka van egy talapzatnak.
Ha már itt voltam tovább távolodtam, de a következő ládát hiába kerestem, sehol nem leletem eggyel többet. Kedvem a pillanatnyi sikertelenség nem szegte, a java még csak eztán jött, irány a legáhítottabb cél felé. Kőröshegyre beérve a kanyarban rögtön elhúztam jobbra, mondván az út odavisz, ahová én mennék. De, mégsem. Vagy másik úton voltam, vagy odaépült menet közben egy kerítés, vagy nem tudom, de visszafordultam, és a másik oldalról is szemügyre véve az ominózus sarkat kiderítettem kerítés, és bokor voltak az ellenem összefogott cinkosok. Mindegy, már jó úton voltam, és hogy azon is maradjak szemem le sem vettem a monstrumról. Lenyűgözött. Alá érni nem volt feladat, éppen csak emelkedett az út, de tovább a ládához már kaptatóra váltott. Annak ellenére, hogy fájt a hasam fantasztikus kedvben voltam, de 1/1 nélkül csak toltam, és főttem. Szerencsére nem kellett érte a csúcsig menni, és magára a völgyhídra is tőle volt a legjobb rálátás, tehát duplán megérte. A tisztás közepén le is ültem megelégedett örömködés közben elfogyasztani tízóraim. Egy pöttyös mindig jól jön.
Hazafelé már ideje lett volna haladnom, de ha már itt voltam betértem a faluba is. Először a községháza előtti parkban keresgéltem a régi tűzoltóautónál elhelyezett ládát,
de 2 körös körbematatás, leselkedés után sem leletem, és nem is akartam tovább időt vesztegetni, amikor a térkép alapján a közelben egy XV sz.-i műemléktemplom a Római katolikus Szt. Kereszt is volt,
megspékelve egy reformátussal,
és még a Széchenyi kastélyról nem is beszéltem.
Szóval, inkább nem keresgéltem, nézelődtem. Ha már nem is sokáig, de élveztem az utolsó kiruccanásom. Hazafelé gyorsan, összeszokott tempóban tudtam végre haladni, nem is álltam meg csak egy gombacsalád kedvéért,
de így is fél 4-re értem a kölcsönzőhöz hogy visszaadjam kölcsönszekerem az utolsó 53 km. után.
A tegnapi kivételével minden nap élveztem különútjaim, fantasztikusak voltak, de a mai volt a csúcs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése